2013. május
59. szám
Mit tesz valamit sokká vagy kevéssé, jóvá, vagy rosszá, működővé vagy elfuserálttá? Vannak sikerek és sikertelenségek, befutók és legyőzöttek, és sokszor e a kettőt irtó vékony határ választja el. Állítják történészek, hogy ha a nyomtatást igénybe vették volna, akkor nem kell Lutherig és Kálvinig várnia a reformációnak, hanem már a huszita vonal sikeres lett volna. Mi az a tényező, az az X-faktor, ami hiányában nem lehetséges a növekedés, épülés, siker? Mi az a titok, ami sokakat juttatott magasra?
tovább a részletekhez
Ki a fontosabb? Kié az értékesebb élet? Kerüljük a helyzeteket, amikor nyíltan ki kell mondanunk a saját válaszunkat egy ilyen kérdésre. Azért, mert a válasz elsősorban rólunk árulkodna: előítéleteinkről, értékrendünkről, legbelsőbb mozgatórugóinkról. Mégis egy állásinterjúnál, a felvételiken, egy-egy családi konfliktusban, vagy vészhelyzetekben erről határozunk. De dönthet-e egyáltalán halandó ilyen súlyos kérdésekben? És vajon mit tenne az, aki a 99-et is odahagyta az egy elkóboroltért?
tovább a részletekhez
Felénk az út megsínylette a telet. Veszélyes méretű kátyúk tarkítják, fel is hullámosodott helyenként. Mondják a faluban, kátyúzni nem is érdemes, új kell. Az emberélet is tele van ilyen veszélyes lyukakkal. Huppanást, tengelytörést, vagy akár halálos balesetet okozó mélységekkel. És tömködni ilyen-olyan anyagokkal azt sem érdemes. Új kell. De ki törölheti tisztára, kátyúmentesre az ember életének útját?
tovább a részletekhez
Olyan könnyű lenne a keresztény lét – ha nem kötne bennünket az anyagi világ. Mindegy, hogy ezt mennyire szűken a pénzre értjük, vagy mennyire tágan, a testi, materiális valóságunkra gondolunk: ha nem éheznénk, könnyebben figyelnénk az igére, könnyebben adnánk mi is, ha nem volnának filléres gondjaink... Az anyag kegyetlen, hideg korlát. Mintha mind félig elkészült szobrok volnánk, mozdulatlanságra ítélve. Egyetlen biztatásunk ebben a frusztráló, anyagba zárt életben az lehet, hogy Krisztus sorstársukká lett ebben is. És vajon nem az ember szolgálatára teremtetett-e mindez?
tovább a részletekhez
Bulvárhírek kötelező varázsszava a botrány. De aki figyelmesen olvas, tudja hogy a Bibliánk sem mentes tőle. Támár, Ráháb, Hágár - elég csak néhány nevet felsorolni, és máris szaftos történetek állnak előttünk. Vajon már akkor is botrányra éhesek voltak az emberek? Vagy mi romlottunk el? És Jézust lehet vajon kora botrányhősének neveznünk?
tovább a részletekhez
Ilyenkor decemberben adventi fényekkel és csillogó gömbökkel igyekszünk fényglóriát vonni a teremtett világ köré. De vajon eljut-e ahhoz a tiszteletünk, aki ezt valóban érdemli? Istentisztelet-e az ünnepünk?
tovább a részletekhez
Nem csak a jó pap, hanem mindnyájan tanulással töltjük életünk jelentős hányadát. Van, aki csak a kötelezően kirótt 12 évet tölti el az oktatásban, de akad, aki a tripláját is, sőt már lassan közhely lifelong learning-ről, élethosszig tartó tanulásról beszélni. Mégis mindenki életében felüti fejét a kétség néha: van-e értelme? Előrevisz-e a tudás? Tényleg több vagyok-e vele, mint nélküle? Még izgalmasabb kérdés ez Isten vonatkozásában. Meddig tanulható az Isten, és honnantól akadály ez az Ő megismerésében?
tovább a részletekhez
Isten mindig megtalálja a módot és a formát, ha közölni szeretne. Nekünk, embereknek viszont néha eláll a szavunk. Sőt, néha egyenesen összeesküdnek ellenünk és konfliktusba kevernek a szavaink, pedig a szándék más volt. Hogyan adható mégis tovább, ami bennünk van? Lehet hogy nincs mindenre szó…
tovább a részletekhez
Légzsák, könyökvédő, balesetbiztosítás, riasztóberendezés. Annyi mindent megteszünk azért, hogy biztonságban érezzük magunkat. Mit tehetünk lelkünk biztonságáért?
