Iparoscsaládban született, talán ez az oka annak, hogy amikor gyülekezeti bibliaórát tartott, előbb megosztotta, mire jutott egy-egy szakasz tanulmányozásakor, majd kikérte az emberek véleményét. Ő ugyanis gyakorolta, aminek hangot adott: Isten nemcsak a teológusokhoz szól, hanem minden hívő emberhez. Lelkészként a leglényegesebb eligazodási pontra, Jézus Krisztusra hívta fel a figyelmet újra és újra. Azt tartotta, Isten minden hívőt elvezet a teljes megértésre, kevésbé fontos kérdésekben nem kell folyton helyreigazítani másokat, az ítélkezést pedig végképp Istenre kell hagyni.

Talán ez hatott annyira felszabadító erővel azokra a valláskárosult Isten-keresőkre, akiknek kisegyházi vagy fundamentalista gyülekezetekben rendült meg a hite. A Farkas József pásztorolta Gyulai Pál utcai (hivatalos nevén Klauzál téri) református gyülekezetben azonban ők is otthonra leltek. Ahogy velük sok értelmiségi, művész és gondolkodó, Krisztus-követő kétkezi munkás. A lelkipásztor mindenkiben a teljes embert látta, tisztelte, saját magát sem tartotta nagyobbra másoknál. Ugyanakkor hitben felnőtt embereket akart látni a gyülekezetében.
- Prédikátorként nem a szóvirágokkal akart hatni, nem érzelmi húrokat akart pengetni, hanem gondolkodásra hívta az embereket. A gondolkodás szabadságát hirdette, mondta is: „a hajók nem arra vannak, hogy a kikötőkben horgonyozzanak, hanem hogy vízre szálljanak. Ez fájdalmasabb, de gyönyörű út" - idézi fel Pócsy Ferenc kutatómérnök, kinetikus művész, a gyülekezet presbitere.

- A hatvanas évek közepén egyetemi hallgatóként ismertem meg Farkas Józsefet, vagy ahogy mi szólítottuk: Jóska bácsit. Különös szellemi éhség jellemezte ekkoriban a fiatalokat. Vasárnaponként a zsúfolásig megtelt gyülekezeti teremben állva hallgattuk a prédikációit, és jegyzeteltünk. Sokan eljöttek más gyülekezetekből is. Tekintélye természetes volt, beszélgetőpartnereit – köztük a fiatalokat - vele egyenrangúnak tekintette. „Kutassátok velem együtt Isten csodálatos titkait" – szólított fel minket. Gondolkodni tanított, de nem száraz, elvont igehirdetésekkel. Mondatai átéltek, személyesek, megszenvedettek voltak, teli friss felfedezéseivel. Érvelésének kiindulópontja, szemlélete középpontja Jézus Krisztus volt. Az Emberiség útját, a nagy kérdéseket, a múltat – beleértve az Ószövetséget is –, a jelent és a jövőt belőle kiindulva értelmezte.

Kérdezőket nevelt
Sokan emlékeznek rá azok közül is, akik az ifjúsági csoportjába jártak. Az ébredező hitű gyülekezeti fiatalságnak azt mondta: ha úgy érzik, elvesznének az igekavalkádban vagy ellentmondásosnak érzik a Biblia különféle részeit, csak figyeljenek Jézusra, mert az életben csak az számít, hogy őt követik-e. Egykori hallgatósága szerint minden alkalommal valódi örömhírt hirdetett. Sokuk számára a hit a szabadsággal párosult, Isten a szeretet kimeríthetetlen forrásaként ábrázolódott ki, és a világ ellenséges terepből Isten keze nyomának gazdag tárháza lett.

Jóska bácsi közvetlenül, szeretetteljesen bánt a gyerekekkel is, a visszaemlékezések szerint társaságában minden gyerek okosnak, szépnek, értékesnek érezhette magát. Nagyra becsülte a gyermeki kérdéseket – bármit mondott vagy kérdezett, a legkisebbet is megtisztelte figyelmével, kíváncsiságával. Feleségével maga is öt leánygyermeket nevelt fel.

Míg ki nem nőtték a lelkészi lakást, náluk tartották a konfirmáció-előkészítőket, egy alkalommal valamelyik kiskamasz épp Jézusról osztotta meg a gondolatait, amikor megcsörrent a telefon. A gyerekek azt várták, hogy Jóska bácsi az íróasztalhoz lép és felveszi, ehelyett szólt a legközelebb ülőnek: „húzd ki gyorsan a dugaszból", majd lelkesen visszafordult hozzájuk. Sokat foglalkozott velük a „kötelezőn" kívül is, volt, aki saját versét, más a képeit mutatta meg neki, ő pedig elmondta, mit juttatnak eszébe az alkotások – hiszen alkotóként tekintett rájuk.

