Korábbi számok Elküld Nyomtat

Mimózák, vigyázat! Persze van néhány szerencsés, aki fokozatosan lelassul, máskülönben a szokásos módon él tovább. A többség számára azonban az öregkor inkább olyan, mintha egy rohamosan lerobbanó házban kényszerülne lakni. A vízvezeték elromlik. Denevérek tanyáznak a padláson. A repedezett és porlepte ablakokon alig lehet kilátni, és nagy a recsegés-ropogás, ha rosszra fordul az idő. A homlokzatra meg ráférne egy festés. És így tovább. Furcsamód, a ház lakója változatlanul jól érzi magát. A nyolcvanéves test talán reszketeg, de lelke eleven, akár fiatalkorában. A helyzetet még súlyosbítja, ha emiatt aztán másra sem gondolnak az öregek, mint hogy mi mindent szeretnének még csinálni, amire már képtelenek. De ez nem kell, hogy így legyen.

A második gyermekkort mindannyian meg akarjuk úszni, holott tartogathat számunkra jót is.
Ugyanis ha szellemed többé-kevésbé ép, az öregségből származó előnyöd az lehet, hogy vén szamárként átélheted, milyen is kis csacsinak lenni.

Egy nyolcéves, akár egy nyolcvanéves, sok mindent szeretne csinálni, amire fizikailag nem képes, helyette inkább megtanul játszani.
A nyolcvanéves tanulhatna tőle. Például játszhatna nyolcvanévesdit. A merev térd, a hallókészülék, a kihagyó emlékezet és a rövidlátás nem éppen vicces, de vannak olyanok, akiknek sikerül megbirkózni mindezzel, és csak azért is a vicces végéről közelíteni.

Másrészt, ha az első gyermekkor részben attól élvezetes, hogy még nem kell bizonyítani, a második gyermekkor meg attól, hogy már nem kell bizonyítani. Az lehetsz, aki vagy, azt mondhatsz, amit akarsz, aztán a szikrák pattannak, ahová pattannak.

A nagyon kis gyermeknek és a nagyon öreg gyermeknek egyaránt megadatik az a kiváltság, hogy a kispadról figyelje az eseményeket. Míg mindenki más a pályán van, cselez és helyezkedik, ő karba tett kézzel üldögél, s miként a nyolcvanéves Lear király „imádkozik, énekel, régi meséket mesél, díszes lepkéken nevet".

A nagyon kis gyermek és a nagyon öreg gyermek tud valamit, amit mi, többiek már elfelejtettünk. Ha legjobb formájában találjuk, különös ragyogás, mély nyugalom veszi körül, olyan, akár a kora reggeli nap. Az öreg is, meg a fiatal is, olykor megijed, és jó okkal, attól, ami rá vár, mégis az az érzésünk, az ő belső aranyfényük mindvégig segíti majd őket.

Fordította: Tóth Sára