* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Az alábbiakban szeretnénk egyházmegyénk gyülekezeteinek történetét megismertetni. Ez a fejezet egyelőre fejlesztés alatt áll. További bővítése, az adatok pontosítása folyamatban van.

-i -n

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

A L C S Ú T

A Csút helységnév talán szláv eredetű személynévből keletkezett magyar névadással (és azt jelenti: "suta"). Alcsút és Vértesdoroz községeket - 1950­ben - Alcsútdoboz néven egyesítették (Kiss). IX. Gergely pápa 1232. évi oklevele a "chuti" esperesről tesz említést (de amennyiben a helytelen olvasás következtében a "chunti"-t vélték chutinak, mindez téves). Az Árpád korban feltehetően népes helység lehetett, melyet a tatárjárás elpusztított, de az országot újjáépítő IV. Béla király Chuton 1264-ben premontrei apátságot alapított s megajándékozta őket Alcsút, Felcsút és Acsa pusztákkal. A fejérvári főesperességhez tartozó egyházának papja 1335-ben 47 kisdénár pápai tizedet fizetett. Alcsút és Felcsút 1339-ben Sávoly szomszédjaként szerepel (Győrffy). Mátyás király idejében a premontierek elhagyták otthonukat, melyet a király a pálosoknak adott, kik azt 1477 március 14-én vették birtokukba, s megmaradtak benne a mohácsi vész utáni időkig, amikor 1543-ban a törökök felégették a falut, lakossága Csepel-sziget nádasaiba futott és a templom is elpusztult. A visszatérő lakosság már vagy református vallású volt, vagy pedig rövidesen azzá lett az ezen a vidéken munkálkodó Dévai Bíró Mátyás munkássága nyomán. A török világ idején lakosai nem igen lehettek többen kétszáznál, mégis építettek egy kicsiny sártemplomot a régi templom helyén (a mai lelkészi és tanítói kertben), amit akkor a temető vett körül. 1620-tól név szerint ismertek prédikátorai. 1710-ben építettek a kicsiny templom helyére egy harmadfél öl széles, tíz öl hosszú kőtemplomot, előtte egy kis haranglábon függött az egyetlen harangocska. "Az 1721-ben megtartott vallásügyi vizsgálaton Bárányos Mihály, Elek János és Elek Ferenc reformátusok mindenkor szabadon gyakorolhatták vallásukat, prédikátort és mestert szabadon tarthattak és vallásukkal ellenkező ceremóniákra sohasem kényszeríttettek. Megerősítették azt is, hogy a töröknek Bécs alá való menetele (1683) előtt is a Helvét Confession levőké volt a templom, s egynél több katholikus nincs Alcsúton, hanem mind Helv. Confession lévők lakják." 1753-ban a visszatérő pálosok régi jogaikra hivatkozva visszavették birtokaikat és megindították az ellenreformációs támadásokat a református egyház ellen, hogy felszámolják azt, de elpusztítani nem tudták, bár amikor 1762 őszén prédikátoruk meghalt, a "cuius regio, eius religio" elve alapján a következő határozatot hozták: "prédikátort többé beállítani ne merészeljenek" (ugyanígy rendelkeztek a két szomszéd falujukban is). A három egyház - Nagy Sámuel bécsi ágensük által - Mária Teréziához nyújtott be fellebbezést a döntés ellen, amelyre csak fél év múlva érkezett meg az ágens válasza: "Becsülettel való jó Uraim! Valamint a kegyelemetek részéről itt Bécsben megfordult embereknek megígértem volt, hogy az instanciát minden halasztás nélkül be fogom adni, úgy másnap be is adtam. A parancsolat innét be is ment Pozsonyba a felséges Consiliumra, hogy onnan ismét a Nemes Vármegyére küldődjön, de ezen parancsolat még egyebet nem tartalmaz, hanem csak azt, hogy a Nemes Vármegye instanálja Őfelségét a kegyelmetek dolga iránt. Ha a Ns. Vármegye információja vissza fog jönni, akkor fog elválni a dolog. De jó renységem van iránta, hogy instanciának hiábavaló nem fog lenni. Addig, hogy a földesuraság valamit kezdjen, nem lehet tőle tartani, tudósítom kegyelmeteket iránta és igyekszem orvosolni. Remélem, hogy nem fog soká tartani a fels. Consilium parancsolata, hanem hamar leküldetik, legyenek hát addig békességes tűréssel kegyelmetek. Én minden igyekezettel azon leszek, hogy megvígasztaltassanak kegyelmetek. Addig is jó békesség szíves kívánása mellett maradok kegyelmetek igaz szolgája, Bécs, 1763. Jún. 2., Nagy Sámuel P.S. Ha ugyanis méltatlanságot találnának a földesuraság részéről kegyelmeteken elkövetni, azt tanácsosabb lészen itt beadandó instanciával orvosolni, mint valami maguk erőszakos ellenvetésével, hogy ne talán káruk következzen belőle." Még ugyanabban az évben a Helytartó Tanács rendelete folytán Fejér vármegye vizsgálatot tartott a helyszínen. Az alcsúti reformátusoknak a következő kérdésekre kellett felelniök: "Milyen formája van a templomuknak, milyen anyagból és mikor építették, mikor, kinek az engedélye alapján jutottak birtokába, mióta van szabad vallásgyakorlatuk, mikor vitték be az első prédikátorukat, hányan vannak katholikusok és nem katholikusok?" (Feleleteiket az eddig leírtakból már ismerhetjük.) A vizsgálat eredményét a vármegye 1764 elején felterjesztette, azonban másfél évig nem jött válasz. Pedig a sérelmek olyan nagyok voltak, hogy az országos sérelmek beadványában az alcsútiak panasza világosan említve van: "az alcsútiaknak a paulinusok nem engednek elhalt papjuk után másik prédikátort vinni." Végre 1765 őszén megérkezett a Helytartó Tanács rendelete: "Tekintve az alcsúti helv. confession levő lakosokat, azoknak a legkegyelmesebb királynő kegyesen megengedi, hogy imaházuknak birtokában és új lelkipásztornak beállításában további kegyelmes királyi parancs kiadásáig meghagyassanak. A veszprémi püspökség a mutatkozó szükségeshez képest ugyanoda kath. plébániát bevinni, új kath. egyházat fundálni a földesuraság segélyével joggal bír, másrészt nem maradhatván szabadon és érintetlenül a reformátusok szabad vallásgyakorlata, hanem a plébánosnak fizetendő. Eme legkegyelmesebb királyi engedély oly végből hozatik tudomására a vármegyének, miszerint annak értelmében a szükséges intézkedést megtegye, s ami módon való végrehajtásáról a Helytartó Tanácsot körülményesen értesíteni köteles tisztének tartsa. 