Papolás helyett beszélgetett, a személyiségével tanított: folyamatosan kérdezett, a fiatalokkal is megosztotta, milyen kérdések foglalkoztatják. Talán nem csak a rendszer hazugságai miatt tartotta fontosnak, hogy a felnövekvő generációk ne fogadjanak semmit kritikátlanul. Az őszinte kitárulkozás, a kétely, a gondolat érdekelte, igazi értelmiségi volt, állandóan művelődött, fejlődni akart. Saját példájával ösztönözte erre a gyülekezetet is, sokan az ő hatására tettek hasonlóan: érdeklődtek a kortárs művészetek iránt és nyitottan álltak a lélektan friss eredményeihez is, amelyről azt tartották, a hívő embert is segíti az önismeretben. Gyülekezetében a legkínosabb kérdéseket is fel lehetett tenni: az ifisek kalapba gyűjtötték ezeket, hogy senki ne rejtse véka alá, ami feszíti. Jóska bácsi biztatta a fiatalokat: beszéljenek ezekről Istennel is. Talán ez volt a leghangsúlyosabb sokrétű példaadásában: imádkozni, kérni az Urat, mutassa meg a szándékait.

Nemcsak a szabad gondolkodás légkörét, a tanítvánnyá válás ítélkezéstől mentes, biztonságos közegét teremtette meg, hanem a szabad beszédét is. Több rendszeridegen család is a közösséghez tartozott, nekik alapélményük volt, hogy titkolózni kell, és hogy ami nyilvánosság előtt zajlik, az csak hazugság lehet. A Gyulai Pál utcai gyülekezet kivételes hely volt számukra, és talán az egyetlen. Igaz, Farkas József maga sem lehetett szabad a rendszer átkától: őt is megfigyelték.

Mégsem csukta be az ajtót senki előtt, örömmel fogadta a kételkedőket is.
– Kamaszkoromig nem láttam mást a református egyházból, ezért nekem az a műveltség, szabadság és elfogadás volt a természetes, ami Jóska bácsiból áradt – emlékszik vissza Kiss Judit Ágnes költő.
– Az istenképemet ma is meghatározza, hogy a szószék fölött ez a bibliai vers áll: „aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem", és Jóska bácsi kedves Igéje: „az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne". Aki hallhatta a prédikációit, abban nemcsak a hangja, jellegzetes torokköszörülése maradt meg, hanem mindennél jobban az a kép, amit Istenről, a názáreti Jézus Atyjáról felmutatott. Sokszor mondta, az egyházban bűn-ügy lett az öröm-ügyből. Ő mindig evangéliumot hirdetett tiltás helyett. A „nem szabad elválni" helyett azt, hogy „szabad nem elválni". Vagy, hogy „minden szabad nekem, de nem minden használ".

Szokatlan hang
– Evezz a mélyre, ne elégedj meg a felszínnel, tanította Jóska bácsi – ez vezeti őt azóta is, tette hozzá Kiss Judit Ágnes. Hozzá hasonlóan sok igehallgatót megragadott Farkas József prédikációinak szokatlan gondolatvezetése. Ezek szét is feszítették a dogmatikai kereteket, olyannyira, hogy bírálói eretnekséggel vádolták az igehirdetőt. Míg a hívek alig fértek be a terembe evangelizációs sorozatain, a konzervatívabb teológusok hüledeztek.

A Farkas József teológiai munkásságát kutató dunántúli püspök, Steinbach József szerint épp az evangelizációs sorozatai Farkas József igehirdetői életművének csúcsai.
– Ezekben a sorozatokban mutatkozik meg igazán, milyen volt az ő értelmezéstana, viszonya az Úrhoz, az emberhez, a világhoz, a jövőhöz. Szerinte a Szentírás nem börtöne az Isten kijelentésének, ezért fordul bátran a lélektan, a szociológia, a pedagógia, a filozófia, a művészetek, sőt, a világvallások igazságai felé is. Vallotta, hogy minden szépben, jóban, nemesben folytatódik az Isten kijelentése. Hite szerint Isten az egész világ ura, ezért mindenütt megtalálhatjuk Őt.

– Farkas József vallotta, hogy a Szentírás Isten Igéjének írott formája, de hangsúlyozza, hogy ez nem azt jelenti, hogy a Szentírás egyenlő lenne Isten Igéjével, vagy hogy a Szentírásban teljesen benne lenne az Isten Igéje. A Szentírás nem burka, börtöne, korlátja Isten Igéjének, ezért nem a betű, hanem a Szentlélek által megelevenített betű, vagyis az üzenet számít – magyarázza Steinbach József.

Amennyire vehemensen őt támadták, olyan határozott véleménye volt neki is bizonyos igehirdetői stílusokról.
– Hangsúlyozta, hogy a tanítói, evangelizáló és prófétai igehirdetés embertelenné lesz a Krisztus-központúság nélkül. Bonhoefferrel együtt vallotta, hogy az ilyen szószéki prédikátorokat romboló erők veszik körül: az ember ugyanis démonian szuggesztív lehet beszédével, de ez a fajta beszéd nem Isten szava. Az ő igehirdetéseinek alapvetését a Római levél 15. fejezetének 4. verse adja: „Mindezek azért írattak meg, hogy az írásokból türelmet és vigasztalást nyerve reménykedjünk!" Gyökössyvel együtt vallja, hogy az Ige gyógyító hatalom, ezért az igehirdetés célja az Ige valóságos üzenetének, Isten Krisztusban közölt szeretetének átadása, Isten szeretete azonban nem fejezhető ki emberidegen teológiával.

