Nem tudok mit kezdeni a dicsőítő zenével. Mármint amit így hívunk: a keresztény témákat vagy bibliai verseket könnyűzenei kísérettel megéneklő előadók zenéjével. Ez még persze elég tág halmaz, beletartozik Pintér Béla, az Eucharist (az ő váltásuk pl. egy külön cikk témája lehetne) és Dobner Illés, vagy a külföldiek közül a Planetshakers, Matt Redman és a Hillsong. Vannak köztük izgalmasabbak, mégis azt érzem, miközben – ritkán ugyan, de – ilyen zenét hallgatok, hogy a legtöbb esetben rendkívül sematikus és semmilyen mind a zene, mind a szöveg. Noha ritkán, de időről-időre ráveszem magam az ún. keresztény könnyűzene hallgatására, hátha találok egy-két jót. És akadnak egészen remek darabok is, ami viszont csak arra mutat rá, hogy a többi mennyire érdektelen tud lenni.

Miközben zeneszerető emberként újra és újra próbálkozom, hátha, el is gondolkozom, hogy miért olyan nehéz találni. A keresztény könnyűzenének minden zenei eleme gond nélkül lehetne egy bármelyik tetszőleges nem keresztény popdal alapja is – a popzenei számok szerkezetének feszegetését a popzenén belül maradva már tökélyre fejlesztette a Radiohead és hasonló formációk, ezt sem a keresztény zenekarok fogják véghezvinni. Bár szeretem a bizonyos mértékű kísérletező kedvet a zenében, azért a hagyományos dalszerkezetű dolgokat sem vetem meg: tehát nem ezért nem találok sok nekem tetsző keresztény könnyűzenét. Aztán vannak a szövegek, amik között szintén akad jó a dicsőítő számok között is, de tény, hogy itt is elég nagy a veszélye annak, hogy sematikussá válik. Mondjuk azzal sem kellene áltatni magukat, hogy a popzene úgy általában nagy igényeket támasztana a verbális közlés irányában. (Itt van megint egy másik dolog, amibe nem kezdek bele: ti. hogy mennyire fontos az „értelmes” szöveg egy popdal esetében – pl. a hallgató kamuangollal dudorászása ugyanolyan élmény lehet számára, mint ha ismerné a szöveget.) Lényeg, hogy bár semelyik keresztény vagy nem keresztény előadó nem tudja megközelíteni, mondjuk Tom Waits vagy Nick Cave zsenialitását és humorát, mégsem a dalszövegek jelentik a kettő közötti választóvonalat. Viszont akkor mitől nem megy ez nekem?

Ami szerintem megkülönbözteti a dicsőítő és a nem keresztény könnyűzenét, az a funkcionalitás. A dicsőítő zene alapvetően és elsősorban funkcionális, még akkor is, ha nem kifejezetten dicsőítés alkalmával játsszák, hanem egy koncert keretei között. A zene és a szöveg pusztán egy újabb változata a zsoltároknak és dicséreteknek (az, hogy ez a kettő milyen minőségi viszonyban áll egymással, megint csak nem témája ennek az írásnak), amiknek a célja, hogy a hívek énekszóval való istendicsőítésének az alapját szolgáltassák. Így tehát a kortárs keresztény könnyűzenének is ez a célja elsősorban, a követelmény pedig mindössze annyi, hogy a dallam befogadható és könnyen énekelhető legyen, a szöveg pedig a keresztény élet egészét vagy egyes elemeit, valamint a keresztény témák valamelyikét ragadja meg. Az, hogy a zene és a hangszerelés kifinomult, változatos vagy kreatív, a szöveg pedig sokrétegű vagy szellemes legyen, elfogadható, de nem szükséges feltétel. Az pedig, hogy az előadó szuverén módon fejezze ki magát, karakteres zenei világot alkosson, szinte szóba se kerül. Így viszont, Rónai András szavaival élve, pont az veszik el, „ami miatt én a zenét az egyik legjobb dolognak tartom az életben.”

A puszta funkcionalitásként szolgáló zene rám nem tud hatni. A dicsőítő dalok némelyike, mint már említettem, megpendít egy-egy húrt bennem, akár olyan szinten, hogy minden egyes alkalommal, amikor hallom vagy játszom, borsódzik a hátam. Ezeket nagyra értékelem, de a maradék mégis távoli és idegen marad számomra, amiket fárasztó hallgatni, mert nem történik semmi. Ahol megmozdul valami, ami hatással van rám, az valakihez vagy valamihez köthető: akkor tud rám hatni, amennyiben viszony jön létre a dalon keresztül az alkotó és a hallgató között. Ez a viszony viszont véleményem szerint csak akkor jöhet létre, ha az előadó szuverén világát közvetíti felém – ez pedig az elsősorban funkcionalitás szintjén mozgó és a szövegeket sémákra építő keresztény könnyűzenében csekély mértékben van jelen.