Akik befogadták...

"Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mindazokat, akik hisznek az Õ nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.-
/János 1:12/
Azt hiszem, mindnyájan úgy vagyunk vele, hogy nem emlékszünk arra az állapotra, amelyet akkor éltünk át, amikor édesanyánk méhében voltunk. Érdekes, ahogyan az orvosok, kismamák beszámolnak arról, hogy a magzat mennyire megérzi, ott, mélyen, mi van körülötte. Úgy a feszült légkört, mint az édesanyja békességét, nyugalmát. Még arra is reagál, amikor az ultrahanggal keresik kis testét. Szeme ekkor még csukva van, fülével nem hall, kezével nem tud érzékelni, csak sejtheti kis elméjével, milyen a külvilág. Neki nem azért tűnik távolinak a világ, mert távol van, hanem mert nincs meg a képessége, hogy azt a maga valójában felfogja, érzékelje.
Az igazán nagy változás akkor következik be, amikor "világra jön-. Felsír. Tüdeje megtelik levegővel, keze édesanyja ölelő keblét keresi, szeme lassan kinyílik -igaz még homályosan lát- füle meghallja az anyai becézgetést. S lassan felfedezi a világot. Felnő, megérti a dolgok működését. Beleavatkozik azok folyásába. Tevékeny részese lesz ennek a világnak.
Úgy érzem, így van ez a lelki életben is. Amit mi újjászületésnek nevezünk, hasonlóan történik. Minden ember úgy kezdi az életét, hogy vajmi keveset tud, sejt Istenről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Isten nem tud rólunk, nem törődik velünk, nem vesz körül. A 139. zsoltár versei szépen leírják, mi történik mindnyájunkkal. " Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid: könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amiket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.- /13-16/ Attól, hogy az emberekben nem tudatosul, nem érezhető Isten közelsége, azt még olvassuk: "Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.- Éljük az életünk, s valódi istenfelismerésre akkor jutunk, amikor bekövetkezik az, amit újjászületésnek hívunk. Hogy ez hogyan történik, az Isten csodája. Mint ahogy minden születés csoda is. Új élet lát napvilágot. Nem emlékszünk a születésünk pillanatára /én legalábbis így vagyok vele/, nem feltétlenül emlékszik az újjászületett ember sem a konkrét helyzetre, alkalomra, amikor történt. De mi is történt? Ahhoz hasonló csoda, ami Máriával Karácsonykor. Isten Lelke "árnyékolta be-. Lakozást vett benne.
Igen, Isten munkája bennünk már akkor jelen van, amikor mi még semmit nem tudunk róla. Õ előbb szeretett. Gondja volt életünkre. Nevelkedésünkre. Elhinti magjait. Vágyat támaszt valami megfoghatatlan iránt. Engedi magát megtalálni. Elvezet egy alkalomra. Igehirdetőt küld. Amikor eljön a pillanat, hogy kegyelme felragyog /történetesen: megérzem a jelenlétét, meglátom a magam hibáit, elrontott életem, de leges leginkább az Õ mérhetetlen szeretetét, hogy minden bűnöm megbocsátható.../, valami történik.
Felsír a gyerek. Imák szakadnak fel. Dolgok tisztulnak ki. Egy új világra lát rá az ember. Isten világosságára. Először szokatlan. Táplálék kell: az Ige. A hamisítatlan lelki tej. Megtanul az újszülött levegőt venni: imádkozni. Mindenért hálát adni, bocsánatot, irgalmat kérni. Megtanul ülni. Hiszen kegyelméből odaültetett -ahol egyébként nem lenne jogosultságom ülni a magam érdemeit nézve -Isten mennyi világába a Krisztus Jézusért /Ef. 2:6/ Aztán állni. Hogyan álljunk meg a hívő életben. Elesések, ütődések ellen vértez fel -hogy mindenkor megálljunk. /Ef.6:11/ Ha az ellenségnek ellene állok, az még el is fut.
Az "új életben való járást- naponta gyakorolni kell. Úgy gondolkodni, érezni, cselekedni, szólni, ahogy azt a Lélek kimunkálja bennünk. Járni: méltón ahhoz az elhívatásra, amire Isten elhívott. /Ef.4:1/
Szóval Isten gyermekeivé lehetünk az újjászületés által. Ez egy nagy felhatalmazás, amely rengeteg előnnyel jár. A fiak öröklik azt az Országot, amit az Atya elkészített. Amit a Fiú megszerzett. Amire a Lélek felkészít. Nem kis dolog. Amikor Mária, Erzsébet átélték a csodát, dalban adtak hálát. Karácsonyi énekeink is tele vannak ezzel az álmélkodó, Isten szeretetét dicsérő gondolatokkal. Például a 329. dicséret:

Nem éltem még e föld színén,
te értem megszülettél.
Még rólad mit sem tudtam én,
tulajdonoddá tettél.
Még meg sem formált szent kezed,
már elválasztál engemet,
hogy társam légy a földön.

Halálban, éjben vártam én,
fölkelt a nap rám véled,
Terólad ömlik rám a fény, a béke, boldog élet.
A lélek ékességei,
belőlük hitnek mennyei szép tisztasága árad.

Megváltóm egy kérésemet
nem vetheted meg nékem,
hogy szívem mélyén
tégedet hordozhatlak remélem.
És bölcsőd, szállásod leszek,
jövel hát tölts el engemet:
Magaddal, nagy örömmel.


Ezekkel a gondolatokkal kívánok magam és családom nevében minden kedves Olvasónak Istentől megáldott Karácsonyi Ünnepeket.
Nagy György
lelkipásztor

Befogadási nyilatkozat

Úr Jézus Krisztus!
Tudom, hogy sokszor sokféleképpen vétkeztem gondolatban, szóban és tettben. Életemet ma már másképpen látom. Azt is tudom, hogy sok jót mulasztottam el megtenni, és olyan sokszor a rosszat választottam. Bánom ezeket, s azt is tudom a sajnálatom magában kevés, de köszönöm hogy jöhetek hozzád. Elfordulok mindattól, amiről tudom, hogy rossz. Most már tudom, hogy azért jöttél, hogy életet adj a világnak, s nekem. Most hálásan visszaadom mindazt, amit Tőled kaptam, s arra kérlek, jöjj be az életembe.
Jöjj a szívembe, mint Megváltóm, és tisztíts meg!
Jöjj a szívembe, mint Uram, és irányítsd az életemet!
Én pedig szolgálni akarlak egész életemben teljes engedelmességgel.
Ámen.