Július közepén tartottuk meg idei keresztyén képzőművésztáborunkat, amit tizennyolc éve vezetek. Volt, aki csak néhány napra tudott jönni, de nem akarta kihagyni, többen már tíz-tizenöt éve járnak, sőt egy anyuka is eljött egy napra két pici gyerekkel, aki az első tábor óta hozzánk tartozik, évekig tanársegédként működött, még szövést is tanított, amit a tanítványai vittek tovább. Muszáj valami pótlást nyújtani a diákoknak, mert nem sok az a heti egy rajzóra, ahol az ábrázoló geometriától a művészettörténetig mindent be kell gyömöszölni abba a nyúlfarknyi negyvenöt percbe.

Kisoroszi a Dunakanyar legszebb falucskája, a Pilis és a Börzsöny ölelésében, a Szentendrei-sziget csücskén két Duna-ág közé ékelődve élvezi a fizikai és szellemi függetlenséget. A sziget intimitása megérződik a faluközösségen, a hajdani halászok leszármazottain, akik mindig is autonóm személyiségek voltak, büszkék arra, hogy évszázadok óta nem volt földesuruk, csak a természet erőinek és a víznek voltak kiszolgáltatva, amint a partközelben ringó, ósdi halászladikok is jelzik.

Mióta a Polgármesteri Hivatal pályázati pénzből támogatja azokat a házfelújításokat, ahol az épület frontján visszaállítják az eredeti, vagy legalábbis hasonló ablakokat, vakolatdíszeket, a kis mesefalu visszanyerte eredeti báját, belső egyensúlyát. Ide járunk vissza évről évre a festőtáborral, ami az idők során kibővült a szobrászattal, kerámiával és animációsfilm-készítéssel is.

Itt semmi sem kötelező, de mindent ki lehet próbálni. Aki csak rajzolni vagy fotózni jön, egy idő után az is nekiáll festeni, mert látja, a többiek micsoda szenvedéllyel vetik bele magukat a munkába. Az olajfestés fedőtechnika, ellentétben a lazúros akvarellel, könnyebben elsajátítható. Mindjárt az első délelőtt lelkesen alapoznak, a gyakorlottabbja már színes alapot is készít. Külön meg is tárgyaljuk, melyik művészeti korszak milyen alapozást használt és az hogy szolgálta a kifejezést. Amíg szárad a napon a farost, kinyomják a színeket a palettára. Itt kezdődik a festészet: amikor gondolatban kiválasztjuk, milyen színekre van szükségünk, amikből kikeverhetjük a Duna, az ég, a falombok ezernyi árnyalatát.

A cinkfehér mellé a sárgától a pirosakon át a barnákig, a sötét irányába a meleg színeket tesszük, a másik oldalra a hidegeket, zöldet, kékeket, lilákat, végül a titánfehéret a fényekhez, aztán indulunk témát keresni, az nagyon izgalmas. Cipelik az állványt, a farostot, a terpentint, az ecseteket, a gyakorlottabbak a vásznat is kipróbálhatják. Látótávolságon belül maradunk, minden csoport a vezetőjével, de mindenki megkeresi a saját témáját, ami a legjobban megragadja. Hagyni kell, hogy megszólítsa a látvány.

Hajnalban ecsetvégre kapjuk a napfelkeltét, persze csak aki fel tud kelni hajnali négykor. Hatalmas élmény a városból kiszabadult gyerekeknek a fény születése, az alig-derengésből kibontakozó mennyei dráma, mintha színházi reflektor pásztázná végig a színpadi díszleteket. Lábunk alatt meg az illatos virágokkal, gyógynövényekkel borított rét, ahol a háttérben a váci Naszály-hegy fölött felkel a nap, megvilágítva a régi kőbányát, kövei rózsaszínben, narancsban pompáznak. Mindig átöltöznek, a fénytől függően, örök átváltozók, mint a kaméleon. (Több napszakban is megfestjük, mint Monet a roueni dómot.) Reggelire visszaérünk, aki fáradt, pihenhet délelőtt, majd kijön festeni ebéd után.

