Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Orbán Balázs : A Nyárád torkolatja

Orbán Balázs
A Nyárád torkolatja
(...)
Fintaházától csekély távolra van Ilenczfalva , s ehhez épp oly közel Lukafalva , mely két falu együtt alkot egy egyházközséget, közös templomuk a két falu között mindenektől egyenlő távolságra van a mező közepén. Ott van e faluk jól berendezett iskolája is, a közen azért, hogy mindkét helységnek keze ügyébe essék. Ezen tanoda újabb keletű, mert csakis 1858-ban ajándékozott marosvásárhelyi tanár, Szász István, egy nyíl földet a szülőfalújában létesítendő népiskola számára. Pap Sándor és Mátyás Miklós követték az adott jó példát, az ekként nyert földeket a testvér faluk lakói ingyen mívelték meg, s jövedelme tőkésíttetett, mit a vásárhelyi ref. főiskola e vidékről való tanulói két színi előadással annyira szaporítottak, hogy egy tanító fizetése fedezve lett, minek következtében 1868-ban máj. 26-án Mikó Mihály, marosszék - a nevelés ügyét melegen falkarolt - főkirálybírája, az iskola alapkövét ünnepélyesen letehette. Ez alkalommal a két falu jóra fogékony népe ígéretet tett, hogy maga költségén egy második tanítót fog tartani. Az iskolaház gyorsan épült, s jelenleg 100 gyermek nyer ott jó irányban vezetett nevelést.
S midőn a két testvér falu népét a kor kívánalmainak ily nemes értelmében való felfogásáért megdicsérve, nemes törekvésüket más helységeknek is követendő például kitűzzük, nem tehetjük, hogy meg ne emlékezzünk az egyházközség lelkésze, Rákossi Lajosról is, kinek ez iskola századokra kihatandó megalapításában szintén nagy érdemei vannak. Most pedig, miután a lélek- és szellemművelés e szent helyeit, egyházat és iskolát meglátogattuk, tekintsük meg az ezeket alapított falukat is.
Ezen falukban bizonnyal minden idegen előtt felötlő lesz az, hogy a lakásoknál a szekérrel való járásra használt főkapu mellett még két, egymás mellé helyezett, köríves nyilatú s többnyire csinos domborművű faragványokkal ékeskedő kis kapu van helyezve, melyek egyike az emberek számára, másika pedig a barmok bejáratára szolgál, mert itt is - mint csaknem mindenütt Marosszéken - kettős udvar van, az előudvarban vannak az istállók és marhaólak, innen újból kapu vezet a belső főudvarra, hol a lakház, s hátrább a csűr és takarmány van elhelyezve. 
Itt, e két faluban ezen czélszerű berendezés még akként is van módosítva, hogy az előudvar ismét két osztályra van szakasztva, egyik csakis pusztán a bejáratásra szolgál, másik meg az egyik kis kapuval egybefüggő, az előbbitől elkertelt rész kizárólagosan a marhák számára tartatik fenn, miért a lakokban kiváló tisztaság és rend uralkodik, mi különben a székely népnek jellemvonásához tartozik. De ezen mindenütt feltalálható tisztaság mellett e két faluban még feltalálható tisztaság e két faluban még felötlő általános jólét is észlelhető, minek ismét (a Bach és az azt követett kormányzat pauperismust terjesztő rendszere mellett is) oka abban keresendő, hogy úgy Lukafalván, mint Ilenczfalván a lakosok nagyban termelik a veteményeket nem csak kertben (mi másutt is a Székelyföldön szokásos), hanem künn a mezőn is és azt oly szorgalommal és szakértelemmel, hogy ugyanazon földbe egyidejűleg többféle veteményt vetnek, salátát, retket, murkot, czellert egyszerre. Két első jókor fejlődvén, kiszedik. A két utóbbit magára maradván, kénykedve szerit fejlődhetik. Így vetik együtt a hagymát, petrezselymet stb., melyek a Nyárád kiöntésétől termékenyített földben dúsan és nagy mennyiségben tenyésznek, s termesztményeiket ökrök által vont ernyős szekereikkel széthordják az országban Beszterczéig, sőt egész Szebenig, hol elárusítva, nem kevés pénzt hoznak gaza. Ez oka annak, hogy e két faluban nincsen sze-gény ember, s nincs eset rá, hogy valaki napszámoskodjék, mert kinek fekvő birtoka nincs is, az részibe (a termelés bizonyos részét adva a földtulajdonosnak) kivett földben termeli a jövedelmező veteményt, és ezen szakértelemmel vezetett kertészség kezd már a szomszéd helységekben is terjedni, főként az oda házasodó ilenczfalvi és lukafalvi leányok által, kik mint jó gazdasszonyok és munkások igen keresettek és kedveltek, hová pedig ők eljutnak, ott meghonosítják ezen, a vidék jóllétére nem kis befolyást gyakorló szokást is.




Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 64, összesen: 147026

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...
  • 2024. április 25., csütörtök

    Az evangélium dinamikus, egyházi életünk viszont jobbára statikus. Mit tehetünk azért, hogy az életet munkáljuk – mások számára is? Lovas András...