És egyáltalán mi biztos?
Horror, rettegés, pszichothriller. Néha szórakozásképp is félünk, de legtöbbször egy cseppet sem szórakoztató, amikor elfog a szorongás.
Levetkőzhetőek-e a rettegéseink, vagy szükségesek?
Erőt adnak, vagy hátravetnek?
És egyáltalán: félhet-e egy keresztény ember?
Minden ütésed, átkod
Hiába ellenem.
Szörnyű a fegyverem:
Megbocsátok.
Illyés Gyula: Szörnyű fegyver
Máshogyan szólítanak meg egy hivatalban, és máshogy cseng, amikor az édesanyánk hív. Máshogy kereszteljük el magunkat az interneten, és megint máshogy nevez a legjobb barátunk. Pedig ugyanarról az emberről van szó: rólam.
Vajon Isten melyik nevünkön hív, amikor azt mondja: Neveden szólítottalak, enyém vagy?
Jézus azt kéri legyünk tökéletesek, ahogy az ő mennyei Atyja tökéletes. De milyen lehet az Isten szerinti tökéletesség? Mert másként lennék tökéletes az anyukám, a főnököm, a szerelmem és a kutyám szemében. Vagy valami mást jelent itt az ige, mint perfekcionizmust és megfelelést? Egyáltalán szerethető, és túlélhető a tökéletesség, vagy ehhez Istennek kell lenni?
tovább a részletekhez
"...az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.”
Mi az, ami túlmegy a szavahihetőség jézusi fogalmán? Viszályok, hazugságok, konfliktusok, torzítások, csúsztatások. Létezhet megoldás mindennapi kicsúszásainkra az igen és nem egyszerűségéből?
A „nem” nem a legrosszabb adható válasz a nekünk szóló kérésekre és kérdésekre – hallottam egy előadáson Bagdy Emőkétől –, a legrosszabb a semmibe vevés. A Bibliánk is mintha emellett foglalna állást akkor, amikor a langymeleget korholja, illetve amikor Jézus azt kéri, hogy a NEMünk legyen nem. De ha tényleg nem olyan nagy tragédia a visszautasítás, akkor miért olyan rossz elszenvedni?
tovább a részletekhez
Csak egy szó, de meghatározza az életünket: mire mondunk igent? A ti igenetek legyen igen – így kezdődik az év igéje a református vezérfonal szerint. Valaki ránk már igent mondott és szabaddá tett, IGENekre és NEMekre egyaránt.
De hogy is kell ezt...?
Kutyából nem lesz szalonna – tartja a mondás, és valóban sokan befürdenek az újévi fogadalmakkal. Mégis látunk magunk körül időnként nagy változásokat. Mégis mi képes ezeket előidézni? Elég egy jó film, vagy könyv, vagy valami nagyobb élmény az, ami átalakít? És ki dönti el hogy ez a változás jó, vagy rossz?
tovább a részletekhez
Külcsín és belbecs – jó ha együtt jár. Az ilyen szerencsés esetben hitelességről beszélünk.
De mi van, ha a kettő épp kontrasztban áll?
Egyszerre vizsgáljuk most a felszínt és merülünk a mélyre: az ünnepbe és önmagunkba.
