„Mindannyiunk tapasztalata, hogy van a társadalmunkban valami érdesség és reményt vesztettség. Bár szeretjük azt gondolni, hogy nagy múltú, találékony és szívós nép lakja a Kárpát-medencét, mégis úgy alakítjuk mindennapi viszonyainkat, mint akikből hiányzik a nagyvonalúság és a fantázia. Udvariatlanul, megszégyenítően, borúlátóan és panaszosan fordulunk egymáshoz. Sokan bénult visszavonultságban szenvedik el az életüket, hárítják a felelősséget és mindenki mást hibáztatnak. A frissebbek inkább veszik a kalapjukat, és hátra se néznek. Mi történt Magyarországgal és a társadalmunkkal?" - tette fel a kérdést Hamar Dávid kálvinista lelkész, apologéta a hazánkban elsőként megrendezett Magyar Evangéliumi Fórum keresztyén hallgatóságának. Az előadó a mindennapi, felületes érintkezésekben megjelenő, szégyenvezérelt társadalmi interakciókról szólt, amelyek visszahatnak mindannyiunk közérzetére, és még az evangéliumi identitással bíró keresztyéneket is elbizonytalanítják, bevonva őket a megszégyenítés és megszégyenülés véget nem érő játszmájába.

Sosem lehetünk biztosak
Mi, magyarok megtanultuk szégyellni magunkat - szögezte le Hamar Dávid. „Sokunkban szégyenérzet támad, ha az ellenőr felszáll a villamosra; feszengünk a hivatalokban vagy ha valamilyen szolgáltatást veszünk igénybe; a boltban százszor meggondoljuk, van-e nálunk pénztárca; az orvosnál ugyanaz a kommunikáció egyszer beválik, máskor nem; és ha valaki lehagy a kocsival, megalázva érezzük magunkat."

Ismerős mondatok
Mindennek az az oka, hogy a magyar társadalom berendezkedése szégyenalapú - magyarázta az előadó. „Nem hiszem el! Szégyelld magad! Ki hallott már ilyet? Egy normális városban nem így mennek a dolgok. Ismerős mondatok? Még ennyit sem tudsz megtenni? De mennyit? Nincs objektív mérőszám, mert a szégyenalapú társadalomban nincs sztenderd, csak rögtönítélő bíróságok vannak."

Lehúzzuk egymást
Mivel a szégyenkultúrában a tökéletes az alap, annál bárkinek csak rosszabb lehet a teljesítménye. „Ha senki sem érheti el a tökéletesség mércéjét, differenciálni közöttünk csak egymás lehúzásával lehet. Mivel egész életedben hibáztatnak, eljön az a pont, hogy még egy ítéletet nem tudsz elviselni. Ha bírálnak, nem azt hallod meg, amit mondanak, hanem védekezni, hárítani kezdesz, vagy enyhítő körülményeket keresel."

A szégyenkultúra képtelenné tesz a felnőtt gondolkodásra Hamar Dávid szerint. „Kiskorúak társadalma ez áldozati szerepekkel: a megbénult emberek másoktól várják, hogy történjen valami, a szégyen ugyanis megöli az önbizalmat. Ez a kultúra gyermeteg embereket nevel, legyen bár politikus, hivatalnok vagy rendőr az illető. Sokan meg is maradnak ebben az állapotban, és nem gondolják, hogy valaha fel fognak nőni."

Nincs elszámoltatás
Miközben a megszégyenítés folyamatos, az elszámoltatás gyakran elmarad. „Akár társadalmi szintű normazavarok is felléphetnek: szégyenkezünk, mikor nem kellene, és nem szégyenkezünk, amikor kellene." Hamar Dávid hozzátette: a Szentírás a szégyenről negatívumként beszél, ugyanakkor arra is példát ad, hogy a szégyen beépített fékként funkcionál: jelzi, ha rossz irányba tartunk.

Szégyen és bűntudat
A negyvenes évekből származik az a megkülönböztetés, miszerint a társadalmak kétfélék lehetnek: szégyenalapúak vagy bűntudatalapúak - mutatott rá az előadó. „A szégyenalapú társadalomban - mint amilyen a miénk is - a bűn gyökere maga az elkövető, vagyis ha rosszul tettél valamit, az ítélet feletted hangzik el. A bűntudatalapú társadalmakban viszont a tettet minősítik, nem az elkövetőjét.

