Egyszer, adventben, egyik barátnőmmel elmentünk egy hosszú, csendekkel tagolt beszélgetésre. Mindketten éreztük, hogy valamiért nem tudunk már úgy imádkozni, mint az előtt - a meghívó éppen a problémánkra tapintott rá. Sok mindenről szó esett akkor este. Beszélgetésünk végén az imaközösség vezetője - aki lelkészek mentorálásával foglalkozik - azt mondta nekem, higgyek jobban abban, amit érzek. Szerinte a vágy bennem a változásra hiteles jelzés, és csak akkor fogom jól érezni magam a bőrömben, ha alávetem magam annak a folyamatnak, amibe Istentől kaptam a meghívást. Ennek a folyamatnak a része már az is, ha el merek indulni. Mindannyian hasonló, mégis egyedi útra vállalkozunk - mondta. Mindezt azonban nem is értjük és értékeljük igazán, míg arcunk nem lesz.

Először születésnapi ajándékként vettem meg az egykori oxfordi irodalomprofesszornak, Tolkien jó barátjának, C. S. Lewisnak a könyvét. A legkiismerhetetlenebb barátnőmnek szántam, akiről nem tudtam eldönteni, vagy nagyon tudja, ki ő, vagy nagyon magára marad saját korlátai között. Esetleg mindkettő... Mielőtt odaadtam volna neki, kíváncsiság ébredt bennem. Óvatosan nyitottam ki a keményfedeles könyvet, lassan lapoztam, hogy meg ne törjenek az oldalak. Nem tettem le az asztalra, bal kezemmel tartottam, a jobb kezemre ügyeltem, hogy minden ujjam tiszta legyen.

Tél volt. Szürke, egyenletes, hideg, parttalan idődarabokkal.

Éppen előtte olvastam el A viskót, szinte fejvesztett gyorsasággal. Sokat sírtam. Faltam az oldalakat, gyűrtem a puha borítót, izgatott a sztori. Besárgultak a lapok, szamárfüles lett a könyv. Hálás vagyok érte. De amint eltelt néhány nap, azt is tudtam, A viskó nem maradandó érték. Nem sikerül jól Istenről szólnia. De ami rólam szólt benne, átmosott. Igaz, ma már semmire sem emlékszem belőle, ami akkor fontos volt.

A Míg arcunk nem lesz más volt. A Viskót karácsonyra kaptam, a keményfedeles regényt pedig még a februári születésnap előtt el akartam olvasni. Nem sikerült. Lassan, oldalról oldalra szemléltem a sorokat. Gondolattükör fölé hajolva; viszontlátva, amit soha, egyetlen szépirodalmi mű sem tudott megmutatni.

Sokáig olvastam, és hatása is sokáig tartott. Mint amikor egy szitakötő egy pillanatra megérinti apró lába hegyével a víz felszínét, és egyre nagyobb köröket rajzol. És mélyreható, mint amikor súlyos követ pottyantanak a tóba. Kitavaszodott.

Ez volt az első és azóta is egyetlen könyv, amit újraolvastam. Kényszeresen kerülöm a helyeket, ahol már jártam, de ide újra elindultam. És újra fontos volt. Pedig másodszor nem kaptam el a pillanatot: a találkozást a Szenttel.

A szépirodalom évezredek óta az emberről szól. Kevés olyan könyv van viszont, ami az újjászületett emberről szólna. Még kevesebb, ami megkísérelte volna az újjászületés pillanatát is megragadni.

A Míg arcunk nem lesz éppúgy beszél a szeretetről is. Oruál, Glóm hercegnője szeret, de szeretete elítéli őt. Azt hiszi, embersége és gondoskodása zsarnok apja, az Árnyszörnyről szóló legendák és a kriptaszagú Ungit kultusza fölé nő. De történik valami, ami mesének tűnt volna, ha korábban hall róla egyáltalán. Valami, ami nemcsak tükröt tart, de végérvényesen össze is töri a régi képet: a formátlan Ungitét és a formátlan Oruálét. És azután...

Az eredeti példányt kölcsönadtam, és aki olvasta, az is odaadta valakinek. Talán arra a régi születésnapos barátnőmre is rátalál előbb-utóbb a legértékesebb regény, amit valaha olvastam. Talán tőlem kapja majd meg. Legalábbis én szeretném mindenkinek odaadni.

Jakus Ágnes

Itt a nyár, a heverésző olvasás és a kertmozik ideje! Péntekenként jelentkező sorozatunkban református olvasóink ajánlanak számukra kedves könyveket és filmeket. 

C. S. Lewis Míg arcunk nem lesz című regényét a Harmat Kiadó adta ki magyar nyelven. A könyv kapható a Bibliás Könyvesboltban (1092 Budapest, Ráday utca 28) is.