ELSŐ RÉSZ

A majáktól tudjuk, hogy 2012. december 21-én eljön a világvége. Ez a manapság rendkívül felkapottnak számító információ sok ember életére gyakorol közvetlen hatást: vannak, akik atombunkert építenek, még többen tartósan elálló élelmiszereket halmoznak fel a túlélés reményében, a carpe diem jegyében élők pedig igyekeznek addig is habzsolni az életet, vagy szimplán próbálnak eljutni a világ azon pontjaira, ahová egész életükben vágytak. Érdekes, hogy a sajátos világvégejóslat előtt vajmi kevesen törődtek a maja hiedelemvilággal, annak mindenféle kulturális, történelmi, vagy akár népművészeti vonatkozásával együtt. Akkor mégis hogy lehet, hogy erre az egy információra világszerte milliók kapták fel a fejüket, és kezdtek szinte azonnal hinni egy olyan ősi hiedelemben, melyről korábban azt sem tudták, hogy létezik?

Mint manapság oly sok minden, ez is a tálaláson múlt. A 21. század reklámközpontú világában ugyanis sajnos tény, hogy szinte bármi eladható, ha megfelelő köntösbe burkolják. Kell persze bizonyos mértékű igény, vagy legalább hajlam a vásárlóközönségben, hogy tömegszámra kezdjék keresni a jól csomagolt árut. A maja jóslatot – mely tulajdonképpen csak arra alapul, hogy az említett napon ér véget az általuk írt naptár – jól csomagolták: filmek és könyvek tucatjai hangoztatják, hogy közeleg a világvége. Teszik mindezt olykor erősen fikciós, kitalált közegben, olykor pedig (ál)tudományos, és felettébb szövevényes gondolatmenetekkel alátámasztva. És kétségkívül ez utóbbi a veszélyesebb.

Valami hasonlóra jöhettek rá a Zeitgeist-film alkotói is, miután 2007-es művük után
a sok azonnali követő mellett számos, kritikát visszhangzó ember is akadt, aki gúnyosan csak annyit kérdezett: ha szerintetek minden ideológia hamis, akkor miért pont a tiétek lenne igaz? A nagyon is jogos kérdésre adott válasz egy újabb film formájában érkezett 2008-ban, melyet Zeitgeist: Addendumra, azaz függelékre, kiegészítésre kereszteltek. A cím azonban némiképp átverés, mert bár való igaz, hogy a film tartalmaz egy kis pluszt az eddig látottakhoz képest, két órás játékidejének nagy részét sokkal inkább ismétlés, az elhangzottak hangsúlyozása teszi ki, mintsem további információk tömkelege. Hogy akkor mégis miért készült el? A válasz – a repetitív tartalom miatt talán nem meglepő módon
– a formában keresendő.

Azon olvasók, akik az előző Zeitgeist-cikket is végigfutották, talán észrevették, hogy az Addendumról szólva már nem teszem idézőjelbe a film szócskát, és nem törekszem mindenáron puszta mozgóképnek nevezni az újabb művet, mint ahogy tettem ezt az előző alkotás kapcsán. Nos, ez cseppet sem véletlen, az Addendum ugyanis már több saját gyártású, (dokumentum)filmes betéttel rendelkezik, ellentétben előző, innen-onnan összeollózott társával. A különböző emberekkel készült interjúrészletek mellett a látvány is profibb, így minden adott lett ahhoz, hogy a címben előre jelzett kiegészítést hozzábiggyeszthessék az eddigiekhez. De mi is valójában az a kis tartalmi plusz, amit az Addendum képes felmutatni, és amivel tovább rombolhatja a fertőzésre fogékony emberi agyakat?

Nem más, mint egy alternatív jövőkép felvázolása. Amellett tehát, hogy az előző filmből jól megszokott módon tovább gyalázzák a vallást, kritizálják a politikát és a pénzrendszert, megpróbálnak felvázolni egy megújuló energiaforrásokra alapozott, jóléti társadalomképet, amelyben senkinek sem kell dolgoznia, és a földi javakban mindenki egyenlően részesül. Mindez elsőre – és néhány kiegészítéssel, természetesen – talán még szimpatikusan is hangzana, ha nem egy néhány skiccben felvázolt, a valóságtól rendkívül elrugaszkodó utópia hatását keltené, melyről azonnal lerí, hogy egy meglehetősen kidolgozatlan, leginkább puszta álmokra épített tervről van szó. Ezt minden bizonnyal a film készítői is érezhették, ezért lehet, hogy a harmadik, és egyben (jelenleg) utolsó rész leforgatásával három évet vártak, így az csak idén, 2011-ben látta meg a napvilágot.