Nap közben a szabadban dolgozunk a plein air szellemében, figyeljük, hogy festi át a fény a tájat, követjük szemmel, ecsettel, esténként a műteremben folytatódik a munka, ahol már elvontabb stílust is ki lehet próbálni, amihez oktatófilmeket vetítünk, és megosztjuk egymással terveinket. Idén két tanársegédem is volt, a festő, ill. restaurátor szakos egyetemisták közül, sőt, pár napig az egyik lányom is besegített, így több segítség jut a gyerekeknek.

Az agyag is vonzza a közönséget, nem lehet megállni, mikor az orrunk előtt van az a képlékeny massza, amiből a többiek olyan izgalmas figurákat mintáznak. Megtanulják fiam, Borda Mátyás szobrász vezetésével a mintázás alapjait, kisplasztikákat, érmeket, figurális szobrocskákat, végül az ügyesebbje a fejmintázást, fejállványon, mintázókéssel, utána kiüregelik, és – ha belefér az időbe – a gipszöntést is gyakorolják. Kapnak mintát a kisplasztikákhoz, érmekhez, faliképekhez, domborművekhez, de aztán már megy magától, nekiállnak tervezgetni, jönnek az elképzelések maguktól.

A kisebbek az animációt szeretik legjobban. Már tízéves kortól jöhetnek, ha elég önállóak és jó az állóképességük. Pillanatok alatt elsajátítják a technikai fogásokat, sok animációs filmet vetítünk és technikai trükköket, mindent magukba szívnak, mint a szivacs, és már csinálják is, kitalálják a történetet, megírják a forgatókönyvet, megtervezik a storyboardot, agyagból, gyurmából, vagy bármiből, amit találnak úton-útfélen. Legyártják a díszletet, gyurmából a szereplőket, és másodpercenként 24 képet, ennyi mozdulatfázis fotózva őrült nagy munka, de megszállottan dolgoznak, egymást is ösztönözve. Egy hét alatt megcsinálják a 2-10 perces filmjeiket, persze tanári segítséggel, attól függően, egyedül vagy csoportosan dolgoznak.

Minden évben van korongozás is, amit keramikus nővérem vezet helyi műhelyében, szintén keramikus lányom segédletével. Idén kivételesen elmaradt az épület átépítése miatt, de felrakásos vagy marokedényeket korong nélkül is készítettek.

Mindig kitalálunk valamit, amivel megmutathatjuk a diákoknak, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva a fogyasztói társadalom kényének-kedvének. Idén olajfestéket készítettünk házilag, korában akvarellt a cseresznyefánk mézgáját használva fel kötőanyagnak. Persze, így csak kis mennyiséget tudunk előállítani, kísérletképpen. Ecset is készíthető házilag hajból, kutyaszőrből, persze legfinomabb a mókusszőr, de azt nem találunk elhullajtva a földön. Lúdtollból mártogatós toll, dióból diópác, és ha elfogy a farost, fakéregre, kavicsra is lehet festeni, sőt színházasdit is játszhatunk vele, ha ráfestjük a kavicsokra pl. a bibliai szereplőket.

Szombat este tábortűz, játék, éneklés mellett búcsúzunk a közös hét örömeitől, nehézségeitől.
Nincsenek kifejezetten bibliaórák, csak az étkezések előtti és utáni keresztyén énekekhez ragaszkodunk, de menet közben annyi spontán lelki beszélgetésre nyílik lehetőség, amikor föltárulkozik egy-egy kamaszlélek, és ezek maradandó pillanatok.

Vasárnap reggel kiállítást rendezünk a munkáinkból a Kisoroszi Misszió udvari színpadán, ahol pár éve még Illés Lajos zeneszerző mutatta be oratóriumait. Az istentisztelet után kijönnek a hívek, a környékről a nyaralók, és megnézik a képeket, szobrokat. A hét folyamán már figyelték a működésünket, most eljönnek megnézni a végeredményt.

Szeptemberben a Baár-Madas Református Gimnáziumban mutatjuk be az anyagot, az addigra kiégetett szobrokkal, bemázazott kerámiákkal – mivel ott kezdtem el a táboroztatást annak idején az iskola rajztanáraként, először a Lónyayval együtt, aztán külön. A kapcsolat megmaradt, az Alapítvány azóta is támogatja az iskolából érkező diákokat.

- Egész évben a festőtábort várom - mondta az egyik visszajáró kislány.
Erre csak azt válaszolhattam:
- Én is.

Képek és szöveg: B. Tóth Klára