18 szept. Pozszony, Királyi Helytartó Tanácstól gr. Balassa Pál m.k., Hlavács Ferenc m.k." A határozat kézhezvétele után azonnal beiktatták iskolamesterüket a prédikátori állásba, aki a Zsolt. 122: 1­9. versei alapján tartott prédikációjával nagy örvendezéssel elfoglalta és megkezdette lelkészi szolgálatát. Feljegyzései között ezt írta: "Miután a templomban a székek be nem fogadhatván a gyülekzetet, a vármegyénél ezek szaporíthatásáért, karok és templomtető kijavításáért folyamodtunk alázatosan a nemes vármegyéhez." A vármegye 1766 elején érkezett válasza ez volt: "Fejér megye jan. 13-án tartott közgyűlésének alkalmával az alcsúti helv. hitv. lakosok alázatosan könyörögtek, hogy mivel a királyi kegyelmes intézmény szerint ugyanazon vallású acsai lakosok is az ő imaházukban (ti. Alcsúton) tarthatják isteni tiszteletüket, sőt a szomszéd pusztákon és falvakon lakozók is oda gyűlnek, imaházuk abban az állapotban, amelyben jelenleg vagyon, olyan nagy számú gyülekezetet be nem fogadhat, szabad legyen nekik imaházukban a kart és az ülőszékeket kibővíteni, ez nekik megengedtetik és ha a szolgabíró az imaház tetejének kijavítását szükségesnek ítélendi, azt is az előbbi formára újra csináltathatják." Szükség is volt erre a terjeszkedésre, mert Acsán kívül (melyet megfosztottak szabad vallásgyakorlatától) ide tartozott Felcsút leányegyház (az ő szabad vallásgyakorlatuk is ez időben szűnt meg), továbbá Doboz és Bodmér nemesi praediumok is. Bár a templom épületének javítása lett volna igen kívánatos, megelégedtek azzal, hogy megmentették azt az elfoglalástól. Az 1766-ban kérelmezett tetőjavítást csak hét év múlva engedélyezte a vármegye, így: "1773. szept. 6-iki vármegyei gyűlés határozata: Miután a főszolgabíró hitelesen előadta, hogy alcsúti helv. hitv. lakosoknak imaházuk, főleg a teteje igen megromladozott volna, a harangláb pedig annyira korhadt, hogytámaszték tartja, minden percben összedőléssel fenyegetvén, de a megrepedt harang is gyenge hangot ad, a lakosoknak alázatos kérvényére megengedtett, hogy az imaház tetejét kijavithatják, a korhadt harangláb helyett újat állíthatnak, új harangot szerezhetnek, úgy mindazon által, hogy a kir. kegyelmes rendelet szerint a kijavítást ugyanazon nemű anyagból, amiből előbb vala és csupán hasonló terjedelemben eszközöljék. Ha imaházuk teljesen szűk lenne, folyamodjanak, hogy a templomhoz előcsarnok hazát építhessenek, meg fog engedtetni." A munkákat hamar elvégezték, sőt az előcsarnokot is nemsokára megépítették, és harangot is önthettek.
A Türelmi Rendelet megjelenése után az alcsúti reformátusok a hozzátartozó filiák népével egyező akarattal elhatározták Isten háza újjáépítését. 1784-ben letették az alapkövet (más forrás szerint `86­ban) a régi templom helyén és elkezdték az építést. Nem tudjuk mennyi maradt meg a régi falakból az új templomban, amely 1787-re elkészült alacsony gúlasisakos tornyával. A templomot 1788. július 27-én szentelték fel a gyülekezet nagy örömére, mely a költségeket boldogan vállalta és a kölcsönöket hamar kifizette, de az építés költségeihez a bodméri, felcsúti, acsai és dobozi hívek is hozzájárultak, mely egyházak az 1790-es évek elején részint anya-, részint leányegyházakká alakulva megváltak Alcsúttól. 1789-ben egy nagy harangot öntettek Brunnerrel, a templom lábazatát 1793-ban nagy faragott kövekkel rakták ki. Ez időben kapta meg - királyi adománylevél alapján - a volt pálosok birtokát József nádor királyi főherceg és felesége württembergi Mária Dorottya hercegasszony, ettől kezdve ők és utódaik lettek nagy jóltevői a református egyháznak. A templomot 1806-ban kimeszelték és a tetejét zsindelyezték. Elszőször 1816-ban látogatta meg a püspök az egyházat Báthory Gábor személyben, akiknek jelentéséből kitűnik, hogy rendes presbitériuma, pénzkezelő- és számadó- gondnoka van az egyháznak. A bűnösök a papi háznál penitenciát tartanak, az úrvacsorához járulni akarókat a lelkipásztor az iskolánál vizsgálja meg, de az új énekeskönyvet a gyülekezet nem akceptálja. 1817-ben újra zsindelyezték a tornyot, 1935-ben pedig a templom tetőzetét cserélték cserép-zsindelyre. 1853-ban újra fedték a tornyot, a templom boltozatát belül kijavították és a templomot kívülről bemeszelték. 1890-ben Szász ároly püspök tett látogatást a gyülekezetben. 1891-ben újra javították a tornyot. 1896-ban templomi és nyilvános milleniumi ünnepségeket tartottak és emlékfákat ültettek. 1912-ben újra javították és tisztogatták a templomot. az I. világháború idején rekvirálták a nagyharangot, helyére csak 1925-ben öntöttek újat. 1927-ben teljes templomrenoválást végeztek, s ez év május 16-án Ravasz László püspök tett látogatást a gyülekezetben, amikor a Luk. 9: 57­62. alapján hirdette az ígét. 1939-ben újra javították a templomot, 1940-ben a tetőt palázták, 1941-ben a templom külsejét, 1942-ben a belsejét renoválták. Az 1890-ben Országh Sándor által épített kétmanuálos, kilenc változatú orgonáját, 1943-ban Angster József 8180 pengőért felújította. 1945 januárjától márciusig a II. világháború hadszinterének pusztítsai érték a községet, a templom belső berendezése teljesen elpusztult, az orgonának is csak a szekrénye maradt meg. A templom kijavítására több éves gyűjtés után 1950-ben került sor. 1956-57­ben előkészületeket tettek a templom padjainak újonnan való elkészítéshez, amely munkát 1958-ban Takács Dénes helybeli asztalosmester végzett el, és ez ünnepélyes használatbavétel június 5-én történt meg. 1961-ben megújították a templom előtti kőfalat, 1967-ben a toronysisakot javították és festették, 1972-ben a tetőzetet állították a helyre. Több éves előkészület után 1980-81­ben megtörtént a templom teljes felújítása. 1982-ben villanyorgonát kaptak. 1991-ben új toronysisakot készítettek az eredeti formájára, amit rézzel fedtek és a templom külsejét átmeszelték.
