Idegenként érezte magát

Sokszor ábrázolják úgy a betlehemi istállót, mintha építmény lett volna, pedig valószínűleg barlangistállóról lehetett szó. Hogy képzeljük el azt az estét, amikor Jézus megszületett, milyen körülmények között és hol történhetett?

Valóban csak elképzelni lehet, nyilvánvaló leírás nincs erről, még magáról az istállóról sem, csak a jászolról - és ahol jászol van, ott nyilvánvalóan istállót is föltételezhetünk. Méghozzá inkább a zarándokok tevéit, szamarait befogadó fészer lehetett a szálláshoz kapcsolódóan talán valahol Betlehem határában.

Sok minden szimbolikussá vált Jézus születésével kapcsolatban, ilyen az a részlet is, hogy a Megváltót már a születésekor sem fogadták be. „Nem volt számukra hely" - szinte szállóigévé vált ez a bibliai Ige. Ez vagy az, hogy törékeny kisbabaként jött el a Megváltó, mit jelenthet számunkra, mire hív?

Pál apostol azt mondja, hogy „szolgai formát vett föl" az, aki Istennel egyenlő volt (vö. Filippibeliekhez írt levél 2. rész). Valóban sok minden beszédes a születéstörténetben: hogy úgy érkeznek Betlehembe, hogy teltház van mindenütt, és mintegy a város, egyszersmind a civilizáció peremén látja meg a napvilágot a kisded. Vagy - ahogy Máté evangéliumában olvassuk - Jézusnak már egészen kicsi korában menekülnie kellett, mert Heródes haragja üldözi. Egyiptomban tulajdonképpen menekültként élnek, talán évekig is - nem tudjuk, mikor költöztek vissza Názáretbe. Ezek mind arra utalnak, hogy Jézus nem tekintette ragadománynak az ő isteni voltát, de még csak a királyi származását sem, hanem tényleg megalázta magát és vállalta a kitaszítottságot - ahogy aztán később is, hiszen a városon, Jeruzsálemen kívül halt meg. Az ő élete peremlét; egy időben még a saját családja is ellene fordul. Amikor ugyanis veszélyesnek tartják, amit hirdet, még édesanyja is eljön érte, hogy hazavigyék őt, és megkíméljék attól a sorstól, ami az ő küldetése volt. Jézus a keresztet vállalta, és engedelmes volt egészen a kereszthalálig. Ezt nem volt könnyű emberileg megérteni, illetve, sejthetjük, hogy egy család, egy édesanya mindig aggódik a gyermekéért. Mária is szerette volna megóvni azoktól a veszélyektől, amelyeknek Jézus kitette magát. Később, a halála után az ősgyülekezetben aztán már ott voltak a rokonai, sőt,  a pünkösdi közösségben ott voltaz édesanyja is.

Voltak testvérei?

Vajon hogyan tölthette Jézus a gyermekkorát?

A Biblián kívüli irodalom, a legendárium és a meseirodalom különböző csodatételeket költött Jézus gyermekkoráról, a Bibliában azonban erről nem olvasunk - és nem is szükséges, hogy olvassunk. Jézus harmincéves koráig názáreti otthonában apjának a foglalkozását űzte, kétkezi munkásként élt. A dávidi, királyi származás egyfajta megkülönböztetett öntudatot jelenthetett a család számára - Jézus elszegényedett sarja volt Dávid családjának. Ez fontos momentum marad később messiási megítélésében is, hiszen „Dávidnak valóságos magva volt, atyjafiaihoz mindenben hasonló" - ahogy a Heidelbergi Káté mondja.

Lehettek-e testvérei Jézusnak? Ha igen, ő lehetett a legidősebb gyermek a családban...

Ebben különbözik a protestáns és a római katolikus fölfogás. Nincs semmi adatunk arra nézve, hogy Jézusnak ne lehettek volna testvérei, hiszen testvérekről - görögül 'adelfosz' - beszél az evangélium. A római katolikus feltevés szerint igazolható, hogy ez unokatestvéreket jelentett, a görög ugyanis mindkét kapcsolatra ugyanazt a szót használja. Semmi nem támasztja alá azonban az úgynevezett József-házasság feltevését, miszerint Mária és József között Jézus születése után sem lett volna házastársi kapcsolat. Épp ezért Jézusnak születhettek testvérei is, ám ezt nem domborítja ki a Szentírás, mivel nem ez a lényeges.

A garancia

A betlehemi születéstörténetet gyakran nem hívő családok is felidézik - akár csak azzal, hogy ellátogatnak a település betlehemeséhez. Évről évre megállnak egy pillanatra előtte, keresik azt a meghitt hangulatot, ami a jászol körüli jelenetet körüllengi. Igényük van az embereknek arra, hogy valahogy bevonódjanak ebbe a történetbe, még ha nem is feltétlenül hiszik vagy értik Krisztus istenségét...

