Hitetlenül kezdtük az életünket, két gyerekünk volt már, amikor megtértünk. Természetesen betagozódtunk egy gyülekezetbe, ahol a férjem hamarosan presbiter majd gondnok lett. A mi gyermekeink szinte ugyanúgy élték az életüket, mint a lelkészgyerekek, mert természetes volt, hogy vasárnap templom, ünnepekkor templom, szolgálat, segítség teljes mellhosszal a lelkész mellett. Táboroztatás, ifjúsági munka, sütés-főzés, ha kell. Azt gondolom, hogy ez a kérdés nem lenne ilyen nagy, ha a presbiterektől elvárnák azt, amit a Biblia is elvárna: templom, szolgálat, adakozás stb. A lelkészgyerekek nem lennének ilyen különlegesek, ha minden presbiter minden családtagjával minden alkalommal ott lenne a gyülekezetben. Barátokra és hasonló sorsú társakra találnának a presbitergyerekek között.

Férjem később elhívást kapott a lelkészi szolgálatra, elvégezte a teológiát, és ma egy kis gyülekezetben szolgál. Mindig mondjuk a gyerekeknek, hogy mi nem azért vagyunk ott minden gyülekezeti alkalmon, mert a lelkészcsalád vagyunk, hanem azért, mert egy hívő család vagyunk. Apának rendszertelen ugyan a munkaideje, de a mozdonyvezetőké, vagy a mentősorvosoké is az. Valóban elütnek a többi gyerektől a faluban, de ez nemcsak az apjuk miatt van, hanem azért is, mert más az értékrendünk. Ők nem néznek bizonyos filmeket, de nem azért, mert ők a lelkészgyerekek, hanem azért, mert igényesnek kell lenni. Titkon azért ők is tesznek olyasmit, aminek nem örülnénk, de meg kell hagyni a fiataloknak a tékozló fiú útját. Reméljük, hogy sikerült felmutatnunk egy utat, amelyen majd ők is járni szeretnének, a Krisztus követését.

Hozzászólás a Különcök a lelkészgyerekek? című írásához.