Az északkelet-délnyugati tengelyben épült templomnak délnyugati, homlokzati (de a fő homlokzat szintjéből pár cm-rel kiemelkedő), 20 m magas tornya van. Az egész főhomlokzatot lizéniákkal határolt tükrös mezők tagolják. A bejárati ajtó és a fölötte készített ablak vakolatkeretes, szegmensíves záródású. A második szinten, a homlokzati oromfalak szélein kis kővázák állnak s a torony tengelyében egy kerek ablak van. A harmadik szinten minden irányban vakolatkeretes, könyöklőpárkányos, vállköves harangház ablakok vannak, feljebb nagy órapárkány, azon felül jó arányú barokk sisak van. A templom oldalhomlokzatainak tükreiben szegmensíves záródású ablakok vannak, az épület keleti oldala sokszög záródású. A belső 11x25 méteres térét sík, vakolt mennyezet fedi. A torony alatt van az egyetlen fa mellvédes - feirattal ellátott - karzat, amelyet két erőteljesebb pillér tart, a karzaton látjuk a torony két klasszicizáló, tömör oszlopát. Az északi falhoz simul az 1786-ban készített copf stílusú szószék és a vele harmonizáló, füzérdíszes, egy lábon álló, kőből faragott és festett úrasztala: "Sub ministeris Stephanus Nagy 1787" felirattal. A késő barokk stílusú, műemlék jellegű templom 320 ülőhelyes.
A 204 kg-os harangját Szlezák László öntötte 1925-ben Budapesten, a 140 kg-osat pedig Thúry János 1897-ben ugyanott, kg-onként 60 krajcár értékben. A reformátusok száma 1827-ben 626, a dobozi filiában 470. Fényes Elek szerint 830 református, 307 katholikus, még ezt írja: "Ékesíti a nádor József örököseinek magas ízlésű nyári kastélya, eegy mesterséges készületű órával együtt, melynek ütése csendes időben 5 óra negyedre is alhallik. A szépen elrendelt kert ritka növényekben való gazdasága miatt az elsők közé tartozik az egész birodalom." Az 1911-es névtár szerint 830 református és 996 másvallású lakója volt.
Lelkészei: Herczegszöllősi Gáspár volt 1620 körül az első ismert, (szerző tizenkettedik ősének testvére volt); Budai István 1631-52; Köveskuthi György 1652-70; Ráczkevi István 1670-87; Nagy István 1765-93, a templom építője; Pap István 1793-1807; Környei József 1827-31 (meghalt 41 éves korában, a pesti temetőben Mária Dorottya sírkövet állíttatott jobbágyai példás életű lelkipásztorának); Mészáros Károly 1840-78; Mészöly Győző (Sárbogárd, 1848-?) 1878-1926, megírta az egyház történetét (ezt használtam - a szerző.) Bicskén temették el; Józan László 1926-50; Kelemen Kálmán (meghalt 1993. ápr.15.) 1950-79, itt van eltemetve feleségével, Szénási Katalinnal (1919-62) együtt; Katona János 1979-93; Sipos Aba Álmos 1993-tól kirendelt segédlelkész, e munkában szívesen segített. Darvas-Tanács Erik 2006. szeptember 30-ig szolgált itt. Jelenleg Kenyeressy Károly helyettes lelkészként - Válból - látja el a lelkipásztori feladatokat a gyülekezetben. Lampért Gyula* (1902-38) lp. és Sándor Dezső* igazgató-tanító (1878-1964).
A *­gal jelzettek itt nyugszanak.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

B A R A C S - K I S A P O S T A G - M E Z Ő F A L V A

Nevének eredetéről tudjuk, hogy a Hantos-széki kunoktól lakott Újszállás (Károly IV. 57) idővel a cisztercita szerzetesrend tulajdonába került Újmajor néven, mely birtokot 1810-ben - József főherceg tanácsára - jobbágytelkekre osztották, s az ő tiszteletére nevezték el - 1811. április 9-¬én - Hercegfalvának, melynek előtagját 1951-ben a Mezőföldre utaló Mezővel cseréltek fel (Kiss). A telep az Anjou-kor óta ismert és a mohácsi vész után többször cserélt gazdát, de hogy mikor lett a Zirci apátság tulajdona, bizonytalan. A defterek arról tanúskodnak, hogy Elő-, Karácsony- és Újszállás a budai szandzsákhoz tartoztak és az 1580-as évek végén igén népesek voltak. A németajkú lakosság elődei a zirci szerzetesrend bakonyi birtokairól telepedtek ide. A község 1848 előtt robot-telep volt, 1871 után lett szabad község (F. Szabó Géza: Fejér vm). Református története a II. világháború után kezdődik, amikor a kitelepített svábok helyére 1946 - 47-¬ben felvidéki (kisújfalui) magyarokat, mintegy 60 református családot hoztak, de jöttek még Erdélyből, Dévaványáról és Sárbogárdról is reformátusok, összesen mintegy 300-an, akiknek egy házat juttattak imaház céljára, ebben alakították ki az 5x10 méteres, 50 ülőhelyes termet. Mivel az idetelepültek javarészét az elkövetkező évtizedek során eltemették, s a kihalt nemzedék gyermekei később javarészben a 15 km-re lévő Dunaújvárosba költöztek, nagyméretű csökkenés állott be az egyház lélekszámában. Az épületet 1989-ben teljesen felújították. Van egy 16 kg-os kicsiny harangocskájuk, mely uradalmi csengő volt korábban valahol. Fényes Elek szerint 1355 katholikus, 4 református, 10 evangélikus, az 1911-es névtár szerint 145 református és 8440 főként katholikus vallású lakója volt, 1994-ben csupán 100 a reformátusok száma. Mint a Tolnai-egyházmegye szórványát Dunaföldvár látta el - 1947¬-től - szolgálattal. Területrendezés folytán került a Vértesaljai egyházmegyébe. Ezután az itt lakó segédlelkészek szolgáltak önálló káplánságban. 1970. március1-től vette át a szolgálatokat Tóth Sándor lelkipásztor, aki Mezőfalva templom nélküli szórványaiban is végezte azokat szükség szerint, ezek: Apátszállás (50 km) 50, Baracs (55 km) 15, Előszállás (60 km) két családban 6, Kisszentmiklós (35 km) 25, Nagykarácsony (50 km) egy családban 4, Nagyvenyim (30 km) 100 református lélekkel. Jelenleg Szabó Julianna szolgál e missziós gyülekezeti körzetben.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

D U N A Ú J V Á R O S

A város - mai helyén a római korban egy "Intercisa" nevű erődítés állt - északi részét a régi, falusias jellegű Dunapentele alkotja. Az 1238-ban felmerült neve, az "eccelesie S. Pantaeolnis" (Szent Pantaleon egyházáé) egy Árpádkori monostorra emlékeztet, amelyet a görögkeleti egyházban kiváltképpen tisztelt vértanúnak szenteltek. 