Minden alkalommal fogom a fejem, mikor egy lelkész arra büszke, hogy évek óta nem volt szabadságon. A gyülekezetéért „meghaló" szolga pózába merevedett.
A felszín alatt pedig egy szenvedő, kimerült, üresjáratban pörgő embert látok.

Miért nem mennek a lelkészek szabadságra? Van, aki nélkülözhetetlennek hiszi magát, és ha néhány napra elmegy is a gyülekezetéből – rokonlátogatás, konferencia stb. ürügyén –, a mobil mindig bekapcsolva, még a legcikibb helyzetekben is, mert őt bármikor hívhatják, kereshetik, mert nélküle „nem megy a szekér".
Más pásztor arra hivatkozik, hogy nincs pénze elmenni nyaralni. Az álomnyaralás akár több havi fizetésbe is kerül, és a hazai üdülőhelyek olcsósága is drága lesz három-négy gyerekkel. De tényleg csak a pénzen múlik?
És ott van még a legnagyobb tévhit: a gyülekezet érdekeit kell mindig szem előtt tartani, ezért önmagam igényeit, vágyait a háttérbe szorítom. A szolgálat még a szolga (lelki) egészségénél is fontosabb.

Számtalan ürügy van arra, hogy egy lelkész ne nyaraljon, ne kapcsolódjon ki, ne adjon magának egy kis időt, ne foglalkozzon magával. Tágítva a kört, kis hazánkban szinte mindegyik segítő foglalkozású réteg (egészségügyi dolgozó, szociális munkás, tanár, segítő szakember stb.) nagyon keveset foglalkozik a saját pihenésével, kikapcsolódásával. És itt nem csupán a nyaralásra kell gondolni, hanem a mindennapos „turn off"-ra, mert az állandó „stand by" kimerít és lemerít.

Mit lehet tenni azért, hogy időt adjak magamnak, kikapcsoljak, feltöltődjek, megelőzzem az egyre népszerűbb és közhelyesebb kiégést? Gyökössy Bandi bácsi óta egyre többen ismerjük a bemosakodás és a kimosakodás lelkigondozói jelentését. Ezt az értelmezést kibővítve egy szakmai körben néhány hónapja arról beszélgettünk, kinek milyen személyes módszere, eszköze van a kimosakodáshoz. Hogyan kapcsolódsz ki? Milyen az, amikor csak úgy vagy? Nem a házimunkával foglalkozol, nem kerti munka közben agyalsz a következő igehirdetésen vagy a heti teendőkön, hanem egyszerűen csak úgy vagy? Sokféle válasz született, de mindegyik egyben megegyezett: a napi, heti teljes kikapcsolás pihentet, feltölt, regenerál és nagyban hozzásegít önmagunk megvédéshez. Nyugodt, összeszedett belső világgal sokkal több energiát tudok fordítani a munkámra, nagyobb a motivációm és kreatívabb vagyok. E nélkül pedig olyan leszek, mint a megfáradt cowboy, aki soha nem tölt, csak lő, mert a lőszer már rég elfogyott.

Ez az, amit sokan nem tudnak, mert nálunk (még) nincs kultúrája. Nem tanítják sem a teológiákon, sem más egyetemeken. Azt gondoljuk, egy lelkésznek elég, ha naponta olvassa a Bibliát, imádkozik, teológiai irodalmat forgat.
Ez elengedhetetlen, hogy az istenkapcsolata ápolt, aktív, személyes és hiteles legyen. A teológiai irodalom sem elhanyagolható, mert szakmai felkészültség nélkül középszerűek és unalmasak vagyunk. De mindez még kevés ahhoz, hogy minden szempontból pihentek, frissek, hatékonyak legyünk.

Néhány dolog, ami segíthet a kimosakodásban: naponta legalább fél óra, heti tevékenységnél pedig három-négy óra, amit fordítsunk magunkra. Két szempont alapján válasszunk elfoglaltságot. Az egyik, hogy teljesen kikapcsoljon, ne legyen lehetőségünk gondolkodni az aktuális dolgainkon. A szellemünkkel is kapcsolódjunk ki, ne csak a testünkkel. A másik, hogy örömmel töltsön el, amit csinálunk. Keressük meg azt, ami teljesen leköt és örömet szerez. Ez az apró titok a teljes kikapcsoláshoz.

Ennél a pontnál jönnek az újabb kifogások. Nekem erre nincs időm, nem tudom, hogyan kell csinálni, én ezt nem engedhetem meg magamnak.

Az állandóan kifogásokat keresőknek és kételkedőknek csak annyit mondok, hogy arra van időd, amire időt szakítasz, és ha önmagaddal szemben nem vagy igényes (legalább ennyire), akkor a szolgálatodban, munkádban, hivatásodban sem vagy igazán igényes. Amikor azokról gondoskodsz, akik rád vannak bízva, ne feledd, köztük saját magadra is rá vagy bízva.