Gimnázium épül Budafokon – amikor megvalósul, az általános iskolával együtt hatéves kortól az érettségiig keresztyén, református nevelést, elfogadó, krisztusi szemléletet ad a diákoknak.
A Magyar Református Szeretetszolgálat programja hátrányos helyzetű gyerekeknek ad esélyt sikeres életpályára és jobb életre. Ózdon ennek köszönhetően két külön világ találkozik, hogy tanuljon egymástól. Lutár Balázzsal beszélgettünk.
Most szombaton kerül sor a Budapest lelki megújulásáért meghirdetett imanapra és böjtre a Kálvin téri református templomban. Lovas András református lelkész portálunknak elmondta: az imádság és a munka nem választhatók el egymástól.
A vidékfejlesztés, a felzárkóztatás és a teremtésvédelem elválaszthatatlanok egymástól, és a hátránykompenzáció mellett a kapcsolati hálózatok megújulását is szolgálják. De hol kezdődik az egyház és a helyi közösségek felelőssége ebben? Eperjesi Tamással beszélgettünk.
Hat gyülekezeti tagból több mint negyvenfős közösséggé nőtt az elmúlt években a Csepel-szigeten fekvő két falu református gyülekezete. Templomuk padjai, melyek egykor a régi iskolából érkeztek, gyülekezetük történetéről mesélnek. Most saját otthont terveznek, amely kifejezi hitüket, összefogásukat, identitásukat.
Kiléptek komfortzónájukból és a gyülekezet néhány év alatt megháromszorozódott. Már nem azt várják, hogy az emberek közeledjenek hozzájuk, hanem ők keresik az embereket. Azok közül, akik egyszer betérnek hozzájuk, sokan kötődnek egyre növekvő közösségükhöz.
Akkor maradunk hűek Luther asztali beszélgetéseinek szellemiségéhez, ha egy egyszerű emlékvacsora megtartása helyett a ma aktuális kérdései kerülnek elő az asztalközösségünkben. Ha elhangzanak olyan gondolatok is, amelyek érdemesek a megjegyzésre vagy a lejegyzésre.
A MIZU-kártya olyan ifis segédanyag, amelyet fel lehet használni egy ifialkalom kezdetén „bemelegítő játéknak” vagy egy téma felvezetéséhez. A francia kártya mintájára 52 kérdéssel ellátott lap található a pakliban.
Egyszerre küzdenek a magánnyal és az elköteleződéssel, mégis egyre több ember vágyik arra, hogy szorosabb emberi közösséghez tartozzon. Az SDG Református Diákmozgalom egy közösségi ház megnyitásán gondolkodik, az erről szóló párbeszédbe mi is belehallgattunk.
Felelősséggel és hálával is tartozunk a természeti és társadalmi sokféleségért, Isten teremtésbe szőtt bölcsességéért – hívták fel a figyelmünket az idei Teremtés hete alkalmából szervezett ökumenikus konferencián.
Gyógyítja-e az egyház a trianoni traumát? Kihez fordulnak a református hívek lelki támaszért krízishelyzetben? Lehet-e traumatikus élmény a növekedés? – minderről a sárospataki Trauma és kegyesség konferencián esett szó az elmúlt hétvégén.
Gazdasági csoda és reménytelenség, családcentrikusság és elapátlanodás, bezárkózás és nyitottság egyszerre jellemzi a felkelő nap országának népét. Japán nehéz terep az evangélium terjedésére, az imádság azonban ajtókat nyit – vallja Illéssy Dorottya, aki a szigetországban tett tíz hónapos missziós útjáról mesélt portálunknak.
Frédéric Boyer és Serge Bloch illusztrált Bibliája egyszerre feldolgozás, értelmezés, újraértelmezés és prédikáció, amely könnyed formában tálalja a komoly teológiai mélységeket.
Kezdetben a vasútállomás épületében tartották istentiszteleteiket, majd családi házból alakították ki jelenlegi templomukat. Most új templomot építenek, ami a befogadás és a gyümölcsöző élet szimbóluma lehet Budaörsön.
B. Tóth Klára lélekszárnyakról, sánta verslábakról, inspirációról, folytonosságról, tanításról, tanítványokról, találkozásokról, alkotótáborokról és a családjuk élő emlékezetéül szolgáló otthonáról mesélt.
A magyar cserkészmozgalomnak van érdemi mondanivalója a külföldi cserkészek és az egész világ számára is: példamutatásával segíthet abban, hogy nyitottabbak legyünk Isten és embertársaink felé.
Hogyan lehet megbocsátani annak, aki kegyetlenül lemészárolta szeretteinket? Hogyan lehet egy borzalmas tragédia után újrakezdeni? Hogyan képesek áldozatok és bűnösök együtt folytatni? A ruandai kiengesztelődés útja példát ad mindenkinek.
A fiatalok vágynak a közösségre és szeretnék szeretni a hazájukat. Nem könnyű megszólítani őket, de borúlátással, pesszimizmussal nem jutunk előre. Üzeneteinket nem terhelhetik nyelvi béklyók.
Miért és hogyan lesz valakiből kutató-mentő, és mi ad neki erőt ehhez az elhíváshoz a bevetések során? Többek között erről is mesélt nekünk Hegedüs Gábor, a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntese.
Áldás van abban, hogy együtt vagyunk, hogy ugyanarra az Istenre várunk, de ugyanakkor sok szempontból nagyon különbözőek vagyunk – vallja Kovács-Szécsi Dóra, a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó közönségkapcsolati munkaágának vezetője.