Ha a Lélek fújja a vitorlát

„Hamis az a felfogás, amely a missziót csak munkatervekbe és külön erre felállított bizottságokba száműzi. Ezzel szemben az egyetlen hiteles és igazi keresztyén felfogás az, amely a keresztyén élet szerves részeként, Krisztushoz tartozásunk elengedhetetlen feltételeként tekint az Isten csodálatos missziójában, az egész teremtett világ megbékéltetésében való részvételre." Budapesti teológusok beszámolója egy közelmúltbeli madridi gyülekezetépítő kurzusról.

Március elején egy tízfős csapat – nyolc teológus és két lelkes kísérőjük – érkezett Spanyolországba, a Madrid melletti Camarma nevű városkába. A fiatalok egy ötnapos, intenzív gyülekezetalapítási kurzuson vehettek részt március 9. és 13. között, melyet a nemzetközi és felekezetközi ECM (European Christian Mission) missziós szervezet rendezett és támogatott teljes körűen. A hallgatók utazását a Budapest-Déli, a Délpesti, a Debreceni és az Egervölgyi Református Egyházmegye is segítette támogatásával.

A hét napjain a kurzus szervezői kizárólag a magyar csapattal foglalkoztak: az ír Charlie Deering és családja gondos háttérmunkájával kényelmes környezetet biztosított a tanuláshoz; a brit Jim Memory, a Redcliffe College előadója és a guatemalai származású Ron Anderson részletes, biblikusan megalapozott és széles látókör kialakítását segítő előadásainak köszönhetően pedig olyan területeken mélyíthették el ismereteiket a hallgatók, mint például a gyülekezetépítés, közösségalkotás, missziós technikák, új gyülekezetek alapítása és mindezek teológiai és szociológiai hátterének megismerése.

A kora délutánig tartó előadások után minden nap terepgyakorlat következett, mely során a legkülönfélébb gyülekezetépítési munkákba tekinthettek bele a résztvevők: többek között találkoztak egy helyi lelkésszel, aki egymástól messze fekvő településeken – tulajdonképpen szórványban – szervez közösséget, és akinek munkája kezdetén az egyik leghűségesebb „misszionáriusa" egy kisgyerek volt. Meglátogattak egy több mint ötven éve működő és növekvő baptista gyülekezetet, ahol közel félszáz különböző nemzetiség képviselteti magát. Megismerkedtek egy Madrid szívében szerveződő, helyi kulturális sajátosságokra és művészetre építő fiatal közösséggel is, mely külső megjelenésében egyáltalán nem hasonlít az általuk megszokott gyülekezetekhez. Ezen kívül betekintettek egy házi csoportokra építő közösség életébe, egy angol nyelviskolán keresztül megvalósuló misszióba, végül pedig egy camarmai gyülekezet munkájába, melynek szervezésében az egyik előadó is tevékenyen részt vesz. Ez utóbbi gyülekezet jelenleg egy misszionáriusok gyerekeinek létrehozott iskola épületében működik.

A képzés a résztvevők elmondása szerint nagyban hozzájárult a szolgálatra való felkészülésükhöz, teológiai szemléletük kialakításához és személyes fejlődésükhöz. A csapat tagjai megosztották velünk személyes élményeiket, véleményüket, beszéltek tapasztalataikról és motivációjukról is.

„Mindeddig tanácstalan voltam a gyülekezetplántálás elméletét illetően, és biztos az erre való elhívásomban. A tréning biztos választ adott a félelmeimre. A tudásbázis széles spektruma és a mentori hozzáállás azt az érzést keltette bennem, hogy mindezt a biztatást Istentől kaptuk, hogy ne féljünk. A hit tényleg hegyeket tud megmozdítani. Egyre jobban várom, hogy amit elméletben és gyakorlatban láttunk, hallottunk, annak magam is kezdő plántálóként részese lehessek."
Ablonczy Áron (V. évfolyamos teológus hallgató)

„Két éve végeztem az orvosi egyetemen, azóta kórházban dolgozom osztályos orvosként. A képzés végére egyre jobban kikristályosodott bennem egy nagy vízió, mely nem kötődik szorosan a gyülekezetalapításhoz, de a tanítványozás fontos színtere lehetne: a kórházmisszió. Úgy érzem, keresztény orvosként arra kaptam elhívást, hogy mindennapi életem színterén, a kórházban tegyek tanúbizonyságot Istenről. Ráadásul, jövendőbeli társamul Isten egy leendő lelkészt szemelt ki, aki a gyülekezetplántásra kapott elhívást."
dr. Berecz Edina (Honvéd Kórház)

„A kurzus szervezői hozzáállásukkal is tanítottak bennünket. Nem kívántak egy konkrét módszert vagy szemléletet ránk erőltetni, sokkal inkább arra ösztönöztek, hogy a magyarországi helyzetünkhöz igazítsuk az előadások tanulságát, és közösségben élve, közösségben gondolkodva keressük Isten akaratát. Egy gondolat nagyon megfogott: a gyülekezetépítés csak közösségben, kapcsolatokat építve valósulhat meg. Ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül. Ha tovább akarsz érni, menj csapatban. A kurzus arra ösztönzött engem, hogy figyeljek Istenre, hogyan munkálkodik körülöttem, milyen lehetőségeket ad és milyen ajtókat zár be az életemben. Ő tartja majd kezében gyülekezeteink építését is."
Czentnár Simon (V. évfolyamos teológus hallgató)

