A nemrégiben levelet kaptam egykori általános iskolám fiatal magyartanárától, melyben arról ír, szeretné rendhagyó módon is újfent felhívni tanulóinak figyelmét az olvasás, a kultúra fontosságára. Ezért arra gondolt, kortárs írók, költők, művészek saját kezűleg írt, rövid, kis ösztönző írásait kereteztetné be és tenné ki a tanterem falára. Kér hát, fogalmaznám meg én is néhány mondatba sűrítve, miért tartom fontosnak a verset, a költészetet, egyáltalán a kultúrát, művelődést, az olvasást.

Hosszasan tanakodtam, mit is írjak. Mert bár egyszerűnek tűnik a kérdés, s igen kézenfekvőnek a válaszlehetőségek is, egy A/4-es papírra (mert egy szép piros lapot is mellékelt a kedves tanárnő, ugyanis, mint írta, a fehér falra színes lapokon és színes keretekben kerülnek majd fel az írások), nem sok szöveg fér plakátszerű elrendezésben, meglehetős betűmérettel. Azt is jól tudom, hogy a diákság egy része nagyon is szigorú kritikus tud lenni az efféle okításokat illetően.

Végül, ügyelve, hogy valahogy kitöltsem az egész oldalt, sorokba tördelve ezt írtam a tűzpiros papírra: 

Kérdezitek:
miért fontos a vers, a költészet?
s miért az olvasás?
Visszakérdezek:
mért fontos a hús, a kenyér?
miért a táplálkozás?
Ahhoz, hogy egészségesek lehessünk, testünk egészének – így bensőnknek is – szüksége van a rendszeres, minőségi és változatos táplálkozásra.
Szerintetek?  

Mert magam mindig is szellemi táplálékként tekintettem az olvasásra, még ha ifjúkoromban erőgyűjtésnek, lelki edzésnek, belső építkezésnek neveztem is inkább a korán szokásommá váló rendszeres reggeli csemegézéseket aktuális olvasmányaimból.

Úgy tizenkét-tizenhárom éves korom körül vált szokásommá olvasással kezdeni a napot, amikor felfedeztem Vernét. Jules Gabriel Verne-t. De a könyvek borítói szerint Verne Gyulát, akiről ezért elsőre azt is hittem, magyar író. Esténként, közvetlenül a lámpaoltás előtt mindig gyorsan beleolvastam a lezárult fejezet utáni következőbe is, hogy reggel rögtön, még az ágyból való felkelés előtt, onnét folytathassam. Később meg már tudatosan is kezdtem edzeni magam. Így neveztem el magamban ugyanis a napot indító olvasásokat, mert az elolvasottakból, úgy mint Füst Milán naplójából, Rilke, Seneca leveleiből, nagy művészek, nagy gondolkodók bölcseleteiből, régi és kortárs filozófusok tételeiből igyekeztem felvértezni magam az aznapi megpróbáltatásokkal szemben.

Ám, bár egy idő után valóban végtelen belső nyugalommal indultam el rendre otthonról, a napi történések folyamán csak nagy ritkán sikerült alkalmaznom a reggelenként magamba szívott eltökéltséget.

Epiktétosz Kézikönyvecskéjét például szinte betéve tudtam, többször is elolvastam egy ültő helyemben, aztán napokra bontva, ötvenhárom napon át, majd újra egyben, gyakran előfordult, hogy napközben is bele-belenéztem, pontosan mondom-e magamban, amit nagyon meg akarok jegyezni – mégsem, vagy csak nagyon ritkán voltam képes arra, hogy a tanítás szellemében cselekedjek, viselkedjek, reagáljak a történésekre, megőrizzem magatartásomat a természetnek megfelelő állapotban. Mert hiába tudtam, hogy balgaság fölháborodni azon, ha az embert lefröcskölik a forró napon az úszómedence mellett elhaladva, ha ilyen ért, én bizony felháborodtam.

És hiába vallottam már magam is, hogy egyes dolgok hatalmunkban vannak, mások nincsenek, és csak azt kellene magaménak tartani, ami valóban az enyém, még a hatalmamban nyilvánvalóan nem lévő problémás dolgok esetében is csak nagyon ritkán tudtam magam túltenni a legegyszerűbb semmi közöm hozzával.

Perszem akkor még nem tudtam, hogy a hogyanokra (hogyan megélni? hogyan elviselni, megcselekedni?) hit nélkül sem a bölcsesség, sem a filozófia, de a hagyomány, a művészet, sőt a tudomány sem képes igazi, megnyugtató választ adni.

Csak amikor megismertem az élő Istent, és kegyelméből a korábban csupán egy irodalmilag is minősíthető kiváló könyvnek, írásgyűjteménynek tekintett biblia kezdett megnyílni előttem is, akkor világosodott meg ez bennem, ám onnantól a hogyanokra is választ és valóságosan is erőt adó, legértékesebb szellemi táplálékként reggeli rendszeres olvasmányaim immáron Isten igéi lettek.

Azóta gyakorlom reggelente, míg a test kávézik, a lélek a Bibliából reggelizik.