Ünnepi igehirdetés a Máté 22, 23-33. alapján: "23Azon a napon szadduceusok is mentek hozzá, akik azt állítják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték őt: 24"Mester! Ezt mondta Mózes: ha valaki meghal, és nem marad fiúgyermeke, akkor testvére vegye feleségül az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. 25Volt nálunk hét testvér: az első, miután megnősült, meghalt, és mivel nem volt utóda, feleségét testvérére hagyta. 26Hasonlóan a második is, a harmadik is, és így egymásután mind a hét. 27Végül aztán meghalt az asszony is. 28A feltámadáskor tehát kinek a felesége lesz az asszony a hét közül, hiszen mindegyiknek a felesége volt?" 29Jézus így válaszolt nekik: "Tévelyegtek, mivel nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát. 30Mert a feltámadáskor nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. 31A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok-e, amit Isten mondott nektek: 32Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene? Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké." 33Amikor a sokaság ezt hallotta, álmélkodott tanításán.."

Kedves Testvéreim! Húsvétot Ünneplő Gyülekezet! Először is azt kívánom leszögezni az ige kapcsán, hogy bár vitának látszik az, amit itt találunk, de valójában mégsem az. A szadduceusok odamennek Jézushoz, és feltesznek neki egy találós kérdést a feltámadással kapcsolatban, de egyáltalán nincs szükségük sem a válaszra, sem pedig arra, hogy Jézus meggyőzze őket valamiről. Úgy látjuk őket, mint Jézus ellenségeit, akiknek egyetlen célja van: beszédében megfogni, tőrbe csalni Jézust.
Kik is voltak a szadduceusok? Egy vallási és politikai párt Jézus korában, akik a Jézus előtti évszázadtól a jeruzsálemi templom pusztulásáig, vagyis Kr. után 70-ig élték fénykorukat, utána teljesen megszűntek. Tagjai a jeruzsálemi gazdag papi arisztokrácia köreiből kerültek ki és ők adták az újszövetségnek a főpapokat, például Kajafást is. A farizeusokkal szöges ellentétben álltak, de Jézus ellen még azokkal is készek voltak szövetkezni. Tagadták a feltámadást, az angyalok és a lélek létezését. A Tórát, a Mózes 5 könyvét elfogadták, és ez azért szép volt tőlük, ha már közülük került ki a zsidó vallás legfelső rétege. Jézus már a működése kezdetén komolyan kikelt ellenük, és a tanítványait is intette a szadduceusok kovászától. Jézus feltámadása után az őskeresztyénségnek is igen meggyűlt a baja velük.
Odamennek tehát Jézushoz és azok közül, amiket ők tagadtak, bármilyen kérdést elővehettek volna. Nem is ez a fontos, hanem az az ellenséges lelkület, ahogy Jézushoz viszonyulnak. Jézus mégis emberszámba veszi őket és megfogalmaz a feltámadásról valami nagyon fontosat. Ebből érdemes kiindulni.
Jöjjetek és beszélgessünk mi is Jézussal a feltámadásról, persze nem a szadduceusok módján.
Erről a témáról csak felszabadultan érdemes együtt gondolkodni. Azt értem ezalatt, hogy egy kicsit vegyük ki ezt a fogalmat abból a gyermeki egyszerűséggel fekete-fehér gondolkodásból, amely szerint a feltámadáskor a jók a mennybe, a rosszak pedig a pokolra jutnak. Az igazán komoly gondolkodók azt mondják ezzel kapcsolatban, hogy odaát lesznek majd nagy meglepetések!
Kedves Testvéreim! Utána jártam ennek a témának és olyan mértékű teológiai irodalmat találtam, hogy annak feldolgozása messze meghaladná egy igehirdetés kereteit, ezért hitvallásszerűen mondom el, amit a feltámadásról tudok. Egy olyan terület ez, ahová szeretnénk betekinteni, de a nagyobbik része egészen addig titok marad, amíg be nem következik. Még a szókincsünk is nagyon szegényes ezzel kapcsolatban.
Én mélyen elgondolkodtam azon, hogy ez a feltámadás szó mennyire "sántít-. Kezdjük el belülről hallgatni ezt a szót, és úgy mondjuk ki: F E L T Á M A D Á S. Remélem ti is hallottátok, hogy van ebben a szóban valami nagyon mélyen rejlő agresszió. Van benne valami elfojtott indulat. Támadás! Feltámadunk? De mire támadunk fel? Kit, vagy kiket fogunk megtámadni? Lerohanjuk majd a világot? Átvesszük a hatalmat? Engem rendkívül kíváncsivá tett ez a szó. Vajon hogyan született? Az eredeti görög szövegben álló szót másképpen is lehetett volna fordítani. Szó szerinti értelmezésben valahogy így: felkelni, talpra állni, felállni. Felkelni, felébredni a halálból. Felébredni a halálból úgy, mint valami álomból, ahogy beszél is erről a Szentírás. Azt mondtam az imént, hogy van ebben a szóban valami agresszió, valami elfojtott indulat. Az elfojtott indulat mögött pedig valami belső félelem rejtőzik. Félünk valamitől. Félünk a felébredéstől. Félünk a kijózanodástól. Félünk az igazságtól. Talán a szadduceusokat is ez vezette.
