A tabu szóról egy homályos kép ugrik be Pali bácsi jegyzeteiből: tabu az, amit nem szabad érinteni, nem szabad ránézni, nem szabad kimondani, nem szabad szinte tudni sem róla, annyira szent és annyira nem evilági – esetlegesen annyira veszélyes, mert kiváltja az istenség haragját.

Én a mai református egyházi valóságban ilyen tabunak érzem és élem meg az érdekeinket. Mindenkinek vannak, de senki nem beszél róluk világosan és nyíltan. Amolyan érinthetetlen szent tehén. Ráadásul mindenki tudja, hogy kinek mi a saját, jól felfogott érdeke és nyilvánvalóan aszerint is viselkedik, de cinkosan összekacsintunk, mint a jó betyárok, s ha ő képviseli a saját érdekét, akkor én is fogom az enyémet, most már bebiztosítva. Kéz kezet mos.

Baj ez? Szerintem nem akkora probléma, hiszen mindenkinek vannak érdekei. Érdekelt vagyok jómagam is abban, hogy legyen fizetésem, hogy a családom ne haljon éhen, így nem osztom el az utolsó filléremet is a szegényeknek, illetve nem adok a Gyermekrák Alapítványnak, ha nincsen miből. Érdekelt vagyok abban is, hogy legyen az egyházközségben egyházfenntartó, hogy a fentebb említett fizetésem ki legyen fizetve, lehetőleg időben. Érdekelt vagyok abban, hogy ha lehet, minél több munkatársam legyen, akik bizonyos terheket levesznek a vállamról. Érdekelt vagyok rengeteg mindenben, s ennek megfelelően igyekszem irányítani is az eseményeket lehetőségeim szerint.

Amit bajnak érzek, hogy ezekről az érdekekről nem merünk nyíltan beszélni. Mert akkor mindenkié ki kell, hogy derüljön, s van, akinek nem lenne kellemes. Mert az érdekek mellett előkerülhetnek a célok is, ez pedig lehet nagyon kellemetlen is, sőt kiábrándító.

Inkább tegyük meg tabunak a témát. Nem lát, nem hall, nem beszél – ez a biztonságos. A nagy közös cél az evangélium terjedése, ezt mutassuk kifelé, s higgyük el magunk is, a többit pedig senki ne érintse, mert veszélyes lehet!

Valóban ez a helyzet? Nem tudom. Ám hogy nem beszélünk az érdekeinkről, bennem kétségeket támaszt, amint az látszik is. De nem csak bennem, nagyon sok gyülekezeti tagban is, s máris nyakunkon a fantazmagóriák hada. Engem érdekelne – ti mit gondoltok?