A szégyenalapú társadalomban az, aki elkövetett valamilyen hibát, mulasztást vagy bűnt, nem ütötte meg a többiek egyébként meghatározhatatlan mércéjét. A mérce ugyanis helyzetről helyzetre változik attól függően, hogy éppen milyen emberek, tekintélyszemélyek vesznek minket körül. Ez pedig állandó bizonytalanságban tart minket. Nem tudjuk magunkévá tenni a közös mércét, mert olyan nincs, hanem az emberek változó mércéjéhez kell igazodnunk. Ezért társadalmunk kifelé tekintő: állandó készenlétben van.

Az angolszász országokban azonban van közös sztenderd, amely nem függ az emberek aktuális véleményétől. Nem kell e tekintetben a másikhoz igazodni. Egy helyzetben mindegy, hogy a mellettem álló mit gondol, hogy vajon elértem-e a mércét vagy nem, mert ez nem tőle függ. Van belső mércém, amihez mérhetem a tetteim. A bűntudatalapú társadalom tehát befelé tekintő, az emberek saját mérceként élik meg a vágyott értékeket. Szabadok arra, hogy eldöntsék, magukévá teszik-e a sztenderdet – mert van ilyen –, és arra is, hogy megüssék ezt az internalizált mércét. Ha elhatározzák, hogy derekasan helyt akarnak állni, azt nem azért teszik, mert a szomszéd különben mit gondol.

Aki viszont szégyenalapú társadalomban él, és megszégyenül a többiek előtt, emberileg is kudarcot vall, ami felér a megsemmisüléssel. Bár ez a fajta berendezkedés fékként is szolgál, a bélyeg, amit az egyénre sütnek, belső haraghoz, hibáztatáshoz és félrevonuláshoz vezet" - magyarázta a lelkipásztor.

Ördögi kör
Harag, ítélet, depresszió, hárítás, irigység és panaszkodás - a szégyen tünetei a társadalomban - fogalmazott Hamar Dávid. „A szégyen bezár és torzítja a valósággal való kapcsolatunkat. A felelősséggel kapcsolatban félelmet alakít ki bennünk, a tehetetlenség érzetét erősíti és hárítást vált ki. A megszégyenített ember ahogy magát, úgy másokat sem tart felelősségteljes embereknek. Bizalmatlan és manipulál. A megszégyenítés ugyanis az egyik legjobb eszköz a manipulációra. Ezt ismeri, tudatlanul ezt adja tovább. Akik szabadulni szeretnének az ördögi körből, kivonulnak a társadalomból: az alkoholba menekülnek vagy összecsomagolnak és külföldön telepednek le."

Bizalom és szolgálat
„A legijesztőbb az, hogy szégyenalapú beidegződéseink begyűrűznek a gyülekezeteink életébe, csak kicseréljük a szavakat" - hívta fel a figyelmet a lelkipásztor. „Minden gyülekezet minitársadalom, amelyben a társas kapcsolatok valamilyen vezérlőelv szerint rendeződnek. Ha a szégyenalapú rendezőelv nem kúszik be a gyülekezeti életbe, akkor van egy közös értékrend, amely mindenkire érvényes: a Szentírás (vö. Timóteushoz írt 2. levél, 3. rész, 16-17. vers). A gyülekezeti tagok bíznak abban, hogy a másik betartja a sztenderdet, legalábbis törekszik rá (vö. Rómaiakhoz írt levél 14. rész 4 vers; Filippiekhez írt levél 2. rész, 3. vers; Galatákhoz írt levél 6. rész, 5. vers). Elismerik a másik lelkiismeretét és Istenre hagyják annak felügyeletét (Korinthusiakhoz írt első levél 4. rész, 5. vers; Rómaiakhoz írt levél 12. rész 19. vers). A gyülekezetvezetők eközben példái a nyájnak, nem pedig királyai (vö. Péter első levele 5. rész 1-5. vers)."

Bélyegek
Az a gyülekezet viszont, amelyik képtelen az ajtón kívül hagyni a magyar társadalom szégyenkódjait, szokásaiban és vezetési stílusában is csorbul. „Vannak uralkodó és változó íratlan szabályok az ilyen gyülekezetben. Ezek nem mindenkire vonatkozó sztenderdek, hanem egy-egy tekintélyszemély elvárásai, amelyek betartását szankcionálják. Az elvárásokról és a velük járó szégyenkódokról nyíltan nem beszélnek, de egy idő után mindenki ismeri és betartja azokat. Aki szembeszegül, megbélyegzik: nem kap szolgálatot, nem viselkednek vele elfogadóan, nem állnak vele szóba azok, akikkel jó jóban lenni. A szégyenkód általában valamilyen hibához vagy bűnhöz kötődik, a bélyegek ilyenkor a testi, engedetlen, lázadó vagy a rossz katonája Krisztusnak. Pedig megeshet, hogy csupán féltékenységről van szó, amikor egy tekintélyszemély biblikus problémákat vesz észre valakin, vagy hogy egy gyülekezeti tag jogos kérdéseivel vívja ki az okvetlenkedő bélyegét."