Tövig a pedál, kerékcsikorgás, végül megállás, hosszú csíkot húzva az aszfaltra. Általában kevésbé drasztikusan lassítunk: visszaveszünk magunkból, a lendületünkből, vagy épp a mondanivalónkból. De miért van rossz érzésünk attól, amikor nem száguldhatunk szabadon? És tényleg minden esetben szükséges-e a kontroll? Önmegtartóztatás, alázat, szelídség, vagy félelem, tesze-toszaság és balfékség…
tovább a részletekhez
Két lépést hátra! Az ember lelki egészsége, hitelessége és épsége sokban azon múlik, hogy tud-e két lépést hátrálni és reflektálni magára. „Igen, ezt ma másként kellett volna".
Nagy szükség van erre a személyiségfejlődés szempontjából is. Mi most a reformáció havában nem csak magunkra, de az egyházra is megpróbáltunk ránézni így, két lépés távolságból. És együtt reméljük azt, hogy az épülést szolgálja mindaz, amit megláttunk. (Tesszük ezt egy olyan intim Közös(s)Égben, ahol nem félünk, hogy az őszinte meglátásokat ítélkezés, vagy éppen visszaélés követné.)
Gondolkoztál már rajta, mi hajt? Miért kelsz fel nap mint nap?
Élvezetek: pénz, nő, ital?
Kötelességek: munka, szülői teendők?
Vagy valami, ami ezeken túlmutat?
Tankolj fel velünk!
Úgy mondják, Isten az az első mozgató, akit nem mozgat semmi sem. Az Őáltala elindított erő és lendület van benne a balerina táncában, a Forma1-es pilóta sebességében és egy anyai simogatásban is. De vajon felismerhető még ez az ős ok a mozdulatainkban? Figyeljünk most kicsit Isten szava mellett a test beszédére, érintésére, mozdulatára is!
tovább a részletekhez
Egyszer kocsikaravánban utaztunk, de konvojunk egyik tagját eltérítette a GPS: „Fordulj vissza, ahol lehet!”
Merre haladunk és kit követünk?
Vannak-e mestereink, akiknek tűzön-vízen át kritika nélkül járunk a nyomában, vagy a GPS-szel is csak veszekszünk?
Mitől lesz valaki követhető és követendő?
„Újratervezés…”
„ A szív teljességéből szól a száj!” De mi van azokkal a dolgokkal, amelyekről nem szól, hanem hallgat? Talán épp azok szorítják a legjobban… Kényes kérdés? Szégyenfolt? Lelkiismeret-furdalás? Miről tanúskodik vajon a csendünk, a terelésünk, a kerülgetés?
tovább a részletekhez
Creatio Continua, avagy folyamatos teremtés. Alkotunk. Isten bevon bennünket a teremtés munkájába; festünk, fotózunk, szobrászkodunk, írunk. Ha nem kaptunk művészi tálentumot, akkor is teremtünk; ahogyan gyermeket nevelünk, padlót súrolunk, tanulunk vagy dolgozunk.
tovább a részletekhez
Húsvét hordozza a kereszténység legnagyobb titkát: valaki áldozatul esett. Nem a piaci zsebtolvajoknak, nem a lakásmaffiának, nem egy sorozatgyilkosnak, hanem neked és nekem. Lehet-e élni ezzel a tudattal?
Minden ember életét jellemzi, hogy miért hozza a legtöbb áldozatot, mi a legfontosabb az életében. Jézusét is.
Lehet-e élni e nélkül?
Mindenki énekel róla, mégsem érti senki.
Mindenki fizetne a titkáért, de nem tudta megszerezni senki.
Mindenki vágyik rá, mégis csak kivételeseké.
Talán azért, mert ajándékba kapjuk. Mit ért Isten a szerelmen és mit ér(z)tünk mi, nők és férfiak?
Egy időben meggyőződésem volt, hogy az eget bámulni egy réten heverészve a legkirályibb elfoglaltság. Mert innen lentről szépek a felhők, a fény, az ég és persze minden, amit ezek mögé látunk…
Repülőre ülve egy kicsit más. Elszámolok az élettel, mérlegelem, nem sértem-e a bábeli határokat, nem istenkísértés-e egy fémdarab gondtalan felemelkedését várnom… Szóval sok minden kavarog olyankor bennem.
