Július második hétvégéjén tartották a 19. Kárpát-medencei Presbiteri Konferenciát Budapesten, a Dunamelléki Református Egyházkerület székházában. A háromnapos találkozó mottója az úri imádság egyik sora volt: „Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma".

Mi az ember "mindennapi kenyere" napjainkban?

Két részre bonthatom a válaszomat: a keresztyén embernek nem lehet más a mindennapi kenyér, mint az Isten igéje, ami minden nehézségben és nyomorúságban utat mutat és vezet. Napjainkban azonban úgy tűnik, egyre kevesebben élnek ezzel a lehetőséggel, és nem vállalják keresztyén identitásukat. Sokan rejtegetik vagy nem merik megvallani keresztyén hitüket, mert a világ olyan szédületes tempót diktál, amelyben szégyen a hitről és Istenről beszélni. Meggyőződésem, hogy akinek üdvössége van, annak nem kérdés, hogy vallást tegyen Jézus Krisztusról.

Ön a presbiteri konferencián elhangzott köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a közömbösség a legnagyobb gyilkos...

Azért gondolom, hogy gyilkol a közömbösség, mert számos emberi élet úgy megy tönkre, hogy a szülő nem foglalkozik a gyerekkel, vagy éppen a gyereket nem érdekli a szülő. A sátán, a diabolosz - melynek jelentése szétdobáló - egyik célja, hogy valóban szétdobálja a családokat. Ehhez a művelethez nagyon jó eszköze a közömbösség.

Mit tehetnek a presbiterek?

Pál apostol úgy fogalmazott, hogy „példaképei legyetek a nyájnak". A presbiterek legfőbb feladata az, hogy példaképként éljenek és szolgáljanak a gyülekezetekben. A közelmúltban hallottam egy bizonyságtételt, amiben azt mondta az illető, hogy mindent megtesz azért, hogy bizonyságot tegyen Jézusról, és ha szükséges, akár szavakkal is. Sokan vannak azonban, akik szóval ugyan „ Uram, uramoznak", de a cselekedetük elmarad.

A presbiterek ténylegesen példaképek, vagy ideális képről beszél?

Hála Istennek vannak igazi követői Krisztusnak. Persze csak álom, hogy minden presbiter példakép legyen, hiszen gyarló emberek vagyunk. Meggyőződésem azonban, hogyha változtatni, megújítani és megtartani akarunk közösségeket, akkor nekünk, presbitereknek valóban példaképeknek kell lennünk.

Mit tart a legnagyobb nehézségnek a presbiteri szolgálatban?

Az értékrend felállítását és megtartását. Ezen azt értem, hogy nem kerülhet az életemben senki Isten elé, sem a család, sem más. Érdekes, hogy ha Isten van az első helyen, működik az életem: akkor szeretem igazán a családomat, tudok velük foglalkozni és terelni őket azon az úton, amit Isten kijelölt nekünk.

Önök Kárpátalján nagyon nehéz helyzetben vannak a hírekben csak „ukrán válságként" emlegetett politikai helyzet miatt. Az ukrán fizetőeszköz csaknem negyven százalékot veszített értékéből. Az oroszoktól nem érkezik gáz. Behívót kaptak a hadseregbe a magyar férfiak is...

Nagymértékben befolyásolja életünket az országban kialakult bizonytalanság. Bár Ukrajna nyugati részén vagyunk, távol a tűzfészektől, bármikor elvihetik a férfiakat a háborúba. A fegyverforgatásban járatlan, katonailag képzetlen családos apák nem is látnak esélyt arra, hogy élve visszatérhetnek családjukhoz. Sok áldozatról tudunk már eddig is. A bizonytalanság nagyban befolyásolja a hétköznapok hangulatát. És még nem vagyunk az események végén...

Összefognak, segítenek egymásnak a bajban a kárpátaljai magyar reformátusok?

Egyházunk több mint egy hete küldött körlevelet, amiben azt próbálják felmérni, hogy hány férfit vittek el idáig a hadseregbe. Az elkészült statisztikák alapján próbálnak majd valamit tenni az illetékeseknél az ész nélküli behívások és a hadjárat ellen. A nehéz helyzet miatt bennem is van szomorúság, hiszen számos tervem volt arra, hogyan mozgósítom majd a kárpátaljai presbitereket az egyházunk ügyéért. Most azonban más van terítéken. ...

Ha jól tudom, Ön személyesen is érintett, vagyis kapott behívót az ukrán hadseregtől.

Igen, én is kaptam behívót. Amikor elindultam a sorozóközpontba, úgy tudtam, hogy csak adatokat vesznek majd fel. Közben kiderült, hogy előző nap hasonló indokkal behívott magyarokat kérdezés nélkül vittek el harcolni. Engem azonban nem vittek el, hiszem, hogy Isten nem engedte, hogy háromgyerekes apaként ez megtörténjen. (Korábbi információk szerint mintegy kétezer-ötszáz sorköteles fiatalt és tartalékos tisztet hívtak be Kárpátaljáról az ukrán hadseregbe - a szerk.)

Milyen érzések vannak Önben?

Fáradt vagyok és időnként letört is a háborús helyzet miatt. Számos presbitertársam is belekeseredett ebbe. Anyagi gondjaink vannak, mert a fizetések elmaradoznak, akadoznak. Ha nincs pénz, nem tudjuk fizetni a számláinkat, és nem is látunk reményt arra, hogy a közeljövőben jóra fordulnának a dolgok. Ebbe belegondolva könnyen elszomorodik az ember.

Visszautalhatok most arra, amit az interjú elején mondott? Vagyis hogyan lehet példaképnek lenni egy presbiternek ebben a válságos helyzetben?

Akkor most visszafordítom a puskát. Lehet, hogy kívülről nem sugárzok az örömtől. Van egy ige a Bibliában, hogy nevetés közben is fájhat a szív. Nem mindig az az ember boldog, aki kívülről örömtelinek látszik. Az tud igazán örülni, akinek van belülről kívülre sugárzó örömforrása Jézustól. Csak a Krisztusba vetett bizalom tud forrássá válni a szürke hétköznapokban.

Fekete Zsuzsa 

Az ukrán válsággal tavasszal is foglalkozott a Parókia portál. Cikkeinket az alábbi linkekre kattintva olvashatják.

Visszakapott remény

Ellenségek vagy testvérek?