Amikor az olvasó leteszi Szikszai Béni Így láttam című könyvét, az első pillanatban nem feltétlenül lesz rokonszenves számára a szerző. Önfényező világunkban meglepő, de valós ez az érzés, mert az író, ahogy maga is megjegyzi, nem akart magának szobrot állítani. Ezzel együtt -  ha nem épp ebből fakadóan - a sorok között érezhetően szent dolgok folyamába nyerhetünk bepillantást.

Valóban, annak, aki elolvassa a könyvet és nem ismerte Béni bácsit, lehet akár antipatikus is, mert róla azt lehet tudni, hogy nagyon elfogult volt. De ennek az elfogultságnak szent ügye van. És amiért én becsültem és ma is becsülöm, az a könyv címében így foglaltatik: "Ahogy én láttam". Nem törekedett ő valamiféle egyetemes látásmódra, ami azt mondja, nálunk van az igazság. Ezt ő kifejezetten hangsúlyozni szerette volna ezzel a címadással. És ebben benne van kicsit tudatosan is ez az egyoldalúság és elfogultság. Miért? Mert ő a szent ügyekben elfogult volt. De semmiképpen nem lehet kétségbe vonni azt, hogy ő mindent az ébredésre tett fel és mindent odaadott ezért. Azon ritka kivételek közé tartozik, aki életének hosszabb szakaszában  hihetetlen hátratételeket szenvedett el egy panaszszó nélkül. Én itt látom az ő nagyságát.  Amikor favágó volt, akkor a favágók között élt úgy, mint keresztyén a favágók között, és nem kezdte el sértődötten előadni, hogy én tulajdonképpen nagy ember vagyok, csak ide száműztek. Úgy élt, hogy favágó vagyok, közületek való vagyok, de keresztyén vagyok. A prédikálásnak vagy bizonyságtételnek minden formáját ismerte. Ilyen szempontból szinte mindegy volt, hol és és mi történik vele.

Ugyanakkor nem volt ez ilyen egyszerű, mert meg kellett élnie, hogy az életművét gyakorlatilag felszámolták. De ez az egész generáció megélt valami hasonlót. Minden olyan területet, amiben kibontakozott és nagyot alkotott főleg a két háború között a Református Egyház, egy pillanat alatt elvettek. Ha visszatérünk oda, honnan is indult el Szikszai Béni, akkor így mondhatjuk, ő nem egyszerűen a népi bal, nem csak gatyás szegényparaszti származású, ő radikális baloldali volt. Talán lesz, akit szíven üt, de azt is mondhatom, kommunista volt, csak ideológiailag ez nem működött nála. Baloldali volt, ez teljesen áthatotta a gondolkodását.

Ez a vonal végighúzódik az egész könyvön, tapinthatóan érzékeny a szociális problémákra.

Igen, másrészt viszont iszonyúan bizalmatlan volt a középosztállyal szemben. Nem is előlegezett meg nekik sok pozitívumot, és sokszor azt sem látta meg, ami pozitívum létezett bennük. Ennyiben sommás ítéletei vannak Szikszai Béninek. Mindezek ellenére az ő intellektusa mindig áttört, szellemi igényessége, olvasottsága okán sokszor a Bethánián belül is kritikával kezelte az esetlegesen fellépő igénytelenséget vagy primitív megnyilvánulásokat. Teológiát olvasott, laikus biblicista ember volt, de ezt valami magas fokon tudta űzni, és rendkívül nagy megjelenítő erővel tudott beszélni. Őstehetség volt ebben a tekintetben is. Mivel nagyszabású figura volt, maga körül gyakran felkavarta a vizet, és akkor sok minden fel is jött és hányódott ott.

Az ébredés vezetőjeként gondolunk rá a mai napig, de mit is jelentett a XX. századi magyar protestantizmus életében az ébredés?

Annyit pontosítanék, hogy az ébredés egyik vonalának volt ő a vezetője. Markánsan megjelenő ág ez, a Wesley-féle metodista irány magyarországi hulláma. Ez a formalizmus végig ott volt a Bethánia életében, ami sok pozitívumot is hozott, mert ha valaki odakerült, akkor az tudta, hogy merre hány méter, s többnyire nem kerülhette el a válaszadást. Másrészt - ezt őszintén meg kell mondanunk - akinek egy kicsit másféle gondolkodása volt, az ebbe a keretbe nem fért bele. Ezekben a kérdésekben Béni bácsi nagyon határozott volt. Mai szemmel ezt nem tudjuk elképzelni, de azokban az időkben ezt sokan természetesnek élték meg.

Hitre jutásának markáns jellemzője, hogy a Krisztusban nyert új összeegyeztethetetlen az azt megelőző életvitellel, még akkor is, ha a az társadalom vagy az egyház számára elfogadott. Ezt nehézményezte az egyházi életben is, és bizony jó néhány papnak, egyházi vezetőnek, teológiai professzornak szemére vetette ellentmondásos életvitelét.

Hatalmas láttató erővel, és sokszor vitriolos tollal festi le a kort jellemző egyházi közállapotokat. Ráadásul ha Móriczot meg Szabó Dezsőt is olvas az ember, abszolút érti Béni bácsi látását és egyben a haragját is. Általában is jellemzi a reformációs időkbet valamiféle elemi felháborodás. Béni bácsiból is feltört ez a fölháborodás, mert a számára alaptétel volt a hitelesség. Fájdalmasan látta, mekkora  rombolást végzett Isten munkájában a hiteltelenség. Ebből a szempontból ő nagyon jól gondolta, hol kell döngetni a kapukat és mi ellen kell megszólalni - ez nagyon fontos. Ha teológiailag próbáljuk a dolgokat a helyükre tenni, akkor a Krisztus ismerete és követése, a megtérés lett a leghangsúlyosabb, és ez vitathatatlan erőssége a Bethániának. De Béni bácsi gondolkodására, s rajta keresztül az egész ébredésre hatással volt Kálvin Institutiójának trinitárius látásmódja is. Megvolt tehát az igehirdetésének a konzervatív, hitvallásos teológiai háttere. A teljesség kedvéért őszintén ki kell mondanunk, hogy bizonyos kérdésekkel - mint a világháború, zsidókérdés - nem foglalkoztak súlyuknak megfelelően.

Tartható-e az az érvelés, miszerint az egyház hivatalosai nem viseltettek rokonszenvvel az ébredés résztvevőivel, különösen a vezetőivel szemben?

Amikor az ébredési mozgalom igazán beindult, lendületbe jött és sorra rendezték a konferenciákat. Ha megnézem a neveket - kik voltak akik előadásokat tartottak, rendszeresen visszatértek, igehirdetéseket, sorozatokat tartottak, evangelizáltak, tehát valamilyen módon vezetői voltak a mozgalomnak -, nos, ezek nagyrészt papok voltak. A magyar ébredési mozgalom erősen „klerikus ügy“ is volt. Persze voltak feszültségek, különösen a házi bibliakörök kapcsán, mégis a legtöbb esetben lelkészek voltak, akik csinálták, mentek, vitték az ügyet. Van egyféle mitológiája is az ébredésnek, ha tetszik ha nem, ez pedig az, hogy a papokat üldözték, csendőrt hívtak, elvetették a bibliákat stb. A valóság ennél jóval árnyaltabb. Ezt helyre kell billenteni. Az ébredési mozgalom éppen ezért maradt meg az egyházban, mert a vezetői a legtöbb esetben maguk is egyházi emberek voltak. És ezzel nem az egyházat védem az ébredéssel szemben. Ugyanakkor világos, tényszerű dolog az, hogy az új rendszert felvállaló egyházi vezetők gyakorlatilag végrehajtották az ébredés felszámolását.

Él-e még valami a legendás időkből, vagy 1950-51-el lezártnak tekintünk egy korszakot?

Sajnos nem maradt karizmatikus vezető, aki át tudta volna gondolni, hogy hogyan lehetett volna a Béni bácsi-féle gondolkodásmódot, lelkületet nem is hogy feleleveníteni, hanem mint a múlt örökségét új helyzetbe állítani. Abból merítve, ugyanakkor a magunkét is hozzátéve továbblépni. Valamilyen szinten megvan ez és sok helyen továbbél a dolog. Elvégzendő feladat és izgalmas kérdés lenne feldolgozni a Bethánia utóéletét. Maradt egy tradicionális mag, akik sokáig Pestlőrincen jöttek össze havi rendszerességgel Béni bácsi evangélizációit meghallgatni. Ő azért volt ott presbiter, meg főgondnok, hogy minden tiltás ellenére lehetősége legyen a megszólalásra.

A feloszlatás ellenére a konszolidálódott időkben sosem merült föl az újraindulás lehetősége?

Ő nagyon józanul azt képviselte, hogy a Bethániának megvolt a történelmi küldetése, ideje lejárt, az egész magyar néppel és egyházzal együtt Isten megítélte. Már egy másik korszakban élünk, és ennek hozadékait, áldásait másképpen kell kamatoztatni, semmiképpen nem egy nosztalgikus keretben újraéleszteni.

Mindent egybevetve csak tisztelettel tudom nézni az ébredés alakjait, mert ezek rátették a nyakukat. És ma már senki nem akar ügyekért odaáldozni semmit. Szikszai Béni és az ő köre egy pillanatra sem gondolta, hogy abból, ami őket a Krisztus ügyéért érheti, bármit is meg lehet úszni.

Mint igehirdetőt milyennek láttad Béni bácsit? Vannak személyes élményeid?

Fiatalkoromban, meg később teológusként mint kántor szinte minden pestlőrinci alkalmán résztvettem. Egyszerűen megfogalmazva lenyűgözött bennünket az „öreg“. Néha nagyon bosszantott is, de mindig volt olyan ereje annak amit mondott, hogy megragadott. Ezt tudta nagyon: az érdektelenségből, közömbösségből megszólítani az embert. Ez karizma és ő karizmatikus ember volt, akinek elsősorban az evangelizáció ajándéka adatott. Meg tudta rázni az embereket. Őrá érvényes volt az, amit Pál ír a galatáknak:  "kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg." (Gal.3.1b)

Ez a láttatás volt az ő nagy ajándéka és szolgálatának középpontja.

Nagy Péter lekipásztor

Beszélgetőtárs: Géczy Lajos