Az Úrvacsorát ugyan Münchenben festette 1890-ben, előzetes vázlatok alapján, a főszereplő fiatalt azonban az első változat szerinti szőke, német lányka helyett már itthon festette meg Csók István.
Szülőfalujából, Sáregresről (Pusztaegres) származik a modell, akiről név szerint is megemlékezett időskorában remek, élvezetes stílusban megírt memoárjában. Érsek Örzsit, a bájos, fiatal parasztlánykát a művész jól ismerte, frissen konfirmált tizenhárom éves lányként ő is ott volt azon az úrvacsorán. Münchenből hazafelé a félkész festménnyel kigondolta, hogy ha Örzsit megtalálná, őt festené meg a főhelyre, és mikor hazaért, meglepődve látta, hogy ő szolgálta fel a levest. A leány ugyanis közben elszegődött hozzájuk cselédnek. Talán ennek köszönhető, hogy sokkal személyesebb lett az ábrázolás.

A festmény az addigi akadémikus, kompozíciós megoldásokhoz képest teljesen előzmény nélküli, így meghökkentő volt a maga korában.
Keresetlen, életszerű a beállítás, az erős perspektivikus rövidülés megnöveli a teret, az ezüstösen fénylő, ünnepi színhatás, a szürkés templombelsőből kiragyogó fekete-fehér dominancia, a tompán eloszlott, templomi fény atmoszférát teremt. A lokálszínek önmagukért vannak, nem befolyásolja őket erőteljes fény-árnyék hatás.

Ezt számon is kérte rajta az öreg Telepy Károly, mikor művét be akarta adni a Munkácsy-pályázatra. Holott a reneszánszot idéző finom rajzolat letisztult formanyelve a legmagasabb technikai tudásról árulkodik az alig huszonöt esztendős Csók István kibontakozó művészetében, akinek nem kisebb mesterei voltak, mint Székely Bertalan és Lotz Károly. Kompozícióban, koloritban azonban ellép tőlük is, saját útját keresi. A vászon szélein elvágja a figurákat, amelyek emiatt „kilógnak" a képből. Nem komponál a szó konvencionális értelmében, menekül az akadémikus szerkesztéstől, sajátos látómező szerint alkot. A realista felfogásban készült mű aprólékosan kidolgozott részletei, anyagszerűsége kézzelfogható közelségbe hozza a szereplőket.

Itt, a sáregresi templomban az idős lelkész – a visszaemlékezésből azt is tudjuk, hogy Vida Lajosnak hívták – egyedül osztja az úrvacsorát, nincs segítsége, a kis gyülekezet ugyanis nem tud eltartani egy segédlelkészt. Ezért kétszer mennek ki a hívek padsorok szerint, mert külön padokban ülnek a nők és külön a férfiak, ahogy vidéken ma is szokás. Először a kenyérért, másodszor a borért. A dupla kör több alkalmat ad a meditációra. A lányok arcán még ott a bűnbánat pírja, amit épp az imént oldott fel az úrvacsora, ott a megilletődöttség, a csoda, Krisztus életáldozatával eltörölte a bűnt, előre kell nézni, a feladatok felé, a „menj, de többé ne vétkezzél" intelmével.

Az úrasztalán a sárközi varrottas terítővel letakart kenyér Krisztus testének szimbóluma. „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik."

A terítőre Csók még emlékezett gyerekkorából – azóta nem sokat koptatta a templom padjait.
De ez a friss élmény elemi erővel hatott rá. A lányok, asszonyok körbejárják az úrasztalát, mert ott a misztérium, ott valósul meg a bűnbocsánat, ott vannak a krisztusi áldozat jelképei, az úrvacsora sákramentumának jegyei. A terítőn piros, keresztszemes hímzés, a négy darabból összevarrt vászon a paradicsomkertet idézi a négy folyóval, középen az életfa és a jó és a rossz tudásának a fája. Többnyire kehely, vagy szőlő és kenyér, néhol Ádám és Éva vannak ráhímezve.

A jelenet szinte bevon minket, nézőket is a körbe, beállunk a sor végére, a kelyhet tartó lány mögé, végigjárjuk velük a bűnbánat és feloldozás körútját. A kör közepén 17. századi fedeles, csőrös ónkupa a vörösborral, Krisztus vérét kifejezendő. „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre."

