Emberarcok, istenképek

Képek és keretek töltik meg idén a taliándörögdi református udvart a Művészetek völgyében. Talán jó, hogy van határa annak, amit láthatunk és amit nem. De a keretbe foglaltak vajon elegendők-e, hogy helyes képet alkossunk arról, ami behatárolhatatlan?

Hitben járunk, nem látásban – mondja Pál apostol. Aki engem lát, látja az Atyát – mondja Jézus. A két kijelentés csak látszólag ellentmondásos: valójában épp hogy rávilágít arra, hogy az egymással kapcsolatba lépő Isten és ember egyaránt tevékenyen közelít a másikhoz. Isten lehetősége, hogy eleget eláruljon önmagáról, az emberé, hogy eleget higgyen ahhoz, hogy tisztuljon a látása. Mert már nem úgy lát, mint azelőtt, hogy Isten nézőpontjába helyezkedett volna – miközben ő maga nem volt isten.
A magát világosság angyalának mondó vakuja nem megvilágította, épp ellenkezőleg: kisütötte a képet, és hosszan tartó vakságot okozott. A kérdés, hogyan tisztulhat ki a kép.

Marad tehát a hit, a valóságformáló, amely többet lát, mint a szem. És többet is formál, mert nemcsak a retinára vetülő istenképet korrigálja, hanem magát a látót is. Látó látogatókért imádkoznak az idei Művészetek völgye református udvarának házigazdái is. Céljuk leleplezni a hamis istenképeket és feszegetni a hit határait. Meredek ugrásra biztatnak, amelyhez szükségszerű elengedni a jól bevált – és földhözragadt – kapaszkodókat.

Vagy éppen: kereteket. Nem mintha a keret önmagában valami rosszat jelentene. Nem minden korlát korlátozás, ellenkezőleg: lehet a kiemelés eszköze is. Vagy éppen megtartó erő. Akár a kiábrázolhatatlan Istenről alkotott kép, melyet a hit látásmódjával fest a művész.
Votin Dóra Képtelen képek című kiállítása lehet az első lépés a Művészetek völgyébe látogató, istenkereső ember számára, hogy emberi elképzeléseinek labirintusából kijutva Isten valódi vonásait fedezhesse fel. Nem csak a Tőle kapott kijelentés fonalát követve, de azokon az emberarcokon is, amelyeken Krisztus vonásai sejlenek fel. A taliándörögdi református udvar megannyi zegzuga tükröt tart elénk: megmutatja, előítéleteink miként takarják el a másik igazi arcát, és azt is, hogyan válunk képessé letenni saját álarcainkat.

Minderre már az ott eltöltött idő is számos lehetőséget nyújt, hiszen egy jó kávé és egy irodalmi mű mellett a találkozások tere is megnyílik az árnyas körtefa alatt. Az élő könyvtárban a látogatók találkozhatnak református alkotókkal, akik nemcsak azért érdekesek, mert kutatják az istenarcot, hanem mert az emberarcú Istenről mesélnek. Ahogy a művészet megannyi más eszköze egész héten.
A családbarát udvaron koncertek, interaktív kiállítás, független színházi előadások, közösségi alkotóműhely, irodalmi kávéház és gyermekprogramok várják az érdeklődőket.
Fellép többek között a Homo Ludens Project, a Zsongom együttes, az Inda és a Lámpaláng zenekar. De megszólal a legnagyobb művész is: Isten Igéje minden délben felhangzik az udvarba betérőknek.

Ugye, Ön is ott lesz? Látogasson el a taliándörögdi Képtelen kert református udvarba a Művészetek völgyében július 21., szombat és 29., vasárnap között!

Részletes program: itt. Az aktuális programokról a református udvar Facebook-oldalán tájékozódhat, a völgyéletet pedig portálunkon és Facebook-oldalunkon követheti nyomon a Művészetek völgye ideje alatt. 

Kapcsolódó cikkeink:

Képtelen kert
Van-e arca a láthatatlan Istennek? És vajon melyik az ember valódi arca? Tükrözheti-e a halandó a halhatatlant, és fordítva?

A tóba dobott kő 
Padlót ácsoltak, udvart rendeztek és lomtalanítottak a Szeretethíd idei hétvégéjén dunamelléki és dunántúli reformátusok Öcsön és Taliándörögdön. A kis szórványgyülekezetekben végzett önkéntes munkával a nyári Művészetek Völgye református udvarát készítették elő.

Csatolt állományok