Átalakul az egészségügyi ellátó rendszer finanszírozása. Áprilistól megyei szinteken koordinálják a kórházi kapacitásokat és gazdasági tevékenységeket, Budapesten pedig öt-hat vezető intézmény köré csoportosulnak a tervek szerint a kórházak, valamint épül egy új fővárosi sürgősségi ellátó központ is. Az intézkedéseket a kórházak hetvenkétmilliárdos adóssága és a rendszer olyan anomáliái tették szükségessé, mint az ún. vattabetegek ellátása. Számos kórházban ugyanis az elmúlt években egyszerűbb eseteket is elláttak, hogy a betegek gyógyításáért kapott eseti finanszírozásból fizetni tudják a súlyosabb betegek kezelését. A kórházi ellátás helyett most a háziorvosi rendelőket akarják megerősíteni. Velkey György szerint e nélkül nem is lehetne javítani a magyar egészségügyi ellátás rendszerén, ám ez a lépés még mindig nem ad választ a kórházak szintjén továbbra is meglévő forráshiányra. Bár az állam az idei költségvetésből hatvanmilliárd forintot különített el a kórházi adósságállomány felszámolására, a kórházak adósságmentes üzemeltetésének mikéntje továbbra is kérdéses marad.

Nem prioritás
Az egészségügyi rendszer stabilizálására számos próbálkozás történt a rendszerváltás óta. Velkey György elmondta, az egészségügyi rendszer legutóbbi fejlesztési stratégiája, a 2010-ben életbe lépett Semmelweis-terv tudományosan megalapozott, átfogó tervnek indult, ám a finanszírozási zavar, a politikai és gazdaságpolitikusi meg nem értések, valamint az egészségpolitika gyakorlati hibái is szerepet játszhattak abban, hogy a stratégia a megvalósulás szakaszában kényszerpályára került.
„A hibák ellenére a Semmelweis-terv átlátható, nagy társadalmi és szakmai egyeztetéssel megalapozott út volt, tisztességes szándék vezette a megalkotóit. Nagyon sajnálom, hogy korlátozottan érvényesült, bár kétségtelenül sok eredményt fel tud mutatni. Megalapozott térségi modellen kialakuló betegutak jöttek létre, racionális struktúraátalakítási irányok alakultak ki, jó népegészségügyi programok indultak, komoly emberi erőforrás-fejlesztés történt a béremelésektől kezdve a szakorvosképzésig. Várnánk, hogy ez a fajta logika vagy ennek az újraértelmezése, megújítása folytatódjon a gazdasági krízis után több pénzzel, nagyobb politikai odafordulással. Jelen pillanatban azonban hiányérzetem van. A politika nem kezeli prioritásként az egészségügyet, a gazdaságpolitika pedig nem hajlandó tudomásul venni, hogy erre sokkal több pénzt kell adni. Az egészség alapvető emberi érték, ennek rendbehozatala és megtartása elengedhetetlen lenne. Az erről másként vélekedő hatások miatt az egészségpolitika is kényszerpályákra kerül, nem tud elvszerű és átfogó lépéseket tenni.”

Visszaveti a színvonalat
A mostani intézkedés, a megyék lakosságszámára szabott finanszírozási rendszer kialakításának célja az adósságcsökkentés a párhuzamosságok kiküszöbölésével. Ennek érdekében kórházakat nem, de osztályokat bezárhatnak, és több ezres elbocsátások következhetnek be elsősorban az adminisztrációs területen dolgozók körében. A Kórházszövetség elnöke azt mondta: „Jó, hogy a területhez közelebb, decentralizáltan születhetnek a döntések, de a megyei szinteken nincs mindenhol meg a szükséges szakembergárda, kapacitás és más erőforrás ehhez. Az egészségügyi szakemberek pedig hatalmas értéket jelentenek, hozzájuk mindenáron ragaszkodni kell. Nagy a nemzetközi piaci verseny az orvosokért, szakápolókért, de az erre specializálódott gazdasági és műszaki személyzet is pótolhatatlan. Magyarországon pedig európai összehasonlításban sok a beteg és kevés a szakember, így az elbocsátások szóba kerülése is rossz üzenet volt.”

Egészségügyet szervezni egy-másfélmilliós lakosságszámra lehet, Észak- és Nyugat-Európa-szerte ezt az elvet követik – fejtette ki Velkey György.
„Szakmai és logisztikai szempontok szerint egyaránt ekkora egységekben lehet jó centrumokat létrehozni és kiépíteni a komplex ellátást nyújtó megyei és az egyszerűbb eseteket kezelő, a betegek lakóhelyéhez közeli városi kórházak és  rendelőintézetek egységes logikájú rendszerét. Ezzel szemben Magyarországon egy-egy megye lakossága két-háromszázezertől majdnem egymillió lakosig terjed, míg az egy egységként kezelt Pest megye és Budapest együtt hárommilliós lakosságú. Ez a túlontúl heterogén megyei rendszer a maga nagyon különböző intézményeivel nem alkalmas arra, hogy igazán jól egészségügyet szervezzünk benne.”

