Thomas Vinterberg Vadászat című filmje fájdalmasan éles képet rajzol az előítéletek működési mechanizmusáról. Mads Mikkelsen a Zöld hentesek abszurd-szatirikus világa és a Casino Royale rezzenéstelen arcú gonoszának szerepe után most egy érzékeny és tehetetlen(nek tűnő) figurát alakít, akit olyan intenzitással hurcolnak meg környezetében levő emberek a film valóságában, mintha csak egy vudubábut szurkálnának. Nem kívánom ismertetni a filmet, és kritikát sem szeretnék írni róla, csak néhány gondolatot felvetett, amiket a következőkben szeretnék kifejteni.

A Vadászat az előítélet természetrajza. Tökéletesen és megrázóan tárja föl a jelenség egészét: prekoncepciók, féligazságok, összeesküvés-elméletek és pletykák lépnek a valóság helyére, aztán tovább szövődve egy alternatív valóságot hoznak létre az emberek fejében. Ez az alternatív valóság határozza meg aztán előzetes ítéleteiket, melyek tulajdonképp nem előzetesek, mert az alternatív valóság a valóság szerepében tetszeleg, így az ítéletek is a megalapozottság látszatát keltik. Az emberek ráadásul szédületes gyorsasággal képesek magukévá tenni az alternatív valóságot, pláne, ha az egy megkérdőjelezhetetlennek tűnő forrásra vezethető vissza. Később pedig már nagyon nehéz az ebben a valóságban élő embert felrázni, még akkor is, ha szembesítjük az igazsággal.

A különféle alternatív valóságok kialakulása nemcsak az egyes embereken múlik (pl. alaptalan információk tényként kezelése), hanem nagyban a média felelőssége is. Ha politikai tartalomról van szó, akkor mindegyik oldalhoz kötődő sajtóorgánumnak megvan a maga színezete, még ha éppen akad is néhány ettől független írás. A bulvár esetében pedig mindegy egyes mondat valóságtartalmában nyugodtan kételkedhetünk. Persze, mondhatnánk, hogy ott van az MTI, de nem olyan régen egy felsőoktatási fórumot megzavaró (Fidesz-közeli) futballhuligánokról és fenyegetőzéseikről épp a távirati iroda embere szándékosan nem tett említést. Miközben tehát egy minden eddiginél mediatizáltabb társadalom a mostani, maguknak a médiumoknak a valósághoz való viszonya kérdőjelezhető meg sok esetben. Így végső soron a tájékozódni kívánó ember érzi magát nehéz helyzetben.

Akár más – esetenként ismeretlen – emberektől, akár a sajtóból erednek a félinformációk vagy összeesküvés-elméletek, az ezekből keletkező alternatív valóságok (is) gerjesztik a társadalmat jelenleg elképesztő mértékben uraló és fertőző előítéleteket. Gondoljunk bele, mennyire más lenne minden, ha az emberek valós információk alapján, a másik minél alaposabb megismerésére törekedve gondolkodnának a világról. Fehérek, feketék, sárgák, romák, heteroszexuálisok, melegek, keresztények, ateisták, ősmagyarok, konzervatívok, balliberálisok, különböző párthívők, egyedülállóak, nagycsaládosok másként tekintetének egymásra. És valljuk be, szükségünk lenne erre – erre lenne a legnagyobb szükségünk. Mert az előítéletektől vezérelt skatulyákba szorítás, a bizonyos skatulyákban levők leírása és az ehhez kapcsolódó acsarkodás van a legrosszabb hatással társadalmi közérzetünkre. A skatulyákból pedig nem lehet kimozdulni, sőt, össze is van kötve még pár másikkal: a keresztény automatikusan konzervatív és fideszes, az ősmagyar jobbikos és fasiszta, a balliberális dékás-elempés-emeszpés-etizennégyes idegenszívű zsidó, aki ráadásul ateista és a melegek jogait is védi, de gondolom, nem kell sorolnom. Egészen félelmetes, hogy ide jutottunk. És bárki, aki a skatulyákon kívül szeretne élni és gondolkozni, gyanús a többiek szemében.

Ha visszaemlékezünk, Jézus is épp ezért volt gyanús. Mert korának társadalma megpróbálta felcímkézni, ám ő kívül állt ezeken a kategóriákon, sőt, felettük állt. Az előítéleteken alapuló skatulyázás voltaképpen a törvénykezés és farizeusság édestestvére. Jézus arra hívta az embereket akkor, hogy emelkedjenek felül a betűn, inkább a lelket kövessék. Erre hív most is.