„Csodálatos volt megtapasztalni, hogy egy hét alatt nem csak modellekről, stratégiákról, keretekről beszélgettünk, hanem minden előadás – akaratlanul is – Istenről való bizonyságtétel volt. Az oktatók megosztották velünk tapasztalataikat, és ezekből a történetekből, valamint a hozzánk való odafordulásukból nyilvánvalóan kiderült, hogy milyen kapcsolatban vannak az Úrral. Azzal a bizonyossággal kezdenek missziót, hogy az Isten missziója – ők pedig hálásak érte, hogy bekapcsolódhatnak az Isten országának építésébe. Nem a számokra, a látható eredményekre tekintenek, hanem egyedül Istent tartják a szemük előtt, így haladva a cél felé. A cél nem a templomépítés, hanem Isten országának építése, a tanítványozás. Micsoda kiváltság!"
Ferencz Lilla (IV. évfolyamos teológus hallgató)

„Én voltam az egyik kakukktojás a képzésen, aki nem teológushallgatóként vett részt, hanem mint az SDG Református Diákmozgalom utazótitkára. Számomra nagyon inspiráló volt, hogy egy európai szervezet pénzt, időt és energiát fektetett ebbe a kis csapatba. A gyülekezetplántálás témája is régóta foglalkoztat, de rengeteg inspirációt kaptam az iskolamisszió területén is. Sok esetben szembeállítjuk az új gyülekezetek plántálását a meglévő gyülekezetek frissítésével, erősítésével. Valójában azonban a kettő kiegészíti egymást."
Kovács Péter (SDG Református Diákmozgalom)

„Sokoldalú és letisztult tanítást kaphattunk arról, hogy Isten miért hív bennünket az Ő missziójába, és hogy nekünk mit kell tennünk ebben a folyamatban. Az új gyülekezetek létrehozása és a régi, már-már kihalt gyülekezetek vitalizálása nagyon is aktuális a mai Magyar Református Egyházban. Ezen a héten vált világossá számomra, hogy Isten nem köthető az intézményes egyház kereteihez, Ő annál sokkal szabadabb. Minden alkalommal, amikor új közösség jön létre, más és más módon történik. Nincsen recept. De az biztos: nem mi vagyunk a főnök, ez nem a mi missziónk, ez az Ő missziója, és mi csak munkatársak vagyunk. Isten munkája folyamatos, nélkülünk is megy, és néha olyan módokon, amiket mi el sem tudunk képzelni."
Nagy Henrietta (V. évfolyamos teológus hallgató)

„Értékes volt ez a hét. Érték-központú, érték-átadó, érték-mentő. Református egyházunkban mindig jó megvizsgálni, hogy mi az, ami érték és mi az, ami talmi. A képzésen Jézus Krisztus küldetéséről volt szó. Őt azért küldte az Atya, mert Neki mi vagyunk értékesek. Ő „azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet" (Lukács evangéliuma 19. rész, 10. vers). Krisztus ráirányította a figyelmet azokra, akik nem tartják be a parancsolatokat, akik szegények, akik megvetettek. Tanítványait az ilyenekhez küldte. És küld minket is. Észrevesszük-e azokat, akik körülöttünk élnek és szükségük van az evangéliumra? Mennyire tartjuk őket értékesnek? Megteszünk mindent, hogy megnyerjük őket Krisztusnak? Remélem, a tanultak hasznára válnak majd nem csak tízünknek, hanem református egyházunknak is, hogy Isten országa hatékonyan terjedhessen hazánkban."
Szabó István (VI. évfolyamos teológus hallgató)

„Egy hétig láthattam és tapasztalhattam, mennyire hamis az a felfogás, amely a missziót csak munkatervekbe és külön erre felállított bizottságokba száműzi. Ezzel szemben az egyetlen hiteles és igazi keresztyén felfogás az, amely a keresztyén élet szerves részeként, Krisztushoz tartozásunk elengedhetetlen feltételeként tekint az Isten csodálatos missziójában, az egész teremtett világ megbékéltetésében való részvételre."
Szász Lajos (V. évfolyamos teológus hallgató)

 

„A képzés megmozgatta a gyülekezet lényegéről és formáiról alkotott elképzeléseimet. Inspiráló volt látni azt a rengeteg missziós tevékenységet, ami Spanyolországban folyik, a számtalan gyülekezetet, amely új úton keresi az emberek megszólításának lehetőségeit. Hálásak vagyunk Istennek elkötelezett életű előadóinknak és áldozatkész támogatóinknak. Néhány gondolat azok közül, amelyek nagy hatással voltak rám:
A misszió mindenkié.
Nincs olyan állás, amit Isten ne tudna megszentelni.
Vitorlázz a Szentlélek szelén!
Nem kell kedvelnünk egymást – szeretnünk kell egymást.
Tanítványság nélkül a gyülekezet újszülöttekkel és rendetlenséggel lesz tele.
Az engedelmességben áldás van.
A szervezeti formáknak a missziós célt kell szolgálniuk.
A formák mindig teremtsenek lehetőséget a (számbeli) növekedésre.
A csapat olyan, mint a radar: észleli a problémákat.
Ne kérj Istentől, ha nem vagy kész azt továbbadni!
És végül: Nincs misszió áldozat nélkül.
Weiner Zoltán (IV. évfolyamos teológus hallgató)

A beszámolót írta és összeállította: Czentnár Simon 

Képek: Nagy Henrietta, Ablonczy Áron