A Kórházszövetség elnöke hozzátette: a betegút-mozgások helyi hibáit ki lehet küszöbölni ugyan az új struktúrával, ami régóta váratott magára, ám a meglévő főbb szervezeti egységeket a maga idejében hozzáértően alakították ki, ezeket kár megbolygatni. „A magyar egészségügy nem adminisztratív területi felosztás szerint működött az utolsó években, hanem egészségügyi térségi rendszerben. Nagy egyetemi centrumok vannak Pécsett, Szegeden és Debrecenben, továbbá van egy nagy fővárosi centrumrendszer országos intézetekkel, egyetemmel, Honvédkórházzal, melyek a megyei szinteknél komplexebb ellátást végző központok. Ezeknek kiemelt finanszírozást és a megyei kórházakból biztos, bejáratott betegfogadási rendet kell biztosítani. Ezt a most kialakítás alatt levő rendszer nem tudja kezelni.”

Az adósság nem ok, hanem következmény
Ennek ellenére biztató, hogy párbeszéd folyik az egészségügyi szakemberek, a kórházak, valamint az egészség- és gazdaságpolitika között, ahogy az is, hogy a megyei kapacitásokról újszerűen lehet gondolkodni – tette hozzá Velkey György. A kórházigazgató szerint annak is van értelme, hogy megvizsgálják, egy-egy intézményben hogyan lehet javítani a beszerzéseket, a logisztikát, hol vannak még tartalékok. A hetvenkétmilliárdos adósságra azonban valódi megoldást sem az átvizsgálás, sem a területi alapú finanszírozás nem nyújt szerinte. „Tévedés, hogy ilyen intézkedésekkel adósságmentessé tehető az intézményhálózat. Az adósság azért halmozódott fel, mert nagyon alulfinanszírozott a rendszer, és ez a benne dolgozókon, a betegeken és a beszállítókon csapódik le. Ezért inkább mint vészvillogót kellene észlelni az adósságot, nem pedig ennek a megszüntetésére ösztönözni mindenáron. Mert ha ezt megszüntetjük, miközben mindenáron rendezzük a mai büdzséből a beszállítói tartozásokat és a forráshiány változatlan marad, akkor a másik két irányba fog a rendszer még kritikusabban dekompenzálódni: a betegek és a munkatársak felé.”

A kizsákmányolás ördögi köre
Kérdés, hogy az egészségügyi rendszer jelenlegi átalakítása mennyire éri meg maguknak a betegeknek. Már így is jellemző, hogy sokan inkább magánrendelésekhez fordulnak nagyobb körültekintést igénylő panaszaikkal – amíg megtehetik. A közellátásban ugyanis újra és újra hosszas várakozással, nem megfelelő hozzáállással, hiányos ellátással szembesülnek. Vajon nem ugyanezt a tendenciát erősíti fel egyes, eddig jól működő osztályok átszervezése? – kérdeztük Velkey Györgytől. „Az egészségügyi közellátás valóban rossz állapotban van. Az intézményekben feszült a helyzet, emiatt nagy a társadalmi elégedetlenség, és ez visszacsap a munkatársakra. Ők igyekeznek magukat fenntartani más módon is – mert a közellátásból alig tudják –, hálapénzzel, klinikai vizsgálatokkal, magánorvoslással, oktatási munkákkal, esetleg félig-meddig külföldi munkavállalással. Ebből adódóan még inkább túlterheltek, kiégettek lesznek, ugyanakkor bizonyos fokig kompenzálják a rendszer pénzhiányát. Ennek a kompenzációs mechanizmusnak viszont kérdéses a határa.”

Egészség, politika
Velkey György hozzátette: az egészségügyi ellátás szakmailag és anyagilag megalapozott rendszerré alakítása nem hálás feladat. „Itt gyors nyereségeket nem lehet elérni, egy-egy intézkedés sokszor évtizedes időtávlatban hoz mérhető eredményt – elég csak arra gondolni, hogy egy kész speciális szakorvos képzése az érettségi után kb. tizenöt évbe telik, és ha például ebben újítunk valamit, akkor még a képzés után tovább kell várni a népegészségügyileg mérhetően javuló gyógyítási eredményre. Ráadásul a rendszerszintű átalakítás sem hoz jelentős közvetlen anyagi eredményt, még ha hosszabb távon anyagi befektetés is az egészségesebb lakosság és munkaerő. Egy-egy politikai cikluson belül azonban ez is illúzió. Talán ezért is nem lett politikai prioritás az egészségügy. Az egészség helyreállítása körül nemzeti és politikai konszenzus kell. A szolidaritáselvű, magas szintű ellátással kapcsolatban nagyon helyes a mai stratégia: az nem lehet üzlet. A döntéshozóknak pedig ciklusról ciklusra következetesen mellé kell állniuk.”

Jakus Ágnes