– Lelkipásztorként felüdít, elmélyít, feltölt Farkas József bármelyik igehirdetése – árulja el a dunántúli püspök.
– Szokatlan, egészen új optikával szemléli a textust, de nem öncélúan teszi ezt. Közelebb visz az Igéhez, mert amit felfedez, az valóban benne van a szövegben, és megdöbbenek, hogy eddig mi, a többi lelkész ezt nem vettük észre. Ő ott kezdi az igemagyarázatot, ahol más abbahagyta. Szemléltető anyagai eredetiek, életszerűek, telitalálatok. Szinte hallható, ahogy „leesik a tantusz", és megértjük, befogadjuk az Ige cselekvésre indító üzenetét. Előadásmódja egyszerű, de nem lehet rá nem odafigyelni. Kristálytiszta világossággal beszél, a meghatározó pontokon megáll, összefoglal, úgy halad tovább, a tökéletes felépítés, és a textus felé haladó logikai rend mentén. Olyanok az igehirdetései, mintha beszélgetnénk. A homiletika, azaz az igehirdetés tudományának eredeti jelentése éppen ez: baráti beszélgetés az Igéről Jézus Krisztussal. Farkas József igehirdetéseit hallgatva, olvasva olyan érzés támad bennünk, hogy ez az a hang, amire szükségünk van; emberként egyetértünk vele, még ha teológusként nem merünk is egyetérteni vele, hiszen felelős vizsgálata még várat magára – zárta gondolatait a püspök.

Hogyan lesz ebből kenyér?
– Én nem emlékezem rá, hanem bennem élnek a szavai. Talán furcsa, de olykor nem is tudom, hogy ezt vagy azt ő mondta valamikor, vagy az én gondolataimban született meg. Sokat beszélgettünk. Mindenből azt nézte: hogyan lesz ebből kenyér – az egyszerűen átadható és érthető üzenetet értette ezen. Társként kezelt, noha közel 40 év korkülönbség volt közöttünk – osztotta meg velünk Karsay Eszter, a Klauzál téri gyülekezet lelkipásztora, aki korábban Farkas József mellett szolgált.

– Jóska bácsi jó emberismerő volt, mert saját magát is ismerte, el tudta fogadni. Volt humora. Több paródiát is írtam róla, amelyeket a szeretetvendégségeken adtam elő. Mindig sokat nevetett rajtuk, ezekbe sajátos stílusát, szófordulatait és szokásos három pontját is belefoglaltam. Volt, hogy a könnye is csorgott, annyira nevetett.

– Szerettük és becsültük egymást. Merem mondani, hogy barátok, testvérek voltunk a hitben, gondolkodásban és a gyülekezeti szolgálatban. A gyülekezetünk pedig örült ennek – tette hozzá Karsay Eszter.
– Gondolkodó, igazságkereső és őszinte közösség volt a miénk – és az ma is. Cserélődtek némiképpen az emberek, de akik ma csatlakoznak hozzánk, ugyanezért jönnek. Nincsenek tabutémák, mindenről lehet beszélni. És ki lehet mondani, hogy nem tudjuk vagy nem értjük – ilyenkor keresünk tovább.

Több az élet
Azok számára, akik nem ismerték, a visszaemlékezéseken túl összegyűjtött igehirdetései adhatnak képet az egyik legmegosztóbb lelkészről, akire pásztoroltjai mégis szeretettel és hálával gondolnak vissza. Realista útkereső, aki az egyház dolgát kutatja a társadalomban, de a szolgálat előtt a tanítványságot hangsúlyozza – ilyen lehetett Farkas József. Nem a teológusokhoz vagy a rendszer képében jelentkező felettes énhez, hanem hallgatóságához beszélt. Az Isten-keresőkhöz, a kétkedőkhöz, és azokhoz, akik még nem tudták, hogy több az élet ételnél, háznál, ruházatnál. Hogy mindenki érthesse: mindig új és új képeket keresett, amikor az örömhírről beszélt. Az igehirdetők közt máig az övé a legszokatlanabb hang.

„Jó volt élni" – vallotta meg egy igehirdetésében két hónappal a halála előtt, mert bár a színről színre látás, a teljes megértés öröme mindennél jobb lesz – mondta –, de a hívő embert a földi életben is hálával tölti el, ha elfogja az érzés: „most kezdem megérteni".

Jakus Ágnes

Farkas József igehirdetéseinek hang- és szöveganyaga a www.tobbazelet.hu weboldalon található.