2.1 A karizmatikus színre lépése.

2.1.1 Az új király iránti szükség, 1Sám 16:1-13.
2.1.2 Az új hadvezér iránti szükség, 1Sám 17.
2.1.3 Kicsoda Dávid?
2.1.4 Az új karizmatikus elismerése.

2.1.1 Az új király iránti szükség, 1Sám 16:1-13.

Saul elvetése különös helyzetet teremtett. Izráelnek van királya, ám az Jahve jóváhagyása nélkül uralkodik. Isten népének új királyra van szüksége. Sámuel tehát felkerekedik és elmegy Betlehembe, hogy felkenje az új királyt. A próféta előtt felsorakozik Isai hét fia, de Jahve egyiket sem választja. Végül Dávidot is beidézik, akit Sámuel felken.
A 16:12 1 Dávid jó megjelenését három kifejezéssel írja körül, mindhárom a vizuális érzékeléssel kapcsolatos. A második kifejezésben szerepel a „szemek", a harmadik pedig rokona a „látni" igének. Az első („pirospozsgás") is beleillik a listába. Ezt Dávid sima, szakáll nélküli arcára, tehát fiatalságára való utalásnak veszem. A 17:42kk-ben Dávid gyerekes megjelenése csalókának bizonyul, és egy ravasz taktikust takar.
Ha értelmezésem helyes, a 16:7-ben levő homályos utalás némi fényt vethet arra, egy karizmatikus vezető hogyan néz ki, helyesebben, testi tulajdonságok mit nem fognak felfedni. A testi tulajdonságok megtévesztők, mivel épp azt nem árulják el, hogy az illető alkalmas vezető-e. A testi tulajdonságok mérlegelésével Sámuel általános emberi hibát követ el: a látható alapján akarja döntését meghozni. Amire azonban valakinek szüksége van ahhoz, hogy sikeres karizmatikus vezető legyen, az belső, szemmel láthatatlan tulajdonságok. Ez az, amit Isten a szívben keres, ami Saulból hiányzott s amivel Dávid rendelkezik. A 16:7 tehát vehető Isten figyelmeztetésének: Dávid megjelenése egy ravasz stratégát takar, ez pedig karizmatikus vezetők jellemzője.
Dolga végeztével a próféta hazaindul (16:13). Hogy Sámuel nem maradt Dáviddal, mintha azt hangsúlyozná, hogy a próféta nem állt az újonnan felkent király mellett annak mentoraként - ami szöges ellentétben áll Sámuel előző védencéhez fűződő viszonyával. Erre már a felkenés során találhatunk utalást. Amíg Saul felkenéséhez Sámuel korsót használt (10:1), itt szarvból tölti az olajat, s a szarv hatalomra és tekintélyre utal.2 Így hát Dávidot Sámuel hatalommal és függetlenséggel keni fel, melyek teljesen hiányoztak Saul felkenéséből és korai uralmából. Emellett „Sámuel soha nem beszél Dáviddal",3 amit én úgy értelmezek, mint amely a megváltozott próféta-felkent kapcsolatot jellemzi (vö. Sámuel milyen gyakran adott utasításokat Saulnak). Ezzel Izráelnek van egy tényleges és egy leendő uralkodója.


2.1.2 Az új hadvezér iránti szükség, 1Sám 17.

A 14.r. után nem olvasunk Saulnak a filiszteusok elleni sikeres hadjáratáról. A 14.r.ben a szabadító Jonatán volt, ám a győzelmet Saul ballépései hátráltatták. Mivel Saul képtelen népét a filiszteusoktól megszabadítani, Izráel a 17.r.ben nagy bajban van. A filiszteus hadsereg szorongatja őket, és Saul nem ura a helyzetnek. Góliát gúnyolódása csak aláhúzza a válság súlyosságát. Tehetetlen félelmében Saul csak árnyéka korábbi énjének (11.r.). Izráel tehetetlenségét a 17:11 adja legtömörebben vissza: „Amikor meghallotta Saul és egész Izráel a filiszteusnak ezt a beszédét, megrettentek, és igen féltek." A következő jelenetnek ismét Betlehem a helyszíne. A 16. és 17.r. közt Dávid valószínűleg megosztotta idejét apja és a király közt (17:15). A következő események azonban egyszer s mindenkorra véget fognak vetni Dávid megosztottságának. Dávid a „legkisebb" (16:11; 17:14), akire a nyáj őrzését bízták (16:11; 17:15, 17k). Vele szemben Eliáb, Dávid „nagy fivére" (17:28), az ország védelmében a harctéren szolgál (17:19). Ám Dávid nem hagyja, hogy bátyja parancsolgasson neki és céljától eltérítse (17:35). Függetlenségét minden áron kész megőrizni, mégha Eliábbal össze is kell különböznie. Továbbá minden szerénység hiánya, sőt, elszántságának és bátorságának a kimutatása az emberek, a király és az ellenség előtt (17:26, 32-37, 45-47) becsvágyóként jellemzi őt. Természetesen semmit sem érhetett volna el nagyravágyó határozottság nélkül. Figyelem, egy új karizmatikus van felemelkedőben!
A Góliáttal való párbajban Dávid egy újabb igen fontos tulajdonságára figyelhetünk fel. A 17:43-ban Góliát Dávidot Istenével együtt szidalmazza, mert nyilván csak a botot látja Dávid kezében, a parittyát nem4. Dávid felveszi a fegyver és Isten témáját (45.v.). Szerinte nem fegyverek, hanem Isten szavatolja a győzelmet. Elsőként ez kegyes hitvallásnak hangzik, mely mint ilyen rövidesen helyesnek is bizonyul. Retorikája azonban cselfogás is lehet. A „kardra, lándzsára és dárdára" (45.v.) és Jahve mentő erejére (47.v.) terelve a szót Dávid talán épp azt a fegyverét próbálja eltitkolni, mely a következő percben ellenfele halálát okozza.
A hagyományos nézet szerint Góliát félelmetes és legyőzhetetlen harcos. Peter Miscall új értelmezéssel áll elő: Góliát, a könnyű célpont.5 Ezt a motívumot emelik ki a Góliát és Dávid mozgását leíró igék. A 48.v. eredetiben hangsúlyozza a párbajozók közti ellentétet: amíg Góliát lassan mozog, Dávid szalad. Hogy Dávid nem használta Saul fegyverzetét, hanem juhászfelszerelése mellett döntött, lehet szándékos taktika is tehát. Felismeri, hogy mozgékonyságával túljárhat a nehézfegyverzetű s ezért távolról sebezhető filiszteus eszén. Dávid a hagyományos hadviselés helyett cselhez folyamodik. Később amellett fogok érvelni, hogy a megtévesztés végigkíséri pályafutását, és nagy mértékben hozzájárul karizmatikus sikereihez.
Hogy megtévesztéssel együtt homályos indítékok jellemzik Dávidot, az elbeszélés több helyen is sejteti. Csak kettőt fogok említeni. Először is, amikor Góliát „rátekintett, megvetően nézett Dávidra, mert fiatal volt, pirospozsgás és jó megjelenésű" (17:42). Ám Dávid fiús arca, mely a 16:12-re utal vissza, a megtévesztési stratégia mesterét takarja. Így Góliát elhamarkodott következtetése rögtön végzetesnek is bizonyul. Másodszor, a Dávid személye iránti rejtélyes kérdezősködés (17:55-58) drámai módon emeli ki Dávid nehezen megfogható személyiségét. Noha Dávid az elbeszélés szerint egy ideje már Saul szolgálatában áll, a király hadvezérével együtt tudatlanságot árul el Dávidról. Dávidnak a királyi és atyai háztól való függetlenségét és szabadságát senki nem gátolhatja.6 A Dávid indítékait körülvevő homály a történet végéig idegesíteni fogja az olvasót.
Az 1Sám 17 egy olyan jelenet, melyben Dávid próbát áll ki és melyben bizonyítja trónra való alkalmasságát.7 A 11.r.szel való hasonlóság szembetűnő. A 11.r.ben, hallva a jábési híreket, egész Izráel sír. Velük ellentétben és Isten Lelkétől indíttatva Saul mérges lesz és cselekszik, így oldja meg a válságot és karizmatikus hadvezérként lép színre. A 17.r.ben Izráel újabb válsággal áll szemben. Izráel reménytelenségét az elbeszélés ismét élénk színekkel ecseteli. Hallva a filiszteus szidalmait Dávid mérges lesz (17:26), melynek következtében félelemtől megbénult honfitársaival ellentétben bátor cselekvésre szánja el magát.
Ahogy a 9-10.r. Saul jellemábrázolásához nélkülözhetetlen volt, úgy a 16-17.r. is az Dávidéhoz. A 18:5-től Dávid egyértelműen az új karizmatikus hadvezér, aki Saul helyét elfoglalja. Dávid alkalmasságát Saul alkalmatlanságával együtt Izráel vénei a 2Sám 5:2-ben megerősítik.8



2.1.3 Kicsoda Dávid?

Kicsoda Dávid: egy mindenkit kihasználó törtető vagy pedig egy kegyes, Istent félő ember? Nézetem szerint a kérdésre nem lehet kizárólagos választ adni. .

2.1.3.1 A hadvezér.

Amint fentebb megfigyeltem, Dávid a 17.r.ben úgy lép színre, mint Saul a 11.ben. Mindkét fejezet nemzeti válságról tudósít, emberek tehetetlenségéről és teljes kétségbeeséséről. Mindkét karizmatikus a válságra nem várt módon válaszol. Góliát megölésével Dávid előkészíti Izráel győzelmét. Ezzel Dávid karizmatikus hősként lép fel, amely előrevetíti katonai pályáját. Hadvezéri képességeit Jonatán, a nép és Saul tisztjei is elismerik. Maga Saul irigysége is közvetve megerősíti Dávid rátermettségét. Életének jobbik felében Dávid elsőrangú hadvezér és stratéga. Ez okból többször is úgy utal rá a szöveg, mint aki Jahve csatáit vívja (17:45; 18:17; 25:28; 30:26). Azzal, hogy Dávidot csatában akarja elpusztítani, Saul csak két dolgot ér el: ő maga, a katona-király távol marad a csatáktól, egyúttal „előlépteti" Dávidot és sikeressé teszi. Jahvéval az oldalán Dávidot az egyedüli hadvezérként ábrázolja az elbeszélés.
Saul képtelen megszabadítani népét, Dávid viszont betölti e váradalmakat. Ő vezeti népét háborúiban és szabadítja meg (23:2, 5) Izráelt elnyomóktól és fosztogatóktól (17:50k; 18:30; 23:1-5; 27:8k; 30:17-20). Más szóval Dávid teszi azt, amit a királynak kellene, ám amire Saul képtelen. .

2.1.3.2 A stratéga.

2.1.3.2.1 Dávid kapcsolatai.

Dávidnak apja házából Sauléba kerülését vehetjük változó elkötelezettsége metaforájaként. Saul Dávid pótapja lesz Isai rovására, aki kiszorul az elbeszélésből. A 17:26 az elbeszélő első utalása a Dávidra olyannyira jellemző „következetlenségre". Ám hadd hívjam fel a figyelmet egy másik, korábbi motívumra.
Thompson szerint a „szeret" ige 1Sámuelben a politikai hűség jelentését is hordozza.9 Noha az általános értelmezésnek megfelelően a 16:21-ben szereplő ige alanya Saul, ez igen kérdéses. A három másik igének Dávid az alanya, és a „szeret" ige sem látszik kivételnek.10 Miután az igét inkább politikai, semmint érzelmi értelmében kell vennünk, és mivel a valószínű alany Dávid, Dávidnak a saját apja háza helyett a Saul háza iránti elkötelezettségének első megnyilvánulásával van itt dolgunk. Nem csoda hát, ha a következő mondatban Saul Dávid hűségére adott válaszáról értesülünk. A király üzenetével pusztán véglegessé teszi Dávid „költözését".
Noha más szavakat használtam, mégis igaz, hogy Saul is házat cserélt: apja házát Sámuelére, aki pótapjává lett. Van-e valami különbség Saulnak ill. Dávidnak pótapjukhoz fűződő kapcsolatukban? Dávidnak a más szereplőkkel való kapcsolata az elbeszélés egyik hangsúlyos témája. Hogy megértsük Dávid indítékait, először kapcsolatait fogom elemezni.
Nézetem szerint Saul Sámuellel való kapcsolata nem volt más, mint alárendelés. Ez az, amit a próféta megkövetelt és aminek a király eleget tett. E tekintetben Dávid más volt. Azt állítottam, hogy Sámueltől való függetlenségéhez, aki királlyá kente, kezdettől fogva következetesen ragaszkodott. Dávidnak Saullal való kapcsolata összetettebb. Igaz ugyan, hogy Saul Dávidot magához veszi, ám azirányú bármilyen kísérlete, hogy Dáviddal rendelkezzen, kudarcot vall. Annak ellenére, hogy Dávid Saul alárendeltje, a király nem tarthatja irányítása alatt, sem nem manipulálhatja. Sőt, Saul törekvései gyakran visszafele sülnek el, amiket Dávid a maga hasznára fordít. A király féltékennyé válik fiatal vetélytársára és megpróbálja eltenni láb alól - sikertelenül. Dávid előléptetése és sikerei jórészt Saul irigységének és ármánykodásának köszönhetők. Dávid előhaladása Saultól és a király vetélytársa iránti érzelmeitől függ, mint ahogy a király hanyatlását jócskán Dávid sikere idézi elő.
Ám romló kapcsolatukkal Dávid egyre függetlenebb lesz a királytól, annyira, hogy a végén menekülni kényszerül. Ez viszont egy lényeges különbség a Sámuel-Saul kapcsolattól, amit növekvő függőség és „ragaszkodás" jellemzett Saul részéről, egyenes arányban mentorával való egyre romló kapcsolatával. Érdekes módon Dávid menekülése nem vet véget karizmatikus vezetői pályájának. Hisz még számkivetettként is karizmatikus (vö. 25:28-30); 2Sám 5:2). Sőt, számkivetett státusza nagy mértékben járul hozzá karizmatikusságához.
Amíg Jonatán (18:1; 20:17) és Míkal (18:20) szerette Dávidot, azt sehol sem olvassuk, hogy Dávid viszonozta volna érzelmüket. Sőt, Dávid mindkettőjüket felhasználta, hogy a biztos haláltól megmeneküljön (19-20.r.). Velük való kapcsolata szereteten vagy pedig politikai haszonelvűségen nyugodott? Vagy mindkettőn? Igen nehéz erre a kérdésre egyértelmű választ találni. Ám azt állítani, hogy az elbeszélés Dávidot ravasz és számító embernek ábrázolja, aki saját hasznára használta személyes kapcsolatait politikai céljai elérésében, talán nem túl vakmerő. Hiszen egy karizmatikus sikeréhez a felé tanúsított szeretet fontosabb, mint az általa mások iránt tanúsított szeretet. Nyilvánvaló, hogy Dávid igen leleményes volt. Érvényesülése érdekében szinte semmitől nem riadt vissza: jelképes cselekedetek, kétértelmű retorika, barátainak öncélú használata, megtévesztés mind szerepelt fegyvertárában. Dávid messzemenőkig bizonyította, hogy igen fortélyos stratéga. .

2.1.3.2.2 Dávid tettei.

Dávid indítékai régóta foglalkoztatják az Ószövetséggel foglalkozókat. Vannak, akik Dávidot a kegyes Jahvista királynak látják, míg mások szerint Dávid alapjában véve erkölcsi kérdéseket politikai céljai elérésének rendelt alá. Minthogy célom annak megállapítása, mit mond a szöveg Dávidról és indítékairól, figyelemmel fogom követni az elbeszélés jellemábrázolását, s így próbálom kimutatni, hogy Dávid indítékai s egyben tettei az 1Sámuelben a hagyományostól eltérően is értelmezhetők, anélkül azonban, hogy minden szerencsétlenségért őt okolnánk.
Dávid tulajdonságait méltatva Miscall a 16:18-at kétértelműnek tekinti. Szerinte „Dávid nagyon is tudatában van a beszéd politikai és tömegekre gyakorolt hatásával, s ezért szavait gondosan megválasztja, bölcsen, hogy a legnagyobb hatást érje el. Beszédei bölcsek, szabatosak és hatékonyak, de nem feltétlenül mások vagy a nemzet, hanem saját maga számára."11 Flanagan a karizmatikus sikerét így foglalja össze: „személyes varázs, a karddal való bánás, kitűnő időzítés, a vereségben tanúsított türelem és a győzelemben nagylelkűség szerepelt azon adottságok közt, mellyel a törzsi vezetőnek rendelkeznie kellett, hogy megnyerje és összetartsa azokat a politikai erőket, melyek túlélését biztosították."12
Vajon Dávid indítékai önzetlenek és kegyesek, vagy egy opportunistával van dolgunk? Mivel az elbeszélés Dávid mindkét arcát ábrázolja, furcsa, hogy az elbeszélő nem foglal állást. Kiismerhetetlen indítékok meghatározók Dávid jellemében, s ez arra enged következtetni, hogy egy olyan karizmatikus vezető, amilyen Dávid volt, meglehetősen kiismerhetetlen, indítékai homályosak. Dávid nagyravágyó hős, aki Isten támogatását élvezi - ám csak addig, amíg a szövetséghez ragaszkodik. Kiszámíthatatlanság és homályos indítékok megalapozták Dávid függetlenségét és sikerét. Kiszámíthatatlanság és homályos indítékok, melyek okozhatnak félreértést és zavart, nem egy színre lépő karizmatikus vezetőt jellemeznek.
Emellett, karizmatikus vezetőkről szólva, vajon szükséges és lehetséges-e különbséget tenni személyes és közhaszon között? Karizmatikus vezetők a születő új rend letéteményeseinek és útkészítőinek tekintik magukat. Ezért teljes elkötelezettséget követelnek, s egyben saját magukat is alárendelik az új rend eszményének, melyet kitartó állhatatossággal próbálnak megvalósítani. Tetteiknek mind maguk, mind a köz a haszonélvezője, ezért a kettő elválaszthatatlan. Céltudatos karizmatikus vezetők, tudatosan vagy öntudatlanul, minden eszközzel helyzetük megszilárdításán fáradoznak. Semmilyen korlátozó tényezőt nem ismernek.
Ezzel a lényegre tapintottam rá. A karizmatikus vezetők stratégák, akik tudatosan vagy öntudatlanul megragadják az alkalmat, hogy karizmatikus vezetőkként megszilárdítsák helyzetüket. Mindezzel nem azt akarom állítani, hogy Dávid soha nem nyúlt törvénytelen eszközökhöz, hanem hogy karizmatikus vezetőket következetes stratégia jellemez. A karizmatikus vezetőknek, amennyiben sikert kívánnak elérni, stratégáknak kell lenniük, akik minden kínálkozó alkalmat kihasználnak.
Ehhez szorosan tartozik egy másik jellemvonás: céltudatosság. Josipovici több szakaszt tanulmányoz 1Sámuelben, ahol Dávid határozott fellépését a korábban karizmatikus Saul határozatlanságával állítja szembe: „Annyit mondhatunk, hogy Dávid mindig kitűnő döntéseket hoz - és élete végéig kitűnő döntéseket fog hozni -, míg Saulról az ellenkezője mondható el."13 A céltudatosság vitathatatlan jellemzője egy karizmatikus vezetőnek, mely nélkül aligha éri el célját. Dávid nem tétovázott, hogy politikai céljait bármilyen eszközzel elérje. Ezzel azt állítom, hogy ez a tulajdonság nem esetleges, hanem egy olyan karizmatikusnak, mint amilyen Dávid volt, alapvető jellemzője. .



2.1.4 Az új karizmatikus elismerése.

A 18.r. beszámol arról, hogy katonai sikereinek köszönhetően Dávid növekvő népszerűségnek örvendett, először Jonatán (1-4.v.), aztán a hadsereg, beleértve a tiszteket (5.v.), Saul hivatalnokai (22.v.), a nők (6-7.v.), köztük Míkal (20.v.), végül pedig „egész Izráel és Júda" (16.v.) részéről, úgyhogy a 30.v.re Dávid igen híres lesz. A kibontakozó történet feltételezi Dávid népszerűségét, mely végül királlyá választásához vezet. A szöveg tehát hangsúlyozza Dávid népszerűségét, valamint Dávid, a karizmatikus vezető növekvő támogatottságát és karizmatikus volta felismerését. Miben ismerték fel Dávid karizmáját? És mi volt e felismerés jelentősége?
Dávid legjobb barátja, Jonatán ismerte fel elsőként Dávid karizmáját (ld. 20:14-17; vö. 18:3k). A filiszteusok, akik Dávid színre lépésének és sikereinek akaratlan tárgyai voltak, minden bizonnyal korán felismerték Dávid hadvezéri karizmáját (ld. 21:12). A társadalom peremén élők felismerték, hogy számíthatnak Dávidra és hozzá menekültek (22:2). Egy alkalommal maga Saul is annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Dávid fogja a trónon követni (24:21). Ez a nézet népszerű lehetett, amit Abigail is megerősített (25:28, 30k). Saul halála után Júda pusztán megtette a megfelelő lépést, amikor Dávidot választotta királlyá maga felett (2Sám 2:4). Ez azért történt, mert Dávid júdai volt, melyet Dávid nagylelkű és politikai indíttatású ajándékaival használt ki (30:26).
Dávid készült rá, hogy Júdában uralomra kerüljön (ld. 25:7k; 30:26; 2Sám 2:1k). Természetesen trónra akart kerülni, ahogy erre a szöveg utal (30:26-31; 2Sám 2:7; 3:13). Ez pedig azt jelenti, hogy az olyan karizmatikus vezetőnek és jó politikusnak, amilyen Dávid volt, politikai szándékait illetően céltudatosnak kell lennie, olyannak, aki nem válhat kiszámíthatatlan események bábjává, hanem inkább irányítja az eseményeket. Végül pedig, miután más jelölt nem maradt, egész Izráel egyhangúlag Dávidra szavazott (2Sám 5:1-5), így választva a karizmatikus hadvezért. Dávid karizmatikus hőstettei és politikai ügyeskedése kifizetődtek. E kettő valószínűleg szétválaszthatatlan egymástól. Dávid sikeréhez mindkettőre szükség volt, és Saul kudarcának egyik oka épp az volt, hogy politikai szempontokat nem vett fontolóra.
Long modelljét14 alkalmazva azt láthatjuk, hogy Dávidot Sámuel választotta ki a trónra, és ennek zálogaként Isten Lelke az ifjú jelöltre szállt. Dávid a következőkben mind Saul ezredeseként, mind száműzöttként katonai tetteivel bizonyította karizmáját. A nemzet hitelesítése a megfelelő időben következett. .

2.2 A hatalom megtartása - Karizma próbák közt

2.2.1 Király a keresztúton - Előzmények, 2Sámuel 5-10
2.2.2 Király a palotában - A válság, 2Sám 11:1-15:12
2.2.3 Az újból lángra kapott karizma - A karizmatikus második színre lépése, 2Sám 15:13-19:1
2.2.4 A visszaszerzett hatalom - „Hiszen tudom én, hogy ma lettem ismét Izráel királya!" 2Sám 19:2-20:26

2.2.1 Király a keresztúton - Előzmények, 2Sámuel 5-10

Amikor Dávidot Izráel királlyá választja15 (5:1-5) , új kérdés merül fel: Mit fog vajon Dávid Izráel királyaként tenni? A kibontakozó elbeszélésben Dávid a katona-király és a keleti kényúr kihívásai között ingadozik. A kettő közti alapvető különbség az, hogy amíg egy karizmatikus katona-király a szabadítást tekinti hivatásának, s Jahve segítségére hagyatkozik, egy keleti kényúr a hatalom központosításával mindent ellenőrzése alá kíván vonni. Ehhez anyagi gazdagságra és nagy, korszerű hadseregre van szüksége. Végül, de nem utolsó sorban, a királyi hatalomról alkotott képet ápolni kell. E két elképzelés Dávidot élete végéig egymással viaskodó kihívásokként fogja kísérni.

Jeruzsálem elfoglalása után Dávid erődítési munkálatokba kezd. Ez idő alatt az erődben tartózkodik (5:9), mely egy katona-királyhoz illő lakhely. Az elbeszélő megfellebezhetetlen állítása szerint Dávid növekvő sikere Jahvétól származik (10.v.). Ez azonban csak a kezdet, a következőkben más képet fogunk kapni. A katonai sikerek ill. a királyi udvar egymás mellé helyezett beszámolói ui. olyan benyomást keltenek, mintha két különböző életről olvasnánk: a katona-király élete egy megállapodott, palotában lakó (7:1) uralkodó életével van szembeállítva. Így is van, a palota valóban a megállapodottság helyeként szolgál. Nem sokkal királlyá választása után az elbeszélő Dávidot keresztúton állva ábrázolja: egyik útjelző a dinamikus-karizmatikus, Izráelt megszabadító katona-király irányába mutat, míg a másik a statikus keleti kényúr felé, aki állandóan palotájában, a királyi előjogok e metaforikus lakóhelyén tartózkodik. A királyt haláláig végig kíséri e dilemma, és soha nem lesz képes azt végérvényesen feloldani.

Dávid a palota építésével elsajátítja a királyi illemtant. Ezen a ponton Jahve támogatása másodszor kerül említésre. Amíg azonban a 10.v.ben az elbeszélő hangja tisztán hallatszott, a 12. állítását a „Dávid tudta" kifejezés vezeti be. Vajon miből tudta Dávid, hogy Jahve megerősítette királyságát? Az állítás helye arra utal, hogy Dávid értelmezése a királyi palota építésén alapult; nem katonai győzelmein, amiket pedig az elbeszélő annyira dicsér (5:10; 8:6, 14). Amíg tehát az elbeszélő Dávid katonai sikereit veszi alapul (5:10), addig Dávid értelmezésének alapjául az építkezés szolgál, amit a király a siker és Isten áldása jeleinek tart (5:12). Azt gondolja, tudja, ám ezzel magát csapja be.16

Dávid önámításával értékrendjében jelentős változás indult meg. Ahelyett, hogy uralkodói kötelességeivel törődne, figyelmét a királyi kép kialakítása köti le. A 10. és 12.v. egymás mellé helyezésével az elbeszélő a 2Sámuel vezérmotívumát fogalmazza meg: Megmarad-e Dávid karizmatikus katona-királynak, vagy keleti kényúr lesz?

Dávid ingadozása a 17.v.ben folytatódik, amikor az erődben várja a filiszteus támadást. A katona-király kerekedett felül benne. A Jahve segítségében való bizalom jeleként Dávid két ízben fordul Istenéhez (19, 23.v.). Ez még hadvezérként szokása volt (ld. 1Sám 23:9-12; 30:8). A szakasz tehát hangsúlyozza, hogy háborúi során Dávid számít Jahve segítségére. És a győzelmet a Jahve segítségére való hagyatkozás eredményezi. Ezzel szemben egyetlen egy olyan esetről nem olvasunk, amikor központosítási törekvéseihez vagy királyi vágyai eléréséhez Dávid Isten segítségét kérte volna. Aligha volt rá szüksége; a királynak eltökélt szándéka volt céljait elérni - még Jahve nélkül is. Az 5.r.ben Dávid a katona-király és a keleti kényúr útjainak kereszteződésénél áll.

Összhangban eddigi érvelésemmel a 6-7.r.t Dávid központosítási törekvéseiként értelmezem: Dávid a vallást a királyi udvar irányítása alatt kívánja központosítani, mindezt Jahve áldásának biztosításával. Természetesen a központosítás nem minden szempontból negatív. A laza törzsi szövetség egyesítésére tett kísérletként nyilvánvalóan jószándékú volt. Ám az a törekvés, hogy Izráel vallását a szent láda fővárosba vitelével a királynak rendelje alá, legalább annyira végzetes, mint amennyire ironikus. Miután az első kísérletet Jahve haragja meghiúsítja, Dávid megérti, milyen félelmetes felelősség a ládát őrizni, s felhagy központosításával (6:9k). A 6:7-ben Jahve saját népét sújtja - vajon a központosításért? Világos, hogy a király számára az eset nyilvános kudarc volt.

Amikor a láda Óbéd-Edóm házába kerül, Jahve megáldja a vidéki családot. Jahve áldásából természetesen a király sem hagyható ki. Dávid megváltoztatja véleményét - a gazdasági-politikai haszonelvűség elűzi Dávid félelmét, mely csak „azon a napon" fogta el, amint az időhatározó hangsúlyozza (6:9). A király óvintézkedésektől védve (13-14.v.) folytatja, amit elkezdett, ezúttal sikeresen. A 6:13, 17-19 szerint az ünnepség ceremóniamestere Dávid volt, ami leleplezi az ő és előrevetíti utóda törekvéseit (1Kir 8): egy olyan király, aki nemcsak politikai és társadalmi, hanem vallási ügyeket is irányít. Ez a bírák korának decentralizációja után nem éppen előrelépés. Sámuel rémálma (1Sám 8:6) kezd alakot ölteni.

Dávid törekvését ironikus jelenségek kísérik, melyek utalnak az ilyen birodalmi vállalkozásokat olyannyira jellemző kettőségre. Ez még nyilvánvalóbb lesz a 7.r.ben. Ami Dávidot templomépítésre ösztökéli, hasonlít az 5.r. palotaépítési szándékára, amennyiben mindkét esetben Dávid értelmezésével van dolgunk.17 Dávid értelmezésében a királyi palota és a hárem Jahve segítségének és áldásának jele: hogy a királyság megszilárdult (5:11-12). Kimutattam, hogyan esett saját félreértelmezése áldozatául.

A király palotájában lakik (7:1). Dávid a sátrat Istenhez nem illő lakhelynek képzeli (7:2), csak úgy, ahogy az erőd volt számára. Így azzal az első hallásra jószándékú tervvel áll elő, hogy Istennek házat fog építeni. Ezt Nátán jóváhagyja: „mert veled van az Úr" (7:3). A figyelmesebb olvasás azonban felfedi az iróniát. Ezt a kifejezést, mely a Deuteronomista Történetben jórészt mindig háborús felhangokkal, azaz hadvezérekre használatos (ld. Bír. 1:22; 2:18; 6:12k; 1Sám 3:19; 16:18; 17:37; 18:12, 14, 28; 20:13; 1Kir 1:37; 2Kir 18:7), Nátán új célra „veti be", hogy a király tervét támogassa. A próféta őfelsége alázatos szolgájaként viselkedik. Most Jahvén a sor, hogy leleplezze a király félreértését (6-7.v.). Isten nem helyesli a templomépítést.

A 7.r.ben Dávid szerint a sátor nem elég jó Jahvénak. Amire értelmezése szerint Istennek szüksége van, az egy megfelelő szentély. Az irónia abban rejlik, hogy egy templom eleve statikus, épülete mozdíthatatlan. Ezzel ellentétben a sátor egy dinamikus vallásnak volt a jelképe, egy oly intézménynek, mely állandó mozgásban van, így mutatva a megfoghatatlan istenségre, akit nem lehet „háziasítani", ellenőrzés alá vonni. A templom felépítésével Izráel vallása az ellenőrzés intézménye lesz, mely Jahve szuverenitását, amely helyhez nem köthető, dinamikus jelleméből adódik, megcsonkítja. A templomépítés a királyság műve, ezért az legalább annyira kétértelmű, mint maga a királyság, és Jahve nemtetszését vonja magára.

Dávid sikerről alkotott elképzelése szemben áll az elbeszélőével. Hol tapasztalható Jahve segítsége? Katonai győzelmekben vagy birodalmi építkezésekben? Dávid azt gondolja, sikert a királyi kép miatt kell felmutatnia; az elbeszélő véleménye szerint a királynak sikert Izráel miatt kell tapasztalnia.

A 8.r. folytatása a megelőző elbeszélésnek. A 8:1-14 a rivaldafényt Dávidra, a katona-királyra irányítja. Az első hat vers felsorolja a Dávid által leigázott országokat, és egy Jahve támogatására tett utalással zárul. A 7-12.v. a hadizsákmányt sorolja fel. A 7-10.v. az olvasót megvárakoztatja azzal, hogy nem árulja el a zsákmány sorsát, az csak a 11.v.ben derül ki: „Dávid király ezeket is az ÚRnak szentelte azzal az ezüsttel és arannyal együtt, amelyet a meghódított népektől zsákmányolva már odaszentelt". Dávid itt nem halmozza az anyagiakat, hanem Isten iránti háláját, aki győzelmet adott neki, a megfelelő módon fejezi ki. A harci sikerek témája visszatér a 13-14.v.ben, melyet a 6.v. szó szerinti megismétlése zár. Fontos, hogy ebben az elrendezésben Isten segítségének megemlítése a katonai győzelmek után következik és nem a hadizsákmány listája után. Az 5.r.hez hasonlóan tehát Jahve segítségét az elbeszélő katonai sikerhez kapcsolja, nem pedig anyagi gazdagsághoz. Miután a 8.r. Dávid hadjáratainak általános összefoglalása, katonai sikerei 2Sámuelben nem tekinthetők vezérmotívumnak. Ezért a 8.r. az elbeszélő „sóvárgása" Dávid, a katona-király után: Bárcsak megmaradt volna katona-királynak! Dávid győzelmeinek felsorolásával az elbeszélő új témába kezdett: Hogyan szilárdította meg Dávid uralmát? A 9-10.r. ezt a témát vezeti tovább. Dávid győzelmeit tisztviselői listája zárja (8:15-18). Ez Dávid intézményesítési törekvéseire utal. A bírák korával és Saul uralmával szemben Dávid jelentős lépést tett egy szervezett és központosított királyi udvar felé.

A 9.r. első szempillantásra megszakítja a katona-király-keleti kényúr szembeállítást, ám valójában nem tér el ettől, hanem egy történet elmondásával bepillantást enged Dávid tróntermébe: Hogyan szilárdítja meg Dávid hatalmát? A történet azzal kezdődik, hogy a király Jonatánért kegyet akar gyakorolni. Vajon szándéka őszinte vagy titkol valamit? Zibát az elbeszélő „Saul házából való szolga"-ként mutatja be (2.v.). Ő azonban Dávid szolgájaként mutatkozik be (2.v.). Ez pusztán udvari etikett lenne, ha a fejezetben nem lenne annyi „szolga" (a szó összesen hatszor fordul elő)18. Kinek a szolgálatában is áll Ziba valójában? Vajon megbízható-e? A 11.v.ben Dávidot kétszer is biztosítja alattvalói hűségéről. Amikor Mefibóset a királlyal találkozik, Dávid először hűségéről győződik meg. Kétszer utalva magára „szolgád"-ként (6, 8.v.), Mefibóset alázatosan bocsátja magát a király rendelkezésére. Dávid megígéri, hogy visszaadja családi birtokát. Miért akarja hát, hogy vele étkezzen, amikor birtoka bőségesen ellátná őt (10.v.)? Korábban Mefibósetre mint bénára utalt az elbeszélő (3.v.). Dávid mégis uralkodását fenyegető veszélyt látna benne?

Dávid kiismerhetetlenségének negatív oldalát a 9-10.v. még jobban kiemeli. Az elbeszélő ui. hangsúlyozza Zibának új gazdájától való függőségét, mely Ziba sorsában jelentős változást jelent. Mindez nyilvánvalóan feszültséget fog teremteni gazda és szolga közt, annál is inkább, mivel az öröklés is kockán forog (ld. 10, 12.v.). Legalább ilyen hangsúlyos, hogy mindez presztízskérdés is. A korábbi földbirtokos, akinek húsz munkása volt (10.v.), most maga válik az új gazda tulajdonává. A 12.v. tömören foglalja össze a megváltozott helyzetet. Ziba indulatai a 16:1-4-ben és a 19:24-30-ban fognak napvilágot látni a király szándékával együtt. Ott az elbeszélő egyértelművé teszi, hogy Mefibóset ártatlan. Dávid mégsem vesződik az ügy kivizsgálásával. Rendelkezése (19:29) csak feléleszti a régi feszültséget a gazda és szolga egymás elleni kijátszásával. A 10.r.ben Dávid első ízben dönt úgy, hogy otthon marad palotájában. Ahelyett, hogy ő is hadbavonulna, az Ammón elleni háborút Jeruzsálemből irányítja és Jóábot bízza meg csapatai vezetésével (10:7). A vezetés megváltozása az elkövetkező eseményekre döntő hatással lesz. A 10:17-ben Dávid rövid időre ismét katonái élére áll és győzelemre vezeti őket, csak hogy a 11:1-ben újból elhagyja őket.

A 9. és 10.r.t összekapcsoló téma Dávid kétes szövetségi hűsége, először Jonatán fiához, majd az ammóni királyhoz. A 8-10.r. azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy Dávid milyen eszközökkel szilárdítja meg uralmát kül- (katonai győzelmekkel, 8.r.; időnként kétes szándékokkal, 10.r.) és belügyekben (kétértelmű utasításokkal, 9.r.). Megválasztása óta (5.r.) Dávid személyisége és vezetői stílusa döntő változáson ment keresztül. A 6.r. végétől egyre több időt tölt jeruzsálemi palotájában, mely egyre inkább a hatalmi politika és ármánykodások színhelyévé kezd válni. Dávid egyenes úton halad afelé, hogy keleti kényúrrá váljon. Ez a 11.r.ben a leglátványosabb, ahol a rejtettől a nyilvánvalóba való átmenet, valamint a király személyiség-változása tetőpontjára ér. Most tehát a Betsabé-ügyre és annak következményeire térek.

2.2.2 Király a palotában - A válság, 2Sám 11:1-15:12

Az Absolon-felkelés az elbeszélésben Dávid Betsabéval elkövetett bűnének következménye (ld. 12:11; 16:10k). Ezért arra fogok az alábbiakban válszt keresni, mi vált működésképtelenné a királyi palotában, hogy Absolon összeesküvése oly nagy támogatottságnak örvendhetett (15.1-12), méghozzá úgy, hogy teljesen elkerülte Dávid figyelmét. Hogy volt ez lehetséges? Mit tett Dávid, amit nem lett volna szabad? És mit mulasztott el megtenni? Továbbá hogyan oldotta meg Dávid a válságot? Mit tanulhatunk egy karizmatikus vezetőről és karizmájáról?

Dávid királlyá választása óta sok változás történt. A szomszédos népeket meghódította (8.r.), némi gazdagságot halmozott fel (8:7k) és az erődből kastélyba költözött. A kezdeti zűrzavaros állapot a múlté, minden kiszámíthatónak tűnik. Ez minden uralkodó álma. Váratlan események híján a kormányzás kiszámítható. Másfelől viszont a 2Sámuelben Dávid maga csak ritkán ér el katonai sikert. A színre lépését kiváltó kezdeti válságot sikerült megoldani. Most már nincs szükség karizmatikus szakértelemre. Értelmezésemben a „palota" a Dávid értelmezte királyi kötelesség és a megállapodottság metonímiája. Ezen értelmezés óhatatlanul házasságtöréshez és gyilkossághoz fog vezetni a 11.r.ben.

A 11.r. Dávid személyiségének és sorsának látható fordulópontja. A 11:1-et olvasva, „abban az időben, amikor a királyok háborúba szoktak vonulni," az olvasó így töpreng: „Ez az, amit a királyok tenni szokta. De mit tesz Dávid? Vajon követni fogja-e a királyi szokást?" Jóhiszeműségünk azonnal lelepleződik: „elküldte Dávid Jóábot szolgáival meg egész Izráellel együtt", ő maga „azonban Jeruzsálemben maradt" (11:1). A 11.r.re a háborúból való távolmaradás a király szokásává lett. Korábbi karizmatikus énjével szemben, aki „ki- és bevonult a hadinép élén" (1Sám 18:13, melyet a 2Sám 5:2 idéz), lépésről-lépésre szakítva a katona-király eszményével Dávid névleges katona-király lett, aki hadvezérét küldi maga helyett. Amit az ilyen életmód eredményez, a 11:2-ben látható, amely felfedi egy keleti önkényúr életvitelét. Ezt az elbeszélő a „küld" ige használatával emeli ki. A fejezetben az ige 11-szer fordul elő.19 Alanya 7-szer a király, 4-szer Jóáb, leggyakoribb tárgya pedig a kiszolgáltatott Úriás és Betsabé. Ez ige tehát hatalommal, királyi hatalommal kapcsolatban szerepel. A király keleti uralkodóként kénye-kedve szerint bánik alattvalóival, nőkkel és katonákkal egyaránt. Sámuel félelme (1Sám 8:17) valóra vált. Ezzel azonban nincs vége a történetnek. Ahogy Nátán megjövendölte (12:10-12), a király bűne a királyi házon fogja magát megbosszulni: az igazi szerencsétlenség még hátra van. Egy hatalomra jutott, ám hitelvesztett karizmatikus gyakran okozza egy másik vezető feltűnését. S ez az, amit Dávid előidéz.

Korábban azt állítottam, hogy Dávid gyakran folyamodott cselhez. A 11-17.r.ben a megtévesztés a legfontosabb eszköz emberi kapcsolatok és sorsok alakításához. Ám amíg a 11.r.ben a király volt az, aki megtévesztette Úriást és aki meg fogja téveszteni ellenségeit (15:13-17:29), a válság (13:1-15:12) alatt őt tévesztik meg. Dávid unokaöccsének tanácsát követve Amnón először megtéveszti a királyt (13:6k), majd Támárt, aki a megtévesztések első szenvedő áldozata lesz. A második, halálos áldozat maga Amnón, akit öccse, Absolon csap be és ölet meg. Gyilkossággal tetézett nemi erőszak lett a palota ostora. De a megtévesztések elsődleges áldozata maga Dávid. Értesülve Támár megerőszakolásáról, a király „nagyon megharagszik" (21.v.). Két év múlva Absolonnak sikerül félrevezetnie és meggyőznie láthatólag elővigyázatos apját, hogy maga helyett a koronaherceget küldje (26-27.v.), akit Absolon megöl. A 14.r.ben a Jóáb utasításait követő tékoai bölcs asszony csapja be a királyt. Apa és fia kibékül egymással (14:33), így a király látszik hasznot húzni ebből. Ám Absolonnak van még egy ütőkártyája, így a látszat csal. Az államcsíny ravasz előkészítése után egy vallási kötelezettség teljesítése ürügyén ismét elhagyja Jeruzsálemet (15:7k).

Ezekért a visszásságokért a király okolható, aki nemigen törődött a királyi palota erkölcsével, igazság-szolgáltatással vagy a gyerekeivel. Minden arra vall, hogy a királyi utódok semmiben nem szenvedtek hiányt - kivéve apjuk törődését. Úgy tűnik, hogy ármány, rendellenes családi kapcsolatok, az önfegyelem hiánya és rossz természet az udvari erkölcsiséghez tartozott. A király semmit nem tett e válság ügyében. A királyi család „törvénye" a bírák kora szokásjogának továbbélése: „Tedd, amit jónak látsz." Sámuel a királyság éppen ezen kilengéseitől óvott (1Sám 8).

A 15.r.ben új vezető lép színre. Mivel Dávid még hatalmon van, Absolon fellépése a válságot nyilvánvalóvá teszi. Mindezzel azt állítom, hogy a válság nem Absolon zendülésével kezdődött, hanem azzal, hogy Dávid egyre jobban a keleti kényúr mintáját követte. Ha túl akarja élni a válságot, Dávidnak ismét érvényre kell juttatnia karizmatikus tulajdonságait a színre lépő Absolonnal szemben. Dávid viszonylag későn érzékeli a válságot (15:14), amely annak jele, hogy a politikai és társadalmi valósággal nem volt kapcsolatban. A király az egyszerű izráeliek életétől elszigetelve élt (15:3k). Valószínűleg ez az egyetlen magyarázat, hogy Absolon összeesküvése, amiből a király semmit észre nem vett, oly nagy visszhangra talált. A felkelésnek ugyanakkor „felrázó" hatása is lesz - Dávidot felrázza mély álmából. Absolon összeesküvésével felmerül a kérdés: Hogyan fog Dávid szembenézni a kihívással? Félre fogják-e söpörni az események vagy megújult erővel fog kiemelkedni a zűrzavarból?

2.2.3 Az újból lángra kapott karizma - A karizmatikus második színre lépése,
2Sám 15:13-19:1

Fentebb azt állítottam, hogy fia ármánykodásaiból, hamis szavaiból és tetteiből Dávid nem vett észre semmit. Absolon lázadása derült égből csap, a királyt meglepetésként éri. A meglepetés ellenére Dávid meglepően gyorsan reagál a rossz hírekre (15:14). Úgy dönt, hogy elhagyja a királyi kényelem városát; a vészhelyzet a királyt tettre sarkallja. Néhány évvel korábban, a 13:25-ben Absolon unszolására Dávid nem volt hajlandó elhagyni Jeruzsálemet, sem a 15:9-ben. Látva Absolon közeledését most kénytelen. Dávidnak ismét menekülnie kell, mint Sámuel első könyvében. Akkor Saul király üldözte, most egy trónbitorló. Akkor visszautasított minden törvénytelen eszközt a trón megszerzésére, most hasonlóan cselekszik. Tisztában van vele, hogy ajándékképpen kaphatja csak vissza a királyságot. Aláveti magát Isten kegyelmének (15:25k).

Hogy Dávid Absolon támadását nem a megerősített Jeruzsálemben várja be, több magyarázót meghökkentett. Én ezt eddigi értelmezésemmel összhangban magyarázom. A 6.r. végétől Dávid jeruzsálemi palotájába vonult vissza, s csak „kényszerítő körülményeknek" engedve hagyta azt el és vonult csatába. Mindezt úgy értelmeztem, hogy ilyen módon az elbeszélés keleti kényúrnak ábrázolja Dávidot. A 15.r.ben ismét menekül, mint a korai években, hogy a csatatéren arasson sikert. A jeruzsálemi palotában, mely a kényelem és a statikus, központosított királyság székhelye, Dávid nem oldhatja meg a válságot. Annak ellenére, hogy nem vett észre semmit fia ármánykodásából, Dávid habozás nélkül a menekülés mellett dönt (15:14). Láthatjuk őt, amint a város elhagyásakor parancsokat osztogat katonáinak, amit valószínűleg már jó ideje nem tett, lévén távol a csatatértől. Végre ismét ő és nem egyik tisztje (ld. 10:10k) az, aki irányít. Dávid felmérte a veszélyt és kész azzal szembenézni.

Rögtön a lázadás kezdetén Dávid kitűnő szónoknak bizonyul (vö. 1Sám 16:18). Meggyőzi Ittajt, hogy maradjon mellette, s egyúttal ellenőrzi hűségét is (15:19-22). Ezután a ládát visszaküldi Jeruzsálembe. Tárgyaltam Dávid központosító törekvését, melynek során a láda központi szentélybe vitelével és egy templom tervével ellenőrzése alá kívánta vonni Izráel vallását. Érvelésem szerint ezek egy keleti kényúr intézkedései voltak. Most azonban Dávid tudatában van annak, hogy nem kényszerítheti Jahvét, Izráel szuverén Istenét, hogy elkísérje és megsegítse őt (15:25k). A láda visszaküldése pontosan az ellenkezője Izráel babonás gőgjének (1Sám 4:3k) és bizonyítja a király alázatos Istenre hagyatkozását.

Dávid azonban nem csupán teológiai, hanem politikai megfontolásból is cselekszik. Isten hatalmának teológiai elismerése nem akadályozza meg abban, hogy szükségintézkedéseket foganatosítson a vereség elkerülésére. A papokat titkos ügynökökként hátrahagyja (15:27k), Húsajt pedig beépített kémként, hogy hiúsítsa meg Ahitófel tanácsát (32-36.v.). Ezzel ismét cselvető stratégaként cselekszik, amely egy sikeres karizmatikus ismérve. Dávid intézkedéseinek következménye az, hogy mire Absolon bevonul a fővárosba, Dávid ott már ravaszul megszervezte titkos tartalékait. Mindez jelentős módon fog az Absolon-lázadás összeomlásához és Dávid újbóli trónrakerüléséhez hozzájárulni. Az összeesküvés meglepetésként érhette ugyan Dávidot, de ugyanakkor felébresztette szunnyadó karizmatikus énjét. Ez Absolon végzetét fogja jelenteni. A hadvezérségre való készüléssel és karizmatikus tulajdonságai újbóli felöltésével a menekülő király megtette a visszatéréshez szükséges előkészületeket. Vajon fog-e ismét karizmatikusként cselekedni?

A 16:1-re régi megtévesztő cselei segítségével Dávid megteremtette a vonalak mögötti tartalékait, összeszedte magát és új reményt merített. Üldözött éveinek kedvelt eszközeként ismét számítóként ügyeskedik. Ez viszont újrarajzolja a katonai lehetőségek térképét. A ravasz Dávid átvette az irányítást - újból fellobbant karizmájával ismét a színen van. Még Gileádban is vannak befolyásos emberei, akikre számíthat (17:27-29). Vajon hűségüket adományokkal biztosította vagy személye miatt támogatják őt? Akár önként, akár kényszerből vagy számításból, a király segítséget kap a szükség idején. A csatára készülve a király megszemléli csapatait és bejelenti (18:2): „Én magam is veletek fogok menni." Emberei azonban könnyűszerrel lebeszélik (18:3k). A 10:17 óta nem vett részt csatában. Így ajánlkozása, bármilyen hangsúlyos is, erőtlen és visszautasításra vár. Végül a sereg, ahogy az már szokás, királya nélkül vonul ki (6.v.). Absolon vereségét már előkészítették azok az eszközök, melyekhez Dávid mint karizmatikus vezető újbóli színre lépésekor folyamodott: hatékony és meggyőző beszéd, megtévesztés és csel, valamint a stratéga tervezése.

Az olyan szükséghelyzetek, mint az Absolon-forradalom, lehetőséget nyújtanak egy karizmatikusnak, hogy bizonyítsa karizmatikus voltát. Dávid a válságban fortélyos stratégaként lett úrrá a helyzteten, megszervezve tartalékait és megtévesztve hatalmas ellenségét. Érvelésem szerint ezek az újra lángra lobbant karizma jelei. Egy ponton azonban Dávid mulasztást követ el. Saullal ellentétben ő nem vonul csatába csapatai élén, s így nem állítja helyre katona-királyi státuszát. Újból színre lép mint karizmatikus stratéga, ám a lehetőséget elszalasztva nem cselekszik katona-királyként. Ez a keleti kényúr-féle uralkodás visszaállításához fog vezetni.

2.2.4 A visszaszerzett hatalom - „Hiszen tudom én, hogy ma lettem ismét Izráel királya!"
2Sám 19:2-20:26

A győzelem után Dávid megérti, hogy a vereséget szenvedett Izráel elidegenült tőle s vezetőre van szüksége. Vajon az északi törzsek kibékülnek-e Júdával és a királlyal? Vajon egyesül-e ismét Júda és Izráel egy vezetés alatt? A különbségek és a civakodás leküzdéséhez a királynak nem kevés diplomáciai érzékre van szüksége. Neki kell a békejobbot nyújtania, amelyet a 19:12-13-ban meg is tesz. Először az északi törzsek tudatosítják mulasztásukat: kötelességük „visszahozni a királyt" (11.v.). Ezután a király saját törzsét, Júdát biztatja „a király visszahozására" (12-13.v.). Végül Júda beadja a derekát és követséget küld a királyhoz, hogy „térjen vissza" (15.v.), amit Dávid meg is tesz (16.v.). Az első jelek reménykeltők.

A hazafelé tartó út találkozásainak (19:17-41) megvannak a párjai a menekülés során (15:19-16:13). Jeruzsálem elhagyásakor Ittaj, a papok, Húsaj, sőt még a bizonytalan szándékú Ziba is hűségéről biztosította a királyt, amíg Simei nyíltan támadta. A visszaúton Dávid uralmát Simei, a bizonytalan szándékú Ziba és Mefibóset és végül öreg barátja, Barzillaj támogatja. Hűséges és korábban ellenséges emberek egyöntetűen üdvözlik a visszatérő királyt. A visszatérő király üdvözlése során azonban megfigyelhető, hogy a lelkesedés egyre csökken, ami Dávid hatalomba való visszahelyezését távolról sem teszi diadalmassá,20 és a hamarosan jelentkező bajokat előrevetíti. Látni fogjuk, Dávid hogyan fojtja el Izráel lelkesedését.

Az elhárítandó legnagyobb veszély a Júda és Izráel közti viszály. A háborúnak ugyan vége, ám a törzsek még mindig a polgárháború peremén állnak. Az elbeszélő leírja a civakodást (19:42-44), mely egyre jobban elhatalmasodik. Semmi jel nem mutat arra, hogy a király tenne ellene valamit is. Dávidot nem nagyon érdekli a feszültség. Az egyetlen intézkedés, amit hoz, Amászá hadvezéri kinevezése (19:14). Dávid érdektelensége és érzéketlensége rövid időn belül meg fogja magát bosszulni, amikor Seba elszakadásra lázítja Izráelt (20:1). Tette és Izráel lázadása Dávid tétlenségére adott válasz. A helyzet válságos és a polgárháború kiújulása fenyeget. Dávid vajon miért nem lép? Nem akarja Izráelt megnyerni magának?

Dávid tétlenségének az okát látni fogjuk, mihelyt nyilvánvalóvá válik, a trónt miért akarja visszaszerezni. Ezt ismét csak a palota-motívum sejteti. A 20:3-ban ezt olvassuk: „Amikor Dávid megérkezett jeruzsálemi palotájába, előhívatta másodrangú feleségeit..." Hogy elhárítsa a válságot, a 15:16-ban a király elhagyta a palotát ésa háremet, melyek a keleti kényúri uralkodás metonímiáinak tekinthetők. A lázadás leverése után Dávid háború előtti stílusához tér vissza, melyre ugyanazok e kifejezések utalnak. Így hát a lázadást a Dávid indulására és megérkezésére való utalás fogja közre. Fájdalom, a kettő egybeesik. A királyi palotában Dávid megtalálja régi énjét, a keleti kényúrt. Elemzésem arra is rámutatott, hogy mindez nem egy pillanat műve volt, hanem egy folyamat eredménye.

Amikor Dávid felismeri a Seba általi veszélyt, hadvezérét küldi, hogy tegye rendbe a dolgokat (20:4). Minden folytatódik, mint korábban: Dávid palotájában, Jóáb pedig intézi az ország ügyeit és elteszi láb alól politikai ellenfeleit. A könyv hátralevő fejezetei (21-24.r.), hasonlóan a korai évekhez (5-10.r.) a jogar és kard közt ingadozó királyt ábrázolják. Időnként ugyan meg fog jelenni csatában (21:15-17), ám ideje nagy részét palotájában fogja tölteni.

Dávid uralma karizmáját statikussá tette. Absolon lázadása, mely a válságról lerántotta a leplet, Dávid karizmájának visszaadta dinamikus jellegét: újból lángra lobbantotta és mozgásba hozta azt. Dávid határozatlan kísérletét azonban, hogy visszanyerje karizmatikus énjét és vezetését, a „palota" visszaszerzésének vágya hiúsította meg. Az Absolon-lázadás nem söpörte el Dávidot. Valójában felrázta őt, hogy szembesüljön uralkodásának következményeivel, s ez szolgált karizmatikus feltámadása hátteréül. Másfelől viszont Dávid karizmatikus feltámadása nem feltétlen sikertörténet. Dávid valószínűleg már nem tudott a régi karizmatikus vezetőként feltámadni, miután végérvényesen hozzászokott, hogy keleti kényúrként uralkodjon. Nem tudta uralmát mindenkitől független karizmatikus vezetőként megszilárdítani. Trónja visszaszerzésével Dávid a régi és öreg király, aki palotájában ül, távol a csatatértől. Dávid királysághoz való hozzáállása nem változott. A trón visszaszerzése (19:23) számára a keleti kényúri uralkodás folytatását jelenti. Épp annyira nem tud meglenni Jóáb feltétlen hűsége és céltudatossága nélkül, mint a válság előtt. Most Dávidnak hadvezérével való kapcsolatát fogom tanulmányozni.

2.3 Az ezredes árnyékában

Dávid után a legfontosabb és legösszetettebb személyiség kétségtelenül Jóáb. Ő az, aki a király után nemcsak leggyakrabban szerepel, hanem akinek a beosztása mint a birodalom legbefolyásosabb tisztje fontos szerepet juttat neki az elbeszélésben. Sőt, látni fogjuk, hogy időnként még a királyt is háttérbe szorítja.

A 26:6-on kívül Jóáb nem lép színre Dávid felemelkedésekor az 1Sámuelben. Ez nem véletlen. Jóáb komoly szerephez először a 2Sámuel elején jut, tehát Dávid felemelkedése után. A szereposztás az egyik főszerepet juttatta az ezredesnek. Jóáb színre lépése (2Sám 2:13) előtt az elbeszélő két szakaszt szentel a két civakodó királyságnak, Júdának és Izráelnek. A 2:1-4 beszámol arról, ahogy Dávid megkérdezi Jahvét, majd Júda királlyá választja. A szakasz első felében a főszereplő Dávid. Párbeszédet folytat Jahvéval (1.v.), és Dávid az, aki Hebrónba teszi át székhelyét (2.v.) és aki embereit is magával viszi (3.v.). Ezek után „eljöttek Júda férfiai, és fölkenték ott Dávidot Júda háza királyává" (4.v.). Tettük Dávid előző tetteire adott válasz.

A 2-3.r. előkészíti a színt a katonai vezetés témájához, mely végigvonul az egész könyvön. Sem Ísbóset, sem pedig Dávid (s ez számunkra az érdekes) nem szerepel a 2.r. végéig, mely szerint a csatát a két ezredes kezdeményezi, királyaik tudta nélkül. A 3.r. az ezredesek leszámolása. Mielőtt ebbe belekezdene, az elbeszélő egy perc szünetet tart, hogy Dávid családjáról tudósíthasson. Az érdekes az, hogy a Dávid családjáról szóló tudósításokat mindig valami háború veszi körül. Arra fentebb már kitértem, mi mindenre következtethetünk az 5:11-16 szövegösszefüggéséből. A 2:2-ben Dávid nem volt több egy szerény háztartással rendelkező törzsi fejedelemnél, ám a 3:2-5-ben már hat felesége van. Amíg Jóáb a csatatéren szorgoskodik, Dávidot otthoni teendői kötik le: vagy családot alapít (3:1-5), vagy tárgyal (3:22). Az ezredes feladata háborúzni, Dávid pedig irányítja a királyságot.

Az Abnér halála utáni megjegyzés (3:39) figyelmet érdemel. A királyban tudatosul, mennyire korlátozott a hatalma és hogy ezredese milyen fenyegetést jelent. Mindeddig Dávid teljes erejével azon volt, hogy uralmát törvényes és etikus módon szilárdítsa meg. Ezen okból két ízben sem élt a lehetőséggel, hogy Sault megölje, noha emberei biztatták (1Sám 24, 26). Továbbá, mivel tudatában volt, mennyire fontos, hogy a királyságot ne mások vérére alapozza, mindent megtett, hogy nevét tisztán tartsa. Ezért Saul gyilkosát megöleti (1.r.), s ugyanez a sors vár Ísbóset merénylőire is (4.r.). Noha Abnér halálában való ártatlanságát nyilvánosan hangoztatja (3:36k), Jóáb megússza büntetés nélkül. Az etikus kormányzás nem járható út, ha erőszakos és opportunista „ezredesek" túl nagy befolyásra tesznek szert. A karizmatikus Dávid törekvéseit a háttérben álló befolyásos emberei meghiúsítják. És túl nagy hatalommal rendelkező emberek nemcsak a politikát, hanem a politikust is befolyásolják.

Fentebb arra a következtetésre jutottam, hogy a 2Sámuelben Dávid vezetési stílusa változáson megy át. Jeruzsálem elfoglalása, fővárossá tétele és ottani letelepedése után Dávid „megállapodott" lesz, dinamikusságát egyre jobban elveszti és vezetési stílusa statikus lesz. Egyre ritkábban vesz részt hadműveletekben, inkább ezredesére bízza ezeket. A 11.r.re Dávid keleti kényúrrá válik, Jóáb pedig megbízott hadvezére. E változásnak azonban magas az ára. Az érme másik oldalát, ti. hogyan nőtt Jóáb Dávid fejére, az imént vettük röviden szemügyre. A 3:39 biztosan nem egy hirtelen változást örökít meg, hanem a király és ezredese közti kapcsolat átalakulásának egy állomását.

A 12.r.ben Dávid Betsabéval való viszonya és Úriás meggyilkolása nem tudódik ki, hála Jóáb hűségének és okosságának. Így azonban Dávid egyre inkább Jóáb lekötelezettje lesz. Az elbeszélésben később szintén Jóáb lesz az, aki, érzékelve ura bánatát, kezdeményezi Absolon visszahelyezését. És Jóáb az, aki felismeri a politikai szükségszerűséget és királya világos utasítása ellenére megöli a lázadót. Noha fia halála fájdalmas volt, Dávidnak végülis kedvezett Absolon megölése. Amiről ezután olvasunk, az a király-ezredes kapcsolatának kibogozhatatlan egymásba fonódása. A Seba-lázadás válságos órájában, és valószínűleg megsokallva Jóáb önálló akcióit, Dávid elhatározza, hogy tiszta vizet önt a pohárba; ám végzetes hibákat követ el. Ő maga „nem vonul ki" csapataival, s emellett a nem megfelelő embert bízza meg a feladattal. A végén bele kell nyugodnia, hogy a kegyvesztett ezredes megszilárdította hatalmát (20:22k). Hogy az elején kezdjem, Dávid a fejére nőtt ezredest le akarja váltani (19:14; 20:4). Ám amikor új parancsnoka, Amászá késlekedik a királyi parancs végrehajtásában, Dávid Jóáb fivérét kéri meg, nem magát Jóábot, hozza rendbe az ügyet (20:6). Ettől a ponttól Dávid újrakezdési próbálkozása kudarcra van ítélve, Abisaj ui., talán Jóáb iránti lojalitásból, átadja a vezetést. Jóáb túlságosan ravasz és befolyásos, hogy csak úgy le lehessen váltani. A történet e megjegyzéssel zárul (20:22): „Jóáb is visszatért Jeruzsálembe a királyhoz." Dávid kísérlete, hogy Jóábtól megszabaduljon, nem sikerült, az ezredes ismét hatalmon van. A királyi tisztviselők listáján elfoglalt helye bizonyítja (23.v.; vö. 8:16), hogy befolyása mit sem változott.

Jóáb jelleme nem egyértelmű. Rosenberg szerint Abnér megölésével Jóáb „mind akadályozta a dávidi politikát, mind pedig egy olyan gyilkosságot követett el, ami a király számára politikailag kellemetlen volt". Ez megismétlődik Amászá merényletében. Dávid szándéka nyilvánvalóan az volt, hogy „az ellenséges hadvezér udvari megbízásával a civódó [törzsi] területek összeolvadjanak", ám ezt Jóáb meghiúsította. „Az egység ellenzésével Jóáb gyakorlatilag Dávid ellen tett".21

Ezekben a helyzetekben Jóáb kitűnő politikai éleslátásról tesz tanúságot, mely gyakran megbízhatóbb, mint a királyé, ugyanakkor az egység elleni tetteivel szűklátókörű törzsi érdekeltségről. Jóábot az elbeszélő opportunistaként festi le, aki céljai eléréséhez nem riad vissza az erőszaktól. Így az ezredes dönti el, mikor és hogyan kell Absolont kegyelemben részesíteni vagy megölni. A Dávid rossz vezetése következtében adódó „hibák kijavításával" ő egy igazi pragmatista, aki azonban végig hű marad királyához. Ugyanakkor ez a királyi udvar egy alapvető hiányosságára mutat rá. Fentebb rámutattam arra, hogy Dávid ravasz és időnként másokat becsapó stratégaként lépett színre, aki semmilyen törvényes eszköz használatától nem riadt vissza, csak hogy hatalomra jusson. Egy karizmatikus vezető így érvényesül. Mihelyt viszont hatalma megszilárdul, a király nem tudja használni korábbi tulajdonságait, melyek elsősorban a hatalom megszerzésére valók. Felismerve, milyen hasznos lehet egy olyan hű szolga, mint Jóáb, Dávid visszavonul palotájába és Jóábra bízza a hadügyeket. Jóáb egyre befolyásosabb lesz, s idővel a király fejére nő, akinek Jóáb mellett nem kell használnia karizmatikus tulajdonságait. Ravaszságban, stratéga-gondolkodásban és megtévesztésben a 19.r.re a király nem ér fel az ezredessel, akiből viszont hiányzik a szükséges etikai tartás és politikai rálátás.

„Az ókori Keleten a király egyik alapvető kötelessége országa és népe védelme. Azzal, hogy e feladatát Jóábra ruházta, Dávid unokafivérét egy szinte megtámadhatatlan tisztséghez juttatta a birodalomban".22 Később, amikor hadjáratok és piszkos ügyek elsimításával bízza meg, a király akaratlanul is hatalomhoz juttatja ezredesét és bizalmas ügyekbe avatja bele, mint amilyen Úriás megölése volt. Jóáb bizalmas ügyekbe való beavatása és befolyásának növekedése a király hatalmát csökkenti. Az ezredes átveszi a katonai vezetést és egyre nagyobb hatalomhoz jut, annyira, hogy a 19.r.ben a király már az árnyékában van. Végül Amászá megölésével Jóáb felülbírálja a király döntését. A 11.r. után az eseményeket már nem lehet visszafordítani, így Dávid képtelen újrakezdeni és ravasz és befolyásos ezredesétől megszabadulni - Dávid túl gyenge, hogy a katonai vezetést visszavegye.

Felemelkedése idején karizmatikus vezetőként Dávid minden nehézséget képes volt megoldani emberi segítségre való túlzott hagyatkozás nélkül - ahogy egy karizmatikusnak tennie kell. Jóáb azonban fokról-fokra átvette a katonai vezetést Dávidtól. E megfigyelésből következik, hogy Dávidnak, aki sikeres hadvezérként működött az 1Sámuelben, nem igazán volt szüksége egy Jóáb-fajta ezredesre. A karizmatikus hadvezér nagyon jól megvolt az ezredes nélkül. Jóáb 2Sámuel-beli első feltűnése azonban a könyv egészének és Dávid hadjáratainak alakulását meghatározza: Dávid távol van, a főszerepet pedig Jóáb kaparintja meg. Jóáb nélkül Dávid, a keleti kényúr, biztosan nem oldotta volna meg királysága válságait; ehhez szüksége volt vakmerő és erőszakos ezredesére.

Ugyanakkor, ahogy fentebb már érveltem, Jóáb akadályozza Dávid Izráelt egyesítő törekvéseit. Az etikai tartás és politikai bölcsesség híján, valamint opportunista erőszakossága miatt Jóáb személye Dávidénak az ellenkezője. Valójában Provan szerint az 1Királyokban Jóáb meggyilkolásának az igazi oka az izráeli egységgel való makacs szembenállása volt.23 Dávid király egyesíteni akarta Izráelt; öntörvényű ezredese, Jóáb, következetesen szembeszegült királya törekvéseivel. Dávid siráma, „Mi közöm hozzátok, Cerújá fiai?" (16:10; 19:23), költői kérdés marad, mert „ezek az emberek, Cerújá fiai hatalmasabbak" a királynál (3:39).

2.4 Jelek és csodák

Dávid felemelkedését, Sauléhoz hasonlóan, jelek és csodák kísérik. Színre lépésekor Góliát ravasz és csodás legyőzésevel megszabadítja Izráelt. Ezzel megalapozza növekvő befolyását és népszerűségét. Isten szabadító segítségét élvezi, annyira, hogy még a király irigysége sem képes ártani neki. Sőt, Saul gyilkossági kísérletei csak Jahve csodás védelmére szolgálnak újabb bizonyítékként, mely miatt Saul félni kezd fiatal vetélytársától. Amikor menekülnie kell, Dávid szerencséje nem változik, inkább nyilvánvalóbbá válik. A legkülönfélébb emberek támogatására számíthat: jóakaratú emberekére a királyi udvarból (Jonatán, Míkal), vidékről (Abigail), valamint hozzá hasonló menekültekére. Egyikük (Ebjátár) jelentősen növeli túlélési esélyeit (1Sám 23:9; 30:7k), amikor az éfódot elviszi hozzá. Jahve jóakarata Dávid meneküléseiben látható. Még jeruzsálemi uralkodása kezdetén is Dávid tapasztalja Jahve katonai támogatását (2Sám 5:17kk). Csodálatos menekülések és siker jellemzi Dávid életének első felét. Ezen idő alatt Jahve beavatkozását és szabadító segítségét Dávid elsősorban katonaként tapasztalja.

Amikor hatalma megszilárdul, Dávid szerencséje és erről alkotott véleménye változáson megy át. Isten segítségét anyagi áldásokban, nem pedig katonai győzelmekben látja. Ám hatalma megszilárdulásával a jelek és csodák is abbamaradnak. Sőt, helyüket egyfajta „gazdagság teológia" foglalja el (a 2Sám 5:12-től). Ezután (a 2Sám 5 után) Isten haragja jelenik meg, mely a 2Sám 24-ben éri el hevessége tetőfokát.

Fentebb azt állítottam, hogy ha Isten szabadító beavatkozásai kezdenek abbamaradni, a karizmatikus vezető kudarcra van ítélve. Dávid Jahve beavatkozását sem látványos, explicit, sem implicit formában nem tapasztalta a 2Sám 5-ben olvasható szabadulása után. Ettől kezdve a király vezetői tekintélye csökkenni kezdett, s az Absolon-lázadásra már csak leghűségesebb emberei voltak készek osztozni nyomorúságaiban. Dávid nyilvánvalóan felismerte az okokat, és elég rugalmas volt ahhoz, hogy változtasson dolgokon. A ládát visszaküldte, ezáltal téve világossá meggyőződését, hogy Istent nem kényszerítheti, álljon mellé. Isten kegyelmére hagyatkozása révén a király lehetővé tette, hogy Isten beavatkozzon, melyre, rendkívüli formában, sor is került. Miután győztesként került ki a polgárháborúból, a király visszahelyezéséért folyó versengés bizonyítja, a törzsek elismerték Dávid karizmatikus tekintélyét. Tehát az Absolon-összeesküvés rövid idején Dávid fellépése szemlélteti az állítás igazságát: Karizmatikus vezetők tekintélye annál szilárdabb, minél inkább tapasztalják Isten szabadító beavatkozását.

2.5 A vezetésváltás

Elvettetése után Saul képtelen a filiszteus veszély ellen hatékonyan fellépni. Hadsereg-parancsnok létére nem képes népét megszabadítani. Dávid ilyen körülmények közt lép porondra. Fellépését a király hadvezéri alkalmatlansága idézi elő. Rövid időn belül sikeres hadvezérré válik. A nemzet világosan érzékeli a vezetésváltás szükségét. Természetesen Saul nem hajlandó lemondani. Ez a tény az átmenetet legalább annyira teszi nehézzé, mint amilyen izgalmassá.

A Saul-Dávid-kapcsolatot tárgyalva említettem a pótapa-mintát. Ez annyiban hasonlít a Sámuel-Saul mentori kapcsolathoz, hogy Dávid sikere pótapja féltékenységét váltja ki. Az egykori karizmatikus nem állhatja a színre lépő karizmatikust és életére tör. Ám Dávid elüldözésével Saul önkéntelenül is hozzájárul Dávid sikeréhez. Ez lényeges különbség a Sámuel-Saul-kapcsolattól. Noha „Dávid felemelkedését Saul jelenléte végig követi", csak ahogy Saulét Sámuel jelenléte követte,24 Dávid nem marad Saul (sem Sámuel) irányítása alatt. Korábban azt is hangsúlyoztam, hogy Dávid függetlensége mennyire fontos karizmatikus vezetőként elért sikereihez. Minden területen függetlenséget tanúsít. Saullal ellentétben nem tanácskozik testtel és vérrel (vö. Gal 1:16), amikor a nemzet jövője, s ennélfogva saját érvényesülése forog kockán. Amíg Saul a próféta növendéke maradt egész életében, stratégai ravaszsága és megtévesztései révén Dávid számkivetettként sikeres lesz. Dávid és Saul vezetése közt az alapvető különbség az, hogy Dávid érvényesül, megszilárdítja függetlenségét és hatalmát, mely mind feltételezi, mind maga után vonja Jahve támogatását.

Saul behódolt pótapjának, Dávid azonban nem. Függetlensége megőrzéséért nem riad vissza ura megtévésztésétől sem. Sault mentora elnyomta, de ő nem tudta elnyomni védencét. Amíg tehát a Sámuel és Saul közti feszült viszony elvetéshez és Saulnak mint karizmatikus vezetőnek a kudarcához vezetett, a Saul és Dávid közti feszült kapcsolat még inkább hozzásegíti Dávidot a karizmatikus vezetés elsajátításához. Egy területen a két kapcsolat megegyezik: mindkét esetben Saul húzza a rövidebbet. Más szempontból viszont Saul kudarca a próféta féltékenységének és dominanciájának volt köszönhető. Érdekes módon, Saul féltékenysége ellenére vagy miatt, Dávid sikeres lesz. Dávid céltudatossága sikerhez, Saul behódolása kudarchoz vezet. Az 1Sám 18:10-19:10-ben Saul nem mozdul ki palotájából. Ezzel akaratlanul is elősegíti Dávid katonai sikereit, aki viszont „ki- és bevonul a hadinép élén" a filiszteusok ellen. Így Dávid teljesíti Saul megbízatását (9:16). Saul hosszú idő után az 1Sám 19:22-ben hagyja el először a palotát, hogy Dávidot üldözze. Ha vitatható módon is, de folytatja katona-királyi küldetését. Amikor Dávid „palotájában" marad, válság következik Dávid számára is. A különbség azonban az, hogy Dávid menekülése után Saul folytatja katona-királyi működését, és hősiesen, csatában esik el; Dávid csak az Absolon-felkelés rövid idejére katona-király, és ágyban hal meg. Ennek ellenére Dávid karizmatikus vezetőként feltámad, amikor uralmát fenyegetik, mégha ez tiszavirág életű is. Saul e tekintetben kudarcra volt ítélve.

Dávid hadvezéri posztját ezredese veszi át. Jóáb ugyan nem mentora Dávidnak, ám a végeredmény alig különbözik a Sámuel-Saul mentori kapcsolattól: Jóáb a fejére nő a királynak és fokozatosan háttérbe szorítja. Saul nem ezredese, hanem egy próféta irányítása alatt volt. Ezért vallásos kontár lett, de megmaradt katona-királynak. Dávid ezredese irányítása alatt áll. Ezért báburalkodóvá válik.

Strukturalista szempontból Saul Dávid iránti féltékenységének van egy érdekes oldala. Ha a régi érzékeli hanyatlását s a színre lépő új sikerét, akár jogosan, akár paranoid módon fenyegetve érzi magát, és Saulhoz hasonlóan kezd el viselkedni: minden lehetséges eszközzel akadályozza a felemelkedő újat. A réginek feltett szándéka, hogy az újtól megszabaduljon. Továbbá ígéretei ellenére a régi soha nem fogja az újat felszabadítani, hogy az tetszése szerint cselekedjen (ld. 1Sám 17:25). Az újnak magának kell magát a régi hatalma alól és elnyomásából felszabadítani. A régi nem tudja megakadályozni az új karizmatikus vezető felemelkedését, de azt tudja hátráltatni és késleltetni, amire a Saul-Dávid átmenet szolgáltatja a példát. Ám a régi még gáncsoskodásavial is az újat segíti. Minden kétségen felül áll, hogy a karizmatikus sikerét végülis Isten hatalmas Lelke munkálja.

Preston megfigyelésének (az alacsony sorsú felemeltetése és a hatalmas bukása) van egy érdekes következménye. Mivel az utódlás kérdését irigységgel és hatalmi harcnak tekintették, különböző mértékben, de mind Sámuel, mind Saul üldözési mánia áldozata lett. Fentebb már megállapítottam, hogy ezzel a magatartással Sámuel előkészíti Saul bukását, míg Saul Dávid sikerét. Dávid még akkor is ellenáll a paranoiának, amikor fia üldözi.

Az egyik legizgalmasabb és legnehezebb kérdés Jahvénak az eseményekben játszott szerepe. Az 1Sám 16:13k Jahve tevékenységét dióhéjban foglalja össze. A régi és az új karizmatikus közti ellenségeskedés szításával Isten Lelke meg kívánja akadályozni, hogy a Sámuel-Saul kapcsolat minden nyavalyájával megismétlődjön. Más szóval, Jahve Lelke a régi és az új vezető közti viszály szításával és fenntartásával juttatja Dávidot, az új karizmatikus vezetőt hatalomra és szilárdítja meg ott.

2.6 Milyen mértékben volt Dávid karizmatikus?

Ennél a kérdésnél különbséget kell tennünk a fiatal és az öreg Dávid közt. Azt állítottam, hogy Dávid karizmája hadvezéri karizma volt. Dávid ravasz stratégaként lép porondra, aki gyakran csap be másokat célja eléréséhez. Rámutattam, hogy a megtévesztés, mint a gyenge fegyvere a hatalmas ellen, nélkülözhetetlen felemelkedéséhez. Amíg nem rendelkezik hatalommal, Dávid megtéveszt másokat - mind Saul alatt, mind az Absolon-felkelés idején, amikor karizmáját újra lángra lobbantja. A megtévesztés a Dávidhoz hasonlóan színre lépő karizmatikusok eszköze, melynek segítségével a hatalommal szemben érvényesülnek. Mihelyt hatalomra jut, Dávid nem téveszt meg másokat, viszont mások gyakran csapják be őt. Ebből következik, hogy az olyan hatalommal rendelkező vezető, akit becsapnak, eleve nem lehet karizmatikus. Egy király hatalommal való visszaélése tekinthető foglalkozási ártalomnak. Ezért a hatalomra kerülés nagy veszélyt rejteget a karizmatikus vezetőnek. A karizmatikus célja a karizmatikus eszmény elérése, Dávid esetében hadvezérként hatalomra jutni. Hatalomra jutva célja a hatalom megtartása. A hatalom a Dávidhoz hasonló karizmatikusok esetében megnehezíti, hogy megmaradjanak karizmatikus vezetőknek. Egy „hatalmon lévő karizmatikus" vagy egy „hatalommal rendelkező karizmatikus" az esetükben önellentmondás.

A két tulajdonság, mely Dávid karizmáját nyilvánvalóvá teszi, önállósága és, szorosan kapcsolódva ehhez, céltudatossága. Igyekeztem hangsúlyozni, hogy az elbeszélés szerint Dávid mindkét mentorától, Sámueltől és Saultól is próbálta magát függetleníteni színre lépésekor. Ugyanígy Dávid céltudatosságát az 1Sámuelben döntéseiben láthatjuk. A 2Sámuelben azonban Dávid fokozatosan elveszti önállóságát és ezredese árnyékába kerül. Ennek jeleként és ezzel párhuzamosan vagy szerepe veszít jelentőségéből, vagy ő maga határozottságából. Ezt számos területen láthatjuk: hadviselésben, igazságszolgáltatásban és a családi életben. Karizmáját ritkán használja, úgyhogy a 2Sámuel nagy részében nem tekinthető karizmatikusnak. Annyira elerőtlenül, hogy a Jóáb nyugdíjazására tett kísérlete csúfos kudarccal végződik. Dávid elődjét követi: ahogy Saul karizmája határozatlansága és Sámueltől való függősége miatt aludt ki, úgy Dávidét megbízatása és a keleti kényúrként való uralkodás közti ingadozása oltja ki. Egy ingadozó karizmatikus ezért önellentmondás és kudarcra van ítélve.

Mindez Dávid karizmájának a céljával függ össze, mely katonai felszabadítás. „Jahve vele volt", olvassuk gyakran, s ez hadi sikereire vonatkozik. Számkivetettként Dávid Jahve segítségét és beavatkozását tapasztalja. A 2Sám 8 után azonban Jahve szabadításai megszakadnak. Csak amikor ismét menekülnie kell, ezúttal Absolon elől, térnek vissza a Jahve szabadítására való utalások. Más szóval, az, hogy Dávid figyelmét teljesen a királyi hatalom megtartása köti le, karizmáját statikussá teszi és kioltja; és egy statikus karizma ismét csak önellentmondás. Az Absolon-összeesküvés felrázza Dávidot, és lángra lobbantja és dinamikussá teszi karizmáját. Ez arra utal, hogy Dávid karizmája, mint a karizma általában, csak szükséghelyzetben működik, azaz Jahve segítségére és beavatkozására hagyatkozva.

A szunnyadó karizma a karizmaikus vezető küszöbön álló végét jelzi. Ehhez az első lépés a karizmatikus eszmény iránti lelkesedés lankadása a karizmatikus részéről. Amikor Dávid figyelmét palotája kezdi lekötni és Jahve harcait másra bízni, természetesen a katonai vezetés karizmatikus eszménye iránti lelkesedése is kihűlőben van. Ez Saullal összehasonlítva válik igazán élessé, akit noha Jahve elvetett, továbbra is katona-királyként vezette népét. Dávid elkötelezettségének kihűlése látható abban is, ahogy az igazságos uralkodástól és hadvezetéstől fokozatosan a keleti kényúri uralkodás stílusát veszi fel 2Sámuelben.

A karizmatikus vezetés feladásának (2Sámuel eleje) első következménye Dávid elkötelezettségén vehető észre. Amíg az 1Sámuelben Jahve csatáit harcolja (25:28), a 2Sámuelben Dávidot jobban érdekli a hatalom megtartása. Ennek egyik jele kétes értékű központosítása, minek következtében a keleti kényúri uralom foglalja el Dávid látterét, míg végül karizmája kialszik. Ha karizmatikus hadvezérek visszavonulnak palotájukba és ezredesükre bízzák az államügyeket, ez a sors elkerülhetetlen. Dávid uralma mutatja, hogy a karizmatikus és a keleti kényúri királyság összeegyeztethetetlen. De vajon elkerülhetetlen sorsa-e a karizmatikus vezetőnek, hogy, hasonlóan Saulhoz Sámuel árnyékában és Dávidhoz Jóáb árnyékában, báburalkodóvá válva karizmája kialudjon? A karizmát Isten Lelke ajándékozza. De karizmatikusként színre lépni, a karizma megtartásával összehasonlítva, éppoly könnyű, mint a hatalmat megszerezni, ha annak megtartásával hasonlítjuk össze. Dáviddal a karizmatikus katona-királyok kora véget ért. Ki lesz a következő?

                                                                                                                           
1 A könyv megjelölése nélküli bibliai utalások az 1Sámuelre vonatkoznak.
2 Edelman, D. King Saul in the Historiography of Judah (JSOTSup 121). Sheffield: JSOT Press, 1991, 51.
3 Miscall, P.D. 1 Samuel: A Literary Reading. Bloomington: Indiana University Press, 1986, 128.
4 Ld. Gooding tanulmányát: Barthélemy, D.; Gooding, D.W.; Lust, J. and Tov, E. The Story of David and Goliath: Textual and Literary Criticism; Papers of a Joint Research Venture (OBO 73). Fribourg: Éditions Universitaires-Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht , 1986, 68.
5 Miscall, P.D. The Workings of Old Testament Narrative (Semeia Studies). Philadelphia: Fortress Press-Chico: Scholars Press, 1983, 61.
6 Rosenberg, J. King and Kin: Political Allegory in the Hebrew Bible (ISBL). Bloomington & Indianapolis: Indiana University Press, 1986, 179-81.
7 Edelman, D. King Saul, 124f.
8 Campbell, A.F. Of Prophets & Kings: A Late Ninth Century Document (1 Samuel 1-2 Kings 10) (CBQMS 17). Washington DC: CBAA, 1986, 38.
9 Thompson, J.A. "The Significance of the Verb Love in the David-Jonathan Narratives in 1 Samuel", VT 1974, 24: 334-38.
10 Wong, G.C.I. "Who Loved Whom? A Note on 1 Samuel xvi 21", VT 1997, 47: 554-56.
11 Miscall, P.D. The Workings, 68.
12 Flanagan, J.W. "Succession and Genealogy in the Davidic Dynasty", The Quest for the Kingdom of God: Studies in Honor of George E. Mendenhall (eds. H.B. Huffmon, F.A. Spina and A.R.W. Green). Winona Lake: Eisenbrauns, 1983, 35-55, 38.
13 Josipovici, G. The Book of God: A Response to the Bible. New Haven: Yale University Press, 1988, 201.
14 Long, V.P. "How Did Saul Become King? Literary Reading and Historical Reconstruction", Faith, Tradition, and History: Old Testament Historiography in Its Near Eastern Context (eds. A.R. Millard, J.K. Hoffmeier and D.W. Baker). Winona Lake: Eisenbrauns, 1994, 271-84.

15 A könyv megjelölése nélküli bibliai utalások innen a 2Sámuelre vonatkoznak.
16 Ehhez az irodalmi eszközhöz ld. Weiss, M. "Einiges über die Bauformen des Erzählens in der Bibel", VT 1963, 13: 456-75.
17 Szükségtelen megjegyeznem, hogy héberben a „palota" és a „templom" szó megegyezik.
18 Ld. Polzin, R. David and the Deuteronomist: A Literary Study of the Deuteronomic History. Part Three: 2 Samuel. Bloomington & Indianapolis: Indiana University Press, 1993, 88-108
19 Simon, U. "The Poor Man's Ewe-Lamb: An Example of a Juridicial Parable", Bib 1967, 48: 207-42, 209.
20 Gunn, D.M. "From Jerusalem to the Jordan and Back: Symmetry in 2 Samuel XV-XX", VT 1980, 30: 109-13, 113.

21 Rosenberg, J. King and Kin, 168; kiemelés tőle.
22 Schley, D.G. "Joab and David: Ties of Blood and Power", History and Interpretation: Essays in Honour of John H. Hayes (eds. M.P. Graham, W.P. Brown and J.K. Kuan; JSOTSup 173). Sheffield: JSOT Press, 1993, 90-105, 102.
23 Provan, I.W. "Why Barzillai of Gilead (1 Kings 2:7)? Narrative Art and the Hermeneutics of Suspicion in 1 Kings 1-2", TB 1995, 46: 103-16, 111f.

 24 Preston, T.R."The Heroism of Saul: Patterns of Meaning in the Narrative of the Early Kingship", JSOT 1982, 24: 27-46, 38.