Ha az ablakomból kinézek, egy hatalmas, szürke betonfalat látok, egy hétszintes parkolóház oldalsó falát. Igen, nyugatról egy parkoló-bunker a szomszédunk. Oldalsó falának befestésével nem vesződtek, gondolván, úgysem látja senki… Milyen nálunk a kilátás? El lehet képzelni…

Akiknek kilátását falak takarják, a látásmódjuk is más lesz. A fal eltakar, behatárol és elzár: és arra késztet, hogy magunk is eltakartak, behatároltak és zárkózottak legyünk. C. G. Jung írja, hogy a lakások és házak egymás mellé, egymásra épülő rendszere olyan, mint a kristály – a kristályosodás folyamata és a civilizáció között ő párhuzamot látott.

De a kristályosodás és a civilizáció alapját jelentő épület–struktúrák mintázata közötti analógia csak részben alkalmazható: a kristályok alapegységei egymás mellé, négy oldalról is kapcsolódnak. Ez a lakások esetében nem oldható meg, nemcsak a szellőzés miatt, hanem azért is, mert mi szeretjük az ablakon beszűrődő fényt és a szép kilátást. Kilátás nélkül nem vagy csak nehezen tudunk élni. A kilátás a lakás vagy ház olyan tartozéka, mely akár milliókkal növeli az értékét. És egy milliókat érő szép kilátást és a hozzá tartozó lakást egyetlen, időközben felépített tűzfal is elértékteleníthet.

Nemrég rátaláltam egy belső udvarra, ahol két tűzfal néz egymással szembe, és az egyiken még két erkély is van. Az egyik erkélyt és a hozzá tartozó falfelületet kifestették az abban lakók, így küzdve a sivár, lepusztult falfelületek uralma ellen. Ezzel nemcsak magukkal tettek jót, hanem azokkal is, akiknek a kilátását ezzel szebbé, élvezetesebbé formálták.  

Elhiteti velünk, hogy lehetnek titkaink. Olyan tevékenységekre sarkallnak a falak, melyek csak ott végezhetőek. Titkosak: a falak mindig titkokat őriznek. A falak a titkok emlékművei is.

A hónap elején az az ötletem támadt, hogy az egyik istentiszteletre elkészítem egy festett drapériára a Jeruzsálemi Templom falának imitációját egy 10x4 méteres mészkő-színű anyagból. El is készült és ki is feszítettük a két fal közé, takarva a szószéket, az oltárt és a keresztelőmedencét. Most van Ország Lili időszakos kiállítása a MODEMben.  A művész egyik legfontosabb jelképe, vizuális nyelvének legfontosabb eszköze a frontálisan és aprólékosan megalkotott falfelület.

A falak eltakarják a kilátást, elhitetik velünk, hogy a falon túli világ nem meghatározó, hogy nem a mi realitásunk, és bezárkózunk saját félelmeinkbe, szorongásainkba.

Ország Lili egyik képén ünneplőbe öltözött, kalapos kislányt festett meg egy tagolatlan téglafal előtt. Kilátás nélkül.

Az istentiszteleten felfeszített jeruzsálemi Templomfal-imitációnak le kellett omlania: emlékeztetve arra, hogy a Jeruzsálemi templomot Kr.u. 70-ben lerombolták a rómaiak. Templomunk oltárát és az oltárképen látható Jézust kitakaró falfelületnek el kellett tűnnie a képből, hogy szabad utat engedjen nekünk megváltásunk személyes forrásához, aki arról beszélt, hogy a lerombolt templomot Ő három nap alatt felépíti.

De ebből a lerombolt templomból, annak falából megmaradt egy darab, és ezért a falnak még van egy másik jelentése is. Mert ott van ez a fal, amely nemhogy elválaszt, hanem éppen fordítva: összeköt.  Az egykori templom nyugati fala Jeruzsálemben, melyet 70-ben leromboltak a rómaiak. De nem teljesen: ez a templomból megmaradt faldarab hivatott arra, a maga 60 méter hosszú és 20 méter magas valójában, hogy az Istennel való kapcsolatot szimbolizálja a zsidóság számára.

Ennek a falnak (héberül: KOTEL) a látványát magunk elé kell képzelnünk, hogy Ország Lili érettebb korában készült képeinek jelentése feltárulhasson előttünk. Zenei hasonlattal élve: úgy, mint az alaphang: egy-egy zenemű hallgatása közben magunkban mindvégig halljuk az alaphangot, melyre a mű felépül.

Különösen is érvényes ez Ország Lili De profundis című képére. Mintha a Kotel köveit látnánk, melyeket falragaszok fednek, és a falragaszok elválnak a fal síkjától, önálló életre kelnek, leválnak a fal síkjáról, és – ha kilencven fokot fordulunk képzeletben – a vízszintes föld síkja fölött mint felhők úsznak e fehéres formák, mert a Fal egyszeriben a Földdel válik azonossá, és a felettük úszó felhőkben a szent nyelv betűi, szavai kelnek életre.

Ország Lili az apja héber imakönyvében található kézzel beleírt, néhány szavas bejegyzéseket művészi eszköztárába emelte és képein szerepeltette. Így a kép maga imává válik, és a mi nézőpontunk, a kép szemlélőinek nézőpontja Isten nézőpontjával válik azonossá, aki a mennyből alátekint a mélységből hozzá kiáltó teremtményére.

De profundis – „A mélységből kiáltok hozzád Uram, Uram, halld meg hangomat…” Ez a 129. zsoltár kezdősora. Az ősi temetési liturgia zsoltára. De profundis: mert végül egyetlen kilátási lehetőség marad, a mélységből nincs máshová kinézni, csak az égre. Mert ha más nem marad, az ég még mindig a miénk, ha a legrémisztőbb mélységben, a halál árnyékának völgyében járunk is, az égre feltekinthetünk. Ezért olvassuk Ábrahám elhívásának a történetében ezt a felszólítást: Nézz fel az égre! (1 Móz 15,5)