Még egy nagyon morbid, riasztó fekete komédiát is közelebb hozhat hozzánk, ha a táplálkozás egyetemes és bibliai szimbolikája segítségével próbáljuk értelmezni. Magyarországon 2008-ban láthattuk először az Ádám almái című felejthetetlen (és mélyen keresztény kicsengésű) film rendezőjének Zöld hentesek című alkotását. A film központi motívuma a kannibalizmus. És hát bizonyos szempontból igaza van az egyik blogbejegyzőnek: „Olyan kemény, mint a fagyasztott cipőtalp betonba öntve.” De sokkal több is ennél.

Sajnos, a legfontosabb „poént” le kell lőnöm. Két szánalmas és ellenszenves alak, Svend és Bjarne hentesüzletet nyit egy északi kisvárosban. Svend véletlenül bezárja este a fagyasztókamrában dolgozó villanyszerelőt, és másnap, amikor belebotlik az összefagyott hullába, pánikrohamot kap, levágja az egyik lábát, aztán továbbpörög a roham, feldarabolja, és hogy egy soron kívüli megrendelést teljesíthessen, elkezdi árulni a „pipihusit”. Óriási siker, az utcán hosszú sor kígyózik. Mindenki pipihusit akar enni. Svend, aki tipikus „lúzer”, kisebbségi komplexus alatt görnyedező nulla pasas, életében először ünnepelt és sikeres ember lesz. Végre megdicsérik, végre szeretik. Tíz körömmel kapaszkodik az elfogadás, a szeretet sosem tapasztalt ajándékába, és a kisváros lakói sorban a fagyasztókamrában végzik. Partnere, Bjarne ki van akadva, de csak fél szívvel próbálja megakadályozni. Virágzik az üzlet.

Körülbelül ennyi jön át a sok-sok kritikában, amelyeket a neten végigböngésztem. Dicsérik az éjfekete humort, a keménységet, a kiváló színészi alakításokat. Kicsit nyafognak, hogy a kannibalizmus lerágott csont, továbbá eltanácsolják a filmtől a vegetáriánusokat és az érzékeny gyomrúakat. Egyedül a PPKE esztétája, Toldi Gábor sejt meg valamit a mélyebb értelmezési lehetőségekből.

Először is szatíráról van szó, amelynek a sokkolással, a gyomorfelforgatással általában mélyebb célja van. A film egy nagyon erős metaforával mutatja, hogy mennyire sérült az ember. Mindazt, amit megvontak tőle gyerekkorában, vagy megvont az élet, kíméletlenül behajtja később a környezetén. Szimbolikus értelemben Svend másokból él, belőlük táplálkozik. Sérültségében felfalja a többi embert, hogy önbecsüléshez jusson. Rálátva mindkettejük múltjára, tragikus sorsokba nyerünk bepillantást. Svendet otthagyja a nője, Bjarne pedig egy autóbalesetben, amelyet az öccse okozott, elveszíti a szüleit. A múltból nincsen megváltás, másokat kell „megenni” ahhoz, hogy az életet folytatni lehessen.

Ám egyetlen olyan kritikát sem találtam, amely felfigyelt volna a filmben jelenlévő nagyon erős képi és narratív ellenpontra. Bjarne összeismerkedik egy szép, tiszta arcú szőke lánnyal, aki „fent” lakik és dolgozik a katedrális öreg plébánosánál. Ide jár fel, a város fölé magasodó templomba, ahol egy kedves öreg pap él. A hentesbolt és a fagyasztókamra hideg borzalma direkt ellentétet képez az öreg pap nagy gonddal művelt kertjével. Amott a fagyos halál, emitt a meleg élet, amott a merev hullák, emitt burjánzó zöld, növekedés, virágok. És mint kiderül, az öreg plébános története pedig precíz ellenpontja a hentesek történetének. Fiatalkorában úgy élt túl egy repülőgép-szerencsétlenséget, hogy szeretett felesége (aki viszont nem élte túl a balesetet) húsából táplálkozott, és máig nagy megrendültséggel emlékezik minderre. Az előbb alkalmazott szimbolikus értelmezés szerint az igaz szeretet révén is egymásból táplálkozunk. A pap a szeretetet képviseli a filmben. Őt éltette, életben tartotta a feleségével való mély közössége, és ebből élet fakadt (lásd kert!), míg egymás beteges kihasználásából halál fakad.

Northrop Frye, a kanadai irodalomtudós, aki mélyrehatóan elemezte a bibliai és az egyetemes irodalmi szimbolikát, írja, hogy a legtöbb szimbólumnak van egy pozitív, „apokaliptikus” és egy negatív, „démoni” megjelenési formája. Az egyesülés, az unió egyik legősibb szimbóluma a szent evés, az eukarisztia. Senki nem nevezné kannibalizmusnak az úrvacsorát, Krisztus magunkhoz vételét. És így azt sem, amikor egymást támogatjuk, egymástól függünk, egymásból élünk. Ugyanakkor Frye szerint ennek az ellentéte a szimbólumok szintjén pontosan a kannibalizmus képvilága, amelynek elemei ragadozó vadászat, a kínzás, a megcsonkítás, az áldozat testének széttépése. Mégis mond valamit a két dolog kapcsolata. A szeretetnek mindig ára van! Még az Édenkertben is adni kellett valamit az embernek magából a szeretetért (egy picike engedelmességet, egyetlen fa tiszteletben tartását), egy elromlott, groteszk, deviáns világban a szeretet sokba kerül. Mégis, ha a krisztusi áldozat, az eukarisztia jegye vetül rá, akkor épít és életet ad. Különben pusztít. Ezért nevetünk rajta ilyen idegesen.