A Kossuth Rádió Református félóra műsorának szerkesztője negyvenhat áhítatot foglalt egy kötetbe. A közelmúltban megjelent 40 nap című könyvet gyorsan elkapkodták, már készül a második kiadás. Fekete Ágnessel beszélgettünk.

Miért aktuális téma a böjt a 21. században?

A böjt nagy témája a mai embernek is. Ha szétnézünk magunk körül, azt látjuk, hogy számos kúrát hirdetnek „böjt” címén. Az egészég központi kérdéssé vált napjainkban. Jól böjtölni egészséges.   

De ahogy a könyvében is írja, a böjt sokkal több, mint egyszerű táplálékmegvonás… 

Természetesen több. A böjt önfegyelmezés. Nem az a hangsúlya, hogy elveszünk valamit, hanem az, hogy keresünk és kapunk. A böjtnek tartalmat kell adni, különben éppen a lényeg marad el. Önmagában kevés az, ha valaki nem eszik húst, vagy más ételeket von meg magától. A kérdés az, hogy mit tesz helyette. A keresztyén böjt lényege, hogy önmagunk számára kiüresedünk, és Krisztussal telik meg az életünk. 

Valóban hiánylények vagyunk? 

Igen, az ember hiánylény. Ahogyan Ágoston mondja, szüntelenül sóvárog a lelkünk, amíg Istent meg nem találja. Reményik Sándor szép képével egy Isten-arcú űr van bennünk. Csak az a baj, hogy ezt a hiányt gyakran pótszerekkel töltjük ki. A böjt arra is jó, hogy megéljük testünkben-lelkünkben „hiánylény voltunkat”. Nincs és nem is lesz soha mindenünk! Mert valljuk be, sokszor hiábavalóságokra, butaságokra vágyunk. A böjtölő ember elkezd vágyni az igazi, valódi dolgokra. De ehhez szükséges az a fájdalomérzet, hogy valami hiányzik!

Sokakban felvetődik a kérdés, hogyan lehet Istenhez közelebb kerülni csupán azáltal, hogy nem eszik húst, vagy valamit megvon magától?

Titkokat feszegetünk, valamit, ami nem a racionalitás határain belül van. Inkább tapasztalatokról lehet beszélni. Az ember egyik legelemibb, legősibb ösztöne az evés és ivás. A jó ösztön azonban rosszá válik az emberben. Egy metaforát mondok: Éva az édenkertben leszakította a tiltott gyümölcsöt, ez vezetett minket a bűnbe. De ez a metafora nem véletlen. Úgy tűnik, hogy az első embert az ördög az ízlelőbimbóin keresztül tudta megfogni. Talán minket is a hasunk húz. Amikor nem eszünk, és parancsolni tudunk a saját ösztöneinknek, stoptáblát tartunk a kísérthetőségünknek. Nem arról van szó, hogy ha nem eszünk, akkor jobbak leszünk. Vallásos attrakciók bemutatásától nem lesz senki sem szentebb. A böjtben azonban megélhetjük, hogy Isten igéje táplál a legjobban. 

Hogyan lehet egy habzsoló világban aszkézisre ösztönözni magunkat? 

A habzsoló világ el akar minket butítani, bolondot csinál belőlünk. Ha megértjük, hogy Isten értelmet adott nekünk, és lehetőséget a gondolkodásra, akkor észre kell vennünk, hogy hiba belezuhanni az otromba fogyasztói társadalomba. Általánosan is igaz: hogyha nem tanul meg böjtölni a világ, akkor elvesztünk. Az ökoteológia lényegi üzenete is az, hogy elpuffogtatjuk a föld kincseit, felemésztjük a jövőnket. Ez folyik kicsiben és nagyban egyaránt.

Az okostelefonok, az internet szintén sok időt elvehet, ha nem használjuk megfelelően. Akadnak „böjtölők”, akik nem ételt vonnak meg maguktól, hanem valamit, amivel túl sokat foglalkoznak. Biztos, hogy Isten lép a megvonás helyébe? 

Ez nem úgy működik, hogy benyomom az egyik gombot, és kinyomódik a másik. A böjtnek több síkja is lehet, de az étellel kapcsolatos önmegtartóztatás az egyik legfontosabb, ez jelenik meg a Bibliában is. A böjt megtanít arra, hogy életünk gyeplőjét ne az ösztöneink kezében tartsuk. A minősített böjt az, amikor csak Istenre koncentrálunk. Fontos persze az is, amikor kisebb dolgokat megvonunk magunktól, mert ezzel magunk jelezzünk saját magunk számára, hogy vannak határok. 

Jézus példát adott nekünk, negyven napra kiment a pusztába és böjtölt. Földi halandó azonban ezt nem tudja megtenni. 

A negyven nap szimbolikus szám. Ész nélkül nem szabad az embernek böjtölni. A böjt nem emberi mutatvány. Nem az a cél, hogy megmutassuk, mi mire vagyunk képesek. Böjtölni alázattal kell, azzal a lélekkel, hogy csak Isten a fontos számunkra. 

„Semmi sem születik ezen a földön, ami nem lemondásból lett. A tudós vagy a művészember is belefeledkezik gondolataiba, átadja magát az alkotásnak, tehát lemond magáról. Ha erről az aszkézisről elfeledkezünk, és nem erre neveljük az utánunk jövő nemzedéket, akkor megcsömörlött, elkényeztetett, végül nihilista emberek leszünk, és ilyeneket nevelünk. Az élet alaplüktetése kívánja a lemondást, kívánja, hogy kicsit hamuvá legyünk, azaz megsemmisülve szinte termőtalajjá váljunk valami más számra.”

A könyvbemutatón készült Mivel töltjük meg? című írásunkat itt olvashatja.

Fekete Zsuzsa
Fotó:Füle Tamás, Szirmai Béla