Hieronymus Bosch bűn és bűnhődés tükrét tartja elénk – írja Békési Sándor, aki Kempis Tamás munkássága nyomán vezet végig minket az önvizsgálattól az örök életig tartó vizuális zarándokúton.
Ismét megnyitja kapuit a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Felsőoktatási Diákotthona. Az újjáépült, 116 férőhelyes létesítménybe július 31., vasárnapig várják a jelentkezéseket.
Naponta átlagosan kilencszázhatvan percet töltünk ébren, ehhez viszonyítva nem volt sok idő gyerekkoromban az a napi húsz perc, amit este anyukám meseolvasással töltött velünk. Az olvasás nem idő, hanem valójában választás kérdése.
Tábor, közösség, lelki hét és képzés – ez mind egyszerre a Sófár Református Dicsőítő Iskola, amelynek idén Kiskunfélegyháza ad otthont augusztus első hetében. A jelentkezéseket július 15-ig fogadják a szervezők.
A Ferencvárosi Helytörténeti Múzeumban megnyílt tárlat nemcsak arra hívja fel a figyelmet, ki volt Ráday Pál és Ráday Gedeon, de arra is, mit hagytak ránk örökül.
Kiállítással, fénynyomatkészítéssel, bibliai növényekkel, koncerttel és tematikus sétával várják az érdeklődőket a református negyedben a Múzeumok Éjszakáján június 25-én, szombaton.
Szpész új világ címmel jelent meg Széplaki György, nyugalmazott főiskolai tanár, a budapest-fasori református gyülekezet tagjának novelláskötete. A szerző a 93. Ünnepi Könyvhéten dedikál.
Táncosnő, divatdiktátor, filmrendező, író, embermentő – ha van élet, ami joggal és tárgyszerűen regényesnek nevezhető, Zsindelyné Tüdős Kláráé minden bizonnyal az. A múlt század ikonikus magyar, református nőalakjáról Bódis Kriszta ír regénytrilógiát, melynek első része Kisasszonyképző címmel jelent meg a napokban.
Világhírű komolyzenészek közreműködésével rendeznek jótékonysági koncertet június 9., csütörtökön a Zeneakadémia nagytermében. A koncerten háborús időkben írt művek csendülnek fel, a bevételt teljes egészében a háború sújtotta Ukrajnában lévő gyermekek megsegítésére szánják.
Az aRoma podcast a cigány és nem cigány közösségek közötti falak lerombolására vállalkozik, bátran feléve minden olyan cigánysággal kapcsolatos kérdést, amely foglalkoztatja a társadalmat.
„A kereszténység sosem csak egy eszme volt, hanem mindig realitás is. Isten üzenete pedig évezredek óta ugyanaz földrajzi helytől és időtől függetlenül.” A 29. Szent István Könyvhéten mutatták be A kereszténység történeti atlasza című kiadványt.
Gyülekezeti karvezetőknek, kórusoknak, kántoroknak és orgonistáknak is tartalmas és hasznos programokat kínál az idei Református Zenei Fesztivál – tudtuk meg Bódiss Tamástól.
Önkénteseket keres nyári táboraiba a Szentírás Szövetség.
A gyerekek és tinik számára meghirdetett missziói táborokban az angol nyelv fejlesztése mellett Isten örömhírét is hirdetik a szolgálattevők.
Két év kihagyás után régi és új helyszíneken ismét megrendezik a Református Zenei Fesztivált a fővárosban május 27. és 29. között. Fáklyás felvonulás, térzene és késő esti zenés áhítat is szerepel a programban.