Trianon feletti sajnálkozás helyett a hit harcára buzdít Halász Béla. A délvidéki püspökkel a magyar nyelv megőrzéséért folytatott küzdelemről, a szerb–magyar együttélésről és az identitását veszítő reformátusság felkarolásáról beszélgettünk.
Akár kezdő, akár haladó vagy elöljáró valaki az ifjúsági szolgálatban, az Ifivezető-Képző elfogadó, szeretetteljes légkörével, profi szervezőstábjával és magas színvonalával minden szolgálónak minőségi képzést nyújt. Nekik nem egyedül kell helytállniuk az ifimunkában.
Mit jelent ma Jézus tanítványának lenni? Hogyan érheti el az egyház a társadalmat az evangéliummal? Mit jelent annak átformáló ereje? Ezekre a kérdésekre ad választ a „Tanúim lesztek!” missziói tanítvány- és vezetőképző kurzus, amelyről Lovas András református lelkészt, egyházkerületi missziói referenst kérdeztük.
Holland házaspár története és sírja mutatta meg, mit jelent úgy közeledni másokhoz, hogy közben megőrzöm hitvallásomat. Ennek megélése sokat segít abban, hogy együtt imádkozzak másokkal a Szentháromság Istenhez.
Lelkészi és világi vezetők együtt irányítják a gyülekezeteket a református egyházban. Míg a lelkipásztor elsősorban a gyülekezet lelki életéért felel, addig a gondnok az infrastrukturális és a gyülekezeti élethez szükséges egyéb feltételek megteremtésén fáradozik. Vagy mégsem csak azon?
Új református templom és közösségi ház épül Taksonyban. Megvalósulását számos csoda és nem várt fordulat tette lehetővé, de Stefán Attila szerint ehhez az kellett, hogy beleálljanak Isten tervébe.
Vaddisznópörkölt, bakonyi betyárleves és sűrűgulyás is szerepelt a Vértesaljai Református Egyházmegye múlt szombaton, Cecén rendezett IV. főzőversenyén.
Van-e értelme tíz fővel gyülekezeti táborba menni? Ugyan már. Tudom, a kevesebb több, de mégis jobban mutat, ha sokan vagyunk. Tíz főt azonban könnyebben megtart egy csónak, ha mély vízre kell evezni.
Ott, ahol a madár se jár, egy apró református gyülekezet parókiát kap. Isten ott is munkálkodik, ahol nem várnánk, és lelki otthont készít elő egy cigány közösségnek.
Történelmi mérföldkő a csömöri gyülekezet, de a település életében is a Magvető Házának átadása. A beruházás első ütemében felépült a gyülekezeti terem, a lelkészi hivatal, valamint a lelkész szolgálati lakása, de a közeli jövőben kitárhatja ajtaját Isten Háza is.
Interjúnk Monostori Ferenccel, a Dunamelléki Református Kántorképző vezetőjével a tanfolyamról és az orgonisták mai szerepéről gyülekezeteinkben. A kántorképzőre június 15-ig várják a jelentkezéseket.
Felépült az újpalotai református gyülekezet korszerű és esztétikus temploma, ám a gyülekezet nem akarja az úri középosztály zárt világát építeni. Egyetlen adósságuk maradt: szeretni.
Templommá bővítették a korábbi imaházat Nyárlőrincen, mert már kicsi volt az épület. A gyülekezet azt vallja, elsősorban a fiatal generáció számára építkeztek. Bogárdi Szabó István püspök hangsúlyozta: a külső változásokon túl a legfontosabb, hogy emberként is képesek legyünk megváltozni, és Isten törvénye szerint élni.
Közeleg a pünkösd, sok gyülekezetben ilyenkor kerül sor a konfirmációra. Egyre többen felnőtt fejjel tesznek vallást hitükről és elköteleződésükről a református egyház tanításai mellett. De vajon miért akar az ember felnőtt fejjel református lenni? Összeállításunkból kiderül, Isten nem ismer sablont.
A budapesti Ráday Levéltárba érkezett az a mintegy hetvenéves fényképalbum, amely 54 fekete-fehér képet tartalmaz a II. világháborúban megrongálódott magyarországi református egyházi épületekről. A rejtélyes tabló Cambridge-ből érkezett Pákozdra, Kardos Péter református lelkész pedig személyesen hozta el a fővárosba, hogy minél többen belelapozhassanak.
Mit keres egy cigány pap ott, ahol a madár se jár? Ha a madár nem is, de a Szentlélek leszállt a jánoshalmiak közé. Egyetlen cigány református sem volt korábban a Bács-Kiskun megyei településen, mostanra tizennyolcan konfirmáltak. Mielőtt hallották volna az evangéliumot, volt, aki csak a drogban, más az öngyilkosságban látott kiutat. De azt mondják: kiapadhatatlan forrásra leltek Jézus Krisztusban.