Húsz éve kapta vissza az államtól iskoláját a Tiszakécskei Református Egyházközség. Negyvenöt esztendőt kellett erre várnia a gyülekezetnek, hiszen 1948-ban államosították – sok más intézménnyel együtt – a tiszakécskei reformátusok iskoláját is. Végül 1993-ban táblacserével állhatott helyre a több száz éves rend: miszerint a Tisza-parti település kálvinista templomának szomszédságában protestáns oktatás folyik.

Hosszú történetre tekint vissza az alma máter: 1626-ban indult el a gyülekezet, és ekkor már magyarul tanultak írni és olvasni a helyiek vasárnap délutánonként a templomban. 1718-ban a templom szomszédságában lévő épületet vásárolta meg a gyülekezet, ekkor hívták meg az első iskolamestert is. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint hamarosan tanítót is kellett hívni, annyi volt az érdeklődő. 1856-ban leégett az iskola, de még abban az évben újraépítették, sőt kibővítették. Okos Gyula lelkészsége alatt az egyházi fenntartásban működő falusi és tanyasi iskolákban már 1941-ben bevezették a nyolcosztályos képzést, „ami akkor korszakalkotó felismerés volt", hiszen korábban a falvakban csak négyosztályos képzés folyt – idézte fel Hegedűs Béla esperes-főigazgató az ünnepi hálaadó istentiszteleten az iskola történetét.
– Miután 1993-ban táblacserés iskolaként visszakerült az intézmény az egyházközség fenntartásába, megindult a fejlődés. 1995-ben hatosztályos gimnáziumot indítottak, 1998-ban tantermekkel bővültek. Ma több mint háromszáz harminc diákot tanítanak. „Igyekszünk a törvényi változások és a sok adminisztráció mellett tanítani is. Büszkék vagyunk az informatikai és az idegennyelvi képzésünkre" – mondta Hegedűs Béla. Hangsúlyozta: az iskola fő célja a hagyományos református értékek közvetítése, természetesen modern tudással övezve és korszerű eszközök segítségével."

Helyünk a világban
A hálaadó istentiszteleten Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Egyebek mellett arról beszélt, hogy a tudásátadás általános pedagógiai feladata egy-egy iskolának, de egy egyházi iskolának küldetése ezen kívül az, hogy egy-egy volt diák az iskolára való „visszaemlékezésében jelenvaló módon tudja átélni az Isten szeretetét". Azt is hozzátette, egyházi iskoláink célja az is, hogy „feltáruljon számunkra a boldog élet titka és értelme, és hogy Jézusban találjuk meg, hol a helyünk ebben a világban. (...) hiszem és tudom, hogy a Szentlélek Isten munkája ilyen Tiszakécskén."
A püspök reméli, nemcsak a következő húsz vagy kétszáz évben lesz Tiszakécskén református iskola, hanem „amíg a világ a világ."

Az istentiszteleten több egykori diák is visszaemlékezett az iskola falai között töltött évekre. Többek között Kókai Géza, a tiszakécskei gyülekezet segédlelkésze is itt tanult. Azt mondta: sok minden változott két évtized alatt az iskola életében. Megváltozott az épület kívül-belül, változott a tanári kar, és amitől igazán iskola az iskola: lecserélődött a diáksereg is.
– Az ő iskolájuk – noha ugyanaz az intézmény – mára más lett, de van valaki, aki ugyanaz marad, és soha sem változik: ő Isten, aki ma is ugyanaz, aki a mi időnkben volt, és ugyanazon munkálkodik, hogy a tanulók megismerjék Őt. (...) Ez pedig megtörténhet az iskola falai között is, hiszen tudom, hogy néhányan, köztük én is, ezt már átélhettem.

Összekötni azt, ami szétszakadt
Miért biztos abban, hogy kétszáz év múlva is lesz Tiszakécskén vagy bárhol az országban református iskola? – kérdeztük Szabó István püspöktől.
– Biztosnak kell lennünk benne, főleg azok után, hogy negyven-ötven éve még azt jövendölgették, nemhogy református iskola, hanem református egyház sem lesz. Sok ilyen „prófécia" hangzott el az egyházról, a keresztyénségről, a hitről, és ma is hallunk ilyeneket, hogy átmeneti időszak az, hogy az egyház részt vesz a társadalmi életben (oktatás, szociális ellátás), hogy „bekapcsolódott az ország újjáépítésébe".
Szabó István szerint viszont „egyre rövidebb lesz az idő, amikor még lehet azokat az illúziókat dédelgetni, hogy a gyökerek megszakításával, a hagyományok elvetésével, megnyithat magának valami olyan újat és sosem látottat a nyugati ember, ami eddig nem volt, és az lesz a lehető legboldogabb világ. Inkább azt látom, hogy Európa józan gondolkodói kezdenek lépéseket tenni abba az irányba, hogy a megszakított tradíciókat újra össze kell kötni, azt a szellemi tájékozódást, amiben Európa nyugati civilizációja élt, újra vissza kell nyerni, ezért mertem kétszáz évet mondani."

Név nélküli iskolából Okos suli lehet
A Tiszakécskei Református Kollégium Általános Iskolája és Gimnáziuma egyike azon kevés magyarországi oktatási intézményeknek, amelyeknek nincs névadójuk. Persze 1993-ban, amikor a „2. Számú Általános Iskola" helyett kikerült az intézmény falára a református jelző, az pontosan elég különbségtétel volt a város másik iskolájához képest – emlékezett vissza Hegedűs Béla esperes-főigazgató. Hozzátette: azóta azért sem választottak nevet, mert nem találtak olyasvalakit, aki a kécskei iskolához kötődne, és nevét hűen fölvehetné a közösség. Több név felvetődött már, köztük például Okos Gyula lelkész neve, aki az államosítás előtt vezette a gyülekezetet, és ő – mint már feljebb írtuk – vezette be a nyolcosztályos képzést, nevének felvétele mégis megfontolást igényel. Egy biztos: helyi kötődésű embert szeretnének, nem kizárt, hogy a negyed évszázados újraindulási évfordulóra megszülethet a döntés.

Az elmúlt húsz évről azt mondja a főigazgató, hogy az első években különösen toleránsnak kellett lenni a táblacserés átvétel miatt, persze ez ma is kitart – például a katolikus diákokkal szemben, akik részére biztosítják a saját felekezeti hittanóráikat. A két évtizedben sok minden megvalósult, amit elképzeltek az indulásnál. Magvetés folyik, melynek eredménye azonnal nem látható. De már vannak jelei: a volt diákok egyre gyakrabban kopogtatnak be a lelkészhez, hogy áldja meg házasságkötésüket, keresztelje meg gyermeküket. Sőt, húsz év alatt négy diák is a lelkészi hivatást választotta magának, közülük ketten már végeztek, ketten ma is teológiára járnak. És hogy lesz-e kétszáz év múlva Tiszakécskén református iskola? Hegedűs Béla azt mondja: 275 évig zökkenőmentes működött az intézmény, egyedül az államosítás évtizedei zavarták meg a református oktatást. Az esperes reméli: tudnak a jövőben is olyat mutatni a diákoknak, amely vonzóvá teszi az iskolát számukra, húsz év múlva és kétszáz év múlva is.

Reformátusok Lapja, Hegedűs Márk 
Leadfotó: Hegedűs Dorottya, további képek: Balla Norbert