1951-61 között Sztálinvárosnak nevezték, 1961-ben kapta mai nevét (Kiss). A magyar honfoglalók szívesen telepedtek meg a régi táborhelyeken, de hogy mióta laknak itt, bizonyítani nem lehet. Határában a Duna Szalk-szigetén - állt egy monostor, mely talán még a XI. század elején épült, és az Andornak-nemzetségbeliek kegyurasága alatt álló görög rítusú apátság volt (ennek romjai a sziget lejjebb sodródásával a vízbe kerültek). A tatárjárás idején elpusztult monostor kegyuraságát IV. Béla a Zsadányi-nemzettségbeli Gabriel mesternek adta azzal a kikötéssel, hogy javítsa meg a monostor fedelét és népeit szedje össze, de mivel 23 év alatt nem tette, elvette tőle és 1263-ban az esztergomi érseknek adta (Győrffy és Károly). A török kiűzése után, a falu újtelepülésekor alakult benne egy kis református gyülekezet, melynek özv. báró Szárazné Daróczi Katalin földesasszony egy 100-150 férőhelyes oratoriumot építtetett, amit a megye parancsára 1748-ban lebontottak. Ekkor a reformátusok kijelentették, hogy inkább elvándorolnak innen, ha nem adják visdsza az ortariumot. A legújabb korig mindig nagy vallási elnyomás alatt éltek a hívek. A XIX. század végétől kezdve szaporodtak meg a reformátusok, akiket bátori Sigray Pál földbirtokos 1907 június 2-án gyűlésre hívott össze (helyben és a környező pusztákon élő reformátusok száma ekkor 120 fő volt), akik Kamenczky Gyula iváncsai lelkipásztor elnöklete alatt megalakították a dunapentelei református fiókegyházat, melynek főgondnoka az egyházat támogató S.P. lett, és az iváncsai egyházhoz csatolták. Ugyancsak kérték, hogy még az ez évben meginduló református vallású tanítót nevezzenek ki, hogy végezze a hívek között a hitoktatást (1942-ig tanítottak, az utolsó egyházi tanító 1950-ig tevékenykedett). A fiókegyház tagjai már 1917-ben létrehoztak egy "Dunapentelén építendő református templom" alapot, azonban csak annyit tudtak elérni, hogy (1932-ben) megvásároltak egy két szoba-konyhás házat. A haranglábat 1930-ban állították fel, a rajta lévő kisharangot az abai egyháztól vették. Az istentiszteleteket az állami iskola egyik tantermében tartották a megalakulástól kezdve 1950-ig. A fiókegyház 1940-ben Iváncsától elszakad és több fiókegyházzal együtt - Pusztaszabolcs központtal - missziói anyaegyházzá alakul. A II. világháború utáni iparosítás következtében megszaporodott a hívek száma, ezért 1949-ben Dunapentele-Kulcs-Rácamlás önállósult és 1951-ben anyásították. 1952-ben lépett szolgálatba a ma is szolgáló lelkipásztoruk, ekkor alakították ki házuk két szobájából azt az 5x10 méteres imatermet, amely harminc évig adott otthont a gyülekezetnek. Amikor már nem tudta befogadni a nagyobb számú híveket, elhatározták, hogy templomot építenek. A templom- és parókiaépítési engedély-kérelmüket 1981 július 17-én adták be, s miután megkapták azt, hamarosan megkezdték a munkát. 1982-85 között épült fel Szabó István Ybl-díjas Bp.-i mérnök terve alapján a képen is látható vasszerkezetes, üveggel borított, sokszögű templomuk, a padokban 120 ülőhely van. A templommal egybeépült a korszerű lelkészlakás. A 120 kg-os harangját Walser Ferenc öntötte 1893-ban Budapesten, felirata szerint: "Az abai ev.ref. hívek közadományából..." (No. 2089). Fényes Elek szerint 40 református, 2340 katholikus, 130 óhitű, 90 zsidó, az 1911-es névtár szerint 74 református, 3752 másvallású lakosa volt. A reformátusok száma 1952-ben kb. 1000.
Lelkészei: kezdetben Joó Imre, Simon József, Kovács László, Basa Sándor, Vida András, Széles Sándor máshonnan járva végeztek a szolgálatokat, Doboly István, Adorján József már helyben lakó, megbízott lelkipásztorok voltak. Kassai Sándor (Gyömrő, 1927 nov. 12-) 1952-től, de megválasztva 1955 november 27-től szolgált. Jelenleg Böttger Antal és felesége szolgálnak a gyülekezetben.
Szórványai: Kulcs (12 km) és Rácalmás (7 km), lásd helyükön a névsorban.
Fényes még azt írja: "Némellyek azt tarják, hogy Anamaria római város itt lett légyen; annyi bizonyos, hogy sok római régiséget, gyűrűket, pénzeket, függőket találtak itt; s hihető, hogy a város egy részét a Duna hullámai nyelték el." - 1908 ban a dunapentelei fiókegyház Kálvin János születésének 400. évfordulója alkalmából 11 koronát gyújtött a Genfben felállítandó szobor költségeire. - 1926 január 23-án tartott gyűlés elismerő szavakkal emlékezett meg bátori Sigray Pál főgondnok haláláról, aki halálos ágyáról a következő üzenetet intézte a presbitériumhoz: "Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett." (Csel. 20: 28.) Utódja fia, dr. Béla lett. - 1927-ben Ravasz László tett püspöki látogatást a gyülekezetben.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

S Á R B O G Á R D

A Bogárd helységnév személynévből keletkezett magyar névadással (1138/1329), az alajául szolgáló személynévnek a magyar "bogár" főnév az alapszava. A megkülönböztető szerepű Sár­ előtag a Sárvíz mellékére utal (Kiss). A valószínűség és a történelmi adat amellett szól, hogy az első tulajdonosaitól, a Bogár- és Tinódy-családoktól kapta a nevét. A falu a XIV. században keletkezhetett, eredetileg két külön faluból állt, melyeket csak egy utca választott el egymástól. Egy vatikáni okmány szerint - 1459­ben - a középkori Bogárdon (mely falu akkor valamivel keletebbre volt, mint a mai) Szűz Mária tiszteletére szentelt plébánia-templom állott (emlékét a "Puszta-templom" dűlő őrzi. F.Szabó G.: Fejér vm. 234). Károly szerint 1323 óta ismert besenyőtelek volt és Tinódtól, mely hajdan külön birtokállományt és külön községet képezett, csak egy utca választotta el. Az 1586. évi defter említi, de lehet, hogy egykori lakosai nem is keresztények voltak, mert benne török erősség (palánk) állott (I. 485 és V. 234). Bogárd­Tinord - mint e kettős nevet viselő helység - régi múlttal bír, s a XVI. században - a török uralom idején - gyakran szerepel Bogárd neve. Az 1562-es defter a simontornyai basa kerületéhez tartozó helységek között említi, 1582-ben kilenc háza volt, 1586-ban - mint egy török vitéz hűbéradománya - szerepel mint falu, melynek lakosai fej- vagy kapuadót fizettek. (Ez időben többször említenek Bogárddal együtt egy Szirt nevű helyet, pl. 1584-ben "Szirt és Bogárd" 24 házzal. Lehet, hogy a "Szirt" elnevezés Tinordot jelzi?) Bogárd 1608-10­ben (44 fős) török-őrséggel erősített palánk (vagy párkány) volt. A hódoltság (1541-1686) idejéből református egyháza életéről, viselt dolgairól vagy papjairól semmit sem tudunk (még azt sem, hogy létezett-e Bogárd­Tinordon református egyház). De ha a defterbe felvett "hitetlenek" kifejezés alatt a magyarokat értjük, akkor azok csak "a magyar vallást", a kálvini irányzatot követhették (mert itt és másutt is olyan nemesek laktak, akik ebben az időben már reformátusok volt. Tinordot illetően Tinódi Lantos Sebestyénről (ki a XVI. század első felében élt) tudjuk, hogy itt született és református volt, utódai sokáig birtokolták a falut (Toldy: Magyar Költészet története). A XVII. században csupán pusztaként említik (a polgári község létéről nincs adatunk). Lehet, hogy az egyes majorságok, melyek minden községi vagy egyházi szervezet nélkül elszórtan feküdtek egymás mellett, vagy uraik, mint országban sokan cselekedtek így ezekben az időkben, a török uralma alól hódolatlan vidékekre távoztak, hátrahagyva birtokaikat és - esetleg - jobbágyaikat, ezért kevésbé lehetett lakott ez a vidék. Egyházkerületünk jegyzőkönyvei sem emlékeznek a XVII. századi Bogárd­Tinordról, vagy itteni egyházról.
