A Lámpás minden kedves olvasójának áldott Karácsonyt kívánunk!

A Szerkesztőség

1Zarándokének. A mélységből kiáltok hozzád, Uram! 2Uram, halld meg szavamat, füled legyen figyelmes könyörgő szavamra! 3Ha a bűnöket számon tartod, Uram, Uram, ki marad meg akkor? 4De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged. 5Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. 6Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt. 7Bízzál, Izráel, az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani. 8Meg is váltja Izráelt minden bűnéből (Zsolt 130).

Advent; „adventus Domini” – az ÚR eljövetele. Az adventi hetek a várakozás ideje. Minden ember vár valamire. Mire várunk? Valami jobbra, valami teljesebbre, valami békésebbre. Ez a „valami” az Istennel való együttlét, öröklét, melynek egyes jellemzői után áhítozunk; a jóra, a gonoszságoktól mentesre, a teljes tökéletességre, a lelki békesség elnyerésére. Ezt „Valaki” adhatja meg, „Valaki” töltheti be: Jézus Krisztus.

De vajon mit ért a ma embere advent alatt? Az évről-évre újból előttünk álló karácsonyi várakozást? Az ünnepi készülődést, az „ajándék-beszerzést”? Az adventi naptárban meglelendő napi kedvességeket, édességeket? Ünnepi, úrvacsorás istentisztelet előtti napokat, heteket?

A zsoltáros szabadulást vár. Szabadulást, szabadítást a bűnből, a bűntől, és a bűn zsoldjától, következményétől, a haláltól. A „mélység” (1. vers) ugyanis a halál (a Seol), az élő Istentől való elválasztottság területe.

Innen kiált meghallgatásért és szabadításért a szerző, hittel tudván azt, hogy az ÚR hallja esdeklését, és bízva Isten ígéretében, mely szerint kész megbocsátani a megtérő bűnösnek (Ez 33,11). Isten ebbéli készsége szeretetéből, kegyelméből és népéhez fűződő szövetségi hűségéből fakad. Bűnbocsánatért könyörög tehát a zsoltáros az ÚRhoz, akiről vallja, hogy „nálad van a bocsánat” (4. vers), a kiengesztelés, a megbékítés, a szabadítás.

Az ószövetségi ember az ÚR visszatérését várta a Sionra (Ézs 52,7-10). Az Újszövetség embere Krisztus visszajövetelére vár (ApCsel 1,11). Minden hívő, istenfélő ember erre vár. A ma embere a 2. advent korszakába születik bele, a Jézus dicsőséges visszajövetelének várakozásába. Ezért egész életünk ebben a végidőkbeli reménységben telik. Várjuk Istenünk ígéretének beteljesülését, hogy egyszer majd öröm koszorúzza fejünket örökre (Ézs 51,11), amikor eljön Megváltó Urunk, a megöletett Bárány, és menyegzőjének részesei lehetünk, mint felkészített menyasszonya (Jel 19,7-9).

Az Isten adjon mindnyájunknak ilyen adventi várakozást!

Pádár Zoltán