IMAÉJJEL BESZÁMOLÓK 2.

IMAÉJJEL

Pécs

"Jézus... imádkozva virrasztotta át az éjszakát." (Lukács 6:12)

Ha nem is vállalkozunk arra, hogy egy egész éjszakát imádkozva virrasszunk, de jó, ha megszívleljük azt, amit Jézus elénkbe adott példaként: legyünk folyamatosan és szenvedélyesen kapcsolatban a mi Istenünkkel, Atyánkkal... Erre hívja fel figyelmünket Pál apostol is, a számomra legkedvesebb Igeverssel a Bibliából: "Szüntelenül imádkozzatok!" Aztán így folytatja: "mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra." (1Thessz 5:17,18b)

Hitünk megerősítője, éltetője lehet az imádkozás mélyebben való átélése, őszinte kifejeződése. Nem Istenért, hanem értünk, mert nekünk van szükségünk az imádkozásra. Ehhez kaptunk segítséget és lehetőséget az imaéjjel alkalmával Fodorné Ablonczy Margit és a helyi gyülekezet szervezésével Pécsen a kertvárosi református templomban.

Az alkalom azzal kezdődött, hogy a modern technika (skype-videókonferencia) segítségével, a különböző helyeken összegyűlt református fiatal közösségekkel üdvözöltük egymást és közösen énekeltünk. Ezután következett egy közös tanulmányozás az imádságról. A dicsőítés lényege, hogy Isten elé járuljunk.  Ilyenkor az ember úgy érzi, mintha lelkileg "kiegyenesedne", mintha megváltozna a testtartása, vagy talán - az abban a pillanatban létező képe - a világról, önmagáról, vagy Istenről. "Enélkül az imádság olyan, mint só nélkül a leves." Ehhez a részhez feladatul kaptuk, hogy mondjunk egy tulajdonságot, ami alapján Istent megszólíthatjuk. (Teremtőnk, Gondviselőnk, Menedékünk, Atyánk, stb.)

A következő rész volt a bűnvallás. Ez a legszemélyesebb része az imádságnak. Tudnunk kell, hogy Istenhez jöhetünk úgy, ahogy vagyunk, nem kell előtte félnünk, hogy ha lelkiismeretünk vádol, még ha annyi minden el is választ Tőle. (Biztos mindannyiunknak volt már ilyen érzése.) Az örömhír az, hogy Isten Jézusban már felszámolta minden adósságunkat és arra vár, hogy ezt elmondjuk neki, és akarjunk terheinktől megszabadulni. Ő azt ígéri, hogy a tenger mélyére veti, és nem emlegeti fel azt, amit már egyszer megvallottunk Neki. Itt egy olyan képet kaptam Jézusról, mint egy barátról, aki mellém ül és szeretettel, együtt érző figyelemmel végighallgat, és elfelejthetem a szigorú tanárt, aki számon kéri rajtam a hiányosságaimat és hibáimat. Mindenki külön vonulva, egy imakártya kérdései alapján, mondhatta el, miben botlott el hétköznapjaiban, döntéseiben, hozzáállásában. Ezt követte a hálaadás. "Mindenben hálát adjatok!" (1Thessz 5:18) Mindenben, tehát nem csak a jóban. Ezt sokszor elfelejtjük. Nemcsak a hálát az örömteli időkben, hanem hálát a nehezekben is! Minden Tőle jön! Ahogyan Jézus hálát adott az 5 kenyérért és 2 halért (ami a szűkös időben volt), és az megsokasodott a kezében, úgy sokasodnak meg életünkben az áldások, ha képesek vagyunk hálás életre azokért a dolgokért, amink van. "Aki hálát ad, az megérzi >>> Isten cselekszik!" Ha hálát adok a csüggedésben, túllépek saját magam állította akadályomon: önmagamon, és megtapasztalom, hogy Isten jó! Sokszor nem azt teszi, amit várnék Tőle, de rájöhetek, hogy sokkal jobbat tett velem, hogy nem engedte, hogy az történjék, amit én szerettem volna. (Róm 8:28).

Az imádkozás leggyakoribb eleme: a könyörgés. Ha őszinték vagyunk, gyakran ezzel kezdjük és zárjuk is imádságainkat. De maga Isten ajánlja, hogy ezt tegyük! Kérhetünk határozottan. Legyen bennünk kitartás az iránt, amit kérünk (miután meggyőződtünk, hogy helyes dolog). Kérjetek és adatik nektek! Ha nem kapom, akkor keressem és megtalálom, és ha nem találom, "zörgessek Isten ajtaján" és megnyittatik. Ezeket ígéri Isten. Vegyük komolyan a kérést, mert ez nem játék. A feladatunk az volt, hogy a KT 1. kérdésében az  "egyetlenegy vigasztalásod" helyébe tegyünk olyan fogalmat, amire szükségünk van a jelen pillanatban, - majd pedig keressük meg a választ is rá. (Micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlen egy örömöd, biztonságod, alapod, fogódzód, támaszod... stb.?)