A török kiűzése után Fejér vármegye visszanyerte önállóságát és joghatóságát, 1696-ban, összeíratta a megye falvait, de közöttük sem Bogárd, sem Tinord nincs faluként említve, csak "praedium"-ként szerepelnek. Az 1702-es vármegyei összeírás (de az 1731-es neo­acquistica comissio is pusztának mondja), sőt az egyház megye 1740. évi jegyzőkönyve is ezt írja: "Praedium Bogard Nobilium Reform". A vármegyei katholikus plébániák összeírását magába foglaló 1753. évi jegyzőkönyv (a megye levéltárában) is pusztának mondja Bogárdot és Tinordot, de megjegyzi, hogy benne "egytől-egytől Kálvinista Kompossessorok laknak, kik azonban a vajtai plébános joghatósága alá tartoznak, csakhogy halottjaikat a plébános tudta nélkül maguk temetik el". (Egy 1693. évi jószágkereső irat - Fejér megye levéltárában Tinordi András ügyében - Tinordot már falunak említi, egy 1723. évi - megyei tanúkihallgatási jegyzőkönyv - is lakottnak mondja, amelynek kálvinista lakossága a szomszéd Vajtához tartozik.) De Bogárd­Tinord akár falu volt, akár puszta, benne az 1730-as években olyan "kálvinista nemzettség" lakott, amely elég erősnek érezte magát arra, hogy "ekklézsiát fundáljon". Három kiterjedt ágú buzgó család (a Huszár, a Német és a Mészöly) vallásuk iránt érzett szeretetből indíttatava, gyermekeik neveltetésének szükségét érezve és bátorítva az országos törvény ama rendelkezése által, hogy a nemes urak saját birtokaikon gyakorolhatják vallásos szertartásaikat, az 1736. esztendőben elhatározták, hogy közös erővel kis imaházat (oratoriumot) építenek, abba lévitát (ludimagistert) állítanak, ki nekik isteni tiszteletet tart és gyermekeiket oktatja. Így is cselekedtek, mert nemes Huszár János bogárdi fundusán vályogból, deszkamennyezettel, nádtetővel nyolcvan férőhelyes templomocskát és a lévita számára egy szobát építettek. Az imaház előtti haranglábra egy kis harangot helyeztek, ezzel a felírással: "Szentelték Atya Fiú Szent Lélek Istennek Bogárd és Tinord N. possessori Ao 1737", ez hívta ettől kezdve a nemes familiák tagjait és cselédjeiket naponként az istentiszteletre, amit Egrédi Sámuel (vagy Pál) lévita (ludimagister) tartott. Egérdi után az 1738. évi superintendentiális gyűlés Devecseri Pétert rendelte - a nemes urak kérésére - Bogárd­Tinordra. "Elmehet - úgymond a superintendentiális jegyzőkönyv - mivel papi kelékekkel bír, ha az ekklézsia valamely szabadságot nyerhetne". (Ugyanis a veszprémi püspökség joghatósága alá tartoztak ekkor a bogárd­tinordi reformátusok.) A püspök 1738-ban a Helytartó Tanács tudomására hozta, hogy Bogárdon engedély nélkül épült imaház, mely azonnali vizsgálatra utasította a vármegyét, amit az a helyszínen megejtett. A vizsgálat megállapította, hogy nevezett családok földesurak lévén, saját birtokaikon bátorkodtak - az 1681. évi törvénycikk értelmében vallásuk szabad gyakorlása végett - istentiszteleti helyiségről gondoskodni. De a H. T. azon az alapon, hogy nemcsak a földesuraknak, hanem az egész község jár az istentiszteletre és mert Fejér vármegye nem artikulált vármegye (amelyben szabadna új egyház fundálása), meg azért is, hogy a ludimagister nemcsak istentiszteletet tart, hanem esket is, eltiltotta a bogárd­tinordiakat az imaház és harang további használatától. Elrendelte továbbá a templom ajtaját bezárni és lepecsételni, ami még abban az évben meg is történt, 1738-ban volt első ízben eltiltva az istentisztelet. Az eljárás ellen tiltakozó Huszár János és Mészöly Gergely nemeseknek a kiküldött bizottság megengedte, hogy az imaház bezárása ellen fellebbezhetnek. De sem ők, sem a többi nemesek felfolyamodással nem éltek, hanem mivel a bezárt imaház ajtaján lévő pecsétet (állítólag játszó gyermekek) leszakították, újból megnyitották és bele jártak istentiszteletre. Az egyházmegye jegyzőkönyve szerint "ennekutána nemsokára a veszprémi káptalan közbenjárására végleg eltiltattak a bogárdi és tinordi kompossessorok az oratoriumtól, amelyet ekkor széllyel is hánytak a káptalan parancsolatjából". Egy darabig meg voltak fostva a bogárd­tinordi hívek az oratoriumtól és el voltak tiltva az istentisztelettől, ezt mutatja az 1742. évi folyamodványuk, melyet a királyi udvarhoz nyújtottak be imaház építési engedélyért. A H. T. elrendeli az alapos és részletes vizsgálatot (tartalmát nem ismerjük), melynek a kedvező eredménye lett, mert 1743-ban újonnan épült imaház Bogárdon (hogy az imaház széllyelhányásától az újnak megépítéséig mit cselekedtek a bogárd­tinordi reformátusok, azt egy 1748. évi tanúvallomási jegyzőkönyvből olvassuk: "amidőn a Bogárdon és Tinordon lakozó kompossessorok az oratorium ususától eltiltattak, azután mind addig, míglen ez mostani oratoriumot föl nem építhették, hol egyik, hol másik házakban és kamarákban, hol pedig istállókban, végtére a lévita házában jártanak a könyörgésre lévitájukkal együtt. És hogy megtudhassák, hol és kinél tartatnék a könyörgés és egyben gyűlés, azon helynél és háznál, egy póznára jelül egy darab fehér ruhát kikötöttek, minthogy első esztendőben a tilalmazás után harangozni sem merészeltek, az oratoriumot újítani sem merték, elromlott összedőlt". E jegyzőkönyv azt is elmondja, hogy: "Huszár János uram fundusán - úgymond a tanú - építtetett közönséges költséggel és erővel és fából, circiter kétszáz ember kapaczitására való, benne kályha helyett egy sütő­forma sárból épített kemencze is vagyon, melyet a falaknak és oldalának vékony volta miatt télen be szoktak fűteni". Tehát az új imaház csupán Huszár János Földesúr magános használatára engedélyezett oratorium volt, de titokban