Ez az a nap 2018

Az Ez az a nap! rendezvényeket 2000 óta rendezik meg azzal a céllal, hogy minden évben legyen egy olyan nap, amikor a keresztény hívők – felekezeti hovatartozástól függetlenül -  összegyűljenek Jézus nevében Őt dicsőíteni, és kifejezni egységüket és elfogadásukat egymás felé.

 

A már hagyományosan a tavasz végén megszervezett nemzetközi és ökumenikus rendezvénynek ismét a Budapest Aréna ad otthont június 2-án. Az Ez az a nap! stábja a korábbiakhoz hasonlóan idén is jól ismert, külföldi előadókat, és a keresztény körökben szinte mindenki által ismert hazai zenei szolgálókat hívott meg. Az est fő fellépője az egyik legnépszerűbb kortárs keresztény énekes  David Crowder. Az este egyik legjobban várt dicsőítő koncertjét az angliai Worship Central dicsőítő csapat adja. Fellép Pintér ííbéls, valamint Balogh Mihály, Prazsák László, Oláh Gergő, Dobner Illés, PZM zenekar, Csiszér László, Eddy, Andelic Jonathan és a Hidden Kingdom. 

A gyermekek számára most is különprogrammal készülnek a szervezők, missziós szervezetek bemutatkozása látható a Misszió Expón, megszervezik a 24 órás dicsőítést, és a rendezvényt megelőző napon (június 1.) dicsőítésben szolgálók számára konferenciát szerveznek.

Várják mindazokat, akik szeretnének együtt ünnepelni keresztény testvéreikkel, és megélni az összetartozás örömét felekezeti hovatartozástól függetlenül. Várják azokat, akik a szívükön viselik országunk sorsát, a keresztények egységét, és készek együtt imádkozni ezért. Várják azokat, akik tartalmas programra, színvonalas zenei élményre, lelki feltöltődésre vágynak! Várják az Istent keresőket, az elfáradtakat, akik felfrissülésre vágynak, egész gyülekezeti közösségeket, imacsoportokat, ifjúsági csoportokat! Várják a kicsiket, nagyokat és még nagyobbakat!

Jegyek kedvező áron kaphatók! Csoportos kedvezményekkel szeretnék méginkább megkönnyíteni mindenki számára a részvételt.

Bővebb információ és jegyek: www.ezazanap.hu

 

Csatolt állományok