A festett ajándékkövekre kent lakk illata egyszerre kellemes és nyugtalanító - így van ez a közelgő ünneppel is. A Találkozási Pont Református Gyülekezet szervezte adventi kreatív napon fiatalok meséltek nekünk legszebb ünnepi emlékeikről és arról is, miért fáj a karácsony.

Miközben az utolsó simításokat végzi a fehér gyertyákkal és parafacsillagokkal díszített adventi koszorún, Laci egy idős székely házaspárról mesélt, akik egyszer családjuk vendégei voltak. Az egyszerűség és tisztaság már nem csak az általa formált tárgyon érezhető.
- Kicsi gyerek voltam, de sosem felejtem el őket. Jóságos, kedves, vidám hívő házaspár voltak. Mi, gyerekek elbűvölve figyeltünk rájuk. Megtanították a „Rossz a Jézus kiscsizmája" kezdetű éneket, azóta ez a legkedvesebb karácsonyi dalom...

Rutinosan forgatja a kezében a metszőollót, az apró kiegészítők játszi könnyedséggel virágárusoknál látott kompozícióvá állnak össze. Miközben asztali díszt készít, Kata arról mesél, egy néhány évvel ezelőtti este adventben számára felért egy egyhónapos gyógyüdüléssel. 
- Aznap az Iparművészeti Múzeum adventi kézműves programján jártam, ahol kedvet kaptam az alkotáshoz. Otthon barkácsolással töltöttem el egy egész estét, ami teljesen kikapcsolt és felüdített. Akkoriban egyszerre két helyen folytattam tanulmányokat, e nélkül nem tudtam volna regenerálódni a vizsgaidőszakban.
Valaki, aki már régen letett az ideális karácsonyról, megerősíti: az ünnep legalább arra jó, hogy strukturálja az évet, így azok, akik dolgoznak, végre megpihenhetnek. 

Gyakran megesik, hogy az advent szívet melengetőbben telik, mint maga a karácsony. Valaki arról mesél, családtagjai karácsonyeste sem ülnek le együtt az asztalhoz. Adventben legalább még él a remény...

Nem szereti a karácsonyt, mert az az idegeskedésről, a kötelező rokonlátogatásokról szól, és nem arról, amiről kellene - mondja Zsófi. Kérdésemre: miről kellene, hogy szóljon, felidézi azt a december 23-át, amikor meglepte az édesapját.
- Külföldön önkénteskedtem, és az út utolsó szakaszát stoppolva tettem meg. Félúton a házunk és a karácsonyi vásár között tettek ki, ezért mindjárt a vásárba mentem. Édesapám minden évben felállít ott egy bódét. Nagyon örült nekem...

Míg az üvegek magukra öltik színes festékkabátkájukat, az egyik asztalnál valaki novellát olvas. A történet egy betlehemi asszonyról szól, akinek lemészárolták a gyermekeit Heródes katonái nem sokkal Jézus születése után. A legnagyobb öröm pillanataihoz azóta is a legfájdalmasabb órák tapadnak. Sokan legszívesebben kitörölnék a naptárból az év végi piros betűket. -- Egy lány arról a december 24-éről mesél, amit a ráckeresztúri drogrehabilitációs központban töltött.
- A fiúk nagyon utálják a karácsonyt. Bűntudatuk van, feltörnek a rossz emlékeik: arról, hogy a családjuk kirakta őket, meg hogy karácsonykor a díler se veszi fel a telefont. Érzik, hogy a rehabon lehetőséget kapnak az újrakezdésre, és a közös ünneplésen láthatják, hogy másként is meg lehet élni az ünnepet, de közben fáj nekik, hogy a munkatársaknak ott van a család. Ha véget ér a közös program, sokan egyből felmennek a szobájukba.

Vajon mivel lehet a szétesett családokat összedrótozni? -- kérdezem magamban, miközben Veronika szavaira figyelek. Szülei elváltak, és velük a testvérek is különköltöztek.
- Nincs együtt a család, mégis összeerőltetjük magunkat karácsonykor egy közös ebédre vagy vacsorára. Ilyenkor mindenki előveszi a legjobb arcát. Az apukám rokonságát is kénytelen vagyok meglátogatni. Valójában ők sem összetartó család, viszont arra használják a karácsonyt, hogy fölvágjanak, és felsorolják, mit alkottak egy évben.

A gyülekezetben kézműveskedő fiatalok legtöbben idegenkednek a karácsonyi kiköltekezéstől. Ha akarnák, sem engedhetnék meg maguknak a drága ajándékokat: sokan az olcsón, de szeretettel és nagy gonddal készített tárgyakat viszik el azoknak, akiket a legjobban szeretnek - és akik valószínűleg értékelni is fogják az egyszerű kincseket.

A legszebb karácsonyi ajándéktárgyakról nem, de a legszebb emlékekről annál többet beszélnek a fiatalok. Jani arról a téli estéről mesél, amikor barátaival spontán énekkarrá verbuválódva karácsonyi dalokat adtak elő az egri líceum előtt, meg amikor a helyi idősek otthonának karácsonyi műsort szerveztek. Egy tárgyat mégis előkotor emlékezetéből, egy könnycsepp alakú plakettet, amit egy művész barátja készített neki. „Ajándék ez a nő" - teszi hozzá mosolyogva.

Beszélgetéseinkben valaki említést tesz arról is, hogy az érzelmekről otthon nem szokás beszélni. Nem tűnik elégedettnek ettől. Mégis elmondja, a legszebb karácsonyi emléke ennek az íratlan szabálynak a megszegéséhez kötődik. Karácsony másnapján édesanyja azzal állított haza, hogy a faluban találkozott egy régi iskolatársnőjével. Megesett rajta a szíve. Talán nincs ünnepi asztaluk, vagy még rosszabb: éheznek.
- Hát miért nem visszük el nekik, ami nálunk megmaradt? - kérdeztem Anyut. Ő félt a megszégyenüléstől, nem tudta, hogy reagál majd a mélyszegénységben élő asszony. Sokat lefaragott belőle a nélkülözés. Végül, mégis elindultunk. Sosem felejtem el azt, ahogy abban a családban örültek, a legkisebbektől az idős nagyapáig. Még a csaholó kutya is megérzett valamit, mert nem bántott, csak ugatott.

Szeretetbuborék - így nevezi a karácsonyt egy újdonsült feleség.
- Adventben szeretek hazamenni, feldíszíteni a házat, süteményeket sütni. Anyukám rengeteget főz, és még az ünnep előtt képeslapokat küld a rég nem látott rokonoknak. Ezekben a napokban az apukám is megváltozik, mindenben szívesen segít, és mosolyog! Amíg élt mindkét nagymamám, karácsonykor mindannyian körbeálltuk a fát, énekeltünk. A nővéremmel a fa alatt aludtunk a kihúzható kanapén. Ha lesznek gyermekeink, szeretném, ha mi is így ünnepelnénk - mondja Csilla. Attól viszont már megkímélné csemetéit, ami vele esett meg három éves korában - éppen karácsonykor.
- Azt hittem az egyik üvegdíszre, hogy alma, ezért jól összerágtam és lenyeltem, de nem lett semmi bajom.

Talán nem véletlen, hogy férje, Peti is éppen arról beszél: már gyermekként is szívesen díszítette volna maga a fát, ám akkor még szülei elrejtették a gyerekek szeme elől a készülődés nyomait.
- Engem és a testvéremet elvittek a nagypapámhoz, aki festői környezetben lakik, a martonvásári kastély parkjában. Belém vésődött az a kép, ahogy a nappali óriási ablaka előtt ott állt a zongora, odakint pedig a hatalmas fákat kezdi belepni a hó...

...ahogy a csend az asztalnál molyolókat. Az idő előrehaladtával szaporodik a hulladék, de az ajándékok is. Egy lány elárulja, sajnálja, hogy a szülei sosem vitték el a templomba, még karácsonykor sem. Egyedül nem akart menni, de azt mondja, idén ellátogat az egyik adventi istentiszteletre. Az emlékek szövedékében meg-megcsillan, ami minden ajándékozóban közös: a készülődésbe csomagolt remény.

Jakus Ágnes