Mit szólna, ha látná?

Mindketten rendszeretők, pontosak és struktúrákban gondolkodnak. Értékelik egymás megbízhatóságát, őszinteségét. Harmincöt éve él együtt hűségben az idei házasság hete házaspárja, Tomka János és Tomkáné Zsáry Anikó. A kulisszák mögé nézve azonban nem minden ilyen egyszerű, és ahogy a feleség mondja: még a látszatát is el szeretnék kerülni annak, hogy ők „a mintaházaspár". 

Budai otthonában fogad Anikó és János. Ha már pontosak és rendszeretők, mi is tartjuk magunkat ehhez, másodpercre pontosan a megbeszélt időre érkezünk, hogy életükről, házasságukról, hétköznapjaikról faggassuk őket. János főiskolai tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője, a KPMG Akadémia ügyvezető igazgatója 2014 végéig, Anikó pedig építészmérnökként lakások és családi házak építészeti- és belsőépítészeti tervezésével, projektvezetéssel foglalkozik. Kifinomult ízléssel berendezett házukban szinte minden Anikó keze munkáját dicséri, még a meleg túrótorta és máktorta is, amivel kétszemélyes stábunkat várja.

 

Ritka történet
Érdeklődve hallgatjuk megismerkedésük körülményeit, ma már egyre ritkábban botlunk hasonló történetekbe. János ugyanis azt meséli, hogy éppen végzett az egyetemen, amikor kinézte magának az akkor még tizenöt és fél éves Anikót. Elhatározta, hogy megvárja, és feleségül veszi. Ha már eldöntötte, így is cselekedett, de a várakozás ideje nem volt könnyű.
„Anikó gyönyörű és nagyon komolyan gondolkodó lány volt. Három évet vártam rá. Bizonytalan időszak volt ez, hiszen közben bárki lecsaphatta volna a kezemről, én ugyanis nem beszéltem neki az érzéseimről. Abban azonban biztos voltam, hogy őt akarom. Csak a legjobb barátomnak meséltem a szándékaimról, illetve naplót vezettem erről a három évről, amit aztán megmutattam Anikónak, majd később a felnőtt gyerekeinknek is – emlékezik vissza János.

„Mekkora érték vagyok a számára"
„Amikor az egyetemi felvételim után igent mondtam a lánykérésre, János ideadta nekem a naplót, hogy elolvassam. Nagyon megható, hogy képes volt három évet várni rám. A naplóból kiderült, hogy vívódásokkal, küszködésekkel, szenvedésekkel teli három év volt mögötte, azonban csodálatos érzés volt azzal szembesülnöm, hogy mekkora érték vagyok a számára"– mondja Anikó.

Megérte várni
Abszolút megérte a várakozás – teszi hozzá mosolyogva János. „Egyetértek azzal a mondással, hogy nem azt kell elvenni feleségül, akivel el tudja képzelni az ember az életét, hanem azt, aki nélkül nem tudja elképzelni. Nekem fontos volt, hogy tisztán menjek a házasságba, nem volt előtte más az életemben." A hasonlóságokról szólva Anikó azt mondja, hogy mindketten a reál beállítottságúak, de sok különbség is van érdeklődésükben.
„Az tetszett meg Jánosban, hogy rendszerben, struktúrákban gondolkodik. Rendszer és szervezettség jellemezte az életét, amit mondott, akár táblázatba lehetett volna foglalni. Kevés olyan valódi, gondolkodó férfit ismerek, akiről úgy süt a tisztaság és korrektség, mint Jánosról. Sosem maszatol, mindig érthető, egyértelmű, és nekem ez nagyon fontos." János nem hagyja szó nélkül a dicséretet, odaszól a feleségének, hogy „akkoriban azért nem így raktad össze magadban a dolgokat". Hogyne, az is számított, hogy János helyes volt – ismeri el Anikó nevetve.