Félünk az igazságtól? Félünk a szabad gondolkodástól akár éppen a feltámadással kapcsolatban? Azt gondolom, hogy igen. S az ember ezt a félelmét úgy igyekszik kezelni, hogy haladékot ad magának és azt mondja, szinte örök érvényű módon fogalmazza meg: az igazság odaát van. Itt és most még nem kell vele szembenézni. Ez a szadduceus lelkület. Jézus azt mondja: óvakodjatok ettől a kovásztól.
Oda térjünk tehát vissza, hogy a feltámadásban van félelem és van agresszió. Nem baj, ha van. Úgysem tudjuk egészen levetkőzni sem a félelmet, sem az agressziót. És hadd mondjam el nagyon óvatosan, hogy mind a kettő az életet munkálja. Egyik sem az ellenségünk. Az emberi élet dinamikáját adja a félelem és az agresszió. Hallgassátok csak meg, mit mond Jézus arról, hogy az erőszakosoké az Isten Országa (Mt 11,12)! Vagy arról, hogy féljétek az Istent, és Neki adjatok dicsőséget (Jel 14,7). Az olyan ember, akinek nincsenek félelmei és nincs agressziója, az minden bizonnyal halott. Félelem és agresszió nélkül csak a halottaink léteznek. Merjük felvállalni az érzéseinket!
Most azonban egy olyan pontra érkezünk, amikor becsülettel be kell vallanom, hogy egy kicsit zsákutcába szaladtunk ezzel a feltámadás szóval. De nem volt haszontalan. Ilyen ugyanis nincs, hogy feltámadás. Ezért hangzik ez olyan furcsán a magyar nyelvben. Nincs ilyen, hogy feltámadás, csak feltámasztás van. Nem tudunk a magunk erejéből feltámadni. Legfeljebb csak támadni tudunk, de feltámadni nem. Egy külső erő kell a feltámasztásunkhoz. Ha pedig már feltámasztásról beszélünk, akkor az eddigiek nem érvényesek. Mert akkor azt a szót kell, hogy körbejárjuk, hogy támasz. Feltámasztani. Valamit, vagy valakit megtámogatni, megerősíteni, új életre támasztani.
Látjátok Testvérek! Ha ki akarjuk hagyni a feltámadásból az Istent, ha éppen az Ő erejével, szentségével és szeretetével nem számolunk, akkor támadunk. Akkor letámadjuk egymást a feltámadás nevében. Érzitek, hogy két lelkület feszül egymásnak ebben a témában? A szadduceus lelkület és a jézusi. Nem mindegy, hogyan beszélünk róla. Az pedig különösen nem mindegy, hogyan beszél róla az egyház. Lehet úgy is, ahogy mondja a középkori ének: "Jön a harag napja lánggal/ Végez majd a rossz világgal/ Mondja Dávid a szent Pállal/ Hogy remeg majd holt, meg élő/ Hogyha jön a bűn ítélő/ Rémes hangja trombitáknak/ Minden hanton holtig áthat/ S, felriasztva trónhoz állnak/ Természet és halál retten/ Hogyha kél a holt ijedten/ Számot adni feleletben...- (363. dicséret).
Elgondolkodtató, hogy egy ilyen feltámadás-kép mögött, amit az imént az ének soraival illusztráltam, mennyi elfojtott agresszió és mennyi félelem rejlik. A középkori egyház mennyi életfélelmet és mennyi bizonytalanságot vihetett bele ebbe a feltámadás-képbe! A lélektan úgy hívja ezt: verbális agresszió. Szavakba öntött indulat. Ugyanezen az alapon működik a trágár beszéd és a káromkodás is. Nem üthetek oda, ezért szavakban vezetem le az indulatot, vagy a félelmet. Akkor így már nem olyan megdöbbentő, hogy azon a rettenetes éjszakán Péter esküdözött és átkozódott, hogy nem ismeri Jézust.
Azzal kezdtem az elején, hogy nagyon széles irodalma van a feltámadásnak és ez egy nagyon sokszínű téma. Mire mi, ma élő keresztyének, megkaptuk a feltámadásról szóló egyházi tanítást az egyházi dogmatika zárt rendszerében, nagyon sok hatáson ment át. Hatott rá a zsidó apokaliptika, a hellén és görög kultúra, a középkor és valamennyire Jézus is. De talán Ő a legkevesebbet.
Alternatívák vannak előttünk. Döntési lehetőségek. A feltámadásról szóló merev egyházi dogmába be lehet engedni a Szentlélek szabadságát, és akkor merünk fellélegezni. Nem volna baj, ha éppen az egyházban szabad lenne az embernek fellélegezni.
Ezekkel a gondolatokkal senkit nem szeretnék az eddigi meggyőződésében megingatni! Ha abban találunk biztonságot, megmaradhatunk a régi, mélyen bevésődött gondolatainknál is. A feltámadás kérdésében ne támadjunk soha egymásra! Aki a félelmetes feltámadásban talál a lelkének békességet, áldja meg abban az Isten. Aki pedig szabadabban gondolkodik, és a Krisztus kősziklára merészebben építkezik, az abban legyen boldog.
Személyes hitvallásomat így foglalhatom össze: vallom Jézus után, és Ővele együtt, hogy Isten az élők Istene és nem a holtaké. Isten mindig az életet munkálja és soha nem a halált. Ez a sziklaszilárd reménységem, hogy az Isten életet hozott ennek a világnak és nem halált. Amikor majd helyreállítja a mindenséget, akkor is az életé lesz az utolsó szó. Jóbbal vallom minden embertársam nevében: "Tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett is megáll. S ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent.-
Ámen.
(elhangzott a Kossuth téri templom szószékén 2006. február 19-én)

Lapunk minden kedves olvasójának Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánok!

Mátészalka, 2006. Húsvétján Becsei Miklós lelkipásztor