Hat gyülekezeti tagból több mint negyvenfős közösséggé nőtt az elmúlt években a Csepel-szigeten fekvő két falu református gyülekezete. Templomuk padjai, melyek egykor a régi iskolából érkeztek, gyülekezetük történetéről mesélnek. Most saját otthont terveznek, amely kifejezi hitüket, összefogásukat, identitásukat.
Kiléptek komfortzónájukból és a gyülekezet néhány év alatt megháromszorozódott. Már nem azt várják, hogy az emberek közeledjenek hozzájuk, hanem ők keresik az embereket. Azok közül, akik egyszer betérnek hozzájuk, sokan kötődnek egyre növekvő közösségükhöz.
Ember és természet kapcsolatának helyreállását, a teremtett világért érzett felelősséget és az imádságos lelkületet szeretné inspirálni dalaival a HolddalaNap Zenekar. Imádság a természetért című koncertjükkel szívesen tennének eleget gyülekezeti meghívásoknak is.
A MIZU-kártya olyan ifis segédanyag, amelyet fel lehet használni egy ifialkalom kezdetén „bemelegítő játéknak” vagy egy téma felvezetéséhez. A francia kártya mintájára 52 kérdéssel ellátott lap található a pakliban.
Gyógyítja-e az egyház a trianoni traumát? Kihez fordulnak a református hívek lelki támaszért krízishelyzetben? Lehet-e traumatikus élmény a növekedés? – minderről a sárospataki Trauma és kegyesség konferencián esett szó az elmúlt hétvégén.
Kezdetben a vasútállomás épületében tartották istentiszteleteiket, majd családi házból alakították ki jelenlegi templomukat. Most új templomot építenek, ami a befogadás és a gyümölcsöző élet szimbóluma lehet Budaörsön.
„Vajon szebb lesz-e a hitünk és az életünk az újjászületett templomban? Szebbnek kell lennie! Ehhez hagynunk kell, hogy az Ige diadalt arasson felettünk.”
Ha mindig ilyen közvetlenek és felszabadultak lennénk, könnyebben megismernénk egymást, talán ez az egyik oka annak, hogy minden évben több százan vesznek részt szeptember első szombatján a délpesti egyházmegyei napon.
Könnyű úgy hazamenni a vasárnapi istentiszteletről, hogy alig tudunk meg valamit a mellettünk ülőről. De érdemesebb önmagunkat felvállalva, maszkok nélkül, elfogadó életközösségben élni keresztyénként.
Nyitott, vonzó, a hagyományokat és a modernitást egyszerre megtartó kisközösség él a Pest megyei településen. A reformátusok templomot építenek, amely jellé válhat az egyházon belül és kívül élők számára.
Az iskola már az alsósoknak is megterhelő. Mégis van egy hely, ahova szívesen járnak azok a gyerekek, akiktől otthon talán nincs, aki megkérdezze: kész-e a lecke, hogy telt a nap, minek örülnek, miért szomorúak.
Amikor egy gyülekezet tábort szervez, fenntartói járulékot szed, hivatalos adatokat rögzít, az adatokat szabályosan kell tárolni és könyvelni. Ebben nagy segítséget jelent az Ariadne nevű program, amelyet folyamatosan fejlesztenek kerületünk több száz gyülekezetének bevonásával.
Két nap neked, amikor te vagy a fontos, amikor megállhatsz, amikor magadra figyelhetsz. Két nap neked, amikor testvéreket találhatsz, amikor Jézussal lehetsz, amikor föltöltődhetsz.
Minden közösségnek lehet honfoglalása, de honvesztése is, a török megszállás miatt elnéptelenedett tolnai falu mindkettőt átélte. Az új honfoglaláskor a reformátusok Istennek tettek ígéretet, hogy az Ő törvénye szerint élnek, ehhez ragaszkodva a gyülekezet a településsel együtt újjáéledt.
Nincsenek mellettünk a templomban, de ettől még nem elveszettek Krisztus számára. Elfogadó lelki, szellemi térre, közösségre van szükségük, ahol szabadon lehetnek bizonytalanok, kérdéseket tehetnek fel. Ők is keresik Istent, önmagukat, azt az egyházat, ahova jó tartozniuk.
A háború elől menekült vissza szeretett gyermekkori gyülekezetébe, ahol ismét otthonra lelt – és lehetőségre, hogy másokért tegyen. Egységről és összetartozásról egy délvidéki gyülekezeti tag szemével.
A gyülekezet, ahol mindenki egyformán fontos. A simontornyai reformátusok békességben, egyetértésben, dunamelléki „végvárként” gyakorolják hitüket. Lelkészük húsz éve ragaszkodik hozzájuk, kántoruk tizenkét évesen szolgál az istentiszteleteken.