Mert onnan fentről egészen máshogy néz ki a föld alattam, vagy egy felhő, amin átvágunk nagy rázkódva, a fény is, amely szinte vízszintesen érkezik az ablakon túlról.
Változik a nézőpont - változom én is. Fentről más vagyok én is. Más lentről felnézni és más fentről lenézni.
Repülőútra hívjuk az olvasót, más szempontból nézni eget, földet, embert és persze mindent, amit ezek mögé látunk…
A fal felé pillantok, és meglepődöm az új naptáron.
Magam tettem ki, mégis pár napig még szokatlan.
Még nagyon csillog a papír, még egyetlen gyűrődés sincs rajta, még a képeit sem láttam.
De meddig lesz új? Egy hajtásig? Kettőig? Mikortól lesz megszokott és gyűrött?
És attól, hogy egy új naptár lóg a falon, vajon belül bennem változott-e valami, van-e valami új?
Létezik-e olyan új, ami az is marad?
Tegnap még csak az álmunk volt az Isten. Ködös, talán-létező. Mára viszont eljött a közeledés, a teljes valóság feltárulkozásának az időszaka: advent. Az Istennel való találkozásé. A mennyeiek a földre, mi földiek az égre szegezzük a tekintetünket és várjuk azt, aki eljön.
Feszült csend, feszült a világ, mint a húr pendítés előtt.
Valami történik…Valaki közeledik.
Ha lecsukjuk a szemünket, előbb-utóbb egy egészen más világ türemkedik elő valahonnan mélyről a szemhéjaink alól.
Jobb-rosszabb? Változó. Mégis van valami egészen misztikus az álomban. Az álom nem próza, hanem költészet, nem tudomány, hanem művészet, kevéssé racionális, inkább érzelmes. Kicsit több, kicsit fűszeresebb, kicsit színesebb mindannál, amit az ablakon kitekintve látok. Talán épp azért, mert titokzatos. Csak úgy, mint Isten…
Égszakadás, földindulás – villámlás. Nem vagyok meteorológus, de úgy emlékszem, azt tanították, hogy villámláskor hideg és meleg levegőtömegek ütköznek.
Nagy erők, ellentétes hatások. Villámlunk. Lehet vajon másként? Ki lehet békíteni a szélsőséges ellentétben álló gondolatokat és gondolkodókat? Egyáltalán kell?
A tudás hatalom. Vagy csak nyűg... netán az úri népek hóbortja? Egy biztos: fárasztó. Mindenesetre becsengetnek, és van, aki saját akaratából, van, aki annak ellenére foglal helyet a katedra egyik vagy másik oldalán.
A tudás hatalom? A szüleim sok éven át minden nyáron egy hónapos nyelvtanfolyammal ajándékoztak meg. A hátam közepére kívántam. Sűrűn mondták, hogy annál többet nem adhatnak nekem, mint hogy taníttatnak. Amikor a gimis osztálytársak házat, lakást, kocsit kaptak, akkor persze ez nem tűnt reálisnak. Ma már nem csak hajlandó vagyok elhinni, hogy igazuk volt, de hálás vagyok érte, hogy nyúztak.
A tudás hatalom. Tanulok. Hatalmas leszek-e valaha? Kétlem. Viszont már magam válogatom meg mestereimet. Van köztük, aki éppen elég hatalmas helyettem is, értem is.
Ismerek hívő fiatalt, aki házibuliban csöndesen ül az egyik sarokban. Talán botránkozik a többieken, talán csak zavarban van. Ismerek viszont olyan híveket is, akik bárkit letáncolnak a parkettről. Sajnos olyanokat is, akik bárkit leisznak onnan...
Augusztus az iskola kezdet, és a szokásos munkamenet előtti féktelen fesztiválozást, bulizást, strandot jelenti a fiataloknak. Megrabolni még a nyarat, kizsarolni belőle minél több örömet, napfényt, nevetést. De hol és meddig van helye a keresztény életben humornak, táncnak, önfeledt kikapcsolódásnak?
Meddig engedjük magunkat és gyermekeinket, barátainkat?