A szószék üresen, elárvultan meredezik a fejkendős asszonyok, hajszalagos eladó lányok, a frissen konfirmált lánykák fölött, a pap lejött közéjük, személyesen osztja a bűnbocsánatot. Alakja szándékosan hangsúlytalan, ő csak eszköz, a háttérben áll, háttal a nézőknek, csak a híveire, és a küldetésére figyel.

Csók István leírta a visszaemlékezéseiben, hogy a sáregresi templom úrvacsorájához azon a bizonyos vasárnapon a kenyeret az ő családja adta. Ez a remekmű személyes élmény hatására született meg, mélyen megrendítette a fiatal lányok arcán megjelenő lelki ráhangolódás, és a keresztyén közösség összetartó ereje, ahogy az új kenyérért hálát adnak Istennek.

Az árnyék nélküli, egységes szórt fényben ábrázolt jelenet újszerű volt abban a korban, meghökkentette a nézőt. Párizsban Bastien Lepage, de még inkább Dagnan Bouveret műveiben figyelhette meg ezt a festési módot, aki a bretagne-i paraszti világ érintetlen hagyományait örökítette meg. Az akadémikus stílussal szemben Csók ezt a friss élményszerűséget, hagyományt és belső lelki tartalmat akarta visszaadni. Nem volt egyedül ezzel a törekvéssel, nem sokkal később a nagybányaiak is ezt az irányt követték, akikhez maga is csatlakozott.

Míg Párizsban az Úrvacsora az egzotikum erejével hatott, itthon a tradicionális népi hagyományok erősítését látták benne. A kompozíció újszerűségét az is segíthette, hogy Csók festői indulásakor már elfogadott volt a fénykép használata. A festők fotóalbumokból vették az ihletet, lefotózták a tájat, amit aztán a műteremben megfestettek. A fotográfia segítségével a pillanat rögzítése a naturalista festészet új eszköze lett. Müncheni festőkörének példaképei, a francia naturalizmus ünnepelt képviselői, a már említett Jules Bastien-Lepage és Jean Dagnan-Bouveret is használták a fotók adta lehetőségeket.

Dagnan-Bouveret főműve, a Bretagne-i asszonyok bűnbánatkor című realista festmény a maga mély lelkiségével, fekete-fehér ünnepélyességével is hathatott az Úrvacsorára. A mű 1887-ben készült, három évvel az Úrvacsora előtt. A nyolc bretagne-i asszony magába mélyedve, imára kulcsolt kézzel ül a városon kívüli réten, fejükön vakítóan fehér fityula, jellegzetes bretagne-i fejdísz, mellettük két férfi, a bensőséges jelenet néma tanúi. Nyilván helyi hagyomány lehetett a templom körötti réten a szabadban történő, csoportos imádkozás. Az átlós szerkesztésű kompozíció aszimmetriája, a közeli alakok nézőt bevonó szerepe, az erős perspektivikus hatás is közös, a bretagne-i képen a háttérben kis imádkozó asszonycsoportok jelennek meg.

Néhány éve került elő Csók hagyatékából a fényképgyűjteménye, amely főleg a modelleket örökítette meg. Nem egy az egyben másolta a fotóról, de komoly inspirációt és formai támpontot jelentett, lényegesen meggyorsította a munkát, mintha minden figurához vázlatok tömegeit kellett volna készítenie. Az Úrvacsoránál csak vázlatokról tudunk, de a későbbi munkáihoz ő is gyakran használt fényképet.

Az Úrvacsora lélekből merített üzenete átível korokon, stílusirányzatokon, igazsága örökérvényű.A festmény az első itthoni bemutatkozáson, a Műcsarnok 1890-es Téli Tárlatán nem kapott elismerést, de később több komoly díjat is szerzett: 1891-ben a párizsi Salonban, 1894-ben Bécsben nyert nagy aranyérmet, 1900-ben pedig a párizsi Világkiállítás nagy aranyérmét nyerte meg. Csók István remekműve a református liturgia egyik fontos eseményét teljes mélységében mutatja meg, ahogy csak az olyan művész képes, aki maga is az élmény hatása alatt állt.

B. Tóth Klára