 

Igazán haladni
A házasság hete idei szlogenje a megtartó hűség, ez is szóba kerül beszélgetésünkben. A házaspár szerint nem igazán divatos dolog ma a hűség, pedig úgy gondolják, hogy a fiatalok többségében ott lapul a hűség iránti vágy. Anikó szerint a hűség olyan, mint a mosoly.
„A mosoly mosolyt szül. Ha valaki érzi, hogy a másik hűséges hozzá, akkor szinte automatikusan következik belőle, hogy ő is csak hűséges lehet. A hűség megtartja a házasságot és megerősít."
János azt hozza szóba, hogy a megtartó hűség fogalma túlmutat a házasságon, hiszen az nagyon fontos a karrierben, barátságban is. A háromgyermekes édesapa úgy véli, hogy a szakmai ranglétrán az tud igazán haladni, aki mögött stabil házasság áll.
„1999 karácsonya előtt behívott a cégünk vezérigazgatója, és új pozíciót kínált nekem. Csak néhány nap gondolkodási időt kaptam, és igent mondtam. Emlékszem, hogy Anikó a vacsoránál azt mondta a gyerekeknek, apátokat előléptették, rengeteg dolga van, ezért idén nem megyünk síelni. Természetes volt számára, hogy lemondja a pihenést, pedig nagyon várta, neki mindig fontos az utazás. Nekem ez a gesztus nagyon jólesett, és segített továbblépni a szakmában."

Különböző igények
Anikó szerint János is számos dolgot megtesz miatta, csak azért, mert ő szeretné.
„Szeretek bolhapiacra járni vásárolni, és János erőt vesz magán, eljön velem, csak azért, mert tudja, hogy szeretném. Ráadásul igyekszik nem morogni, hanem ha eldöntötte, hogy elkísér, akkor nincs vita. Még tánctanfolyamra is eljárt egy ideig a kedvemért, csupán szeretetből. Amikor hosszabb betegséggel küszködtem, rengeteg programot lemondott, és nem vállalt el különféle megbízásokat, hogy több időt tölthessen velem, és elkísérhessen a kezelésekre."
János a lehető legtöbb munkát otthon végezte Anikó betegsége alatt, a kórházi folyosón várakozva javított dolgozatokat, a könyvét pedig otthon írta.
„Nekem nincs igényem arra, hogy kísérgessenek – mondja János –, de saját hibáimból meg kellett tanulnom, hogy Anikónak ez fontos. Amikor én voltam kórházban elküldtem őt, hogy ne várakozzon, hiszen még ágyat is csak órák múlva kaptam. Én egy könyvet olvasva jól elvagyok egyedül is"- fűzi hozzá. Valóban így van – erősíti meg Anikó. „Amíg egy repülőtéri várakozás engem idegesít és unatkozom, addig János békében olvasgat, és képes elmélyülni ebben a helyzetben is. A döntéseknél pedig pont fordítva van: János gyorsan dönt, én pedig jobban szeretem megrágni a dolgokat és az utolsó pillanatban határozni."

Pengeváltás nélkül
Azt kérem a házaspártól, hogy meséljenek életük konfliktusos helyzeteiről is, de ahogy egymás szavába vágva idézik fel a történeteket, egyre inkább az tűnik ki szavaikból, hogy problémáik, gondjaik ugyan adódtak, de kettejük kapcsolatára nem jellemzőek az éles pengeváltások. Anikó szerint az okozott gyakran problémát, hogy János rengeteget dolgozott, és keveset tudott az otthoni teendőkkel foglalkozni. Ilyenkor az volt az érzése, hogy a férje számára csak a munka a fontos.

 

„Például amikor építkeztünk, eltelt két-három hónap is, hogy nem jött el megnézni, hogyan halad a közös házunk. Kiderült, hogy nem érdektelenségből maradt távol, hanem rám mint építészmérnökre delegálta a feladatot, és megállapította magában, hogy minden jól halad. Ez a menedzserszemléletéből fakad."

