Minden úgy tűnik, mintha az egész eseményfolyam esetleges lenne, pedig minden percre megtervezett forgatókönyv szerint halad előre. „Hogy beteljesedjék a próféta mondása: Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, igavonó állat csikóján."

Kinyújtott kar
A mozdulat, mellyel a tanítványok eloldják a szamarat, szamarakat, s vezetik hosszú utcákon át rövid pányvával, mert „az Úrnak van szüksége rájuk". Többen megállítanák ugyanígy, egyetlen mozdulattal: „stop, ne tegyétek, mert másé", de hát hogy lehetne másé, mikor minden az Úré, a föld és az ő teljessége... Kinyújtott karral vezették, majd ruhát terítettek rá...

Ágat szeldelő kar
Mások ágat vágtak. Nem tudni miért, talán spontán kifejezése volt a szeretetnek és a tiszteletnek. De már előre jelezték a tavaszt, a zöld növények sarjadását, a mozgást, a szél játékát, az élet elindulását. A levágott ágak jelzik a levágott sarjat is. Amit levágtak, az már készen van a halálra. „Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?" (Lukács evangéliuma 23. rész, 31. vers)

Ruhát leterítő kar
Az egyik legszebb mozdulat. Nemcsak a saját holmim felajánlását fejezi ki, hanem a szép terítést is. A színessé vált út, a puhává tett léptek a kényelmet, az eleganciát, a szépséget idézik meg. A kezdetleges bársonyszőnyeg tiszteletadás: a külföldi vendégnek kijáró ünnepi ceremónia. Mert teríteni csak alázatosan lehet. Nem felfuvalkodva, nem mérgesen, nem haraggal, csak mindig alázattal...

Felemelt kar
Ha megvan az alázat, akkor már felemelhető a kar. A magasztalás, a tisztelet, az intés, a dicsőítés jele. Elfogadni mindazt, ami felülről jön. Átengedni magamon a fényt, befogadni, mint egy égre tárt nagy tölcsért... Betöltekezni Isten szeretetével. Mint a hegytetőn teszi az ember önkéntelenül is... Így imádkoztak régen, nyitottan, felajánlva magukat Istennek, várva az ő üzenetét, áldását...

Áldó kar
Mi is áldhatunk és néha bennünket is megáldanak. Ezzel áldjuk az Atyát, „Felemelvén kezeteket, dicsérjétek Istenteket", és várjuk az áldást az Úr szolgája kezéből. Ezzel van vége az istentiszteletnek. Ezt a mozdulatot visszük el magunkkal. Ekkor nyer értelmet az ünnep.

„Hozsanna a Dávid Fiának!"
Áldott, aki jön az Úr nevében!
Hozsánna a magasságban."

(Vö. Máté evangéliuma 21. rész, 1-11. vers)

Kép és szöveg: Bölcsföldi András
A szerző református lelkész.