Nem a változás a cél
Az ilyen gyülekezetekben megesik, hogy nincs mindenkire érvényes értékrend. „A gyülekezeti tagok nem hiszik el, hogy a másik be tudja és akarja tartani a szabályokat, ezért mindenki mindenkit megfigyel. Ugyan a gyülekezeti kultúra az ajtón kívül hagyja a magyar társadalomba beivódott olyan szégyenkódokat, mint: bolond, aki sok levelet akar egyszerre feladni, vagy nincs nála a pénztárcája, vagy a belső sávban toporog vagy a kocsik közt szlalomozik. A kódolás rendszere viszont megmarad, és ezeket a „bűnöket" kicserélik a keresztyén szakzsargon szerinti jelzőkre. A lázadó, testi, okvetlenkedő olyan „bűnök", amelyeket nehéz megfogni, és amelyekből nehéz megtérni, ugyanis nem a változás a cél, hanem a megszégyenítés."

Kiskorú gyülekezet
A szégyenalapú gyülekezet vezetője a közösséget kiskorúságban tartja Hamar Dávid szerint. „Nem vállal rizikót a döntésekben, jelen akar lenni mindenhol. Az önálló döntést veszélyesnek tartja, ahelyett, hogy épp arra sarkallná a tagokat. Jobb esetben csak arról van szó, hogy a gyülekezet felelőssége nem oszlik el a tagok között, hanem minden kizárólag a vezető vállát nyomja. Rosszabb esetben a vezető közbelép, ha valaki túl önálló kezd lenni. Az ilyen gyülekezetben nem a Biblia ad sztenderdet; az igazság aszerint változik, hogy valakinek bele kell esnie, vagy kívül kell esnie azon, amit a vezető jónak lát. Az ilyen lelkész hajlamos azt mondani a Bibliára hivatkozó gyülekezeti tagnak, hogy az ő Szentírás-értelmezése nem helyes, mert nem képes megítélni azt. Ilyenkor érveknek, az igazság közös sztenderdjén való megmérettetésnek helye nincs. Ez sokakat megszégyenít."

A szégyenérzet gyökere
Joggal adódik a kérdés: hogyan állhat helyre az evangéliumban hívő közösségek élete. Mielőtt a kérdést megválaszolta volna, Hamar Dávid a probléma gyökeréről beszélt.
„A Biblia szerint minden probléma gyökere az Istentől való elidegenedés. Harag alatt élünk. Ennek sok rétege van, ugyanis a bűn alá rekesztettségben - Isten rendeléséből és a bűnbeesés következményeként - sok mindentől elidegenedtünk: egymástól, a természettől, a másik nemtől. Végül, elidegenedtünk magunktól is. Félelem és szégyen költözött a szívünkbe. Magunk elfogadása, a magunkkal való egység, integritás is csorbát szenved. Mindez azért, mert első sorban Istennel vagyunk haragban."

Az evangélium hivatott orvosolni, hogy helyreálljon a kapcsolat Istennel - fejtegette a lelkész. „Ez az 1.0-ás evangélium. Betéve tudjuk. Kérdés, ha már nem vagyunk harag alatt, mert mindenek Teremtője és Alkotója, a Világ Ura kibékült velünk és szeretetét fejezte ki irántunk, akkor ez miért nem fejti ki hatását az életünk többi, kudarcos területére? Ha hiszek a Bibliának, akkor az evangélium lehet az az erő, ami mindannyiunkat képes megszabadítani ettől az elidegenedéstől. Mire hív akkor Isten? Mit mond az új állapotunkról? És hogyan védekezhetünk a társadalmi hatások ellen?"

Helyes lelkiség, helyes etika
Hamar Dávid a lelkiség és a teológia felől közelítette meg a válaszadást.
„Isten nem ítél el minket. Gyermekei lettünk és helyreállt a kapcsolatunk vele. A Biblia célként nem a helyes életvitelt, hanem a Teremtővel való kapcsolatot, Jézus személyes követését tűzi ki elénk célul. Az evangélium tehát az, amit Isten tett értünk, a ránk vonatkozó etika ennek a következménye. Az evangélium elfogadása - Jézus meghalt és feltámadt értünk - és az Istennel való kapcsolat megélése a kulcs abban, hogy az evangélium ki is fejtse a hatását, vagyis a kegyességnek ne csak a látszatát, hanem az erejét is magunkénak tudjuk."

