Sárbogárd egykori főszolgabírója, a református egyház főgondnoka a vérkorszak idején határozottan fellépett a nyilas mozgalmak ellen. A nyilas hatalomátvétel után Szálasi utasítására letartóztatták, majd a dachaui koncentrációs táborba deportálták, ahol 1945 februárjában meghalt. Halálának hetvenedik évfordulóján avatták fel szobrát, Pető Hunor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását. Az ünnepségen Sükösd Tamás, Sárbogárd polgármestere mondott köszöntőt, majd L. Simon László, a miniszterelnökség parlamenti államtitkára emlékezett Kenessey Gyulára.

„Már az elképzelt forgatókönyv csupasz váza is zavarbaejtő: van egy férfi, egy, a nagy háborút megjárt hős, aki minden nehézség ellenére becsületes, igaz ember maradt. Aki életével és tetteivel cáfolt rá valamennyi sztereotípiára, történelmi tényként ránk erőszakolt, belénk sulykolt állításra. Van egy férfi, a keresztyén volt és magyar, aki mélyen és meggyőződéssel konzervatív volt, aki éppen a konzervativizmusából és a keresztyénségéből következően az emberi életet és méltóságot tartotta a legfőbb értéknek. Aki a vészkorszakban főszolgabíróként mindent megtett a politikai szélsőségek visszaszorítása, a nyilasok tevékenységének betiltása érdekében. Aki sosem fog Jad Vasem (Világ Igaza) kitüntetést kapni, mert nem mentett zsidókat, nem is menthetett, hiszen a nemzetvesztő nyilas vezető, Szálasi őt is deportáltatta Dachauba. Oda, ahol sok magyar és más nemzetiségű zsidó mellett oly sok katolikus pap vagy éppen az elveihez ragaszkodó becsületes keresztyén vesztette életét. Sokáig elmondhatatlan történet volt ez is. Miképpen a folytatás is. Hiszen a sárbogárdi főszolgabíró családja tovább szenvedett. A felségét és a legidősebb lányát, Gizellát megerőszakolták a „dicsőséges felszabadítók". Egyesek szerint az a két orosz tiszt, akiket éppen Kenessey Gyula felesége hívott meg vacsorára. Ami biztos, hogy leányuk, Gizella menekülés közben Ausztriában ebbe halt bele. Folytathatnám a történetet az életben maradt ikerhúgok férjeinek kálváriájával, s kirajzolódna egy olyan magyar családtörténet is, amely ugyan nem a napfény íze, de érdemes elmerengenünk rajta, mert ez a mi történetünk, pontosabban ez is a mi történetünk" – emlékezett L. Simon László.

Az emlékműavatás után a sárbogárdi református templomban Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. A püspök igehirdetésében úgy fogalmazott, hogy „a szörnyű 20. század és a nem túl jól kezdődő 21. század első néhány éve után talán mégis megnyílott számunkra, túlélők, utódok, emlékezők számára valami, ami azzal kecseget, hogy az elveszett igazság és méltóság, a mindenéből kiforgatott, porba taposott emberség megtalál bennünket. Vagy elkezdünk évszázadokban és évezredekben gondolkodni, és azt mondjuk, hogy amit elront a magát istenítő ember, ahogyan tönkretett civilizációkat, kultúrákat valami rémült ámokfutás jegyében, azt majd az évszázadok begyógyítják. Persze a seb sosem tűnik el, de talán a sebből heg lesz, nem vérzik majd mindig, csak akkor fáj, amikor változik az idő. (...) Lehet, hogy úgy hozta az életünk, hogy cselédek lettünk a saját birtokunkon, kényszermunkások, termelési egységek, de valahogy mégis szabadok voltunk. Lehet azt is mondani, a mi történelmünk úgy alakult, hogy újra meg újra levertek, rabigába döntöttek, de mi soha senkinek nem szolgáltunk még rabként sem, halálig menően sem, ha elhurcoltak, akkor sem, ha a bőrömbe tetováltak egy számot, kínoztak, akkor sem, ha bejöttek a nyilasok helyébe a kommunisták, akkor sem. Mi mindig szabadok voltunk. Miért mondom, hogy az igazság szabaddá tesz? Azért mert az az igazság, amiről Jézus beszél, nem a történelmi keservekben kiizzadt igazság. Az igazság maga az Úr Jézus Krisztus."

 
Kennessey Gyula emlékére tizenegy évvel ezelőtt már avattak emléktáblát a sárbogárdi rendőrkapitányság épületénél, ahol egykor a főszolgabíró hivatala működött. Ezentúl szobor is őrzi emlékét a Hősök terén.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás