Mint a huzat
Kevés beruházást látunk Magyarországon – jelentette ki a közgazdász a MIgeneRÁCIÓ elnevezésű konferencián, amelyen a fiatalok elvándorlásának okait kutatták. A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom nyári rendezvényén Bod Péter Ákos előadásában azt mondta: érdemes körültekinteni, hogy mi a helyzet más országokban az elvándorlással.
– Csökkenteni kell azt a magyar életérzést, hogy ez csak velünk fordul elő. A népességcsökkenés, az elvándorlás nem speciálisan magyar kérdés, hanem európai. Érdekes lehet megvizsgálni a történelmi távlatokat is: régen az arisztokrácia utazott a legkönnyebben, és útra keltek a munkások is: órakészítők, bőrösök, lakatosok. Évszázadokon át természetes volt ez a fajta nyitottság. Ezt szakították meg 1940 és 1990 között Magyarországon. Ebben az időszakban ugyanis nem volt szabad munkaerőpiac, de előtte mindig szabad volt, most is az, és valószínű, hogy így is marad. Az is természetes, hogy ha egy zárt rendszert megnyitunk, turbulencia keletkezik, hasonlóan, mintha egy bezárt szobában szellőztetnénk: amikor kinyitjuk az ablakot, jön a huzat, lesodorja a papírokat a szél az asztalról. A változástól előbb rendetlenség lesz, de aztán felfrissül a levegő, és egy idő múlva minden a helyére kerül.

Zárt munkaerőpiac
Az egyetemi tanár szerint az elvándorlás kérdése erős érzelmeket vált ki, de ha történelmi távlatokban szemléljük a folyamatokat, ez is megváltozhat.
– A tervgazdaság idején Magyarországot teljesen zárt munkaerőpiac jellemezte. Külföldivel alig lehetett itthon találkozni, pedig élt nálunk 120 ezer szovjet katona, velük azonban nem lehetett kommunikálni. Érdekes volt, hogy hiába tanultunk kötelezően 15 évig oroszul az iskolában, egyáltalán nem volt kivel beszélni ezt a nyelvet, mert bár itt voltak a szovjetek, elzártan éltek tőlünk. Elvétve néhány vendégmunkással lehetett találkozni, például ukrán vájárokkal a bányákban, illetve dolgoztak magyarok a Német Demokratikus Köztársaságban.

Miért dinamikus a lengyel gazdaság?
A rendszerváltás óriási változást hozott, azonban a magyarok nehezen mozdultak, hiszen a munkásosztály soha nem tanult nyelveket, immobil volt, ráadásul az ötven felettieket szinte lehetetlen volt új szakmákra képezni – sorolta a nyolcvanas-kilencvenes évek hazai tapasztalatait Bod Péter Ákos.
– Ha megismerjük az összefüggéseket, megértjük, hogy miért dinamikus napjainkban a lengyel gazdaság, és miért pang a miénk. A nyolcvanas évek elejére felgyorsult a lengyel reformmozgalom, és társadalmi robbanásig vezette az országot, amit az akkori állampárt, pontosabban a lengyel néphadsereg puccsal fojtott el egy darabig. A puccs után fizetésképtelenné vált Lengyelország, 1981 és 1993 között csak vergődtek, hiteleket nem kaptak. Akkoriban milliónyi lengyel kelt útra bőröndökkel, és vittek, amit tudtak. A fiatalabbak már nem emlékeznek az úgynevezett lengyelpiacokra, ahol mindenféle holmit lehetett vásárolni. Az akkori kádári sajtó jókat röhögött a bőröndexporton, amit megpróbáltak szembeállítani a kádári „jóléttel és nyugalommal". Ezzel is a kispolgári attitűdöt próbálták erősíteni: Ne szólj szám, nem fáj fejem. Lám, a lengyelek hogy jártak, jobb, ha nem ugráltok! A lengyeleknél azonban olyan mobilitás jött létre, ami a rendszerváltozás pillanatában azt is jelentette, hogy a gazdaságuk jóval nagyobb lendülettel tudott elindulni, mint a miénk.

Eltűnő hallgatók
A jelenlegi munkaerőmozgás mindannyiunkat érint, benne a saját környezetemet is – folytatta a szakember.
– Nálunk is „eltűnik" a tanársegédek és a hallgatók egy része az egyetemről. A fiatalokat nehéz lesz visszahozni, de tudni kell, hogy létezik visszaút, és a kijelentésem mögött nem vakhit áll, hanem racionális érvek is. Az agyelszívás természetesen problémát jelent, mert a képzett emberek elmennek és nem jönnek vissza. Erre válaszként beindul a politikai gépezet: hogyan lehetne itthon tartani őket, vagy megbüntetni, ha mégis elmennek, például azzal, hogy visszafizettetik velük a tandíjat. Pedig ez földhözragadt gondolkodás, hiszen abból az alapállásból indul ki, hogy sosem jön vissza, aki útnak indult. Nem elveszett tudás, ha valaki elmegy külföldre, majd visszatér.

Kiütve?
Bod Péter Ákos szerint az a kérdés, hogy a magyar gazdaság alkalmas-e arra, hogy visszafogadja azokat, akik visszajönnének.
– Erre nincs semmilyen teória, bár léteznek nemzetközi párhuzamok. Ezért is fontos tudni, hogy mi történik máshol. Létezik visszaáramlás is: sok lengyel visszatért Amerikából, és magánvállalkozásokba kezdtek otthon. A lengyel gazdaság a 2009-es világkrízis alatt is nőtt kicsivel, miközben a magyar gazdaság 7, a német 4 százalékot zsugorodott. A válság kiütötte a magyar gazdaságot, azóta sem tudott talpra állni: tavaly zsugorodott, tavalyelőtt kicsit nőtt, az előző két év átlaga mínusz 1 százalék. Ha pedig egy gazdaság nem nő, nehéz elvárni, hogy itthon maradjon, aki most lép be a munkaerőpiacra, vagy jöjjön vissza az, aki korábban elment. Az igazi kérdés tehát az, hogy növekszik-e a magyar gazdaság és milyen struktúrában.

Újabb sztárok jöttek helyettünk
- Ha az adatokat megnézzük, a magyar gazdaságnak tíz éve nincs dinamikája, pedig a rendszerváltozás kezdetén élen járt az ország az átalakításban. Aztán jöttek az újabb „sztárok": Szlovákia, Szlovénia, miközben a magyar gazdaság fokozatosan ütemet vesztett. A kilencvenes évek elején az európai egy főre jutó átlagjövedelemben negyvenszázalékos szinten álltunk, majd fölmentünk ötvenötre, most pedig az ötven elején vagyunk.
Bod Péter Ákos szerint ez probléma, mert ha nem közeledünk a gazdag Európához - ami egyébként alig növekszik, vagy stagnál -, megmarad a feszítő különbség az életszínvonalban, ami az egyik döntő oka a gazdasági jellegű kivándorlásnak. Ha nem növekszik a gazdaság, nem nőhet gyorsabban a bérhányad sem. – Mert miből nőne? – tette fel a kérdést. A szakember úgy véli, hogy a közfoglalkoztatás sem lendít a gazdaságon, hiszen nem valószínű, hogy az ott dolgozóknak a többsége képes lenne átlépni a termelő szektorba. További gondot jelent, hogy Magyarországon minden negyedik ember állami foglalkoztatásban dolgozik, ami nagyon sok.

A "bűnös" multik
A magánszektort két részre osztotta előadásában az egyetemi tanár: magyar és nyugati magántulajdonra.
– Az igazi magyar cégek kicsik, nincsenek nagy magyar vállalatok, hiszen hiába gondolunk a MOL-ra, a Richterre, vagy az OTP-re, ezek mind külföldi többségi tulajdonban vannak. A magyar vállalatok pedig nem igazán igényelnek kutatásfejlesztő tevékenységet, nem áldoznak mérnökökre. A multinacionális cégek szektorát – különösen a polgári oldalon – általában negatív összefüggésben említik, azonban én nem látom ennyire sötéten a helyzetet, hiszen a multik sokat lendítettek a magyar piacon. Korábban ipari miniszterként is azt láttam, hogyha egy nagy multinacionális cég letelepedett egy városban, akkor az a térség megmenekült. Győrben és Székesfehérváron pezsgő gazdasági élet alakult ki.

Távlatok
A közgazdász arról is beszélt, hogy a multik először csak a segédmunkát igénylő területeket hozzák be az országba, a tudást, szakképesítést igénylőket jóval később. Bod Péter Ákos szerint ez is természetesnek vehető.
– Ha közülünk bárki céget alapítana mondjuk Moldovában, mert ott olcsóbb a munkaerő, mint itthon, biztos vagyok benne, hogy a tervezést és a marketinget Magyarországon oldanák meg. Talán azért, mert ha ízlelgetjük a szavakat, nem hangzik olyan meggyőzően, hogy moldovai marketing vagy mongol elektronika, pedig semmi okunk nincs, hogy az ottani mérnökök tudásában kételkedjünk. A németek ugyanígy gondolkodnak rólunk, magyarokról, ezért amikor betelepülnek, először csak az összeszerelő üzemeket hozzák, és egy-két évtizedre rá a kutatás-fejlesztést. Elsőként ez a tudásszint süllyedését okozza, ami politikus számára elfogadhatatlan, de ha száz év távlatából nézzük a kérdést, már egészen más a helyzet.

Országstratégia
- A magyar gazdaság adottságai nem rosszak, a mostani lefojtottságnak pedig megvan a sajátos magyar oka. Nem lehet megmondani azt az egy eszközt, amivel ki lehet rántani az országot a válságból. Aki azt mondja, hogy tud egy megoldást, például az adóreformot, az kókler, mert egy tényező megváltoztatásával nem lehet az egész rendszert megjavítani. A sikeres országokban hosszas gyötrődés előzte meg az eredményeket. Sikerországnak mondható – a többi közt – Németország, Ausztria, Svájc, Finnország. Ez utóbbi ország nagyon sok pénzt fordított oktatásra, megszorítottak ott, ahol kellett, és bőségesen vetettek is. Az intézkedések 10-15 év alatt hoztak eredményt, ami – ismét mondom – egy politikusnak hosszú idő lehet, országstratégiának azonban belátható.

Fekete Zsuzsa

A Parókia portálon a témában megjelent korábbi cikkeink:

Globalizáció vs. nemzetállam

Menni vagy maradni?

Magyar elvágyódás

Rajt vagy cél? 

Itthon mégis jó