Református Egyházunk nevében hordozza ezt a kifejezést, ami tudjuk, helyreállítást jelent. Reformátor elődeink a helyreállítást az Egyetemes Egyházon belül akarták végrehajtani, de az onnan való kitagadás lehetetlenné tette annak a (Római) Katolikus Egyházon belüli megvalósítását. Azonban hisszük és valljuk, hogy a mi egyházunk is az Egyetemes - régiesen "Közönséges vagy Közösséges- görögül Katolikus - Egyház része.

Tudjuk azt is, hogy reformációra ott van szükség, ahol deformáció van. Tehát ha van deformáció, akkor szükséges a reformáció. Most már csak az a kérdés, honnan lehet megtudni, hogy van-e deformáció? Hitvalló őseink egyedül Isten szavát tartották ebben a kérdésbe mértékadónak, "SOLA SCRIPTURA- egyedül a Szentírás szerint. Ez a mérce Isten különleges kijelentése: a Biblia. Ebből a mércéből senki nem engedhet, aki Isten Egyházát Isten akarata szerintinek akarja látni!
Reformátor elődeink segítettek bennünket azzal, hogy a Biblia főbb igazságait hitvallásainkban: a Heidelbergi Kátéban és a Második Helvét Hitvallásban összegyűjtötték. Ezek segítséget adnak, megkönnyítik számunkra Isten akaratának megértését.
A református ember Istent, illetve az Ő akaratát nem az un. "énszerintem- módon ismeri, hanem a Biblia és az abból következő hitelvek alapján. A "szerintem- való Isten ismeret nem más, mint a bálványisten ismerete és az "én, az ego- akarata.
Itt kell még feltenni azt a kérdést, hogy hiszem-e azt, hogy a Biblia Isten különleges kijelentése, vagy azt mondom, "azt is csak emberek írták-, Tudnivaló, aki az utóbbit hiszi, az nem hisz Isten mindenhatóságában, mert nem hiszi el, hogy Istennek hatalma van a Biblia írói felett, azaz, hogy a Szentírás Istentől ihletett könyv. Ezeknek a mércéjük is elveszett, nincs velük miről vitatkozni.
Ezek után lehet beszélni arról, vannak-e gyülekezetünkben reformálandó dolgok, illetve a megtörtént változtatások helyesek-e?
Szükséges-e az a már élő gyakorlat, miszerint a lelkész esküvő előtt elbeszélget a házasulandó fiatal párral, és nem adja őket jegyes oktatás nélkül össze? (Ezt a gyakorlatot a katolikus papok már a múlt század elején is alkalmazták.) Szükséges, mert a házasulandó párok túlnyomó többsége még húsvétkor, karácsonykor sem fordul meg templomainkban. Ha konfirmált is, nehezen hihető, hogy mint hitét nem gyakorló "keresztyén-, komoly szándékkal mondaná ki a "vele szentül élek--et. Az a fogadalom, melyet nem hívő emberek tesznek Isten előtt egyenesen káros. Káros a hazug és komolytalan fogadalomtétel arra nézve, aki teszi, mert ez Isten gúnyolása, Isten káromlása, ami kárhozatra visz. Ehhez egyházunk nem asszisztálhat. Nem szabad Isten rendeléseit népszokássá alakítani. Nagyon helyes, hogy lelkészeink ezt a gyakorlatot folytatják.
A másik nagy kérdés a keresztelés kérdése. Ez is hagyománnyá, rosszabb esetben babonává kezd válni. A keresztség református hitünk szerint is sákramentum. A sákramentumok kiszolgáltatása hithez kötött. Történelmi egyházaink a gyermekkeresztséget is gyakorolják, de ennek kiszolgáltatása a Biblia és hitvallásaink alapján csak a hívő szülők gyermekei számára lehetséges. Ott van valódi esélye annak, hogy a gyermek is hitben nevelkedik, és hite által egykor valóban betagolódhat Egyházunkba. A fogadalomnál a hitben való nevelésre és neveltetésre vállal kötelezettséget a szülő és a keresztszülő. Fontos tehát, hogy a keresztelésnél ne csak a keresztszülők álljanak az úrasztala előtt, és ne csak ők tegyenek fogadalmat, hanem a szülők is, mert valójában a nevelés, neveltetés az ő feladatuk, elsődleges kötelességük. Isten a szülőket ajándékozta meg a gyermekkel, (a keresztszülői intézményre nézve nincs példa a Bibliában, valójában legtöbbször módjukban sem áll a gyermek nevelésében bármi módon részt venni).
Fontos azonban kijelenteni, hogy a keresztség kiszolgáltatását a Ref. Egyházunk a lelkészekre bízta, annak minden felelősségével. Felelőtlenség lenne tehát olyan gyerekeknek a megkeresztelése, ahol a hitben nevelésre nézve semmilyen biztosíték nincsen. Száz évvel ezelőtt ez a kérdés még nem volt aktuális, mivel minden református gyerek járt hittanórára, minden református gyerek konfirmált, és így fel se merült a kérdés, hogy nem keresztyén elvek alapján történik a gyermekek nevelése. Azonban az utolsó ötven évben a szülők nagy része és a nagyszülők egy része sem kapott keresztyén nevelést. Ezért szükséges a házasság és keresztelés előtt elbeszélgetniük azokkal, akik fogadalmat akarnak tenni, hogy - lehetőleg - ne tegyenek felelőtlen fogadalmat. A lelkész felhívja figyelmüket tennivalójukra, felelősség vállalásuk fontosságára. A fogadalomtétel kimondásával nem egy szertartásnak van vége, hanem az abban vállalt kötelesség-vállalás megtartásának kezdete, ami lehetetlen Istenbe vetett hit nélkül.
Csak néhány problémát érintve is megállapíthatjuk, hogy szükség van az állandó reformációra, mert a történelemből fakadó változások és feledékenységek állandóan hoznak létre deformációkat.
Fontos azonban, hogy ezeket a kérdéseket átlátva odaálljunk lelkészeink mellé, és támogassuk őket. Fontos ezekben a kérdésekben is lelkészek, presbiterek, gyülekezeti-tagok egysége, mert különben szakadások jönnek létre, melyek károsak, nem építőek, sőt inkább gyülekezet rombolók.
Fontos tehát a világos Biblia szerinti látásmód, mert különben felemészthetjük gyülekezetünket. Csak egységes fellépéssel lehet gyülekezetet építeni. Csak az Isten akaratának egységes képviselete teheti vonzóvá Egyházunkat.

Szathmári Lajos
gondnok