2013. augusztus 18., vasárnap - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Vízre magyar!

Érdemes beleolvasni egy magyar ifjú LOGOSZ hajón töltött napjainak történetébe - igazi bizonyságtétel ez Isten hatalmas munkájáról!

 

 

 

Kedves Barátaim!         2013. július 15.

Amikor a Logos Hope-hoz csatlakoztam, a hajó
éppen Malajziában horgonyzott - és lám, majd' két
év múlva újra itt vagyunk. No, de azért nem
pontosan ugyanaz a helyzet - pl. azért, mert most
Ramadán van, ami azt jelenti, hogy a muszlim hívők
napkeltétől napnyugtáig nem esznek és nem isznak.
A pontos időpont természetesen a földrajzi helyzettől
függ - itt, Kuching-ban kb. reggel fél 7 és este 7
közötti időszakot jelent.

Úgy döntöttem, én is csatlakozom. Azaz, a fenti
időszakban én sem eszem, és nem iszom.
(Természetesen, ha néhány helyi keresztény barátom
meghív ebédre, nem akarom arra hivatkozva
visszautasítani őket, hogy "bocs, de nem eszek, mert
Ramadán van"...) Szóval amit én csinálok, az csak a
"könnyített verzió": akik igazán komolyan veszik a
böjtöt, hajnali négykor kelnek, és a nyálukat sem
nyelik le... De még így is nagyon tanulságos...

Például ez egy jó kiindulási pont, ha muszlimokkal
beszélgetek - mivel nagyjából én is átérzem, mint
mennek keresztül. És azt is jobban el tudom képzelni,
mire gondoltak a muszlim vendégeink, mikor az
nyitóünnepség után ezzel találták szembe magukat:

Az viszont lényeges különbség, hogy a böjt nekem opció - nekik nem. (Malajzia bizonyos részein börtönbüntetés jár azoknak a muszlimoknak, akiket napközben evésen kapnak). Azt is megtudtam, hogy a muszlim kisgyerekek 7 éves kortól kezdve fél-, 11 éves kortól pedig egész napos böjtöt tartanak Ramadán alatt - csak úgy, mint a felnőttek.

Ezek után azt is megértem, hogy a muszlimok miért
tartják lustáknak a keresztényeket. Az biztos, hogy
van mit tanulnunk tőlük...

Tegnap egy helyi kínai gyülekezetet látogattunk
meg. Útközben a söfőr (aki maga is gyülekezeti tag)
bevallotta, hogy van néhány kérdése a keresztény
hittel kapcsolatban, amire nem tudja a választ. Mikor
pl. egy lelkésztől megkérdezte, hogy "Miért
teremtette meg Isten az embert, ha előre látta, hogy
fel fognak lázadni ellene?" a lelkész így válaszolt:
"Ne gondolkozz olyan sokat. Csak fogadd el."

Megpróbálta megfogadni lelki vezetője tanácsát -
de a kérdés elhessegetése csak ideiglenes és tüneti
kezelést nyújtott a problémájára.

Annyira hálás voltam, hogy őszinte volt hozzánk. Így
meg tudtuk osztani vele azokat az eseteket, amikor
mi is hasonló helyzetben voltunk. Bátorítottuk, hogy
szőnyeg alá söprés inkább nézzen szembe a
kérdéseivel - nem feledve, persze, hogy itt, e földön
lehetetlenség minden egyes kérdésre választ találni
- hiszen ez egy szintre emelne Teremtőnkkel.

A könyvesboltba érve néhány hasznos könyvet is
tudtunk ajánlani neki, amik hasonló, keresztényekben
gyakran felmerülő kérdésekkel foglalkoznak.


Úgy gondolom, mindannyiunk életében támadnak kérdések, amikre nem tudunk választ adni. Ezek olyanok, mint a fal repedéseibe esett apró magok. Ha nem kezeljük őket időben, a magok gyökeret eresztenek, és még a legerősebb falat is széttörhetik.

Erre egy jó példa Charles Templeton, aki Billy
Graham-mal együtt tízezreknek hirdette az örömhírt.Ám mialatt napközben Jézusról beszélt másoknak,
éjjelente gyakran küzdött bizonyos kérdésekkel,
amelyekre nem tudott választ találni (1. Miért Jézus
az egyetlen úgy az Atyához? 2. Ha Isten tényleg
szeret, hogyan engedheti meg a bűnt és szenvedést
a földön?). A benne növekvő kérdések kétellyé
nőtték ki magukat, míg végül élete végén nyíltan
feladta Istenbe vetett hitét...


Viktor

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 296, összesen: 1463667

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...