Keressük az utakat most együtt arra, hogyan oldjuk fel azok szorongását, akik nem mernek, vagy tudnak szórakozni, és találjunk határokat azoknak, akiknek a pillanatkergetésben elhalványodik a hite!
„Ha végre itt a nyár, és meleg az idő…” az ember kárpótlást kíván a szürke hónapok kemény munkája után.
De hogyan lehet kikapcsolni? Számunk tippeket és olvasnivalót nyújt – feküdjünk bár otthon a lugas alatt, vagy a kék tenger mellett – önfeledt legyen a lazítás.
Ölts magadra nyugalmat is a lazítás mellé!
Perbe szállnak vele betegségek, természeti katasztrófák.
Ami a legfájóbb, sokszor perbe szállunk vele mi magunk is.
Védelemre van szüksége. Elméleti és gyakorlati, lelki és fizikai gondoskodásra, mert nagy érték.
Az élet.
Legyen ez a szám védőbeszéd az élet mellett.
Kigyulladó villanykörte a karikatúrákon, egy kerekded angyali múzsa csókja a festményeken, vagy éppen a pop szakma X-faktora.
Az a bizonyos plusz, amitől felcsillan a szem, amitől működik egy kezdeményezés.
Hívő emberek ezt a valami pluszt, a jó ötletet, a váratlan magukban érzett tetterőt a Szentlélek ihletésének tulajdonítják.
De vajon mikor és hogyan hat? Kire?
Minden reggel felnyitjuk a szemünket. Mi ébreszt fel? Egy óra? A párunk? A napsütés? A hitet vajon mi ébreszti fel? Mire nyílnak ki a lelki szemek?
A madárfüttyös, viruló tavasz körülöttünk arról beszél, hogy van új élet. Mint ahogy nekünk is ezt ígérte az, aki megjárta a halált és feltámadt húsvétkor. Abban a történelmi pillanatban Isten kibillentette a világ kerekét értünk. Ami addig a veszte felé rohant megállította, és felkínálta a változtatás lehetőségét.
Észreveszed ezt a lehetőséget, – a kereszt adta új élet lehetőségét – vagy csak átalszod a tavaszt, átalszod a húsvétot? Ébresztő!
Az életnek van kezdete és vége.
De hogyan is kell együtt élni ezzel a véggel és vég felé haladással... Addig vajon csak lefelé, vagy csak felfelé vezet az út?
Az öregedés egy félelmetes és megállíthatatlan leépülési folyamat, vagy summázása az életnek, a bölcsesség, a teljesség elérése?
Lehet-e készülni az idős korra, lehet-e készülni a halálra?
tovább a részletekhez
Valamirevaló reklám nem nélkülözheti őket, a nők hangja rögtön egy oktávot emelkedik, ha találkoznak velük. Miért örök téma a gyermek?
Úgy rohannak a szülőhöz ölelésre, vagy bújnak mögé félve az idegentől, ahogy mi soha nem tudnánk.
A kisgyermek még az embertől és annak divat, norma, társadalmi elvárás nevű portékáitól megrontatlan természet.
Sűrűn látok olyan műsorokat melyekben rosszcsont gyerekek szülei egy dadustól, vagy pszichológustól kérnek segítséget. A tanulság, hogy az esetek túlnyomó többségében nem a gyerekek szorulnak nevelésre, hanem a szülők. A gyerekekkel nincs baj, ők gyerekként viselkednek.
Mit ért Jézus azon, hogy legyünk olyanok, mint a kisgyermekek?
Jézus körül sok ember járt.
Ki így, ki úgy adta tovább az események hírét.
Mindenkit más helyzetben ért a találkozás, vagy az információ.
Ki a hiteles tanú? Mind az? Egyik sem?
Mi kire hallgatunk és kire nem? Mit jelent ez a hitünkre nézve?
Mi tudunk hiteles tanúk lenni?
Fényes, élethirdető alkalmak az amúgy sötét időkben, az elhaló természet kontrasztjában. Olyan jeles és fontos napok között járunk, mint advent, és a közelgő karácsony.