Közbenjárás volt az este zárása, amit személyesen az imaéjjel leggyümölcsözőbb pillanatának tartok. Át kellett gondolnunk ki az a személy a környezetünkben, aki Istent keresi, de még nem jutott el a Vele való személyes találkozásra. Ezért a személyért egy héten keresztül minden nap kell imádkozzunk. Komolyan is vettem és azt kell mondjam, hogy már másnap tapasztaltam az imádság hatását rajta. Azóta is gyakrabban imádkozom érte, és érzem, hogy valami változott  benne, sőt kérte, hogy szüksége is van további imádságaimra (azóta már el is mondtam neki, és nagyon jól fogadta). :)

Az éjszakában még "ima-sétára" is sor került, a templom egy félreeső részében, ahol különböző állomásokon, különböző feladatokkal mélyedhettünk el személyes csendességünkben az 5 imaformával kapcsolatban. Kreatív, jó önkifejező tevékenységekre hívtak ezek a pillanatok, és idézetek és versek segítették gondolkozásunkat a „lelki növekedésben". A jó légkört ehhez a közösségben uralkodó szeretet, a mécsesek egyszerű kis lángja és maga a csend adta meg.

Öröm volt számomra megismerni a pécsi ifiseket, pécsi misszionáriusokat, zenészeket, és gyülekezeti vezetőket! Megérezhettem, amit hívő családomban is oly sokszor átélek, hogy az imádság közössége hozzájárul az egymással való közösség szorosabbá, bensőségesebbé válásához.

Számomra olyan sokat adott ez az imaeste, hogy azóta többeknek is beszéltem ezekről a tapasztalataimról és igyekszem azóta beleépíteni személyes imádságaimba az itt megélt, megtanult dolgokat, ami alapján megszólíthatom, kérhetem, áldhatom az Urat.

Tárnok Anna

Velence

Abban a megtisztelő feladatban lehet részem, hogy röviden nyilatkozhatok az október 10.-én este rendezett Imaeste alkalomról. Ezt teszem tehát most.

Tömören összefoglalva az egész este remek volt. A helyszín otthonos, az alkalmak témába vágók és elgondolkodtatóak, a légkör pedig családias és kötetlen. Rengeteg dolgot tanultam. Többek között azt, hogy a Skype még a hitben járó emberek lelki békéjét is képesek megbolygatni, hogy evéssel is lehet hálát adni és hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy éjszaka csak úgy egy ágyon aludjunk.

Komolyra fordítva a szót tényleg sokat adott az este. Rámutatott a dicsőítés fontosságára, melyet gyakran kihagyok az életemből. Szembesültem saját bűneimmel, melyeket nem vagyok képes elhordani és emellett azzal is, hogy ennek ellenére mégis mennyi mindent kapok a Teremtőtől, amiért hálát adhatok. Az este után mérlegelni kezdtem, kéréseim fontosságát, hisz rájöttem, hogy mindig az a legjobb számomra, amit az Úr szeretne adni nekem. Továbbá rávilágítottak arra, hogy milyen kevésszer imádkozom másokért is, pedig rengeteg dolog van, amiért közben kéne járnom az Atyánál valakiért...
Az imaséta elgondolkodtató volt, az esti kötetlen beszélgetés pedig méltó befejezését adta a Napnak.

Összességében nagyon jól éreztem magam azon a pénteken és szívesen részt vennék ilyen és hasonló alkalmakon.

Hegedüs János

Pilis

Nem tudtuk, mire számítsunk, de az jól hangzott, hogy éjszakába nyúlóan a templomban leszünk, éneklünk, beszélgetünk és az imádságról tanulunk.
Mi lett belőle? Áldás és lelki közösség.

Mikor mindeki megérkezett Pilisről, Nyáregyházáról és Budapestről, felemelő volt dicsőíteni az Urat. Pál Benjámin és testvére Eszter vezették az éneklést, de a dalok közben bizonyságot is tettek.

Este 8 után interneten kapcsolódtunk össze a többi helyszínen lévő fiatalokkal, ami szép volt, de kicsit mókás is, mivel hol csak láttuk, hol csak hallottuk a távoli testvéreket.

A legfontosabb mégis az volt, mikor letettük a földre a mécseseket, és elkezdtünk imádkozni. Hálát adni, dicsőíteni, bűnt vallani, közbenjárni s végül könyörögni.
Mivel ez inkább belső élmény, ezért nehéz visszaadni. A lényeg, hogy nagyon jó volt így és itt lenni. Köszönöm Uram az imádság ajándékát, a lehetőséget és köszönöm az Ifiseket!