belejártak a többi familiák is (épült ez az előbbi imaház keleti végére). Az egyházmegye jegyzőkönyve szerint az első eltiltás 1742-ben történt, de hogy Devecseri lévita mennyi időt töltött itt, nem tudjuk, talán egy évet sem. 1742-ben Istvándi Beniámint rendelték "iskolatanítóságra és papságra", de ő nem tudta megnyerni a nemes uark szeretetét, kevés idő múlva elhagyta hivatalát, kit azután Vörös Mihály követett, aki gyermekek tanításán és a naponként való könyörgéseken kívűl más lelkészi teendőket is végzett, amint megtudjuk ezt a fentebb említett tanúvallomási jegyzőkönyv következő soraiból: "A lévita nemcsak könyörgést és prédikálást teszen, hanem a halottakat is énekszóval eltemeti és harangozással, nemelyeket pedig ha kívánják predikáczióval is szokta, sőt a házasulandókat is hirdeti. Az esküttetést és a keresztelést a sárkeresztúri prédikátor viszi véghez, aki négyszer egy évben gyóntatni (ti. úrvacsorát osztani) le szokott járni: Karácsonykor, Húsvétkor, Pünkösdkor, Újborkor. Ezért fizet neki az egész község hat forintokat eskető keresztelő szolgálatján kívül, ugyanezért mindenkori megjelenése alkalmával Szikszai István keresztúri pap predikácziókat is szokott tenni". Bíró Márton veszprémi püspök - a reformátusok iránt érzett dühös ellenszenvéről ismeretes főpap ("ki nemrég foglalta el a fényes polczot") - tapasztalta, hogy a bogárdi oratoriumban a "község" is megjelenik imádságra, ezt a körülményt 1747-ben feljelentette a H. T.­nak, mely vizsgálatot rendelt el, amit 1748 őszén megejtettek, ebből kitűnt, hogy a "község" csakugyan jár istentiszteletre, a lévita prédikál, halottakat temet, stb. Az ügynek az lett a vége, hogy mivel a Pesti Comissio előtt nem volt a bogárdiaknak szabad vallásgyakorlatuk, tehát most sem bírhatnak jogosan és így istentiszteletet nem tarthatnak. Úgy látszik azonban, hogy ennek ellenére fenntartották az oratoriumukat és lévitájukat a bogárdiak, csak midőn a veszprémi püspök egyre jobban félemlítette őket, fordultak tanácsért Helmeczy István superintendensükhöz, hogy mitévők legyenek. Ő azt ajánlotta, hogy "mivel a filiális egyházakban, tehát Bogárd­Tinordon is (mert nem anyaegyház) tiltva vagyon a nyilvános vallásgyakorlat, nem látszik tanácsosnak ezen tilalomnak ellenszegülniök, de helyesen cselekszenek a nemes urak, ha egyenesen a királynőhöz folyamodnak". A tanácsot megfogadták, a folyamodványt 1749-ben (a többi Fejér megyei ekklézsiákkal együtt) elkészítették és benyújtották a királynőhöz. Ebben panaszkodtak, hogy a veszprémi püspök megfosztotta őket attől a kis vallásszabadságtól is, mellyel a Huszár János-féle oratoriumban bírtak, és a vajtai római katholikus plébános joghatósága alá helyezték őket. A következő határozat jött: "az urak saját személyükre saját udvarukon magános vallásgyakorlatot nyernek". Ebben az állapotban maradtak a bogárd­tinordi hívek 1757-ig, mialatt Huszár János oratoriumát használták istentiszteleti célra a többi urak is. A vármegye - úgylátszik - nemigen ellenőrizte őket, a vajtai plébános pedig - miután neki bizonyos stolárékat adtak - elnézte az urak egybegyűlését a Huszár-féle imaházban, akiknek lévitájuk folytonosan volt. Az eddigiekből látszik, hogy a bogárd­tinordi egyház (ha ugyan így nevezhető) rendes anyaegyháznak ezidőben nem, csakis a sárkeresztúri egyház filiájának tekinthető. (Igaz, hogy a bogárdiak anyaegyházat nem alkothattak, de azt főként az országos törvények megszorító rendelkezéseinek tulajdoníthatjuk, nem pedig, mintha a nemes urak nem lettek volna képesek papot s tanítót együtt eltartani, mert hiszen a fentebb említett lévitákat is elég tisztességes díjazásban részesítették.)
1757 válságos esztendő a kicsiny gyülekezet életében, mert az egyház ettől kezdve megszűntnek tekintendő, ugyanis ez évben elhalálozott a buzgó Huszár János, akinek udvarán épült az oratorium, és azt jegyzi fel az egyházmegye jegyzőkönyve, hogy "az udvari oratoriumban megszűnt a közönséges istentisztelet, s mivel sem lévita, sem prédikátor nem vala, Huszár János fia Péter, maga könyörgött és olvasott fel bibliát a község előtt". Ebből kitűnik, hogy néhai Huszár János csakugyan a maga személyére s udvarára nyert vallásgyakorlatot annak idején és hogy ő volt éltető lelke, fenntartó oszlopa a kicsiny gyülekezetnek, halálával megszűnt a vallásgyakorlat joga. A többi nemes urak vagy csakugyan nem bírtak elegendő erővel, vagy nem akartak ismét külön oratoriumot építeni, lévitát tartani, elegendőnek tartották, ha a sárkeresztúri lelkész olykor-olykor átment hozzájuk prédikálni, úrvacsorát osztani, Huszár Péter pedig maga lett az előimádkozó, bibliát olvasó a koronként összegyűlt hívek seregében. Szép példája ő a hitbuzgóságnak, méltó, hogy neve és emlékezete sokáig fennmaradjon. 1757-82 között a bogárdi­tinordi egyház nem létezett, csak mint az 1763. évi egyházkerületi jegyzőkönyv "ecclesia filialis" néven említi "mely nincsen alávetve a plébánusoknak". Ez utóbbi kifejezést lehet úgy értenünk, hogy vagy mint nemes urak teljesen lerázták magukról a plébános joghatóságát, vagy pedig bizonyos stolárét fizettek neki és a plébános magukra hagyta őket. Az újszülötteket főként Cecére vitték keresztelni (amit bizonyít az ottani anyakönyv). Az egyházkerület 1842. évi "Almanachjában" van egy jegyzet, hogy Huszár János halálától fogva "másütt tartatott az istentisztelet" pedig a Huszár-féle imaházon kívül más imaházuk és lelkészük nem volt, de bizonyos, hogy lévita lappangott valamelyik nemes úrnál, aki tanított, előimádkozott, ott ahol szobát vagy karmát nyitottak neki.
