Minden indulásra készen állt.
A cipő már az ajtónál toporgott.
A ruha bolerójával együtt vállfára akasztva lógott és számolta visszafelé a perceket.
A köröm, a smink és a frizura már az utolsó simításokon is túlesett.
Mint mindig, ezúttal is rám vártak. 

Én meg csak ültem, csendben, a lelki csendesség békéjébe süppedve.
Arra gondoltam, hogy így már soha többet nem fogok itt ülni és gondolataimba mélyedni. Hogy egynehány óra múlva igent mondok, és azzal minden megváltozik.
Féltem, és nem tudtam, hogy mitől, hiszen hónapok óta tervezgetett, jól megszervezett ceremóniára készültünk. De eljött a nap és én féltem, pedig hogy mondtam, hogy nem fogok! Szerencsére azonban Isten útjai kifürkészhetetlenek. Hiszen ha Ő nem fonja össze útjainkat egy hasonlóan hideg téli napon, ma nem félnék, nem várna rám senki és semmi, ugyanolyan szombat lenne ez is csak, mint a többi. 

De ez egészen különleges és emlékezetes szombat délután lett. Mindenki mindenen izgult a legapróbb semmiségekig! Bárcsak ne esne a hó, ne csúszna az út, szépen sütne a nap, a távolról jövők épségben érkeznének meg. Bárcsak lenne megfelelő hely a megfelelő időre! A torta bárcsak időre elkészülne, Timi a frizurákkal ne szöszmötölne annyit! Petra ügyesen összehozná a körmöket! Bárcsak megtalálnám a tökéletes cipőt!... Csupa talmi dolog… 

Körbenézek most és azt látom, hogy minden tökéletes úgy, ahogy van. Mégiscsak ez a létező világok legjobbika! Hiszen van egy láthatatlan Családtag, Aki minden családban a lehető legjobban intézi a dolgokat. Mindig a legszebb tortát és legjobb helyet választja. Mindig a legfinomabb étkeket adja. Mindig a legszebb időt varázsolja. Aki minden izgalmat örömmé változtat. Aki miatt soha nem kell izgulnunk. Aki életünk minden jeles alkalmán ott van, és két karjába fogja össze az egybegyűlteket. Akihez ezekben az ünnepteljes pillanatokban még közelebb kerülünk. Atya, akihez ilyenkor még többet fohászkodunk, áldását kérve. 

Áldását kérve az Igenre, mely két fiatal életét hivatalosan is egybefűzi.
Az Igenre, amely a társadalom előtt is egy párrá avat két szívet.
Az Igenre, amelyet két kerek gyűrű pecsétel meg, magukban rejtve a megfoghatatlant.
Az Igenre, amelyre Ő már igent mondott.
Az Igenre, amellyel elindít egy új úton. 

Az Énekek énekével kérem: Tégy engem mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! - Földön és Égben egyaránt.