Reggel van. Kinyújtóztatom a végtagjaimat a paplan melege alól: bizony kelni kell, menni kell, lenni kell...
Hiszek abban, hogy ha felhúzom a zörgő redőnyt, akkor a világ még ott lesz, ahogyan tegnap ott hagytam. Kicsit talán most fényesebben, elvégre reggel van. Kimegyek a fürdőbe, és reménykedem, hogy a tegnapi arc nem lett még szétesettebb, mert már tegnap is megrémített ez a belsőmet szimbolizáló mozaikkép. De azért hiszem, hogy aki akar, az ezentúl is megtalál mögötte...
Elindulok, és bízom abban, hogy meg is érkezem. Bízom abban, hogy ma sem akar senki megölni, felrobbantani a metrót, vagy éppen elélökni. Az újságosnál kinn az áru... na, abban annyira mégsem hiszek. Abban inkább csak kételkedem, mint hiszek.

Munkahely. Még megvan az asztalom. Kifújhatom magam. Bíztam benne, hogy nem ül mellette más ma reggelre. És lám, bejött... nem úgy, mint másoknak... Itt ülök, és bízom. Bízom abban, hogy nem hiábavaló amiért én itt több órán át ülök, és gondolkodom, és írok, és telefonálok.
Elrágcsálom a mai kiflit. Reménykedem abban, hogy ma nincsen az élelmiszeremben valami oda nem illő méreganyag, és határérték alatt maradtak a tartósító vagy rákkeltő anyagok is.
Kilépek újra az utcára és bízom abban, hogy nem hamis az érzés: tettem ma is valamit a világért. Vagy legalább egy kicsi csücskéért. És bár néha félek, mégis bízom abban, hogy nem akar itt elnyelni engem a macskakő, nem akarja eltépni a ruhám a villamos ajtaja, nem, az a kamion nem is fog belém jönni, és az a fickó nem azért nézi a táskám, mert el akarja venni, hanem mert neki is éppolyan van.
Elmosolyodunk. Ő a táskán, én azon, hogy mennyi aprócska hitmorzsa, és kétely van egyetlen mozdulatomban. És minden, ami velem történik, megerősítése, vagy épp gyengítése egy globális hitnek. Annak, hogy van értelme - valamilyen - az életnek.
Leengedem a redőnyt, és a meleg paplan alól azért imádkozom, hogy holnap még mindig legyen ott az a hol megerősítő, hol elhitetlenítő - elhiteltelenítő világ.
Mert ez a hitem közege, próbája, kontrasztja, élő- és búvóhelye. A macskakő, a villamos, a táska, és benne én, és bennem Isten.