A Moving Forward alcím hevenyészett magyar fordításban úgy hangozhatna: továbblépés, haladás. Becsületére legyen mondva, hogy ez a rész legalább betartja a címben ígérteket, és valóban sok újat tesz hozzá az eddig elhangzottakhoz. Bár a filmet az alkotók négy részre osztották (négy alcímmel, négy témával, annak rendje és módja szerint), alapvetően mégis csupán két fő irányvonala van ennek
az időközben kissé meghízott, 160 perces alkotásnak: az első egy követhetetlen, tudományosnak szánt keszekuszaság, a második pedig a korábban hanyagul felvázolt utópia teljesebb leírása. Az előbbi leírásával már csak azért sem próbálkozom, mert tényleg olyan szinten keveri a szezont a fazonnal, hogy ember legyen a talpán, aki végig tudja követni, és megállapítani, hogy a tudósokkal készült interjúsorozat után levont végkövetkeztetés megállja-e a helyét (szerény véleményem szerint egyébként nem, de nem bírtam rávenni magam, hogy újabb szűk három órát elrabolva az életemből újranézzem ezt a „remekművet"). Csak ízelítőül: van szó benne biológiáról, társadalmi berendezkedésről, környezetszennyezésről, stresszről, kábítószerekről, pénztelenségről, és ki tudja még, mennyi, egymáshoz „szorosan" kapcsolódó 21. századi jelenségről.

Sokkal érdekesebb azonban a második csapásirány, vagyis annak az alternatív jövőképnek a leírása, mely egyetlen üdvözítő lehetőségként tálaltatik bolygónk túlélése érdekében. A film ezen része nem csupán azért fontosabb, mert földi halandó számára is sokkal érthetőbb az előző másfél óránál, hanem azért is, mert egy kis önlebuktatásnak köszönhetően végre az is kiderül belőle, hogy ugyan mi baja a Zeitgeistnak a vallással. Sokszor hallottuk már, hogy „mindenki hisz valamiben", és ez a tétel esetünkben is beigazolódni látszik. A mozgalom tagjai – főként persze kitalálói és elindítói – ugyanis a tudományban és a technikai fejlődésben hisznek, méghozzá annyira, hogy elképzelt világukban mindent (sic!) gépek végeznek, irányítanak és szabályoznak, így az embernek csupán az a dolga, hogy élvezze az életet... és még véletlenül se gondoljon Istenre! A csúnya, rossz, gonosz, az emberi gondolkodást megkötő és kreativitást kiölő egyházak ugyanis túl merevek ahhoz, hogy hagyják híveiket teljes mértékben behódolni a gépeknek és a technikának, és ezáltal mammonként tekintenek a tudomány szent oltárán történő áldozatokra. Nonszensz!

Ahhoz persze, hogy ne dőljünk be az alapvetően szép célokat kitűző maszlagnak, és le tudjuk szűrni a tényleges lényeget, kicsit a dolgok mögé kell látnunk. Ez azonban közel sem egyszerű feladat, tekintve, hogy a forma – mint említettem – egyre filmesebb, vagyis egyre populárisabb, és – ami sajnos manapság szinte kivétel nélkül ezzel jár – egyre hatásvadászabb. Már nem csak a szűkebb értelmiségi réteg, hanem az ismeretterjesztő csatornák műsorain edződött nézők figyelmét is könnyen leköti az a vizuális orgia, melyet rendszeresen alkalmaz már az Addendum is, nem beszélve a Moving Forwardról. Megtekintésük tehát „semmilyen korosztálynak nem ajánlott"! És ráadásul még nincs is vége: a következő Zeitgeist-film 2012-ben jelenik meg. Gondolom, még a világvége előtt.