A magyarországi keresztyének jó része viszont elfáradt - tette hozzá a teológus. „A csüggedés, a kiégés, az elbátortalanodás és az elvilágiasodás nagy munkát végez a lelkünkben. A közeg mérgező, és nagy az ereje. Mi pedig szép lassan eltávolodunk az igazi céltól: Istennel szoros közösségben lenni. Sok emlékem van újonnan megtért emberekről, akik mintha immunisak lennének a társadalmunk szégyenkultúrájára, aztán eltelik pár év, és visszasüppednek a magyar valóságba.

Stuart McAllister skót apologéta szavai csengnek a fülemben, aki mélyrehatóan bizonyította, hogy az igazságot relativizáló közeg mennyire erős méreg a keresztyének számára. Mikor megkérdeztem, mit lehet tenni ez ellen, a válasza egyszerű volt: közelebb kell húzódni Istenhez. Ebben pedig nagy hangsúlyt helyezett az imádság és az Ige szerepére az életünkben. Röviden: sokan spirituális szárazságban élnek. Inni kellene. Meríteni Istenből, ha már az út szabaddá vált. És ez nem csak feltételes, hanem kijelentő mondat is. Helyes lelkiségből helyes etika következik."

A valóság
Csakhogy nem elég a kegyesség gyakorlása, a hit ismereten alapul - hangsúlyozta a gyülekezetvezető. „A magyar evangéliumi keresztyénség nem túlzottan képzett. A hívek nagy része döbbenetesen keveset tud a Bibliáról és a benne foglaltatott igazságról. Pedig az evangélium megértése vezet ahhoz, hogy következményeit meg is tudjuk élni."
Az evangélium a teljes keretrendszert helyreállítja, amiben élünk, mozgunk és vagyunk. „Ez az igazság, vagy más szóval: a valóság. A Szentírás ugyanis a maga privilégiumának tartja a valóság teljes meghatározását. Arra hív, hogy ezt fogadjuk el az életvitel minden kérdésében. A Biblia értelmezési kerete bűntudatalapú - legalábbis, abban az értelemben, hogy világos sztenderddel rendelkezik, amihez minden, jó és rossz, igaz és hamis mérhető. Ez az egy, közös sztenderd Isten lényéből fakad, és az Ő változhatatlansága miatt van. A törvény, az igazság objektív, mert Isten az, aki; és mert igazságos."

Elfogadni a kegyelmet
Minden kereszténynek fel kellene tennie a kérdést, mi határozza meg számára a valóságot - hangsúlyozza Hamar Dávid. „Mi hat ránk? Milyen gondolatokkal töltjük az időnket? Valóság még számunkra a Biblia valósága, vagy már csak amolyan ködös, távolba vesző valami? Pedig Isten világosan fogalmaz: „Nincs (...) semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak" (vö. Rómaiakhoz írt levél, 8. rész 1. vers); „A reménység (...) nem szégyenít meg" (vö. 31. zsoltár); "Mi pedig valamennyien az Ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre" (János evangéliuma 1. rész 16. vers); „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" (Rómaiakhoz írt levél 8. rész, 31. vers). És persze az új állapotunk felelősséget is ró ránk: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval" (Rómaiakhoz írt levél 12. rész 21. vers); legyetek „a tiszteletadásban egymást megelőzők" (uo. 10. vers); „Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok, ne átkozzátok" (uo. 14. vers). A bőrünkön érzett valóság persze sokszor az ellenkezőjét mondja. Ezért van szükség arra is, hogy közelebb húzódjunk Istenhez, az Ő szárnyai alá. Ha a magyarok bajára Isten nem tud gyógyírt, akkor semmire sem tud. De hitem szerint tud. Hagyja, hogy megsebezzen minket a társadalom és a kultúra, amitől elidegenedtünk, hogy annál inkább közeledjünk, és másokat is elvezessünk Hozzá."

Jakus Ágnes

Kép: Schuermann Tamás

Kapcsolódó cikkünk:

Meggyőződünk, hogy meggyőzhessünk
"Van egy mondás, miszerint a szív nem tudja ünnepelni, amit az ész elutasít" - hangzott el az első Evangéliumi Fórumon. Gyülekezet- és misszióvezetők, pedagógusok, üzletemberek, újságírók és számos szakterület képviselői találkoztak Szépalmán azzal a céllal, hogy elmélyüljenek az evangéliumi hit alapigazságaiban és válaszokat keressenek a ma emberének kérdéseire.