Mit vegyek fel?
Szóba kerül még számos hétköznapi konfliktushelyzet, az utazás előtti pakolásoktól kezdve a „mit vegyek fel" kérdésig szinte minden, ami toleranciát és megértést igényel mindkét féltől. Abban egyetértenek mindketten, hogy a házasság működése mindkét fél felelőssége, ha megakad a fogaskerék, nem lehet csupán az egyikre rálőcsölni a felelősséget. A jó házasság egyik titkának azt nevezik, hogy teljes szabadságot adnak a másiknak. Hűség és szabadság náluk kéz a kézben járnak. Anikó többször is elutazik a barátnőivel külföldre, és János mindig támogatja ebben.
A társ nélkül töltött idő megadja a szabadság érzését, és erősíti kapcsolatukat – állítják mindketten. János egyébként sem szeret igazán társasággal utazni, mert az üresjáratok és a fecsegés ugyanúgy kimeríti, mint a munka. Leginkább a feleségével, vagy a családdal közös pihenés tölti fel. Később említette János, hogy ez fordítva is működik, tavaly például kétszer volt Anikó nélkül külföldön számára fontos konferenciákon. A születésnapokat azonban mindig közösen ünneplik egy-egy rövid utazással, amit mindig a másik szervez meglepetésként. János nehezen tud kiengedni, mint mondja, könyvet írni mindig kellene, de azért jut idő egy-egy rövid túrára, színházra, kiállításra vagy koncertre is a hétvégén. Vasárnaponként a hidegkúti református gyülekezetbe járnak és Anikó idős szüleit látogatják, valamint fogadják a gyerekeket. Három gyermekük közül csak a középső él Magyarországon.

 

Nem volt más
A házaspárt arra kérem, foglalják össze, milyen a jó házasság. János egyáltalán nem meglepő módon rövid pontokba foglalja véleményét: „a jó házasság szerelmi házasság, teljes elkötelezettség és kölcsönös bizalom jellemzi" – summázza. Anikó a hűséget és a bizalmat emeli ki. Fontos számára, hogy tudja: ő a nagy Ő és nincs más, aki szóba jöhet. Ezen a ponton még egyszer kitérünk a hűség és hűtlenség kérdésére, hiszen Anikó és János elmondása szerint nem volt más az életükben. De vajon hogyan küzdtek meg a kísértésekkel? Nem voltak kíváncsiak másra? János szerint ebben a tekintetben roppant sokat számít a hitbeli meggyőződés és a neveltetés is.
„Nekem sokat segített a három év fölkészülés a házasságra. A munka, a baráti és gyülekezeti kapcsolatok segítenek abban, hogy az ember ne keveredjen bajba. A rendszeresség rendben tart. Szerencsés is vagyok, mert szép, fiatal, értelmes, ügyes feleségem van."

Ha a nő lezár
„Van egy ismerős mélyen hívő házaspár, ahol a nő olyan szerelmes lett, mint egy tini. Azt mondta nekem az asszony, soha nem tudta elképzelni, hogy vele ez megtörténik, de megtörtént" – sorolja Anikó. „Én csak hálát adhatok Isten kegyelméért, hogy nem kerültem hasonló helyzetbe. Abban biztos vagyok, hogy nem szabad játszmákat folytatni egy férfival, mert elfajulhatnak a dolgok. Ha a nő lezár, a férfi érzi, hogy meddig mehet el, vagyis nincs esélye. Rendszeresen tárgyalok férfiakkal, hiszen az építőiparban dolgozom, de rövidre tudom zárni, ha valaki bókol. Eszembe kell hogy jusson ilyenkor: mit szólna a másik, ha látná. Vigyázni kell, hogy aki áll, el ne essék. Dolgozni kell azon, hogy ne keletkezzen rés a kapcsolaton, és akkor nem szivároghat be egy harmadik.

 

Szilárd alapok, töretlen bizalom
Anikó és János azt mondják, hogy sosem féltékenykedtek. Hitben élő házaspárként mindig tudták, hogy szilárd alapon áll a házasságuk, és egymásban töretlenül megbíznak. Remélik, hogy jó példával szolgálnak három gyermeküknek és egy unokájuknak, a kétéves Jonasnak.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás 

A házasság hetével összefüggésben az elmúlt években készült írásainkat itt olvashatja.

Szerelem mindörökké - Keresztes Ilona - Mohay Tamás

Összhang - Várnagy Andrea - Farkas Zsolt

Kalandtúra egy életen át - Bárdos Júlia - Lackfi János