Mitől lehetnek ezek az idők minőségileg mások, mint az igavonó hétköznapok?
Nekünk kell másnak lenni, vagy a körülményeknek? Ma honnan kell kiindulnia az ünnepnek, onnan A Mindenen Túlitól, vagy belőlem, emberből? Hogyan töltsük ezeket a napokat, hogy magunk is lélekben feltöltődjünk a sürgés-forgás közepette?
Kell, hogy ne csak a házunk legyen fényárba díszítve. Kell hogy ne csak gerjesztett hangulat legyen a szívünkben ilyentájt.
Minden perc mérlegen van, hogy érdemes-e a megmaradásra.
Így ősszel a hulló falevelek között valahogy mindenki emlékezik. Az alacsonyan járó nap könnyen a szemünkbe tűz, mintha vallomásra akarna bírni. Mit teremtél? Mit adsz tovább? Mit őrzöl? Mire emlékezel?
tovább a részletekhez
Látom azokat, akik áldássá lettek, a megkövezett Jánosok, Pál apostolok, a nyomorban naponta megfürdő Teréz anyák... Látom Őt, aki áldássá lett, egészen a keresztfáig...
Áldás (a megfoghatatlan szeretet felőli tudás bizonyossága) ott születik, ahol Isten szavára mozdul az ember szíve, s arra Ő ráfelel.
A hála a testileg, lelkileg, szellemileg jól működő ember természetes létállapota, mely a létezés öröméből fakad.
Amikor jó élni, akkor az ember szívében egyszerűen feltör a hála. A fej, az elme erre reflektálhat, s szavakba öntheti, hogy örülök az életnek, s hálás vagyok Annak, aki engem ezzel megajándékozott.
A hála tehát az ember egész lényét átjárja, s megnyitja az utat a nagyobb egység, Isten Lelke által való betöltekezés megélése előtt.
A hála éppen ezért kikerülhetetlen a lelki úton.
Egy emberen belül egy család: lovag, nő, gyermek.
Egy család egy emberként együtt - bátorságon alapuló szövetség. Szövetség a gyávaság ellen, a bátrak szövetsége. Így gondolta az Úr rendelni a dolgokat.
„... mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk."
Különszám a Csillag(pont) nyomában
tovább a részletekhez
Víz és tűz, tűz és víz: két szélsőséges elem.
Mindkettő kibillent a megszokott közegből, felforral vagy lehűt. Meglep, felforgat, a határokra kényszerít. Isten nyugtalanítóan megnyugtató közelségét jelzi.
Alámerülni, elveszni őbenne, hogy megtaláltassak, égni, megsemmisülni őbenne, hogy megmaradhassak.
Sokszor szeretnék észrevétlen maradni.
Mert az észrevétlenség nagyon kényelmes dolog.
De tudom már, hogy ez milyen sokszor „nem lehetséges". Vajon miért nem engedi nekem az én Uram, aki a világ világosságának mondta magát, hogy az övéi észrevétlenül éljék életüket ebben a világban?
Sőt, azt mondta: higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!
tovább a részletekhez
Hitünket egy ugrásként lehet leginkább jellemezni: ugrás az ismertből az ismeretlenbe, a biztosból a bizonytalanba.
És paradox módon az a hívő áll a hitében a biztosabb fundamentumon, aki több bizonytalanságot képes elviselni.
Mi a különbség a "volt" és az "élni fogsz" sírfelirata között?
Annyi, mint reménység nélkül, vagy reménységgel élni és meghalni. Annyi, mint az életben hinni, vagy az örök életben. Önmagunkban, vagy a Felettünk Levőben.
A remény nem pszichológiai fogalom. Léte vagy hiánya mégis meghatározza az életet. Ott van a gyermek fogantatásának pillanatában, a nevelés küzdelmeiben és csatáiban, az életünk megélésében...
tovább a részletekhez
Az Atya hajléka mindig is létezett, csak a mi számunkra nem volt itt hely.