Ez nem lehet véletlen. Különösen Lukács evangélista írta le szépen a születéstörténetet, ami főleg a gyerekek lelkéhez áll nagyon közel. Míg kicsi volt, az egyik unokámnak minden este el kellett mesélni a karácsonyi történetet. Amikor láttam, hogy már álmos és átugrottam bizonyos részeket, szóvá tette, hogy valamit kihagytam. De a felnőttek is szeretnek karácsonykor gyermekek lenni, és ez sem véletlen. Jézus úgy jött el ebbe a világba, hogy befogadást vár. Nem úgy hozza a szeretetet, mint aki adni akar, hanem úgy, hogy kér - ezt sokszor megfigyelhetjük az evangéliumokban. Vizet kér a samáriai asszonytól. Azt mondja neki, ha tudnád, hogy kivel beszélsz, te kértél volna tőlem (vö. János evangéliuma 4. rész, 1-42. vers), mégis fölébreszti az emberben azt az alapvető igényt, hogy jobb adni, mint kapni. Rámutat, hogy mindenki tud adni - ezt nem becsülném le különösen a mai világban, még ha ez nem is azonos a megváltás történetével. Jézus kérő szeretettel jön, azt mondja, „az ajtó előtt állok és zörgetek" (vö. Jelenések könyve 3. rész 20. vers). Egy kicsit mindig kívülről érkezik, az egész evangélium szíve tehát az, hogy Jézus nem ebből a világból való, és az isteni világot hozta be ebbe a nagyon durva, sokszor szeretetlen világba. Az Ő üzenete az, hogy a Mennyek országa közelített el, és az itt van közöttünk. Ezért amikor a karácsonyt a szeretet ünnepének nevezzük, akkor igazunk van bizonyos értelemben, mert bár a kereskedelem hasznot húz az ünnepből, legalább az évnek ebben az időszakában a keresztyén hagyomány föltámaszt valami igényt a meghittség, a család, az egymáshoz fordulás iránt.

Az ajándékozás ezek szerint olyan kapcsolópont lehet, amivel utalhatunk rá, hogy a legnagyobb ajándékot kaptuk Jézus Krisztus személyében.

Feltétlenül. A kapcsolópontokat nem szabad a keresztyéneknek elvetni, mondván, hogy a karácsony csak ezt vagy csak azt jelenti. Sok mindent jelent, ám kétségtelen, hogy a templomokban el is kell hogy hangozzék: nem egy kisgyermeket ünnepelünk csak, hanem a Megváltót. Az egyik reneszánsz festő úgy ábrázolta a betlehemi születéstörténetet, hogy az istálló oszlopa kereszt alakú árnyékot vet a jászolra. Krisztus életére valóban a születésétől fogva rávetődik a kereszt árnyéka. Ő nem azért jön, hogy megszülessen, hanem azért születik meg, hogy „adja életét váltságul sokakért" (vö. Márk evangéliuma 10. rész, 45. vers). Ez a karácsony végső üzenete, és nem véletlen az sem, hogy ez a legkésőbb kialakult ünnep. A pészah történetéhez kapcsolódó húsvét a legkorábbi, míg a karácsonyt a negyedik századtól ünnepli az egyház, méghozzá a 325-ös níceai zsinat óta, amelyik tisztázta Jézus Krisztus istenségét, egyszersmind ember voltát. A keresztyén ünnep kiszorította a Római Birodalomban jelentős Sol Invictus ünnepét (a feltámadó nap ünnepe, amely a téli napforduló idejére esett - a szerk.), a keresztyénség tehát az igazi világosság eljövetelét kezdte ünnepelni. A mi korunkban megfordult az ünnepi rangsor, a karácsony túlságosan előtérbe került, míg a korai egyházi gyakorlatban a nagypéntek és a húsvét volt az igazi fordulópont. Keresztyénként azonban a karácsonyt a húsvét fényében kell látnunk. Ugyanakkor, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a karácsony üzenete a testet öltés, az Ige testté létele, amely arra emlékeztet, hogy nem szabad Jézus emberi alakját, emberségét zárójelbe tenni. A keresztyén teológia szerint ugyanis Jézus az Ő emberségét feltámadása és mennybemenetele után is megőrizte. Noha földi léte átmeneti volt, testet öltése nem az. Az ember Jézus most emberként is ül az Atya jobbján, emberi természetében is - és nekünk ez azért vigasztalás, mert már van egy föltámadott emberi test garanciaképpen az Atya jobbján arra, hogy minket is - mint az ő tagjait - oda fel fog vinni Krisztus (vö. Korintusiakhoz írt első levél 12. rész 27. vers).

A nagy fordulat

Az jár a fejemben, hogy a karácsony mindenki számára ismert jelképeit sokkal inkább segítségül hívhatnánk abban, hogy megosszuk az örömhírt másokkal...

A csillogó fények sokszor csak bulvárfények, de ezek mögött meg lehet látni az igazi vágyakozást. A világ ma is adventben él, várna valamire, valami fordulatra, valami nagyon nagy dologra - ez a nagyon nagy dolog megtörtént a történelemben. Nem véletlen, hogy a mi időszámításunk Jézus születésével kezdődik. Jézus az abszolút origó, akihez képest az idő előre halad, és akihez képest visszafelé nézünk az őt megelőző évszázadokra. A mi kultúrkörünkben bemutathatnánk, hogy Jézus a történelem közepe - és az a jó, ha az életünk közepe is ő.

A felülmúlhatatlan üzenet

Mindezzel Isten szeretetét fejeznénk ki a világban...

Ahogy a bölcseket más út vezette, mint a pásztorokat, úgy az evangelizációnak, az emberek megszólításának is sokféle útja-módja van. Különböző kultúrákban is meg tudja szólítani az Úristen az embereket - ez benne van a karácsonyi történetben. Az egyiket angyal szólítja meg a betlehemi mezőn, a másikat egy csillagegyüttállás, de a lényeg az, hogy mindegyik elmegy a kisdedhez és találkozik a gyermekkel, a testet öltött Igével. A keresztyén igehirdetésnek ma is az a célja, hogy találkozzunk azzal az Istennel, aki emberré lett, tehát aki nem lehet soha embertelen. Az embertelen Isten nem a keresztyének Istene. Az ember megpróbálhat istentelenül élni, de Isten soha nem lehet többé embertelen karácsony óta. Ennél nagyobb üzenet nincs. Isten emberré lett. Értünk. Az embert örökre odaemelte magához. Innentől Isten nem tudja nem Krisztuson keresztül nézni a világot - csak sajnos a keresztyének nem mindig Krisztuson keresztül nézik a világot, hanem sokszor ellenségnek, legyőzendőnek, szóval tárgynak nézik a másik embert. A karácsony megfordítaná ezt a szemléletet: az Isten szemével nézzük Krisztuson keresztül egymást is.

Felszabadító, hogy Isten emberré lett értünk...

Nagy titok Krisztus kettős természete, érteni nem is értjük egészen, de a karácsony nem is az értésről szól, hanem arról, ami Bach karácsonyi kantátájában, az Itt állok jászolod felett kezdetű énekben áll: „csak nézlek boldog szívvel és nem győzlek nézni téged". Ez csodálatos, nem? A teológia ott kezdődik, amikor az ember szemléli az Isten dolgait, méghozzá fedetlen arccal - ahogy Pál apostol mondja (vö. Korintusiakhoz írt második levél 2. rész 18. vers). Ez óriási dolog, hiszen Mózes nem tudta még Isten közelségét sem másképp elviselni, csak úgy, hogy letakarta az arcát, mert sugárzott. Krisztusban viszont Isten úgy jött közel hozzánk, mint egy kisbaba. Nem kellett letakarni az arcunkat, hogy a közelébe férkőzzünk, nem égetett meg, mint az égő csipkebokor, nem mondta, hogy ne gyere közelebb, mert akkor elpusztulsz. Annyira közel jött, hogy ennél közelebb már nem lehet: egy kisbaba a felnőtthöz is nagyon közel tud jönni. „Elközelített a Mennyek országa" - ez volt Jézus üzenete (vö. Márk evangéliuma 1. rész 15. vers). Ez nem azt jelenti, hogy el is távolodott az Isten országa, mert Ő már a Mennyben van, hanem azt jelenti, hogy ez a közelség itt van, körülvesz láthatatlanul. A Menny itt van, de a Pokol is itt van. Kérdés, hogy miben akarunk élni, ha a Pokolban, gyűlölködjünk, ne bocsássunk meg, gáncsoljuk el a másikat, szerezzünk minél több pénzt. Ha a Mennyországban, akkor kövessük Krisztust.

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás

A beszélgetés első részét itt érheti el:

Isten, aki ember is
A karácsony Jézus születésének ünnepe, de vajon miért is olyan jelentős ez az esemény? Milyen világba jött el Jézus? Milyen rejtett üzenete van a napkeleti bölcsek látogatásának? Jézus vajon tudta, miért jött? - Szűcs Ferenc teológiai professzorral beszélgettünk.