A Türelmi Rendelet hozta el a bizonyos fokú szabad vallásgyakorlatot a bogárd­tinordi reformátusoknak is. Erre hivatkozva folyamodtak 1782-ben imaház építéséért és lelkipásztor beállításáért, mivel a rendelet szerint az egyház megalakulásához szükséges száz család megvolt a helységben. A H. T. ez ügyben vizsgálatot rendelt el, melyet a vármegye úgy talált, hogy a régebbi időben megengedtetett magános szabad vallásgyakorlattal visszaéltek a bogárd­tinordiak, ezért az eltöröltetett, a pusztát - mely már helységnek tekinthető - nemes urak lakják, adót nem fizetnek, az egyházszervezés költsége tehát adóalapot nem érint, és száz családnál több van, lévén a lélekszám 839 fő. A küldöttség megszemlélte azt az (56x16 öles) udvartelket, amelyet Soós Imre és felesége Huszár Erzsébet, valamint Németh Rebeka együtt adományoztak templomépítés végett, megtekintette azt az iratot is, melyen 2760 frt 36 kr összeget ajánlottak egyes buzgó egyháztagok az építendő templom költségére. A küldöttség pártolólag terjesztette fel jelentését, a H. T. pedig 1783 tavaszán határozatot hozott, hogy bár a bogárdiak meguktól már előbb behoztak némi vallásgyakorlatot és így megbüntethetnének azzal, hogy semmiféle engedély nekik nem adatik, de most csak megdorgáltatnak, egyébként az oratoriumépítés nekik semmiféle engedély nekik nem adatik, de most csak megdorgáltatnak, egyébként az oratoriumépítés nekik megengedtetik torony nélkül, lelkész mint "minister domesticus" (udvari pap) beállítható. A szomszéd sárszentmiklós-pusztai híveknek is megengedték, hogy Bogárdra járjanak istentiszteletre, csak a plébános stólája meg ne csorbuljon.
A templom 1783-ban felépült az elmített funduson, mint a "bogárdi és tinordi egyesült ekklézsia" temploma. Mellé haranglábra a régi kis harangot helyezték, egy másik nagyobbat később, az 1790. évben szereztek. Lelkész- és tanítóként Komáromi Sülye Józsefet hívták meg 1783-ban, de rendes pappá csak 1790-ben lett, amikor az egyház teljes és nyilvános szabad vallásgyakorlatot nyert és a superintendentia által ezen minőségében megerősíttetett, minden vallásbeli szertartást végezhetett, anyakönyvet önállóan vezethetett, az oratorium melletti házikóban lakott és tanította a gyülekezet kicsinyiet nemcsak elemi dolgokra, hanem latin nyelvre is. 1791-ben hattagú presbitériumot alakítottak két "kurátorral" az egyház ügyeinek kormányzására. A presbitérium első teendője volt, hogy a régi iskola-épület helyett újat és tágasabbat emeljen, miként egykorú jegyzet mondja: "ezen mi helységünkben Sátoros Isten dicsősége veteményes kertjének előmozdítása és virágzóbb állapotban levő helyheztetése iránt való forró buzgóság minket szüntelenül foglalkoztata". Mivel az iskolához az egyháznak nagyobb fundusra volt szüksége, az egyház előljárói: Huszár János, Mészöly István, id. Német József, Huszár Pál kurátor, Pál Mihály egy alkalmas "fundust" kértek Német Rebeka nagyasszony és leánya, Huszár Erzsébet Soós Imréné asszonytól az 1792. éveleji folyamodványukban, így: "Megesküdtünk a zsoltáríróval az Úrnak és fogadást tettünk a Jákób erős Istenének, hogy be nem megyünk addig a mi házunknak hajlékában, a mi ágyunkban fel nem hágunk, a mi szemeinknek aludni, és a mi szemöldökünknek szunyadni nem hagyunk, míg fel nem keressük az Úrnak nevét s helyét, a Jákób erős Istene sátora veteményes kertjének alkalmatos helyét ... Hol keressünk pedig azt a helyet? ... A mi Nagyasszonyunknál és vígasztalására megmaradott egyetlen leányánál az ő kedves élete párjával ... Azért az Isten dicsőséges veteményes kertjének számos gyenge plántácskáit öleinkbe felvevén, alázatos Instantiánkat bemutatjuk, kérjük azon fundust, mely a parochiális fundussal által ellenben vagyon ... Ez a jótétemény lészen drágalátos illatnak szaga Istennek kedves és kellemetes áldozat (Fil. 4: 18). Ez lészen egy olyan kincs, mely az örök életnek elvételére való fundamentum (Tim. 6: 19)". A folyamodvány eredménye az lett, hogy nevezettek vállalták: "ama fundust örök áron átadjuk ezen reformáta bogárdi szent ekklézsiának". Az új iskola ez 1300 négyszögölnyi funduson nem sokára (1797-ben) fel is épült közadakozásból, a régi iskola harangozóházzá lett. Komáromi halála után, 1791 nyarán Somodi István jött prédikátorul (a lelkek száma Tinorddal együtt 1007 volt) és 1791-1840­ig szolgált, ittléte alatt gyarapodott az egyház számban, erőben (jóllehet a gyülekezet tagjait csekély egyházi adót fizettek, 1783-tól fogva a felnőtt személyek 5 garast és egy véka búzát), az egyháznak vagyonosabb buzgó tagjai istentiszteleti eszközökkel látták el az Úr házát. A hívek 1790-ben egy három mázsás harangot készíttettek, mely később elhasadt, helyette a tinordi és szentmiklósi hívek hozzájárulásával - 1809­ben - 851 frtért újabb harangot öntettek.
