„Nem az a baj, ha az emberek nem hisznek semmiben, hanem az, hogy Isten helyett egy másik emberben hisznek.” G. K. Chesterton

Az ember mindig is kereste a választ az élet nagy alapkérdéseire: miért élünk? Miért halunk? Hogyan tehetnénk jobbá, szebbé életünket, s hogyan biztosíthatjuk magunknak a túlvilági létet? A vallási kultuszok idején a kultuszszemélyek, a papok, a szentek általában ennek a tudásnak voltak birtokosai. A hétköznapi ember rájuk hagyatkozva kereste az utat Istenhez, közvetítőként, kapocsként szolgáltak a föld és a menny között.
A századok folyamán azonban az ember került Isten helyére, s kérdéseinkre a választ immár nem az égben keressük, hanem földi dolgokban. Hiszünk a politikában, a tudományban, a gazdasági felemelkedésben, az emberi jóakaratban, s ki tudja még, mi mindenben, s ezek szerint alakítjuk eszményképeinket is. A fiatalokra azonban leginkább a celebkultusz hat.

Celebkultusz

Ma már tudományosan is vizsgálják a sztármánia hatásait, s létezik egy lelki betegség is, a CWS (Celebrity Worship Syndrome), amelynek alapja a celebek imádata. A szindróma sajátosságai között találjuk a realitástól való elszakadást, a beszűkült látásmódot, a kényszertevékenységeket, a manipulálhatóságot, a rögeszmés ragaszkodást egy-egy fikcióhoz, a fanközösség normáinak való eszetlen megfelelni vágyást.
Ha megvizsgáljuk ezeket a tüneteket, rá kell döbbennünk, hogy Európa lakosságának java része már a múlt században is celebfüggő volt. Csak a celebjeinket sajnálatos módon Hitlernek, Mussolininek, Francónak, vagy éppen Sztálinak, Rákosinak, netán de Gaulle-nak vagy Churchillnek hívták.
Ahogyan a felvilágosodás sutba dobta a vallás eszményképeit, úgy az ezredfordulóra a politikai hősök glóriája is megfakult. Ma már kevesen hisznek abban, hogy jólétünk a politikus kezében biztos helyen van. Mindenki a saját sikerének kovácsa, s ehhez a sikerhez bizony kemény harcok árán juthatunk el. Nem véletlen tehát, hogy korunkra így felerősödött a sztárkultusz. A celeb ugyanis az a tökéletes lény, aki egy számára kialakított, külön mennyországban él. Egy olyan világban, amely számunkra, egyszerű halandók számára elérhetetlen. Mégis próbálják elhitetni velünk, hogy a részesei lehetünk, ha megfelelően adózunk a média oltárán. S mi lassan elfelejtjük saját céljainkat, észre sem vesszük, hogy a világ, amelyben élünk, már nem a mienk, hanem másoké.

Szép új világ

A valóság tükrözése a filmvásznon kicsit másként hat, mint mondjuk a festészetben vagy az irodalomban. Egyik filmes ismerősöm mesélte, hogyha a történetben egy tárgynak vagy egy színhelynek fontos szerepe van, akkor sohasem az eredeti tárgyat vagy helyszínt használják, hanem annak 3D-s grafikai verzióját. A valóság ugyanis sohasem lehet olyan szép és tökéletes, mint a számítógépes grafika. Fakóbb és halványabb, ezért érdemes lecserélni a virtuálisra, ha azt akarjuk, hogy valóban megragadja a nézők képzeletét.
Valójában ugyanez a helyzet a sztárokkal is. Megfigyelhető az a pszichológiai hatás, hogy a hirtelen, üstökösként felemelkedő celebek ugyanolyan hétköznapi emberként indultak, mint bárki más. A társadalom alsó rétegeiből felemelkedő, kápráztató tehetségű művészek egyik első prototípusa az ötvenes évek lázadó ifjúságának ikonja, James Dean és Marilyn Monroe. Mindketten igen hányatatott gyermekkort tudhattak maguk mögött, amelyből nem hiányzott az elhanyagoló szülők, az árvaház és a brutális mostoha képe sem. A keményen dolgozó, akár kétkezi munkát is végző, törekvő fiatal milliók példaképe lett, de nem csak az önmegvalósítás, hanem az önpusztítás területén is: mindketten keményen drogoztak, és saját kezükkel vetettek véget életüknek.
A közülünk jött hősök példáját Dean és Monroe után sok százan követték. A „szomszéd fiú/lány az utcából” karakterét hozza Keanu Reeves, Johnny Depp, Audrey Tautou, vagy éppen a Csillag születik vagy az X-faktor magyar sztárjai, mint Tabáni István, Kökény Attila, Tolvai Reni. Az azonosulást elősegítő természetességet azonban rövid úton levetik a celebek, hiszen hosszú távon senkit sem érdekel a szomszéd srác sorsa. Az viszont milliókat, hogyan lesz képes világkarriert elérni. És az egykori hétköznapi hősök lassan elvesztik életszerűségüket, s egyre inkább kezdenek 3D-s, virtuális figurákká silányulni.
A fanok saját frusztrációikat, kudarcaikat, félresikerült életüket próbálják ellensúlyozni azzal a virtuális valósággal, amelyet a celebgyárak kínálnak a televízió, a mozi vagy a zenei élet világán keresztül. A napi problémák elől könnyebb a média által gyártott szép új világba menekülni, mint szembenézni azzal, hogy saját erőből képtelen vagyok rendbe hozni az életem. Könnyebb egy álomvilágban élni, mint letenni a sorsom és hétköznapjaimat Isten kezébe, aki valóban képes bennem és körülöttem új világot teremteni.