AZUTÁN FELMENT A HEGYRE ÉS MAGÁHOZ SZÓLÍTOTTA, AKIKET KISZEMELT. ÉS AZOK ODAMENTEK HOZZÁ. KIVÁLASZTOTT KÖZÜLÜK TIZENKETTŐT, HOGY VELE LEGYENEK ÉS KIKÜLDJE ŐKET PRÉDIKÁLNI, ÉS HATALMUK LEGYEN A BETEGSÉGEK MEGGYÓGYÍTÁSÁRA ÉS AZ ÖRDÖGÖK KIŰZÉSÉRE.

Jézus teszi értük, amit tehet, de utána FELMEGY A HEGYRE... Kilép az emberi elvárások teljesítésének köréből. Nekünk is ki kell lépni abból, amit emberek várnak el tőlünk? Akár jó, akár rossz? Ha csak így tapasztalhatjuk meg, merre, mire mozdít Isten, akkor igen. Jézus tud kilépni. Fölfelé nyitott szívvel. Utána csak az a tizenkettő jön, ők követik, akiket KIVÁLASZTOTT, HOGY VELE LEGYENEK. Mire választotta a tizenkettőt?

Hogy mindvégig közelében legyenek, tanúi annak, amit mond, cselekszik, él,
Hogy szerteküldje őket prédikálni, beszélni Isten országáról és szabadításáról,
Hogy hatalmat, erőt nyerjenek tőle a betegek gyógyításához, ördögök kiűzéséhez...

Mindegyiket erre választotta? Eldönthették, hogy követik, vagy nem követik, miben lesznek egyek vele, és miben nem? Minden tanítvány, akit megszólít, lehet apostollá? Kiválasztott alkalmatlant is? Kerülhet közéjük áruló is? Miféle választásra van lehetőségünk? Őrá figyelni, szavát érteni, hittel mozdulni? Mi hogyan felelünk? Bólintunk, vagy elfordulunk? Valóságosan megyünk utána, vagy csak az erre nézve elvárható lépések látványát éljük mások elé, amit krisztuskövetésnek nevezünk? Min múlik, mivé leszünk? Júdássá, Péterré, Tamássá? Számít, mire születünk, mibe kerülünk, vagy leginkább az, hogyan vagyunk abban, amiben?

"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk (Simone Weil ) A romantikus imádkozó mindig kér: ilyen, vagy olyan változást ... míg a másik erőért könyörög, azért, hogy bármi jöjjön is, ereje legyen egyként elviselni a jót és a rosszat, a szerencsét és a csapást. (Legyen meg a te akaratod ). Időről időre választanunk kell, de ha valóban szabadon választunk, mindig azt választjuk, amiben élünk. Ennek a gondolatnak mélyén az a meggyőződés él, hogy az adott körülmények kényszere a legalkalmasabb arra, hogy rászorítson bennünket a látszat átlépésére." Pilinszky János - Szög és olaj

Mi szeretnénk tehermentesíteni az életünket, szabadulni, kilépni a nehezekből, nem arra vágyunk, amire lehetőségünk van. Ha rossz történik velünk, ha elhordozhatatlanná válnak a terhek, hinni akarjuk, nem ez a mi életünk. Merünk-e benne maradni, Istenre hagyatkozni? Krisztus nem döntötte el, mi történjen, mi ne történjen vele, azt akarta: Legyen meg Isten akarata... Nem menekült el a kiszolgáltatottság, megaláztatás, szenvedés és kínhalál elől.
ÍGY TETTE APOSTOLLÁ A TIZENKETTŐT: SIMONT, AKINEK A PÉTER NEVET ADTA, ÉS JAKABOT, A ZEBEDEUS FIÁT, ÉS JÁNOST, JAKAB TESTVÉRÉT, ÉS A BOANERGES NEVET ADTA NEKIK, AMELY AZT TESZI, MENNYDÖRGÉS FIAI, ÉS ANDRÁST, ÉS FÜLÖPÖT, ÉS BERTALANT, ÉS MÁTÉT, ÉS TAMÁST, ÉS JAKABOT, AZ ALFEUS FIÁT, ÉS TÁDDEUST ÉS SIMONT, A KANANEUST, ÉS JÚDÁS ISKÁRIOTEST, AKI EL IS ÁRULTA ŐT.

Van a tizenkettő közt, akiről többet tudunk, van, akiről kevesebbet. Van, akinek csak a nevét tudjuk, és azt, hogy mikor megszólították, követte Őt. De van, akiről kiderül a történések, az események során, miféle ember... Hogy hallgatag, hogy szenvedélyes, hogy magában bízó, hogy pénzsóvár, hogy szerepvágyó, hogy kivagyi, hogy kételkedő, hogy aggodalmaskodó...
Szóval, nem a mindenkinél különbek ők, hanem épp úgy esendők, megkísérthetők, mint mi.
Ha Krisztus mellett maradunk, szabaddá tehet, megáldhat a saját életünkkel, azzal, amiben vezetni akar. Mi, akiket megszólít, mehetünk vele, hozzá, választhatják Őt, a tanítványságot.

TÚRMEZEI ERZSÉBET 
            ECCE HOMO 
            ÍME AZ EMBER

(Munkácsy képéhez)

A rónaságon bús böjti szelek
Zúgása zengi: Krisztus közeleg,
Ma is, mint rég a szent Sion felé,
Romlástól népét, hogy megmentené,
S a bűneimmel együtt lép elébe,
Munkácsy zordon Ecce homo képe.

Oszlopos tornác közepén állván
Bíborköntösben, mereven, márvány-
szoborként - kezében kormánypálca
szerepét leveles nádszál játssza -
Tomboló viharban gránitsziklaszál:
Bősz, dühtengerárban Jézus Krisztus áll.

Révedező szeme messzire néz,
Homlokán a töviskorona kész.
Gyógyító két keze kötözve csüng.
- Borzadva fordul el tekintetünk
E képtelen képtől, hogy Isten Fia
Szívének értünk mit kell hordania.

Szitokra nyílt tömegnyi kerge száj
Hazug beszédje mind feléje száll,
A szent és tiszta Megváltó felé.
De Ő csak áll. Isten Így rendelé:
Megostoroztatik, megcsúfoltatik,
Pogány helytartó kezébe adatik.

Pilátust nézd! Ruhája római.
Tekintete? Megalkuvó mai.
A képen ott áll Jézus oldalán.
Megvédné. De bajba jutna talán.
Ecce homo! Királyotok! Vigyétek!
Mosom kezem. Nem terhel semmi vétek.

Krisztus csak áll. A tömeg háborog,
"Feszítsd meg őt" - kiáltja száz torok.
Öklök lódulnak levegőbe fel,
- Magdolna már az Úrhoz esdekel,
És Mária némán, halotthalványan
Ott roskadoz az apostol karjában.