Báthory Gábor püspök 1816-os látogatása érdekes rajzát adja az egyház akkori életének: "Organizált presbyterium nincsen itt, mindegyik birtokos úr presbyternek tartja magát, de aki jelen nincsen a gyűlésen, az nem tartja magára nézve kötelezőnek a határozatot. Ennélfogva a parasztok sem teszik amit parancsol a kurátor, csak ha tetszik nekik, hát még a nemesek! Kurátor vagyon négy; kettő Bogárdon, kettő Tinordon. Van pénztárnok is. Egyik sem esküdött fel hivatalára, mindegyik a maga lelkiismerete szerit sáfárkodik. Az ekklézsia jövedelme: a zsidók templomától, mészárszéktől, korcsmától és egy zsellérháztól járó árendák, perselyek, adományok, halottakra való harangozás és a fentmaradó lélekpénz s gabona. Bogárd és Tinord különböző arányban fizetnek. Bogárdon: minden úrvacsorával élő egyén (kivéve a cselédeket) fizet 15 garast, 1 véka búzát és árpát; egész Tinord pedig általában véve 50 pozsonyi mérő búzát. Bogárd az összegyűjtött gabonából fentmaradt részt beadja az egyház kasszájába, Tinord sohasem, hanem visszatartja, árpát meg éppen nem fizet. Régen az utazó és a közsgi szegények vasárnaponként a templomajtó elé álltak s ott kaptak segélyt egyes hívektől, a perselybe nem maradt. Határoztatott tehát, hogy e rendes és az agentiálékra szolgáló perselyben kívül másik legyen a szegények számára és ezeknek nem szabad a templomajtó elé állani. Konfirmáczió éppen nincs szokásban, e helyett így vagyon: poenitentiális héten csakis vallás taníttatik az iskolában, s a pap bemegy kis vizsgát tartani. Iskolába gyermek jár 100-110. Tanulnak Láczay kis és nagy kátéját, valláshistóriát, geographiát, Hármas-Kistükört, Számvetést, Synaxist, Periodologiát, Corneliust, Phaedrust, Magyardeák grammaticát, hazai törvények summáját, éneklés mesterségét. Télen nyáron járnak iskolába. Az ekklézsiának filiái: Szentmiklós, Rétszilas, Sismánd, Felső-Alap, Körtvélyes, Kis- és Nagy-Lók, Töbörzsök, Karácsonyszállás, Előszállás, Venying, Újmajor, Herczegfalva. Mindeme pusztákon 416 hitsorsos van, templom nincs sehol, se iskola, a predikátornak nem fizetnek. A lelkek száma összesen 1583". Az 1820-as években történt a templom megnagyobbítása és a kőtorony építése. Tapasztalták az egyház előljárói a gyülekezetnek a filiákon lakók nagy gyarapodását, a templom kicsinységét és toronytalanságát, elhatározták e szándékok foganatosítását. Az adományok gyűjtése olyan szép eredménnyel járt, hogy Bogárdról és Tinordról 8991 frt gyűlt be. Az építkezést 1827 őszén megkezdték, amikor a torony szegletkövét (annak napkeleti-északi sarkánál) október 8-án tette le Somodi István lelkész a gyülekezet jelenlétében e szavakkal: "Soha te rajtad a pokol kapui diadalmat ne vehessenek!". Két év múlva ment teljességre a templom bővítésének és a kőtorony-építésnek a munkája, előbbi zsindelytetővel, utóbbi réztetővel látva el, az építkezés 10.171 v. forintra rúgott, ide nem számítva a gyülekezet tagjai által teljesített harmadfélezer fuvart és másfélezer napszámot. Ugyanekkor újították meg a papiházat is, melyet 1825-ben nagyobbítottak. Az egyház 1805-től Sár­Bogárd­Tinord nevet viselt (előnevét a Sármelléktől vette). Német Zsigmondné Télsa Zsuzsánna 500 frtot adományozott a templomi szószék és papiszék díszítésére, Mészöly Istvánné Szűcs Zsuzsanna s leánya Mészöly Eszter úrasztalát csináltattak 240 frton, Huszár Lídia Mészöly Károlyné egy úrvacsorai arany rojtos kendőt ajándékozott. Az egyház a papiházat átalakítja iskolává, az iskolaépületet pedig a templommal szemben az utca másik oldalán papiházzá. 1889-ben a templomot javították, majd új gazdasági épületeket emeltek, gyászkocsit vettek, takarékmagtárt alapítottak. 1919-21 között az összes egyházi épületet javították, a templom külsejét tisztogatták. 1923-ban új harangokat öntettek az elvittek helyébe. 1927-ben a parókiát renoválták. Az egyház a II. világháború alatt kevés kárt szenvedett. 1973-ban új parókiát építettek és még ugyanebben az évben a régi lelkészlakást gyülekezeti házzá alakították. A templomot 1983-ra felújították. 1986-ban a hátsó épületek helyére újat építettek és a gyülekezeti házat teljesen felújították, ebben élt és tanított 1838-39­ben Tompa Mihály. 1994 elején, a templom száz méternyi padjában - svájci technológiával - energiatakarékos fólia­fűtést készítettek.
A templom legrégebbi része, a főhajó északkelti-délnyugati tengelyben épült 10x24 méteres belsővel, ennek mind a két vége a nyolvszög három oldalával zárul. Későbbi építmény a torony felőli oldalhajó (a toronnyal együtt 10x10 méteres alapterületű), belső tere 8x10 m. A templom északnyugati 23 m magas homlokzati tornya klasszicizáló stílusú. A kőlábazattól felfutó pilaszterek fejezetesek. A kőkeretes bejárati kapu felett egy vízszintes szemöldökpárkány, felette félkör alakú ablak, fent nagyméretű timpanon készült. (A templom stílusa kisérteties hasonlóságot mutat a gyöngyösi református és a miskolc-görömbölyi görög katholikus templomokkal.) Ha szemben állunk a torony alatti főbejárattal, jobbra, a templomkertben, egy erre a célra kialakított helyen van az I. világháborús hősi emléktábla. A torony faltükreiben az osztópárkánytól indulnak az álló téglalap alakú zsalugáteres harangházablakok, fölöttük óraíves mezővel. A többszörösen beugró sisak rézzel fedett. A templomon félkör alakú ablakok vannak, a délnyugati végén bejárattal. A belsőben sík, vakolt mennyezet, falazott szószék a délkeleti fal közepéhez simul, fölötte festett, díszes koronával. A szószék és a Mózsesszék népies rokokó izű munka, ezektől jobbra, a falra helyezték a lelkipásztorok neveit megörökítő táblát. A három egységesen összehangolt karzat közül az északkeletin van az orgona, melyet Steinreich Lipót épített 1877-ben tíz változattal. A torony felőli karzat a legnagyobb, ennek mellvédjében állnak a márvány-erezetű pillérek, melyek a tetőt is tartják. Középen ládaszerű úrasztala áll. Az elegáns berendezésű, későbarokk-klasszicista stílusú műemlék jellegű templom 840 ülőhelyes. Három harangja van. A 400 és 200 kg-osokat Szlezák Ráfael öntötte 1949-ben Rákospalotán, a nagyobbik felirata: "Az első világháborúban elvitt harang helyett öntött harang a második világháborúban elpusztulván, újraöntetett a sárbogárdi hívek önkéntes adományából". A97 kg-osat a Bp.-i Harangművek készítette 1923-ban.
Fényes Elek szerint "Sárbogárd és Tinord két egymásmellett fekvő puszta" 1580 református, 860 katholikus, 173 evangélikus, 568 zsidó, az 1911-es névtár szerint 2061 református és 2785 másvallású lakossal, 1993-ban 924 reformátust számlál.
2003. óta új, korszerű idősek otthonával gazdagodott a gyülekezet szolgálati köre.
További lelkészei: Komáromi József 1782-90; Úrházy Lajos(meghalt 1880 szept.10) 1840-80; Forgách Endre(meghalt 1913 jún.4) 1884-1913; Kis Dániel 1913-51, 1927-ben megírta az egyházközség történetét; Szabó Imre(Alsóittbe, 1919 okt. 30-) és felesége Szabó Éva 1952-85; Agyagási István(Soltvadkert, 1954 jún. 23-) és felesége Temesváry Éva 1985-től mind e mai napig, a történeti anyag összeállításában segítettek. A régi parókia falán látható a képen is bemutatott Tompa Mihály emléktábla.
Szórványai: Alsótöbörzsök (4 km) 220 református lélekkel és Felsőkörtvélyes (lásd a névsorban a helyén, 8 km a sárbogárdi parókiától.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *