Igazán sokat beszélhetnénk arról, hogy I. István magyar királyt milyen érdekek vezérelték a keresztyénség magyarországi terjesztésében. Továbbá, hogy milyen mértékben volt az általa vezetett krisztianizálódás erőltetett vagy nem, és ehhez minősíthető vagy minősíthetetlen módszereket használt-e a király. De a történelmet hagyjuk inkább a történészekre, hisz mi, akik nem vagyunk azok, nem jutnánk tovább az ünneprontásnál. I. István király augusztus 20-án hunyt el. Ez az adat csak egy történelmi tényező, amelyből a magyarság szűken annyit szűr le, hogy I. István király rendkívüli ember volt és már életében tisztelet övezte.

Szakmai ártalom, vagy talán inkább józanság, de én szeretem az embereket valójukban szemlélni, nevükön nevezni és az „előéletüket" is vizsgálni. Lehámozom róluk a szerepkört, amelyet a társadalom ruházott rájuk. Így tudok oly ismeretekhez jutni, hogy lényegretörő véleményt tudjak alkotni. Ezért én I. István apostoli királyt Vajknak ismerem. Vajknak, aki fontosnak tartotta, hogy azok, akiknek vezetése rá bízatott, Istenhez közel legyenek. Félretéve mindent az őt övező glorifikálásból, nekem az a fontos, hogy ez által az ember által szereztetett nekünk egy nap, amikor arra emlékezhetünk, hogy valaha Istentől távol élő nép voltunk mi, magyarok, és az Isten a csodálatos terve szerint magához vonzott minket. És, mint akkor, a XI. században, úgy azóta többször is csak az tartott meg és józanított ki minket, ha Istenhez fordultunk.

Két módon ünnepelhetünk augusztus 20-án. Az egyik mód az, hogy az embert ünnepeljük, a másik pedig az, hogy Istent ünnepeljük. Elkalandozhat ünneplésünk abba az irányba, amikor istentelenül önmagunkat, a népünket, a királyunkat dicsőítjük. Híreskedhetünk helytelenül a megmaradásunkkal, eredményeinkkel és sikerességünkkel, vagyis a mi érdemeinkkel. Valójában a mi érdemeink ezek? Inkább azt kérdezzük meg, hogy tényleg híresek vagyunk-e keresztyénségünkről, ami Vajk korában terjedt el köztünk! Látható-e az a keresztyénség? Én magam is bajban lennék, ha történelmi és vallási létezésünket és lényünket saját szerzeményeinknek tartanám és ezeket ünnepelném augusztus 20-án. Hisz a történelmünk és hitünk, egyházunk elkönyvelése úgy, mint amelyek emberek, népünk kiválóságából fakadó termések, előbb-utóbb borúlátásba döntenének. Bebizonyosodna, hogy a büszkeségünk és az érdemeink ezen díszlobogói egyszerűen mulandó dolgok. Erről tanúskodnak romtemplomaink az egész Kárpát-medencében és üresedő településeink. Mi azokat tévesen a megmaradásunk emlékműveinek nevezzük, közben pedig azok a hitünk és nemzetünk gyengülésének bizonyítékai.

De ott van a másik lehetőség az ünneplés módjára: volt egy király, aki „munkatársaival" oly időszakot biztosított népe körében, hogy akkor hirdettethetett az Ige. Ez a király Vajk volt, aki Isten iránti elkötelezettsége jeléül felvette az István (a stefanosz görög szó jelentése: koszorú) nevet, hogy jelezze: a keresztyénség ügye az igazi korona számára. Azt ünnepelem augusztus 20-án, hogy az ország és a nép a XI. században megismerhette Istent. Dicsérem az Istent, aki a magyaroknak is biztosította a kegyelmi időt és alkalmat a hozzá való megtérésre. Isten a biztosítéka megmaradásunknak, sikereinknek és eredményeinknek. Ő a forrása minden ránk szálló áldásnak és egyedül benne lelheti fel népünk minden vigasztalását.

Vajk korában hallottak őseink először Jézus Krisztusról és a szeretet evangéliumáról. Amikor a reformáció a XVI. században terjedni kezdett Magyarországon, akkor újból hallhattunk arról, hogy el lehet jutni Istenhez. Arról, hogy minden magyar, függetlenül társadalmi helyzetétől, Isten választottjaihoz tartozhat, ha ő maga is elfogadja ezt. Mint a XI. és a XVI. században, úgy ma is vannak, akik a nem keresztyén emberi törvények és mércék szerint egyenjogúbbak és kiválóbbak az emberi társadalomban, de ma is szól az evangélium, amely szerint minden magyar és minden nép lánya, fia Istenhez tartozik.

Az a meglátásom augusztus 20-a üzenetéről, hogy az a felszabadulásra emlékeztet – hiszen Vajk korában tudta meg mindenki, hogy bárki vagy és bárkinek születtél, lehetsz Isten gyermeke. Szórványban élsz, határon innen vagy túl, nagyvárosaink rengetegének irodaházában vagy szűk sikátorában? Tudd meg, hogy neked is és a másiknak is terhe, gondja van, de te is és a másik is csak keresztyénként „éled túl" életed nehéz pillanatait és csak keresztyén magyarként örökítheted sikeresen magyar kultúrádat. De túléled, mert a keresztyén ember, így a magyar is életképessé válik Krisztusban.

Augusztus 20. minden nemzedék, minden politikai helyzet, korszak és minden közéleti/politikai személy felett áll jelképességével - mert oszlopa a keresztyén magyarság eszméje. Így augusztus 20-a mellett még maga I. István király is háttérbe szorul és szembeötlően előttünk áll a cél: Istenhez vezetni a magyart - hogy keresztyénné legyen, akárhol és akármikor éljen, mert csak ebből meríthet mindent, ami a megmaradásához szükséges.

Kiss Nándor
A szerző a vajdasági Nagybecskerek lelkipásztora. 

Kép: Füle Tamás