A helyet Jézus készítette. Mi - földi halandók - nem sok mindent tudunk erről a hajlékról. Annyit tudunk, hogy van. Minket is oda hívnak és várnak. A tükör által homályos látásunkból színről-színre látás lesz. Maga Isten lesz velünk, és letöröl a szemünkről minden könnyet. Ott nem lesz sírás, jaj kiáltás, fájdalom, mert a régiek (melyek most meghatároznak minket) elmúlnak.
tovább a részletekhez
Hatalmas teret kaptunk, mi, emberek, hogy használjuk...
Apró fogaskerekek vagyunk a világban, belőle élünk, használjuk, és belegebedünk, de tenni kell, mert enni kell, és élni kell.
Időnkét csöndes megfigyelőként, időnként aktív résztvevőként alakítva, formálva a nyersanyagot, paraszt a földet, tanár a gyermeket, író a szót...
...az utóbbi időben leginkább azt teszem mérlegre egy-egy év végén, hogy mit sikerült megtanulnom. Miről is adott leckét az az esztendő, s tudom-e már, hogy miért. Mit is jelentett egy sikeres nap, vagy mit hozott elő belőlem a kudarc érzése. Az okokat és célokat kutatom, mert érzem, hogy nem önmagukban a történések a mérvadóak, hanem az általuk megtalált gondolat, a megélt esemény mögött a megértett üzenet.
tovább a részletekhez
Mikor vagyok "gazdag", és mikor "szegény"?
Mi a "sok", mi a "kevés" és mi az "elég"?
Nekem segített az Isten ezt megérteni.
Pete Violetta
Az Úr humora és mértéke
Sok és kevés Isten kezében
Szakács Gergely
Hová tűntek a férfiak a gyülekezetekből?
Hiányosságok és lehetőségek a gyülekezeteinkben
Jezsoviczki Noémi
Majális
Régi ismerős, régi kísértés
Szoták Orsolya
Mesterségünk címere
Honnan tudom, jó székben ülök-e?
Géczy Ráhel
Szeretetre teremtve
Utcai áldozatok és a tettestársak
B. Tóth Klára
A mérleg nyelve
Ki mér és milyen mértékkel?
Szakács Gergely
Napos oldal – hiányból erősség
Őszintén sérült
Réz-Nagy Zoltán
Hogyan lesz a mínuszból plusz?
Ha meginganak az alapok
Bella Péter, Adamek Norbert, Némethné Sz. Tóth Ildikó
Pünkösd és az elemek
Őserő
Pete Violetta
„Eljött érted!”
Nem lenyel, hanem megajándékoz?
Tóth Sára
Fiamnak konfirmációjára
Miért legyél keresztény? Miért legyél református?
Miklya Luzsányi Mónika
Hogyan lesz a kicsiből nagy?
Hobbitból hőssé
Hancsók Barnabás
Szuperhősök a vásznon és az életben
Benned is lapul egy!
Bradák Soma
Talán a gyepet
Nézőpontváltás
Miklya Luzsányi Mónika
„Cselekedetből vált teljessé a hit”
…fogalmam sem volt, hogy lehet így élni egy percet is
Bölcsföldi András
A megköszönés kultúrája
Nagyon szépen köszönöm! Köszönöm! Kösz! Köszi! Köszike!
Szerkesztő
Miben sántikálnak a Közös(s)Égesek?
Színes táblázatok, titkos gyűlés, szíverősítő
Szerkesztő
Születésnapi album
Egy éve indultunk el a „Közös(s)Ég alatt, társakat hívva, keresve...
Pete Violetta
AsztalKözös(s)Ég
Február 19-én délután összegyűltek a Közös(s)Ég magazin írói. A találkozónak a Dunamelléki Székház adott otthont, ahol tizenhat alkotó értékelte a magazin eddigi munkáját és tervezte meg a jövőt.
Szerkesztő
Közös(s)Ég az Európa Rádióval
Társműsorunkat itt is meghallgathatod!
Szerkesztő
Közös(s)Ég az Örömhírben
Magazinunkat bemutatta az MTV
Látogatóink száma a mai napon: 10230
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 15543672
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.