Egészen biztos, hogy ezekben a napokban velem együtt nagyon sokan készülődnek táborba. Ennek a készülődésnek jelképei azok a bőröndök, amelyek előkerültek addigi biztos, rejtett helyükről: ágy alól vagy szekrény tetejéről, esetleg a csak létrával elérhető magas polcról. Most végre megint feladatot kaptak, újra betölthetik küldetésüket, magukba zárhatják mindazt, amire majd gazdáiknak szükségük lesz a következő néhány napban.

Képzeletben megjelennek előttem ezek a hatalmasra nyitott bőröndök, amelyek hívogatóan várnak arra, hogy mindazt elnyeljék, amit megpróbálnak beléjük gyömöszölni.

Izgatottan készülődnek a gyerekek, időről-időre megállnak a szintén szélesre tárt szekrényajtók előtt és próbálják eldönteni, mi az, amire szükség van, mi az, amire egyáltalán nincs szükség, de jó lenne megmutatni a többieknek és mi az, ami ahhoz kell, hogy azokban a csendes, esti pillanatokban biztonságérzetet adjon. Van olyan ruha, játék, könyv, amely többször is megjárja a távolságot a szekrény és a bőrönd között, többször pakolják be és aztán ki, míg végül döntenek sorsa felől.

Látom magam előtt az aggódó szülőket is, akik igyekeznek gyermekük számára mindent biztosítani arra az időre, amíg nem lesznek velük. Ezért gondosan, többször is mérlegelik, hogy a különböző időjárási helyzetben, a különböző programok különböző helyszínein mire is lehet szükség. Mindezt megszorozzák legalább kettővel és a biztonság kedvéért hozzáadnak egy-két biztonsági ruhadarabot, törölközőt, krémet, ceruzát. Ez után következik a szinte lehetetlennek látszó feladat: a bőrönd bezárása. Ismerős a kép: általában a csemete ül a táska tetején, az apuka pedig elszánt és határozott mozdulattal igyekszik megszüntetni azt a nyílást, amelyet a bőrönd mosolyra húzódó, sőt, szinte cinikusan és kajánul vigyorgó szája jelent.

Persze, a tábor vezetőjénél sem jobb a helyzet. A különbséget csupán az jelenti, hogy nem egyetlen bőröndről van szó, hanem dobozok, reteszek, zsákok megszámlálhatatlannak tűnő sokaságáról, kiegészítve az ejtőernyővel, a gitárral, a paravánnal, amelyekről a tábor során igazolódni fog, hogy nélkülözhetetlenek voltak. A tábort megelőző két hét során magamat is úgy látom, mint aki a ceruzák, filcek, festékek, vízibombák, színes papírok, ollók, ragasztók tucatjait vette elő, pakolta be és ki, új és új rendszert találva arra, hogyan lehet majd a táborban mindent elsőre megtalálni. És mindez csak a külső, látható része a készülődésnek, hiszen fejemben is egymást kergetik a gondolatok: mit nem szabad elfelejteni, melyik a legjobb szobabeosztás, hova menjünk számháborúzni, hogyan lehet a leghatékonyabban, mindenki megelégedésére szolgáló, fergeteges búcsúestet tartani.

A dobozok, ládák, bőröndök szépen lassan megtelnek. Mégsem szeretnék úgy elindulni, hogy ezeket teljesen betölti az, amit itthonról viszek és viszünk. Jó lenne, ha maradna hely, mégpedig mindarra, amit a tábor során tehetünk csomagjainkba. Azt szeretném, ha a félig pakolt bőröndök emlékeztetnének arra, hogy legyünk nyitottak a befogadásra a közösen eltöltött napok során. Legyünk elfogadói az élményeknek, a szép pillanatoknak, legyünk elfogadói egymásnak, a közösségnek és azoknak az ajándékoknak, amit az jelent, hogy a mi Urunkat és Istenünket ismerhetjük meg jobban akkor is, amikor együtt vagyunk egy táborban reggeltől estig, sőt, azon túl is.

Reménységem szerint a félig pakolt bőröndök így és ezért telnek meg a tábor végére és jól esik majd több mindent hazahozni, mint amivel indultunk.