Célszerű közhellyel kezdenünk mai kollokviumunkat: mindannyian vágyunk a tökéletességre, és általában van is fix ideánk arról, hogy milyen lenne számunkra a tökéletes élet. Házasság, jó munka, kettő-nyolc gyerek, kinek vidéki parókia, kinek belvárosi lakás, másnak egy nyugis munka és vízparti ház. Ki egyedül szeretne maradni, ki csak párosan látja a jövőt, minden ember más. Ennél jóval átfogóbban is fel lehet tenni azonban a kérdést, hogy milyen a tökéletes élet: egy társadalom vagy egy adott vallás számára létezik-e a tökéletesség? Vendégeink Európa különböző vidékeiről érkeztek, és villáminterjúkban mesélik el, mit gondolnak erről. 

Benjámin: Ez számomra szomorú kérdés, hiszen a világ tökéletes állapotát olvasom az Édenkert leírásában a Tóra legelején, amelyből már menthetetlenül kiestünk, és a kapuját őrző angyalok nem is engednek vissza soha többé.
Az ember saját bűne miatt kiűzetett belőle, és az nagyon kérdéses és kétséges dolog, hogy helyre fog-e állni valaha is ez a tökéletes állapot.  

János: Igen, az Édenkert elmúlt, de a világ tökéletességét helyreállítják majd. Az lesz a mennyei Jeruzsálem, amelynek aranyból lesznek az utcái és fehér ruhában járnak majd ott a kiválasztottak. Az a város tökéletes lesz, nem lesz azonban már mindenkié, csak a kiválasztottaké. 

Durante: Én is az elveszett Édenkert pótlását keresem, és tudom, hogy ebben az életben sosem fogom megtalálni. Én azonban láttam, hogy halála után mi vár az emberre: vagy a Pokolba vagy a Purgatóriumba vagy a Paradicsomba kerül. Bejártam mindhármat, és a Paradicsom az az állapot, amikor a világ tökéletes lesz. Szigorú kritériumai vannak azonban annak, hogy valaki oda kerüljön, a földi élettel ki kell érdemelni. 

Erik: Én egészen másként látom a kérdést. A világ létrejött, és egy pillanatra nem merült fel az idill, a tökéletes világ képe, hiszen ami létezik, az szükségszerűen szétfelé húz. A világban állandó harc és feszültség van, a most uralkodó istenek küzdenek a hatalomért, és egy idő után mindenképpen elbuknak majd. A világ a Ragnarok, vagyis a végső csata felé halad, ahol elbukik majd a most fennálló világrend, és egy új következik. Ez a komor világkép azonban nem szükségszerűen csak rossz, mint ahogyan a Ragnarok sem csupán a pusztulás ideje lesz majd. Ott válik el ugyanis, hogy kicsoda az igazi harcos, ki méltó arra, hogy Valhallába, a hősök csarnokába kísérjék a valkűrök. A világban egyre inkább felülkerekedik a rossz, ám a végső csatában nem győzedelmeskedik majd, hanem kiirtják egymást, és így nyílik lehetőség arra, hogy valami egészen új jöhessen létre. A világ sokkal színesebb, mint azt sokan gondolják, tele van istenekkel, emberekkel és ezerféle mitikus lénnyel: az ázok, a most uralkodó istencsalád ideje lejár, hogy mások uralma, egy egészen más korszak jöhessen el.

Publius Naso: Én kissé másként gondolkodom, hiszen alapvetően a görög költészetből tanultam, amit megtanulni érdemes volt, ezt alakítottam át és verseltem meg én is. 

S lett legelőbb az aranykorszak, mely nem fenyitéstől
s törvénytől, hanem önként folyt becsületben, erényben.
Félelem és megtorlás nem volt, …
Elnemenyésző volt a tavasz, langy lengedezéssel
mag nélkül született szirmot simogattak a szellők. …
Saturnust miután a sötétlő Mélybe vetették,
úrrá lett Jupiter, s az ezüst ivadék kora jött el,
gyatrább, mint az arany, becsesebb a vörösszinü réznél. …

Harmadikul meg a réz-ivadék született meg utánuk,
féktelenebb-lelkű, fene fegyvert rántani forróbb,
ámde nem elvetemült. Vad vasból vésve a végső.
Most e silányabb érc idejébe betört a gonoszság
mind, sebesen; menekül hűség, jog, tiszta szemérem;
és a helyükbe a csel s a ravasz szív száll, a csalárdság
és az erőszak, a birtokolás vétekteli vágya.

A világ egyre silányabb. Nem rohamléptekkel halad egyféle apokalipszis felé, de egyre rosszabb, a vaskor elfajzott gyermekei már csak siránkozhatunk azon, ahol most tart. Nem folytatható azonban mindez a végtelenségig. Amikor már annyira primitív és gyatra lesz minden, hogy nem tud fennállni a világ, el fog pusztulni, hogy valami új indulhasson. A tökéletesből a silányba – ez a dolgok menete. 

Charles: Éppen ellenkezőleg, én úgy gondolom, hogy a primitívtől haladunk a tökéletes felé. Érdekes, hogy a vén kontinens mennyire ennek hatása alatt áll az elmúlt évszázadokban. A világ egyszerűként és primitívként kezdte, mint például az emberi faj, és a fejlődés útján van, egyre halad a tökéletesség felé. Hogy eléri-e valaha is? Hogy létezik-e olyan állapot, ahol már nem fejlődhet tovább? Nem tudom. De nem hátra, hanem előre megyünk, én lineárisan gondolkodom. 

Úgy tűnik, egyvalami biztos Európában: hogy a most fennálló világ nem tökéletes. Van, aki szerint egyre távolodunk a tökéletességtől, más szerint egyre közeledünk hozzá, ki lineárisan egy irányba haladónak képzeli a világot, más komplexebben gondolkodik és a ciklikus időszemlélet mellett teszi le voksát. A tökéletesség azonban úgy tűnik, távol van. Létezhet-e egyáltalán, vagy az emberi absztraháló gondolkodás mesterséges fogalma csupán? Továbbgondolásra érdemes egyes Európán kívüli tradíciók képe a tökéletes világról, amelyek között vannak, amelyek évezredekkel idősebbek, mint az Európában komplex rendszerként ránk maradt első, a görögök világszemlélete(i). Ezek a kultúrák többnyire szembenéztek nem csupán azzal, hogy mostani világunk nem tökéletes, de azzal is, hogy ez elérhetetlen számunkra. Érdekes tapasztalat ez, amelyen elsősorban gondolkodni érdemes. Mindenáron tanulságot akarunk levonni? Egyet biztosan megtehetünk: ha az életről akarunk beszélni, akkor beszéljünk inkább a tökéletlenségről, a töredékességről, mindarról, ami nem idilli. Mert az élet olyan.